Piroska és a farkas

Piroska és a farkas

Egy kellemes nyári napon, amikor a kertben csiripelnek a madarak, és a nap hétágra tűz le a pázsitra, Piroska áll a konyhában, és csak bámul kifelé az ablakon. Milyen jó is lenne a kertben napozni! Gondolja magában, amikor a kezében lévő répát szeleteli fel egy éles késsel. Ám a napozás helyett most anyunak kell segíteni az ebéd elkészítésében.

Miután a leves hozzávalóit alaposan megtisztította, és megmosta, beledobálja a fazékba, ahol már a csirkehús puhul. Megint visszafordul az ablakhoz, és csak bámul kifelé. Eszébe jut, hogy amikor ilyen kellemes idő van, mindig kint tölti az idejét, csak fekszik a napon pucéran, és élvezi a nyár jótékony hatását. Néha persze ennél is jobban élvezi, mert ilyenkor titkon mindig megsimogatja a punciját, amitől oly kellemes érzés járja át a testét, amikor az orgazmus eléri őt.

– Jaj, kislányom, ne ábrándozz már megint, inkább segíts nekem még egy kicsit, hogy időben kész legyen az ebéd.
– Jól van anya, mit csináljak?
– A salátát kellene még elkészíteni, tudod, az uborkasalátát.
– Mit kell vele csinálni?
– Felszeleteled vékonyra, megsózod, és rá kell tenni az öntetet, hogy összeérjen az íze.

Piroska kiveszi a hűtőből az uborkákat, majd megáll egy pillanatra, és lenéz a kezében tartott hideg zöldségre, ami arra emlékezteti őt, hogy milyen régen volt már fiúval. Persze ez nem is csoda, hiszen ahol ők laknak, az távol van a falutól, ahol ritkán járnak az emberek, és a fiúk sem mernek eljönni hozzá, mert ahhoz a régi temetőn kéne átmenni, ahhoz meg nincs bátorságuk. Anyu miatt meg ő nem mehet el, legfeljebb bevásárolni, ám hosszabb időre soha nem engedi el.
Ahogy az uborkákat markolja azt mérlegeli, hogy vajon a vékonyabb vagy a vastagabb lenne jobb. Amíg ezen tanakodik, leül az asztalhoz, hogy hozzálásson a felszeleteléshez. Vékony legyen, mondja neki mindig anyu, és ő igyekszik eleget tenni a kérésnek, ezért sokáig tart ez a folyamat.

Ül az asztalnál, előtte a két zöld ubi, ám az ő gondolatai már messze járnak. Piroska két nagy faszt lát maga előtt, amit mindjárt fel fog szeletelni. Kezébe veszi az egyiket, majd levágja a végeit, és az éles késsel meghámozza az egyiket. Minél több héjat vág le róla, annál síkosabbá válik a kezében, amikor beléhasít egy gondolat. Mi lenne, ha… Arra gondol, hogy ha ezt az uborkát bedugná a puncijába, akkor vajon elélvezne-e? Szereti, ha átjárja ez az érzés, és most még a gondolatba is beleremeg, érzi, ahogy a csiklója bizseregni kezd.

Anyu a pult mellett serénykedik, felé se néz. A kezébe veszi a meghámozott uborkát, majd az asztal alá rejti, a másik kezével feljebb húzza az amúgy is rövid szoknyáját, és a zöldséget odaérinti. Egy enyhe nyomás, mire az uborka könnyedén belecsusszan a már amúgy is izgatott és nedves résbe, amit egészen addig nyom befelé, amíg csak bírja. Hú, ez nagyon jó. Gondolja magában, ám ami kifejezetten felizgatja, az az, hogy jéghideg, és ettől még kellemesebbnek érzi. Csak anyu észre ne vegye!
Amikor elengedi a végét, az egy kicsit kijjebb csúszik, ám a combjait összeszorítva megint teljesen benne van. Ezután a kezébe veszi a kést, és hozzálát, hogy a másikat felkarikázza, ahogy azt kell. Eközben a combjait hol összeszorítja, hol ellazítja, ilyen módon a puncijában lévő zöldség lassan ki-be jár benne.

Mire a szeletelés végére ér, őt már az orgazmus kerülgeti, csak pillanatok választják el attól, hogy elélvezzen.
– Hogy haladsz? – kérdezi tőle anyu, mire ő megrezzen.
Csak nehogy megforduljon!
A kés csattogása a vágódeszkán már nem hallatszik, csak a csend, és a benne remegő orgazmus. Nem várhat vele, benyúl a szoknya alá, és ahogy a combjait ellazítja, az uborka egyszerűen a markába csusszan. Most még síkosabb, mint előtte, de nem akar lebukni, így hát azonnal hozzálát, hogy felszeletelje azt is.
Ebben a pillanatban anyu megfordul, és a kezében lévő tálat leteszi elé az asztalra.
– Ebbe tedd bele, ha kész vagy!
– Jó – mondja remegő hangon. – Mindjárt kész van.
Amikor Piroska elkészül, körülnéz a konyhában, majd megkérdezi az édesanyját.
– Tudok még valamit segíteni?
– Nem Drágám, most már csak meg kell főni a levesnek, és máris ebédelhetünk.
– Jó, akkor én addig a szobámban leszek.
– Menj csak, majd szólok, ha jöhetsz.

Piroska felmegy az emeletre, majd be a szobájába. Eszébe jut, hogy milyen jó volt az ubival, csakhogy ő még most is fel van izgulva, jó lenne befejezni, amit elkezdett.
Ledől az ágyára, majd a szoknya alatt megérinti magát, ami most sokkal furcsább, mint máskor. Síkosnak érzi a punciját, ám egyben ragacsos is, ami az ubi miatt lehet, ezért úgy dönt, hogy megmosakszik.

A fürdőben a kellemesen langyos víz alatt hozzálát, hogy alaposan lemossa magáról a ragacsosságot. Beszappanozza a kezét, és beledörzsöli a puncijába, ami most még az eddigieknél is sikamlósabb, ám ezzel együtt nagyon élvezetes.
Már majdnem a csúcsra ér, mikor az ajtót kívülről megkopogtatják.
– Itt vagy Piri?
– Igen anyu, mindjárt kész vagyok.
– Öt perc és kész az ebéd, igyekezz.
– Jól van, máris megyek.

Két perccel később ismét az ágyán heverészik, és még most is magát simogatja, mert nem tud betelni azzal az érzéssel, amit az uborka okozott neki, és mert még mindig kielégületlen.
Az izgató gondolat hatására ismét elindul a keze, hogy megsimogassa magát, amikor kinyílik a szoba ajtaja, és anyu néz be hozzá. Csak egy pillanat kellett neki, hogy felugorjon az ágyról, hogy anyu ne lássa meg. Egy pillanat alatt magára ölti a szoknyáját, és a felsőjét, ami alig takar belőle valamit.

Amikor befejezik az ebédet, mindketten jóllaktak, anyu a kávéját kevergetve így szól Piroskához.
– Készítettem a nagyinak is ebédet, megtennéd, hogy elviszed neki?
– Persze, szívesen, úgyis rég láttam már a nagyit.

Piroskának az jár a fejében, hogy végre tud majd egy jót maszturbálni, amíg az erdőn keresztülmegy. Ott tényleg nem járnak emberek, senki nem fogja őt megzavarni az élvezetben.
Magára ölti a kis piros kabátját, belebújik a cipőjébe, majd a kezébe veszi a kosarat, amit anyu már gondosan elkészített.
– Aztán vigyázz ám magadra – mondja neki az anyja, amikor elköszön tőle.
– Ugyan, anyu. Mi bajom lehetne, hisz tudod, hogy nem jár arra senki.
– Persze, persze, de mégis jobb, ha óvatos vagy, mintha meglepetés ér. Sötétedés előtt legyél itthon!
– Igyekezni fogok.

