Meztelenség avagy bugyi nélkül a kánikulában
A meztelenség, számomra hétköznapi dolognak számít, lévén hogy már régóta nudista vagyok. Ezzel szemben az a fajta meztelenség, ami a kánikulai időkben az utcán, a munkahelyeken megfigyelhető, az a ami napig felizgat. Ilyenkor a nők hajlamosak arra, hogy a konvencionális szokásokkal szakítva, olyan dolgokat is megtegyenek, amit máskor elképzelni sem tudnának. Ilyen dolog például a bugyi vagy a melltartó viselete. A legizgalmasabb ezekben a változásokban, hogy ilyenkor sokszor elfelejtik azt a kis apróságot, hogy nincs rajta bugyi. Igen, apróság, hisz sok nő hord tangát, ami szinte semmi, ám a melegre hivatkozva mégis otthon hagyják. Miért? Talán mert a hétköznapokban is izgató számukra bugyi nélkül járni, ám ilyenkor van rá hivatkozási alap, hogy miért nem veszik fel.
Persze vannak olyan nők, akiknél ez elképzelhetetlen, ők még a negyven fokban is magukra húzzák a vastag selyem alsóneműt, ám a legtöbben kifejezetten jól érzik magukat ha nem kell magukra ölteni. Ha te nő vagy, és e sorokat olvasod, akkor pontosan tudod miről van szó.
Életem során elég sok nőt megismertem, ami alapján kijelenthetem, hogy az ötven százalékuk kifejezetten élvezi, ha okot találhat arra, hogy ne vegye fel. Persze van olyan is, aki nem keres okot, csak simán bugyi nélkül megy mindenhova, mert élvezi a dolgot.
Egyszer megkérdeztem (persze többször is) egy lányt, aki rendszeresen bugyi nélkül járt, hogy miért jó ez neki, amire azt válaszolta, hogy izgató számára. Azt ugyan nem tudta elmondani, hogy miért, csak izgató, és ez neki örömet okoz. Elfogadtam a válaszát.
A minap, amikor megérkeztem a munkahelyemre, ahol sok nő is dolgozik, csak úgy próba szerűen, igyekeztem meglesni, hogy vajon ki visel ma bugyit és ki nem. Nem volt nehéz a dolgom, mert a melegre való tekintettel, könnyed ruhákban jelentek meg a munkában. Az eredmény: lenyűgöző. Tízből négy bugyi nélkül volt.
Ezután egy játékba kezdtem, és akiről már tudtam hogy nincs rajta, lopva a fülébe súgva megkérdeztem tőlük.
– Anikó, kérdezhetek tőled egy személyes dolgot?
– Persze, de a kérdéstől függ hogy válaszolok-e rá.
– Jól van. Szóval szeretném tudni, hogy ma miért nem vettél fel bugyit?
Erre Anikó lopva körülnéz, hogy vajon más is hallotta-e a kérdést, majd ismét rám szegezi a tekintetét, és visszakérdez.
– Honnan tudod, hogy nincs rajtam?
– Mert én azt észre veszem.
Erre egy kissé elpirul, majd válasz nélkül otthagy. Én nem firtatom tovább a dolgot, inkább egy másik nőt szemelek ki, aki ott sertepertél tőlem nem messze. Fogok egy mappát, és mintha csak valami fontos dolgot kellene neki átadnom, odalépek elé, mappával a kezemben, amit nyitva tartok elé, és felteszem neki a kérdésem.
– Szia Erzsi, feltehetek neked egy indiszkrét kérdést?
– Ha nagyon muszáj, akkor tedd.
– Szóval azt szeretném megtudni tőled, hogy te ma miért nem vettél fel bugyit?
Erzsi rám emeli a tekintetét, és szemrebbenés nélkül válaszol.
– Mert izgalmas.
– Ezt hogy érted?
– Nem tudom, csak izgi és kész. Nem kell mindent agyon elemezni.
– Értelek, és köszönöm hogy válaszoltál. Már lépek is hogy tovább álljak, amikor megállít.
– Nagyon látszik? – kérdezi tőlem egy kicsit félénken.
– Ha nem alulról néznek, akkor egy kicsit sem.
– Akkor te honnan tudod?
– Mert van benne némi rutinom.
– Értem. De ugye ez köztönk marad?
– Persze, miért is mondanám el bárkinek.
Épp a következő alanyt keresem, akit megkérdezhetnék, amikor Anikó áll elém. Anikó még új a csapatban, ezért tőle nem volt váratlan az a reakció, hogy válasz nélkül hagyott egy ilyen kérdést, ám az már igen, hogy ismét visszatér a kérdéshez.
– Mégis honnan tudod, hogy nincs rajtam bugyi? – kérdezi tőlem suttogva.
– Mert én azt észre veszem.
– Jó, de mégis hogyan?
Nagy vonalakban elmondom neki, hogy vannak bizonyos jelek, ami erre engednek következtetni, és ami rajta is látszik. Amikor a végére érek, ismét felteszem neki az eredeti kérdést, hátha most válaszol is rá.
Szóval szeretném tudni, hogy ma miért nem vettél fel bugyit. Ez most ne is kérdés volt, inkább egyenesen nekiszegeztem a kijelentést. Anikó egy kicsi megint elpirul, majd körülnéz. Közelebb hajol hozzám, és szinte a fülembe súgja.
– Mondjuk úgy hogy ez az én perverzióm.
Erre a válaszra nem számítottam, de mégis megpendített bennem valamit.
– Kifejtenéd ezt bővebben is?
– Nem.
– Na, léci léci.
– Na jó, de nem itt. Menjünk ki egy kávéra, és ott talán elmondom.
Így is történt. Kimegyünk a pihenőhelységbe, ahol most épp senki nincs, majd a kávéautomata mellett, megállunk, és kérdőn nézek rá.
– Na jó, elmondom, mert ez is része a dolognak. De ha bárkink elmondod, megöllek.
Kicsit ijesztően néz rám, de persze én nem veszem komolyan a fenyegetést, ehelyett inkább kíváncsian várom a válaszát. A kezemmel olyan mozdulatot teszek, ami jelképesen a zipzár behúzását szimbolizálja a számon.
– Ez előzményekbe nem akarok belemenni, mert hosszú, elégedj meg azzal, hogy ez engem felizgat.
– De hogyan? Mit érzel ilyenkor?
– Ezt nem tudom elmagyarázni, egyszerűen izgat a tudat, hogy nincs rajtam bugyi, és így bárki megláthatja a… szóval azt.
– És? Meg szokták látni a… azt?
– Néha igen, de nem is ez a lényeg, elég a tudat, hogy nincs teljesen elrejtve.
– Ez tényleg izgalmasan hangzik. Akkor mi történik, ha mégis meglátja valaki, azt?
– Legtöbbször felizgat a dolog, de nem mindig. Legtöbbször elég az is, ha csak tudom, hogy nincs rajtam a bugyi, ám van hogy ezt a helyzetet egy kicsit kiélezem. Ha például buszon vagy metrón utazok, ha leülök, és olyan a helyzet, akkor hagyom hogy megláthassák, bár sokszer az emberek annyira zombik, hogy észre sem veszik. Egyszer például a metrón, ahogy ülök, a szoknyám egy kicsit felcsúszva, de nem nagyon, csak éppen hogy, velem szemben meg egy fiatal srác ült, akinek a szeme szinte rátapadt a… a puncimra, miközben én a farkát stírőltem, ahogy egyre jobban meredezett. Ez is izgi volt, ám ennél több már nem kell, a következő megállónál le is szálltam, hogy megvárjam a következő szerelvényt. Szóval csak ennyi.
Ahogy Anikó mesél, én beleképzelem magam egy ilyen helyzetbe, és azt veszem észre hogy feláll a farkam, amit Anikó észre is vesz.
– Látom neked is izgató a dolog. – mondja nekem, miközben csak mosolyog.
– Hát igen, nem minden nap találkozik az ember ilyen helyzettel.
– Szóval elmondtam, most meghívhatsz egy kávéra, aztán menjünk a dolgunkra, mielőtt lebuknánk.
Miután kávéval a kezünkben vissza megyünk a munka frontjára, továbbra is a lányokat nézegetem, és keresem a következő alanyt, aki a kérdésemre válaszolni fog. A nap folyamán már nem volt szerencsém, mert akiket megkérdeztem, szemrebbenés nélkül letagadta, az egyik kérdezettem még a szoknyáját is felhúzta nekem, hogy lássam, micsoda hatalmas bugyiban dugja el a seggét.
Amikor a munkaidő véget ért, szinte észrevétlenül szállingóznak el az emberek, csak az tűnik fel, hogy már csak ketten vagyunk bent. Én mivel a nap nagy részét kérdezgetéssel töltöttem, a lemaradásomat kell bepótolni, de szerencsére jól állok, így még utolsó előttiként le tudok lépni.
Amikor a kapunál kicsekkolok, és kilépek a napfényre, az első dolog amit meglátok, az Anikó. A bejárattal szemben ül egy padon, így betekintést enged a szoknyája alá. Ahogy közeledek felé, ő feláll, és mosolyogva néz rám. Amikor oda érek hozzá, megállok előtte.
– Szia, megláttam a puncidat.
– Tudom. Akartam is hogy meglásd.
– Tényleg? De miért?
– Ha akarod elmondom. Szóval már egy hónapja itt dolgozok, és ez idő alatt már az összes pasi meg akart dugni, még a nagyfőnök is, de te nem. Te mindig kedves voltál velem, és érdeklődő.
– Ez természetes nem?
– Nem mindenkinek az. Valójában még soha nem beszéltem még erről a fétisemről, de nevezhetjük perverziónak is, mert…
– Miért?
– Mert nem láttam másokban az érdeklődést, és… szóval veled egészen más. Nem is tudom neked miért mondtam el ezeket, valahogy olyan természetesnek tűnt. Közben elindulhatnánk valamerre, nem gondolod?
– Oké, én a metró felé megyek, hát te?
– Én is, Kispest felé.
– Nahát, én is, arra felé lakom.
– Tényleg? Hol?
– Az Üllői úton a piac után az első házban.
– Nem mondod! Én meg a másodikban. Szinte szomszédok vagyunk.
Ennek örömére együtt mentünk hazáig, ám a metrón volt még egy kis meglepetés. A szerelvény viszonylag üres volt, így leülök egy olyan részen, ahol még bőven van hely, ám Anikó nem ült mellém. A szemben lévő oldalra ül le pont velem szemben, így egész úton gyönyörködhettem abban, amit a szoknyája rejtett. Pontosabban nem rejtett. Útközben jöttek mentek az emberek, néha nem is láttam őt, ám azt igen, hogy a mellettem ülők, tágra nyílt szemekkel bámulták ő. Amikor megérkezünk a Határ úti megállóhoz, mindketten felmegyünk a felszínre, és gyalog indulunk el. Máskor busszal mennék, ám most eszembe sem jut, csak sétálunk egymás mellett, és beszélgetünk. Többnyire ő mesél arról, hogy számára mennyi izgalmat rejt az ő játéka. Egy idő után, amikor én is szóhoz jutok, felteszek neki egy olyan kérdést, amire nem találom egyedül a választ.
– Mond Anikó, van neked barátod, pasid, vagy valami? Esetleg barátnő?
– Nincs már egy ideje.
– Hogy lehet az? Egy ilyen jó csajnak?
– Tényleg tudni akarod?
– Hát persze, ezért is kérdeztem.
– Az a helyzet, hogy nekem ez a fétis elég fontos. Most még fontos, talán majd elmúlik. Ám az a helyzet, hogy a pasik ennek nem örülnek. Ki van mind akadva, ha nem veszek fel bugyit, megtiltják hogy ilyen vagy olyan ruhát vegyek fel. Nem engednek el ide vagy oda, szinte kalitkába zárnak, és én ezt nem bírom elviselni. Ezen kívül még szeretek nudizni is, amit végképp nem bírnak elviselni.
– Ezt megértem, én sem bírom ha korlátozni akarnak.
– Szóval inkább ne legyen, mert nekem ez a játék több örömet okoz, mint amit egy pasi tudna adni. Ne érts félre, nem szó szerint értem. Persze eleinte még tetszik nekik a dolog, de aztán elkezdenek úgy tekinteni rám, mit egy tulajdonra, és megpróbálnak idomítani. Ez nálam nem jön be.
– Megértem.
– És neked van valakid?
– Nincs. És mielőtt megkérdeznéd, hogy miért nincs, elmondom. Pont azért, amiért neked sincs pasid. Nem bírom ha korlátoznak.
– Értelek. Téged nem zavar, hogy itt sétálsz egy lánnyal, akinek szinte kilátszik mindene, és az emberek megbámulják?
– Nem zavar, sőt, inkább izgató. De elárulok neked egy titkot, de nem mondhatod el senkinek, ezt meg kell ígérned.
– Oké, megígérem.
– Én sem viselek alsónadrágot. – mondom neki vigyorogva.
– Tényleg? Mutasd.
– Itt? Hogy?
– Húzd le a slicced.
– De hát itt sokan vannak.
– Azt hiszed, hogy bárki is észre venné? Na muti meg.
Nincs más választásom, meg kell mutatni neki. Lehúzom a sliccem, mire ő egy hirtelen mozdulattal oda nyúl, becsúsztatja a kezét, és megmarkolja a pucér farkam. Nem időzik ott sokáig, visszahúzza a kezét, megáll előttem, és ad egy puszit az arcomra, miközben én bezárom a nadrágom sliccét.
– Köszi, jó fej vagy.
– Ezt miből állapítottad meg?
– Erre már korábban is rájöttem, csak még nem mondtam.
– Te is jó fej vagy.
– Köszi. Szóval neked bejön, hogy ilyen vagyok?
– Igen, nagyon. Komolyan mondom hogy felizgat a dolog.
– Még akkor is ha így csinálok? – kérdezi tőlem huncutul, miközben a ruhája felső részén a pántot kilazítja, majd a melleit szabaddá téve belém karol, és úgy jön velem, mellettem. Neki biztosan élvezetes így a séta, nekem meg kifejezetten izgató. A farkam még most is meredezik, mióta megmarkolta, egyfolytában igyekszik kitörni a nadrágomból.
– Tetszem neked így is?
– Nagyon. – mondom neki, az igazságnak megfelelően.
– Mutasd mennyire.
A válaszomat meg sem várva, rámarkol a nadrágomra. Megáll előttem, és a szemembe nézve így szól hozzám.
– Feljössz hozzám? Ne érts félre nem szokásom a munkatársaimat felhívni, de te valahogy más vagy, valami megmozdult bennem. Válaszra sem várva, helyre teszi a ciciket, majd megint belém karol, és szinte húz maga után. Nincs más dolgom, mint lépést tartani vele, hisz egy ilyen meghívásnak nem tudnék ellenállni, kiváltképp úgy, hogy a válaszomra nem is kíváncsi.
Így történt, hogy felmentem hozzá, és hajnalig beszélgettünk, de persze közben egyéb elfoglaltságot is találtunk magunknak. Így esett, hogy Anikóval még nagyon sokáig együtt voltunk, és ő minden pillanatát kiélvezte annak, hogy meztelenkedhet nyilvánosan.
