Bea közelebb jön, a lábai a napozó ágy két oldalán, és egyenesen fölém áll, majd leereszkedik, rá a farkamra, ami könnyedén csúszik bele a nedves pinájába. A teste mozgásba lendül, előbb lassan, majd egyre gyorsabban emelkedik és süllyed, ennek megfelelően a farkam hogy eltűnik benne, hol kijjebb csusszan belőle.
Előre dőlök, és a nyelvem hegyét hozzáérintem a csiklójához, ami szinte tocsog a nedveitől. Aztán már nem bírom én sem visszatartani a vágyat, és rátapasztom a szám, így szinte felfalom a lucskos pináját, amitől láthatóan a csúcs felé szárnyal. Mélyen beledugom a nyelvem a punciba, majd felnyalom a csiklóig, aztán vissza.
Már egészen közel vagyok a csúcshoz, amikor megáll a keze, és rám néz. - Megengeded hogy a számba vegyem a faszodat? Annyira izgató, hogy ennyire vastag és hosszú. - Ha akarod tedd meg. De vigyázz mert biztosan sok geci gyűlt össze benne.
Még jó hogy a bejárattal háttal vagyok, mert így gond nélkül megfigyelhetem a kukkolómat. Úgy tűnik, hogy a szomszéd csaj az. De miért jött? Mit akarhat? Azt biztosan nem tudhatta, hogy a tévé előtt maszturbálok, inkább csak a véletlen műve lehet.
A nőt betakarom egy vékony takaróval, ami elég kell hogy legyen, mert elég meleg van idebent. Én bemegyek a konyhába, öntök magamnak egy pohár konyakot, és ledőlök a kanapéra, a táskáját és a kabátját csak a szőnyegre dobom, amikor eszembe jut, hogy meg kéne nézni a zsebeit is.
A kertben nudizunk a szomszéddal. Niki veri a farkam, a másik kezével saját magát izgatja, amiközben nézi Melindát, és élvezi hogy Péter meg őt bámulja. - Szex Blog
Eközben a másik kezével, benyúl a lábai közé, azokat egy kicsit széttárja, és elkezdi a punciját simogatni. Ettől kiver a víz, a szívem egyre hevesebben dobog, és a faszom is követelően lüktet.
Miranda nagyszerű ötlete Egy kis tudományos kutatómunka, Rick? – kérdeztem a pasimtól. Amikor ugyanis beléptem a dolgozószobájába, éppen kemény pornót nézett. Ahogy meghallott, megpróbálta a Tálcára küldeni az ablakot, de már késő volt… Már megláttam a monitoron a nagyon is konkrét képet. A pasim zavarban volt, amiért rajtakaptam. Tudtam, hogy ha öt perccel később jövök be, már maszturbált volna. – Szia… Miranda. Mi újság? – Semm...
A 40 évnél fiatalabb férfiak spermája a legegészségesebb, valamint azoké, akik kerülik a dohányzást, alkoholt és az egészségtelen ételeket. Nos, ez a sztereotípia már a kezdetektől igaznak bizonyul, tehát nem árt megfontolni.
Megszállottan bámultuk egymás minden mozdulatát, szívtuk magunkba a másik minden apró gesztusát, mind jobban elragadott egy számomra eddig ismeretlen erő, amelynek készségesen megadtam magam.
Keresés
Kérlek segíts nekünk, egy válasszal
Legújabb történeteink
- Pajzán Viccek gyűjteménye 1
- Amikor azt hitted már mindent hallottál – Ruhynga VII
- Éva egy idegen pár előtt masztizik
- Bassza meg, ez egy izgalmas nap volt
- Andi és én lelépünk a buliból
- Titkok – Ruhynga VI
- A kishúgom kíváncsisága megőrjít
- Első randi és huncut ismerkedés a bárban
- Aranka néhány napig a vendégem
- Inga, én és az új kilátó
Kategóriák
Archívum
A legolvasottabb történetek
- Kati, Zsuzsa és a kutya (10 107)
- Édeshármas szextörténet (8 467)
- Flintstones szex képregény (8 108)
- Nudista élmények (7 026)
- A dögös szomszéd csaj – 4. rész (6 831)
- 16 éves voltam, amikor először szoptam (6 613)
- A dögös szomszéd csaj – 1. rész (6 032)
- A dögös szomszéd csaj – 5. rész (5 907)
- Nudi a kertben hugival (5 531)
- Edit néni, a magányos szomszéd (5 063)