Piroska vidáman sétálva távolodik a háztól, ahol az édesanyja még mindig integet neki. Olyan, mintha valami hosszú útra menne, és sokáig nem látják viszont egymást, de ez nem igaz, hiszen minden alkalommal ilyen hosszan búcsúzik a lányától.
Piroska már elég messze jár, ahonnan már nem látszik a házuk, mert az erdő fái mindent eltakarnak. Ahogy egyre beljebb megy a fák közé, megérkezik ahhoz a kis tisztáshoz, ahol már annyi időt töltött. Ez a kedvenc helye az egész erdőben. Amikor csak teheti mindig eljön ide, mert itt még nincs túl sötét, de nem is ér idáig a napsütés, amolyan mesebeli hely, ahol nyugodtan hódolhat a szenvedélyének.

Amikor egy fa tövében elhelyezkedik, a mohára terített piros kabátján, felhúzza magán a pici szoknyáját, és lágyan megsimítja a punciját. Kellemes bizsergés járja át a testét, ahogy minden egyes érintéssel ez az érzés fokozódik. Szereti kényeztetni magát, és hosszan tartóan játszik az érzékeivel. Nem annyira az orgazmus miatt teszi, mert az csak egy perc, ám ha hosszan tart, ha csak majdnem élvez el, akkor a gyönyör hullámai sokáig vele maradnak. Így tesz most is.
Csak az ujjai hegyével simít végig a csiklóján, élvezi, ahogy ettől megremeg a belsője, ahogy az idegvégződések továbbítják az impulzusokat az agyáig, hogy ott gyönyör formájában jelenjen meg. Amikor csak teheti, hosszan élvezi ezt a játékot, ám most erre nincs idő, mert dolga van. Megelégszik azzal a néhány perccel, ami most a rendelkezésére áll, ezért csak arra koncentrál, hogy elélvezzen, aztán folytassa az útját a nagyihoz.

Már egészen közel jár a csúcshoz, amikor megpillantja az idegen alakot, aki egy fa mögül nézi őt. Piroskát felizgatja, ha valaki meglesi, amikor, masztizik, ahogy most is. Ettől az élménytől felgyorsul a szívverése, a kezei egyre gyorsabban járnak, mikor az idegen kilép a fa mögül és egyenesen hozzá közelít.
Az idegen nem titkolja, hogy kileste őt, ahogy közeledik hozzá a markában tartott farkát úgy rángatja, mintha le akarná tépni. Piroska megrémül, mert az idegen annyira csúnya, olyan torzonborz, mintha valami mesefigura lenne. Az ősz haja, ami inkább szürke, egybeolvad a szakállával, ami hosszan lelóg, majdnem eltakarja a mellkasát. A léptei szinte döngenek az erdő talaján, és amikor megáll Piroska előtt, akkor látja igazán a méreteit. Hatalmas, mint valami óriás.
– Szia kislány.
– Szia – mondja ő is megszeppenten.
– Mit szólnál hozzá, ha most alaposan megbasznám az illatos kis pinácskádat?

A kérdés egyértelmű, amitől Piroska mindinkább pánikba esik, hiszen nem szeretné, ha ez a ronda szőrös valaki, belenyomná a hatalmas faszát, mert az bizony biztosan fájna neki, hiszen ő még csak tizenhat éves, és a korabeli fiuk méretei…
– Na mit mondasz? Baszunk, vagy sem?
– Én inkább kihagyom – mondja Piroska.
– Na azt már nem! Felizgattál, nézd, hogy áll a faszom. Most már nem mondhatsz nemet.
– Márpedig én nemet mondok.
– Én meg nem fogadom el – mondja neki az óriás, majd lehajol hozzá, és úgy kapja fel a kislányt, mintha csak egy játékbaba lenne.

Piroska immár nem csak fél, hanem retteg. Az idegen így közelről olyan, mint egy nagyra nőtt farkas, amiről az jut eszébe, hogy talán még fel is fogja őt falni. Ahogy a vállán cipeli őt, egészen közelről látja a szemeit, a fogait. A rémületet félrehessegeti, majd a kezével igyekszik belenyúlni az icipici szoknyának a zsebébe. Az igyekezete nem hiábavaló. Amint a keze megérinti a paprikasprét, kirántja a kezét, és az elrablója szemébe fújja az egészet.

A váratlan esemény hatására az idegen egy nagyot ordít, amit abba sem tud hagyni. A vállán cipelt terhet egyszerűen lehajítja magáról, és mint egy őrült, aki egy láthatatlan támadójától akar megszabadulni, a kezeivel az arcát, a szemét kapirgálja, de képtelen levetni magáról a láthatatlan ellenfelét, ezért inkább menekülőre fogja a dolgot.
Egyszerűen befut az erdőbe, ami látás nélkül nem is annyira könnyű feladat, hiszen az első útjába kerülő fának nekirohan, majd egy hang nélkül a földre omlik és elhallgat.
Piroska eközben összeszedi a holmiját, és az ellenkező irányba igyekszik kereket oldani. Amikor már alaposan bent jár a sötét erdőben, akkor hallja meg, hogy az óriási farkasnak látszó lény ismét ordít, amibe beleremeg az egész erdő. Szaporán szedi a lábait, hogy mielőbb a nagyinál legyen, mert tudja, hogy ő már találkozott ilyen erdei lényekkel, és tudja mit kell tenni ellenük.

Nem sokkal később meg is érkezik a nagyi kunyhójához, ám a legnagyobb meglepetésére az ajtót nyitva találja. Lassan beljebb merészkedik, miközben szólongatja őt, ám választ nem kap. A szoba ajtaja is nyitva áll. Amikor belép rajta, a félhomály ellenére is meglátja az öreganyót, amint az ágyában fekszik, de nem mozdul. Amikor megáll mellette, akkor megérzi a szörnyű szagot, ami belőle árad.

Megtapogatja az arcát, kitapintja a pulzusát, hogy tisztában legyen azzal, mire számíthat. De mivel a nagyi meg sem mozdul, Piroska megfogja a takaró szélét, és lehajtja róla. A nagyi pucéran fekszik az ágyban, ami nem jellemző rá. Ahogy a takarója egyre többet fed fel belőle, meglátja rajta a sebeket, amit mintha egy vadállat okozott volna. Hosszan elnyúló véres csíkok barázdálják az idős nő ráncos bőrét. Piroskában egyre fokozódik a félelem, hiszen, ha ezt is az őt elrabló lény tette, akkor lehet, hogy most is a házban van. A kezében tartott flakont még jobban szorítva megpróbálja felébreszteni a nagyit. Gyengéden megpaskolja az arcát, miközben szólongatja.
– Nagyi. Térj magadhoz!
De a nagyi meg sem mozdul, így tovább folytatja, immár erőteljesebben meg is rázza őt.
– Nagyi. Kérlek ébredj fel!

Az igyekezete, hogy a nagyi magához térjen sikertelen, ám a következő pillanatban végképp megfagy az ereiben a vér.
Ahogy az ágy mellett áll, megérzi, hogy a bokájára egy kéz kulcsolódik, ami egyre nagyobb erővel markolja. Amikor lenéz, meglátja ugyanazt a kezet, ami nemrég még a vállán tartotta őt. A kézhez tartozó test kezd kimászni az ágy alól, amitől most még valószínűtlenebb a mérete, mint eddig. Az első, ami feltűnik neki, hogy a szemei akkorák, mint egy kávéscsésze. talán, hogy jobban lásson a sötétben is?

A következő, ami szemet szúr neki, az orra. Ez nem is orr, inkább… mintha tényleg egy farkas lenne, és nemcsak alatta szőrös, mint egy bajusz, hanem az egész be van borítva azzal a szürke szőrrel, ami a kezeket is befedi. Aztán amikor kitátja a száját, hogy egy nagyot ordítson, Piroska meglátja a benne sorakozó hatalmas fogakat is. Amikor a lény ordít, ő is felsikít. Fültépően és velőtrázóan hangzik a kettejük hangja, aminek hatására a nagyi kinyitja a szemét, ám továbbra is mozdulatlanul, és rémülten nézi, hogy mi folyik az ágya mellett.

Amikor a lény már teljesen felegyenesedik, akkor válik láthatóvá a valódi mérete, egészen a mennyezetig ér. Piroskában felötlik egy gondolat, miszerint ez az izé, egyfolytában nő, hiszen amikor először meglátta, még nem volt ilyen nagy. A markában tartja a lány kezét, aki megpróbálja kiszabadítani, de esélytelenül, egyre csak hátrál, amíg a háta a falhoz nem tapad.
– Hát megvagy – mondja a farkas mennydörgően reszelős hangon. – Már vártalak.
– Mit tettél a nagyival?
– Na mégis mit? Amit veled is akartam, és amit most végre meg is teszek.
– Ne tedd meg! – mondja Piroska, szinte sírva.
– Nyugi, már csak te vagy hátra, a nagyidat már megbasztam, amíg vártam rád. És tudod mit? Baromira élveztem. A löttyedt pinája után, megbasztam a segglyukát is, amitől most egy kicsit elfáradt, de ne félj, rendbejön, mert még visszajövök, és újra magamévá teszem.

Piroska megpróbálja a zsebéből kivenni a sprét, hogy újra lefújja a szörnyeteget, ám az résen van, és kiüti a kezéből. Az ütés hatására a kislány megint csak felsikolt, mert olyan érzése van, mintha eltört volna a karja. Amikor a kezét ökölbe szorítja, akkor jön rá, hogy mégsem, csak a fájdalom hasít bele újra.
A szörny elengedi a kezét és ráförmed a remegő lányra.
– Vetkőzz.
– Nem – válaszol neki dacosan.
– Jobb, ha magad teszed meg, mert ha én, akkor az megint fájni fog.
– Akkor sem teszem meg.

A farkasszörny felnevet, amitől még az ablakok is megremegnek, miközben szemmel láthatóan egyre nagyobbá válik. A kezei már akkorák, mint egy lapát, és félelmetesen közel járnak Piroska arcához, aztán ezek a hatalmas kezek megragadják a lány felsőjét, és egy mozdulattal letépi azt róla.
– Ejha. Micsoda cicik. Kár volt leszorítani ezzel a szűk ruhával, így jobban tetszel nekem.

Ekkor a lény, mintha a nadrágját akarná megnyitni, ott matat, ahol a sliccének kellene lennie, de nincs ott semmi, hiszen a nadrágja már cafatokban lóg rajta, ahogy a szörnyű test egyre nagyobb méreteket ölt. Így csak az egyik repedésből kikandikáló valamit fogja meg, majd egy rántással előkapja. Piroska rémülten nézi a hatalmas faszt, ami ott rezeg az orra előtt. Arra gondol, hogy ha ez az állat tényleg megteszi, amit mondott, akkor ő abba belehal, ezt képtelenség túlélni.
Aztán egy pillantást vet a nagyira, aki még mindig mozdulatlanul fekszik az ágyán, de mintha… a szemeivel jelezne. De vajon mit akar ezzel mondani? A szörnyűség most egy lépést tesz felé, miközben a markában tartott fasz egyre nagyobb lesz, és úgy mered előre, mintha azzal akarná őt leszúrni.

A nagyi pillantása ismét találkozik a tekintetével, mintha valamit mondani akarna, de nem érti. A lény most egy erőteljes mozdulattal a padlóra löki a lányt, aki rettegve várja a véget, és inkább elfordítja a fejét, hogy ne is lássa. Ebben a pillanatban, a tekintete a kandallóra esik, ami mellett a tartóban ott sorakoznak azok az eszközök, amivel a tüzet kell piszkálni, és feléleszteni. Köztük ott lóg az állványon egy olyan lándzsaszerű valami, aminek a végén egy kampó is van. A nagyi talán erre akarta felhívni a figyelmét?

Ismét a nagyira néz, és még egy pillanatra látja az arcát, és mintha nevetne, miközben bólogat. A következő pillanatban már a szörny eltakarja előle a szoba nagy részét, arra készül, hogy beváltsa az ígéretét.
Nem akarom. Suhan át a gondolat Piroska agyán, majd a következő pillanatban, szinte gondolkodás nélkül kinyúl a kandalló felé, megmarkolja a kampós lándzsát, majd maga elé rántja.

Pont időben, mert az állat épp ahhoz készül, hogy őt maga alá gyűrje, hogy megbassza, hogy a hatalmas faszával ledöfje őt, ám ehelyett, a kezében tartott lándzsa a lény mellkasának feszül, majd, amikor az lendületet vesz a végzetes döféshez, a lándzsa átszakítja a mellkasán a bőrt, aztán egy nagy reccsenéssel a csontokat is, hogy aztán a szörnyű szívet egy pillanat alatt megállítsa.

A farkas-szörny lendülete már megállíthatatlan, ezért az teljes súlyával Piroskára zuhan, és így teljesen maga alá temeti őt.
Piroska már nem küzd, csak ernyedten fekszik a teher alatt, ám lassan megnyugszik, hiszen vége a rémálomnak. Megpróbálja letaszítani magáról a vadállatot, ám nem jár sikerrel. Némi erőlködés után, egy pillanatra elsötétül előtte minden, majd, amikor kinyitja a szemét, már teljes sötétség van.
Anyu. Hasít belé a gondolat. Megígérte neki, hogy sötétedésre otthon lesz. A következő, ami bevillan neki, a nagyi. Mi lehet vele?
– Nagyi! Jól vagy?
Némi nyöszörgés hallatszik csak, de válasz nincs.
– Nagyi. Mi van veled, mondj valamit?!
Megint csak a halk nyöszörgés, de most mintha szavakat formázna.
– Jól vagy nagyi?
– I… igen… vagy nem. Te jól vagy?
– Jól vagyok, csak ez a dög rajtam fekszik, és nem bírok mozdulni.

Megint hallani a nagyi nyöszörgését, ám ezzel együtt kemény koppanások hallatszanak az előszoba felől. Piroska nem tudja minek a hangját hallja, ezért inkább még a lélegzetét is visszatartja, nehogy elárulja magát, és meghallja, ha valami történik.

A koppanások léptek hangjává áll össze, majd az ajtó nyikordulása után a léptek egyre közelebbről hallatszanak. Ettől eltekintve néma csend van a szobában. A léptek hangja már egészen közelről hallatszik, Piroska szinte érzi, hogy aki itt ját, az ott toporog mellette, aki talán egy másik farkaslény, aminek a gondolatára megint úrrá lesz rajta a rettegés. Megpróbál némán és mozdulatlanul feküdni a terhe alatt, hátha ez a valaki, vagy valami elmegy. Tévedett.
Ahogy fekszik a súly alatt, megérzi a mozgást. Mintha a lény mozdulna meg rajta, de az nem lehet, hiszen megölte. Aztán újra megtörténik, mire a lény lejjebb csúszik rajta, aztán ismét mozdulatlanságba dermed.

A következő mozdulatra a lény lecsusszan róla, és meglátja a sötét alakot, aki fölé hajol, majd a következő pillanatban erős fény hasít a szemébe, ami reflexszerű sikítást csal ki belőle. Ezzel együtt egy hangot is hall, ami kiált, de nem érti a szavakat. A kopogás, a léptek zaja ismét felhangzik az ajtó felől, ezzel együtt a megismételt szavak is értelmet nyernek.
– Itt van. Megtaláltam.
A kopogó léptek felgyorsulnak, majd elhalnak, és egy sikolynak adja át a helyét.
A világító fényt tartó kézhez tartozó hang, most egészen közelről szól hozzá.
– Jól vagy?

Piroska válasz helyett csak bólogat, mire egy kéz nyúl alá, és segít neki felállni. A következő pillanatban egy puha és nedves test öleli át, hogy aztán a sírás hangjait zúdítsa a fülébe, miközben a sós könnycseppek patakokban hullanak rá.
– Anyu?
– Én vagyok kincsem. Most már minden rendben lesz.
– Nagyi hogy van?
– Nincs jól, már úton van a kórházba.
– De ugye rendben jön?
– Nagyon remélem.

Ezután csak a csend és a sötétség marad, ami elfed minden kínt és szenvedést. Amikor Piroska magához tér, a saját ágyban fekszik, ahol ott ül mellette az édesanyja. Még sokáig vele marad, mert mindent tudni akar.
Egy héttel később a nagyit is hazaengedik a kórházból.
A szörny, amit a hatóságok már régóra kerestek, végre elnyerte méltó büntetését, és immár nyugodtan járhatnak az emberek az erdőben, nem kell attól tartani, hogy találkoznak vele.