Érett fejjel is talány vagyok a magam számára
Még most is érett fejjel is talány vagyok a magam számára. Tanulom magam. Időnként megijedek a saját heves és ösztönös reakcióimtól. Nem tudok parancsolni neki és ami még rosszabb nem is akarok. Hagyom hogy maga alá gyűrjön, elárasszon. Utólag próbálom meg értelmezni, átértékelni. Az alábbi történet 3 éve esett meg velem. Ennyi idő kellett ahhoz hogy le merjem írni. A barátnőmnek persze elmeséltem. Nem tartom magam ettől rossz embernek és a saját erkölcsi mércémbe belefér de sokaknak ez már maga a fertő. Igaz, az én „jó és rossz énem” is rengeteget vitázott magával.
Előttem egy üveg vörösbor. Néha belekortyolok. . . csak úgy prolisan az üvegből. Hagyom, hogy elárasszanak az emlékek és átitatódjak annak a júniusi éjszakának a hangulatával.
Egy társkereső oldalon ismertem meg a srácot, aki akkor 26 éves volt. Éppen 20 évvel fiatalabb nálam. Időként írt egy röpke üzenetet. Ilyeneket hogy: „Szia drága!” Erre én: „Szia édes!” Általában csak ennyit. Konstatálta hogy fent vagyok és beköszönt. Sosem írt magáról, sosem írt kisregényeket és sosem volt humoros vagy sziporkázó. Nekem meg nem került semmibe hogy visszaköszöntem. Nem is érdekelt egyáltalán és nem is foglalkoztatott a gondolat hogy randizzak vele. Aztán a magvas üzengetések kibővültek azzal hogy: „Mikor randizunk?” Egyre csak hárítottam. „Ugyan már. minek? Neked a kiscsajokkal kell foglalkoznod.”
Ő persze váltig állította hogy nem érdeklik a kiscsajok ás velem szeretne találkozni. Kb. egy hónap üzengetés után msn címet cserétünk. Ott folytatódott a meghódításomra tett kísérlet. Nem mondom hogy nem legyezte a hiúságomat. De csak úgy egészséges módon. Aztán egyszer csak (talán azért mert megható volt a kitartása) „igent” mondtam.
Péntek délután volt és nekem éppen semmi dolgom nem akadt. A barátnőm a Damjanich u-ban lakott ahol az üzletem volt. Munka után felugrottam hozzá és elmeséltem hogy hova készülök. Persze kiröhögött.
– Még megrontod azt a gyereket.
– Dehogy rontom meg! Csak nem képzeled hogy bármi is történhet köztünk. Csak kíváncsi vagyok rá. Nincs programom és csak beszélgetek vele egy kicsit. 1 óra múlva biztosan itt leszek.
Szoknyát vettem fel egy rövid ujjú felsőt és kardigánt. Persze egy magassarkú szandit, mert az olyan dögös.
A megbeszélt időben lesétáltam a Városligetbe. Egyszer csak velem szembe és éppen énfelém tartott egy nagyon magas és nagyon vékony srác. Szabadidő cuccban és baseball sapkában. Jesszusom csak ne Ő legyen. . csak ne Ő legyen. . . Ő volt. Kölyökképű, szomorú zöld szemű fiú volt.
Na! Gondoltam. . . Szépen leülünk egy padra beszélgetünk, majd udvariasan elköszönök és visszamegyek a barátnőmhöz.
– Szia!-Mondta és adott egy puszit. – Az életben szebb vagy mint a fotókon. …és én úgy döntöttem: Maradok.
Sétáltunk a Városliget belseje felé. A fiú halk szavú volt, udvarias, visszafogott.
Elmesélte az életét. Eldobták a züllött szülei és a bátyja nevelte, úgy ahogy. A 8 általános elvégzése után abbahagyta a gimnáziumot és elment dolgozni egy autómosóba mert kellett a pénz. Időnként rám mosolygott de az egész lényében volt valami végtelen szomorúság. Nem volt benne az a fiatalokra jellemző önfeledt pajkosság. Mégsem mondhatom hogy érett vagy komoly gondolkodású lett volna. Álmodozónak, idealistának és nagyon naivnak tűnt. Nem kétértelműsködött és nem tolakodott. Később mulatságos történeteket mesélt az életéből és megnevettetett. Igazán megkedveltem. Lassan ránk sötétedett és mi leültünk egy padra egymással szemben terpeszülésben.
Elővette a zsebéből az mp3 lejátszóját és a fülembe dugta.
– Ezt hallgasd meg! -Tupac! Mondta mosolyogva.
Szinte meghatódtam az örömén. Tupacról bár még sosem hallottam de azért buzgón élveztem a zenét.
– Most ezt is! meghallgattam azt is
– Most megkeresem a kedvencemet. . . Ugye milyen jó?
Tényleg hallgatható volt. Jó kis ritmusos rap zene. Én meg imádom a zenét. Cigarettáztunk és Tupacra ráztuk a fejünket. Felnézett az égre. Csodás telihold volt.
– Imádom a teliholdat. Mondta.
– Legszívesebben táncolnék veled a holdfényben.
– Ha meglenne az mp 3-on a holdfényszerenád akkor táncolnék is veled. Feleltem.
– Azt nem ismerem de a Scootertől vagy egy szám aminek az a cime: „Táncolunk a holdfényben”
Aztán kifogytunk a szóból és pár percig csendesen néztük egymást. Egyszer csak lehajolt és lágyan megcirógatta a bokámat. Meglepett ez a mozdulat. A pasik vagy smárolni akarnak vagy a bugyimban turkálni. Valahogy azt gondolják hogy az maga a kéjmámor, pedig számos fontos állomást kihagynak, ami a test izgatását illeti.
Aztán a térdhajlatom következett. Lágyan simogatta és közben engem nézett. Én meg azon gondolkodtam hogy ez most jó nekem vagy eszméletlenül jó?? A két opció közül a másodikat választottam. Sosem hittem volna hogy a térdhajlatomban ennyi idegvégződés van. Aztán megfogta a kezem és lassan, mintha lassított filmet néznék, a szájához emelte és finoman lesmárolta a csuklómat. (Nem írtam el magánhangzót, a csuklóm volt. ) Ez még inkább meglepett. Kikerekedett szemmel figyeltem a ténykedését. . . (Jajj Andi!! Mit csinálsz??? Szólt a jobbik énem, mintegy lelkiismeret furdalást okozva a rosszabbiknak) Éreztem! Éreztem hogy van testem és éreztem hogy ez a gyengédség mennyire a kedvemre való.
Majd a könyökhajlatom következett. Csókok a vállamra a nyakamra. Felhajtotta a fölsőmet, kibuggyantotta a mellbimbómat a melltartómból és szívogatni kezdte. Aztán rátapadt a számra. Jól csókolt. Éreztem hogy az összes pehely a testemen égnek áll. Felgyorsult a szívverésem ,halottam a dübörgését. ( A jobbik énem kikelt hitéből)
Átkarolt és lassan hanyatt döntött a padon. Ott feküdtem felhatott pólóban széttett lábakkal, egyáltalán nem szemérmes pózban. A fiú a combom belső felét csókolgatta és hosszan elidőzött a combtövemnél.
(Anyám!!! Mit csinálsz??? Vinnyogott a jobbik énem. . . . Kuss!! Felelte a rosszabbik)
A srác teljes átéléssel csókolgatta a terpeszemet és én behunyt szemmel süttettem magam a teliholddal. Már azon kezdtem el gondolkodni hogy könyörögni fogok hogy vegyük le a bugyimat. De megálltam. Elvégre egy hölgy nem könyörög. A jobbik énem megvetően felröhögött.
Egyszer csak közvetlen a közelünkben felugatott egy kutya. Olyan hirtelen ültem fel hogy leesett a vérnyomásom. Tőlünk 2-3 méterre egy férfi állt és minket bámult. Gyors mozdulatokkal megpróbáltam rendbe hozni a toalettemet.
– Menj már innen ember! Szólt az én lovagom, de az ember nem mozdult.
– Menjünk! Szóltam.
Felszedelőzködtünk és remegő lábakkal elindultunk. Remegő kézzel rágyújtottunk és remegő szájjal szívtuk a bagót. Nem szóltunk egymáshoz. Ő némán mögém állt A csípőmet magához húzta, hátulról átölelt és így sétáltunk a parkoló felé. Mint egy buja négylábú szörny. Néha belecsókolt a nyakamba. Néha maga felé fordított és csókolt ahol ért de mind eközben haladtunk. Én meg csak hagytam hogy csináljon velem ilyen dolgokat, mintha közöm sem lenne hozzá. Megtaláltuk a kocsimat.
-Késő van, hazamegyek- mondtam.
Megkért hogy vigyem el a Podmaniczky utcáig valami alagúthoz ahol Ő csak átsétál és már otthon is van. Lassan haladtam a kocsival. Sárgán villogtak a jelzőlámpák. Megálltam a kért helyen és Ő Kiszállt.
-Szia!
-Szia! Feleltem.
Majd visszaült és hevesen magához húzott. Csókolózni kezdtünk és én kecsesen átcsúsztam a vezető ülésből az ölébe szemből. Vagy harmincszor elköszöntünk egymástól. De a csókolózást nem tudtuk abbahagyni. Szorított és simogatott. nyitott szemmel csókolt. Égetett a szeme. Nem voltam hajlandó szóba állni a jobbik énemmel. Lassan megint elkezdett gyengéden hanyatt dönteni és én elfeküdtem a vezető ülésben. Az egyik lábam a szélvédőn a másik az anyósülés tetején. Ő hátra tolta az ülést és hétrét görnyedve hozzám fért. A fenekemet nyomta a sebváltó és a kézifék. Lecibálta a bugyimat és rám tapadt. Úgy éreztem hogy szétrobbanok. Mindketten vinnyogtunk. . . Nem tudok erre más szót. . . . és egy perc alatt hangos vinnyogások közepette beleélveztem a szájába. Ő akkor sem hagyta abba. Folytatta csak gyengéden, lágyan. Csukott szemhéjjam mögül láttam a sárga fény vibrálását. Sárga. . . . sárga. . . Lassan eszméltem. Kinyitottam a szemem. Ott álltunk a zebra előtt a sárgán villogó lámpánál. Felültem és megsírogattam az arcát. Aztán a kezem letévedt a dagadó nadrágjához. Elkapta a csuklómat.
– Ne! Kérdőn néztem rá.
– Te nem szeretnél?
– Nem. Ez a te napod volt. Mondta mosolyogva
– Amit adtál az olyan csodás volt és nekem csak ez számít. Én nem vagyok fontos.
Megcsókolt és kiszállt a kocsiból.
Én a gázra léptem és úgy úrinő módján, bugyi nélkül hazaautóztam. Otthon bekapcsoltam a gépet. Felpattant az msn lapja és üzenet érkezett tőle. Egy link. Ráklikkeltem. Glenn Miller Holdfény szerenádja. Végig hallgattam és közben patakokban folyt a könnyem.
Honnan tudta??? Honnan tudja ez a fiú hogy mit kell tennie?
Az éjszaka hátralevő részében elsirattam az én túl későn született lovagomat és megbeszéltem a jobbik énemmel hogy hagyjuk ezt a srácot békén.
Védett: Játéknak indult, de nagyon durva lett 2. rész
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
Három lány verte ki a farkam a vécében
A három lány körbevesz, hárman három kézzel verik a farkam, ami pillanatok alatt eldurran, amitől a lányok hangos visongásba kezdenek, majd elköszönnek és magamra hagynak.
Anyám nője, Anyu és én hárman a szobámban
Szia Kölyök. Arra gondoltam, mi lenne ha segítenék neked egy kicsit? Mi előtt bármit is szólhattam volna, Viki bejön a szobámba, majd lassan araszolva közelít felém. – Tudod, ott a fürdőben, az a spriccelés nem volt semmi, és bevallom baromira felizgattál vele. Mit szólnál, ha én is beszállnék ebbe a játékba?
