Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

A feleségem, a barátnője és én

Egy alkalommal a feleségem barátnője nálunk töltötte a hétvégét. Én nem igazán ismerem őt, de azt tudom róla, hogy nincs pasija. A nejem nagyon oda van érte, szinte az egekig magasztalja, hogy milyen jó ember, és egyben a legjobb barátnője, akiért bármit képes lenne megtenni.

Mi épp a konyhában hűsölünk ruha nélkül, mert kint harmincöt fok van, és itt bent sincs kevesebb harmincnál. Ez a panellakásokra jellemző. A konyha az északi oldalon van, itt nincs besötétítve, és így viszonylag kellemes a hőmérséklet.

– Innál valami hideget? – kérdezi Bea, miközben kinyitja a hűtő ajtaját, és behajol.
Normál esetben nem feltűnő ez a mozdulat, ám most, amikor a nő tök pucér, némi vágyat gerjeszt bennem.
– Ja valami hideg jó lenne. – mondom neki, miközben a seggét bámulom, és miközben a farkam emelkedik.
– Mégis mi legyen az? – kérdezi ismét, mikor én már a farkam hegyezem, és várom hogy becsukja a hűtő ajtaját.
– Legyen sör. – mondom neki, mert azt úgysem fog adni, és így legalább még kotorászik egy ideig.
– Mit szólnál a kólához?
– Az nem jó, mert édes, és csak még szomjasabb leszek tőle.
– Akkor vizet iszunk. – mondja, miközben becsukja a hűtőt, és egy üveg ásványvízzel a kezében felém fordul. – Hát te meg mire készülsz? – kérdezi tőlem, amikor meglátja, hogy a farkammal játszok, és már harcra készem áll.
– Semmire. – Mondom neki, majd kiveszem az üveget a kezéből, amit leteszek az asztalra, majd megfordítom őt, és egyszerűen ráhúzom a farkamra.

Ő veszi a lapot és lelkesen elkezd rajtam lovagolni. Nem vagyunk már messze a csúcstól, amikor csöngetnek. Megáll, majd felegyenesedik, és rám néz.
– Megjött. Vegyél fel valamit. – amig ezt mondja, ő már úton is van hogy kinyissa az ajtót, ám közben ő is magára kap valamit.

Amikor az üdvözlések véget érnek, ismét a konyhába megyünk, mert ott még mindig jó idő van. Iszunk egy kis hideg vizet, beszélgetünk, és valami ropit majszolunk. Reni, a nejem barátnője elmondja, hogy úgy készült, hogy ma kimegyünk a strandra, de mint mondja ilyen hőségben ő ki nem teszi a lábát.
– Akkor mit csináljunk? – Kérdezi Bea.
– Nézzünk filmet. – mondom én, mert momentán más nem jut eszembe.

A két nő, a nejem és a barátnője, annyira belemerül a csevegésbe, hogy meg se hallják amit mondok. Amiről beszélgetnek, az engem egy cseppet sem érdekel, ezért fogom a maradék vizet, és elvonulok. Első gondolatom az, hogy a nappaliban ledőlök a kanapéra. Aztán amikor rájövök hogy itt negyven fok van, tovább megyek a hálószobáig. Ez jó, itt kellemes a meleg. Ledőlök az ágyra, és bekapcsolom a tévét. Egy ideig nézem, aztán elalszom.

Amikor magamhoz térek, már egy másik film megy, és az ágyban ott fekszik mellettem a nejem. A karommal átölelem, majd szundikálok tovább, mert a film nem érdekel, már láttam eleget. Amikor ismét felébredek, még mindig ugyan az van. A két nő az ágyban fekszik velem együtt, és néznek egy filmet. Ami változás van, az valami más. A nejem, a fenekét hozzám dörgöli, amitől a farkam egyenesedni kezd. Nocsak. A karom még most is átöleli, és a kezemet becsúsztatom a pólója alá, így simogatom a hasát, mert azt szereti. Aztán egy kicsit feljebb is simogatom, megmarkolom a mellét, és szorongatom. Ezt meg én szeretem.

Egy kis kézi játék után azt veszem észre, hogy hátra nyúl, és a farkamat markolássza. Hú ez egyre izgalmasabb. Azán azt érzem, hogy a farkamat kiszabadítja a nadrágomból, és elkezdi begyömöszölni magának. Ügyes a nő. Egy igazítás után benne is van. Pont olyan forró és nedves, mint amikor abba kellett hagyni. Lassan rámozgok, és betolom neki, ameddig csak bírom, ügyelve arra, hogy ne legyen feltűnő, nehogy Reni észre vegye. Szép lassan dugom őt, és élvezem a helyzetet. Nagyon izgalmas. Időnként beleremegek, néha ő is, ám csendben tovább folytatjuk a játékot.

Aztán megdermedek. Egy sikoly hasít a csendbe, mire én felugrok, és villanyt gyújtok, hogy lássam mi történik. Ismét egy döbbenet szögez a valóságba. A nejem az ágy másik oldalán fekszik, dehogy fekszik, fetreng és visongat. Az hátán fekszik, és össze van görnyedve, ám néha kiegyenesedik, miközben folyamatosan hallatja azt a nyüszítő hangot. Az első ami magával ragad, az a rémület. Mi történik vele. Ahogy dermedten nézem őt, lassan megnyugszik, és akkor veszem észre, hogy a keze a bugyijában van. Amikor kihúzza a kezét, a szájába veszi és nyalogatni kezdi, egyenként minden ujját.

– Mi a fene történt veled? – kérdezem tőle, de ő csak az ujjait nyalogatja még mindig.
– Mégis mi történt? – kérdez vissza. – Úgy csinálsz, mintha még nem láttál volna elélvezni.
– Elélveztél? De hogy kerülsz a másik oldalra.
– Te tiszta hülye vagy. Mondja nekem, majd nevetésben tör ki.
– Reni te tudod, hogy mi van Beával?
– Persze. Elélvezett.
– Jó de hogy került át az ágy másik oldalára?
– Nem átkerült, hanem ott is volt, mióta bejöttünk.
– Csak nem azt akarod mondani…
– De bizony azt.

Otthagyom őket, és kimegyek a konyhába, majd kiveszek egy sört, és kapásból kiiszom a felét. Amikor leteszem az asztalra, megjelenik a nejem és Reni, majd leülnek mellém ők is. Megiszom a sör maradékát is, majd várom hogy megtörténjen az, aminek meg kell történnie.
– Mi volt ez? – kérdezem tőlük, de csak mosolyognak. Kiveszek még egy sört a hűtőből, és amikor visszaülök az asztalhoz, akkor Reni elkezd beszélni.
– Két dolog lehetséges. Az egyik, hogy meg akartál dugni, és meg is tetted.
– Mi a másik?
– A másik az, hogy azt hitted, hogy a nejed fekszik melletted, és ezért dugtad meg.
– Igen, ez volt az, így volt, őt akartam…
– Tévedtél, én feküdtem melletted.
– De miért?
– Amikor bementünk hozzád a szobába, Bea lefeküdt a másik oldalon, engem meg kettőtok közé fektetett, majd néztük a filmet.
– És?
– Nincs és, neked felállt, és megdugtál.
– De miért?
– Most mondtam hogy azért mert felállt.
– Nem értem ezt az egészet. Elmagyaráznátok?
– Persze. Ha tényleg tudni akarod.

***

Amikor bementünk, és lefeküdtünk az ágyra, akkor kiválasztottunk egy filmet és néztük. Aztán egy kicsivel később, amikor elkezdtél engem csöcsörészni, akkor odasúgtam Beának.
– Te Bea, idenézz. mondom neki súgva.
– Mi az?
– A férjed a melleimet markolássza.
– Hú de izgi. Mit csinál még?
– Még semmit, de már áll a farka.
– Júj.
– Csak ennyi? Juj?
– Igen, mert izgi. Mit csinál még?
– Semmit. Akarod hogy csináljon?
– Igen, ha te is akarod. nekem ez kurva izgató.
– De hát miért?
– Nem tudom, de bizsereg a pinám. Hagyd hogy megbasszon.
– Komolyan mondod?
– Persze. – mondja Bea, miközben a keze mér a bugyijában van, és hevesen maszturbál.
– Te őrült vagy, de a kedvedért megteszem.
– Csináld csak nyugodtan. – súgja még a fülembe.

Ekkor hátra nyúlok, és megfogom a farkad, és belevezetem a pinámba hogy megbaszhass. Hozzáteszem én is nagyon élveztem a dolgot, mert meghökkentő és egyben izgató is volt. Na meg az, ahogy a seggemhez dörgölted, nagyon felizgatott. Miközben te engem basztál hátulról, addig a nejed úgy masztizott, ahogy még soha. Láttam én már őt elélvezni, de ekkorát még soha nem láttam tőle.  Az a helyzet, hogy én is majdnem elélveztem, csak hogy Bea megelőzött, és így én lemaradtam. Szóval csak ennyi történt.

***

– Ez igaz, Bea?
– Persze hogy igaz.
– Hát ez kibaszott jó.
– Szerintem is az. – mondja Reni, de még hozzáteszi. – Csak az a baj, hogy kielégületlen maradtam.
– Drágám. – mondja nekem Bea. – Ez így nem lesz jó.
– Mire gondolsz?
– Tényleg nem figyelsz, Reni kielégületlen maradt.
– És akkor én mit csináljak?
– Elégítsd ki.
– Mi? Most viccelsz?
– Dehogy. Belekezdtél, és félbehagytad. Be kell fejezned.
– Dugjam meg a barátnődet?
– Ez nem újdonság számodra, hisz már megvolt, csak be kell fejezned.
– Igen, Be kell fejezned. – kontrázik Reni.
– Én pedig nézni akarom, ahogy megbaszod őt.
– Tényleg?
– Igen.  – mondják mindketten egyszerre.

Megteszem, mert meg akarom tenni. Megbaszom a nejem barátnőjét, hogy ő nézhesse. Felizgat a dolog, így hát ne is tétovázok tovább, megteszem amit kérnek. Az este folyamán még többször is meg kell tennem, ám mindkettőjüket ki kellett elégíteni, amiközben a másik végig nézi az aktust. Bevallom nekem jó ez így.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége