A szex jót tesz a nőknek
A hír, amire a férfiak nagy része várt, megérkezett: a szex ugyanis javítja a nők közérzetét.
Legalábbis ezt állítják azok a New York-i kutatók, akik 293 nő részvételével tesztelték elméletük igazát. A kutatók abból a feltevésből indultak ki, hogy a spermában olyan kémiai anyagok (többek között szerotonin, melatonin, kortizol) találhatók, melyekről egyenként köztudott, hogy hangulatjavító hatásuk van: épp ezért a kutatók megvizsgálták, hogy ezek az anyagok összevegyítve is képesek-e javítani a kedélyállapotot.
A 293 önkéntes résztvevő az egyik New York-i campusról érkezett, nekik az volt a feladatok a tesztnél, hogy válaszoljanak a kutatók által feltett, a szexuális életüket célzó kérdésekre. Elsősorban azokat a nőket vizsgálták, akik védekezés nélkül éltek nemi életet: a testükben ugyanis még ott vannak a szóban forgó kémiai anyagok, és kifejtik jótékony hatásukat.
A legszembetűnőbb különbség az óvszert használó és nem használó nők között az volt, hogy az utóbbiak sokkal kevesebb depresszióra utaló tünetet mutattak, mint rendszeresen védekező társaik, emellett a többség magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb és általában elégedettebb volt az életével is
Hárman megerőszakoltak
Számba lévő manusz se bírja sokáig halottam, ahogy sóhajtozik, elkezdem, gyorsabban csinálni legyen már vége a rémálomnak majd farka lüktetett majd belém lőtte undorító keserű-magját azonnal elkapót a hányinger éreztem nem bírom vissza tartani.
Céges Szex
Elélveztem, de konok módon fekete az összes spermát magáévá tette, majd hirtelen szőkét az ágyra nyomta, és egészen közel hajolva a szájához, átcsorgatta az összes nedűt.
Tánc
Lassan mozdulsz bennem, ahogy egyre jobban megfeszülsz… forró nyelvem körbesimogat, az ajkaim körbeölelnek vágyakozón… Hú, ezt nem lehet kibírni…. Finom, mennyei érzés… Huh…. érzed, hogy biztonságban vagy, és egyre jobban átadod magad. Már itt sem vagy… valahol súlytalanul lebegsz ég és föld között… Majd lassan felemelkedem, tenyerem még érzi tovább feszülő férfiasságodat…