Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Elélveztem a metrón két nő mellett. Majdnem

Olyan dolog történt velem tegnap, ami még soha. A metrón utaztam éppen hazafelé, amikor majdnem elélveztem. Kíváncsi vagy rá, hogyan is lehet ez? Elmesélem.

Tegnap, el kellett mennem, a cégem egy kirendeltségéhez, mert anyagbeszerzés címén néhány dolgot kellett átvennem, ami a munkámhoz kell. Persze megvárhattam volna, hogy a futár elhozza, de az még legalább egy hét. én mg nem akartam annyit várni erre. A másik ok pedig az, hogy magam mentem el ezekért, mert vágytam a szabadba, jobban, mint a légkondizott irodához.

Szóval még tíz óra sem volt, amikor elindultam. A tömegközlekedést választottam, mert nem akartam autózni, és mert jól esett az utcákon sétálni ebben szép késő nyári időben. Persze a metrót leszámítva. Rendben odaértem, átvettem, majd elindultam hazafelé. Még jó, hogy ma már nem kell visszamennem az irodába.

A metróra a végállomáson szálltam fel. A szerelvény még majdnem üres, hisz még van néhány perc az indulásig. Lassan szállingóznak az emberek. Majd, maikor a szerelvény jelzi az indulást, az utolsó pillanatban méh néhányan bevágódnak a záródó ajtók között, majd az utolsónak érkező két nő leül mellém. Fiatalok és szépek, mosolygósan beszélgetnek valamiről, bevallom nem figyeltem egyetlen szavukat sem.

Az első különös dolog az volt, amikor átölelik egymást, és csókot váltanak. Ez pont akkor történt, amikor rájuk pillantottam, és amitől kirázott a hideg. Na nem a rossz értelemben, hanem csak megborzongtam és végigfutott rajtam a bizsergés. Annyira szépek, és olyan bájosak, hogy egyszerűen nem tudom elszakítani róluk a tekintetemet. Csak nézem őket, ahogy csókolóznak.

Azt azért tudni kell rólam, hogy nem vagyok leszbikus. Na jó, a barátnőmmel már voltam úgy is, sőt van, amikor a pasiját is megosztja velem. Vele bármikor képes vagyok élvezni a szexet, de más nővel nem. Ezt bizton állíthatom, mert amikor egy másik nővel összejöttem, amikor még azt hittem hogy valóban leszbi vagyok, akkor az egy csalódás volt. Nem élveztem egy picit sem, sőt, inkább már azt vártam, hogy vége legyen. Persze azért elélveztem, mert ügyes volt a csaj. Erika viszont egészen más. Ha vele vagyok, szinte vissza kell tartanom az orgazmust.

Szóval. Ott ülök a metrón, mellettem a két csaj, akik épp smárolnak. Ez annyire felizgat, hogy minden porcikám remeg. Csak nézem őket, és egyre jobban eluralkodik rajtam az izgatottság. Persze a bámulást csak diszkrétem próbálom művelni, mert nem illik másokat nyíltan megbámulni, ám most nem bírok magamon erőt venni.

Ahogy lesütött szemmel, féloldalasan nézem őket, azt veszem észre, hogy az egyik, néha rám pillant. Hú de ciki, amikor lebuksz, hogy másokat nézel. Még inkább lesütöm a szemem, és a combjaimat összeszorítva, ülök mellettük tovább. A szemem csukva, így magam előtt látom őket, ahogy csókolóznak, ahogy simogatják egymást. A mellettem ülő lány, a másikszoknyája alá nyúl, és csak sejteni lehet, hogy a punciját simogatja, hisz a másik időnként felsikkant, és összerázkódik. Két sikkantás között, benyúl a barátnője topja alá, és a melleit simogatja, időnként megcsípi azt, és játékosan csavargatja.

Ennek hatásaként mindkettő egyre inkább megfeledkezik magáról, és egyre nyíltabban izgatják egymást, miközben a többi utas tágra nyílt szemekkel bámulja őket. Én rám ez a jelenet nagyon nagy hatással van, érzem hogy egyre lucskosabb a puncim, és amikor a combjaimat összeszorítom, érzem is, ahogy a nedveim kibuggyannak a bugyim alól. Aztán ellazítom, majd megint összeszorítom, amitől azt érzem, hogy mindjárt elélvezek, de mégsem hagyom abba, hisz már nem vagyok képes kontroll alatt tartani a vágyam. Legszívesebben letolnám a bugyimat, és ott helyben, ennyi ember előtt megsimogatnám a pinácskámat, amig el nem élvezek. Aztán lehet hogy még egyszer.

Ezek ketten, meg már szemérmetlenül falják egymást, simogatják a másikat, ahol csak érik, ami láthatóan nekik is élvezetes, mert egyre hangosabban lihegnek, és egyre sűrűbben adnak ki olyan hangot, ami szerint már az orgazmus határán vannak. Ismét összeszorítom a combomat, amitől majdnem el is élvezek, ám ez akkor nem jön össze. A fülembe hasít egy hang.

„Deák tér következik”

Mikor kinyitom a szemem, azt látom, hogy a két lány, még most is csókolózik, ám nekem le kell szállnom, így hát felállok, és otthagyom őket. Amint a mozgólépcső felé lépkedek, érzem, hogy a bugyim már teljesen átázott, és ahogy a nedves anyag csiklandozza a csiklómat, minden pillanatban azt várom, hogy mikor tör rám az orgazmus.

Amikor felérek a térre, keresek egy padot, majd leülök rá. Az utolsó pillanatban, mert amikor a fenekem a padhoz ér, már jön is az orgazmus. A térdemre könyökölve, remegek és rázkódok, a szívem ritmusát a fülemben hallom. Fél perc. Ennyi ideig tarott az élvezet, amikor végre vége, körül nézek, hogy vajon ki látott meg, de szerencsére nincs a közelemben senki. Kicsit még ücsörgök és lihegek, és csodálkozom azon, hogy ez velem megtörténhet.

Amikor végre hazaérek, bemegyek a fürdőbe, egy gyors zuhany sokat segít rajtam, végre teljesen lehiggadok. Előveszem a mobilom, és hívom az első helyen rögzített számot. Három csengetés után fel is veszik.
– Szia Erika. Van valami, amit el akarok neked mesélni, át tudsz most jönni?

Erika húsz perccel később ott ül velem a konyhában, és tátott szájjal hallgatja a történetemet.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
ujra-itthon-5a

Újra itthon

Újra itthon Késő volt, amikor végre hazaértem.  Gyorsan lezuhanyoztam és meztelenül bebújtam Kedvesem mellé az ágyba. Úgy terveztem, hogy végre kipihenem a két hét alatt felgyűlt fáradtságot. Ám miközben magamra húztam a takarót a fenekem hozzáért a félig kemény farkához. Hú, ezt nem hagyom ki gondoltam magamban. Lejjebb csúsztam és óvatosan a számba vettem a kedvenc testrészét. Rögtön megmoccant és óriásit sóhajtott Kedvesem. Lassan, aprólékosan kényeztettem a számmal. Számba vettem a golyóit és óvatosan nyalogattam, majd vissza...
Felszedtem egy nőt az út széléről - Szex Blog

Felszedtem egy nőt az út széléről

A nőt betakarom egy vékony takaróval, ami elég kell hogy legyen, mert elég meleg van idebent. Én bemegyek a konyhába, öntök magamnak egy pohár konyakot, és ledőlök a kanapéra, a táskáját és a kabátját csak a szőnyegre dobom, amikor eszembe jut, hogy meg kéne nézni a zsebeit is.

  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0% 0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük