Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Együtt maszturbálunk négyesben a Duna parton

A hétvégén kimentem a Duna partra egy kicsit napozni. Fürdésről szó sem lehetett, mert az időjárás miatt a víz nagyon kihűlt, és én ilyen hideg vízbe be nem megyek. A nap viszont kellemes volt, jó melegen sütött.

Van egy kedvenc helyem, ahol nem járnak sokan, a mostani hűvösebb idő miatt meg még kevesebben. Ez a rész közvetlenül a parton van, körben nádas, bokrok és fák, úgy hogy ideális hely a meztelen napozáshoz.

Ott ácsorgok a víz szélén, és gyönyörködök a tájban. A túlparton a kerékpár úton sokan bringáznak, van aki csak sétál, úgyhogy van nézelődni való. Néha lejön valaki a vízhez, a bátrabbak, és megmártóznak, majd tovább állnak. Szerencsére csak kevesen.

Szóval ott állok a parton, és merengek a távolba, amikor lépteket hallok magam mögött. Nem fordulok meg, mert a vízhez csak egy út van, és aki mögöttem járkál, az el fog menni mellettem is. Így is történt. Egy nő az, aki meztelenül toporog, kerülgeti a nádtorzsákat, nehogy belelépjen. Amikor oda ér hozzám, illedelmesen rám köszön, és meg vissza köszönök, ahogy az illem diktálja. Jó ez a hely, mert aki erre jön, és a vízbe megy, az nem siet, hisz nem sima e lejáró, tele van akadályokkal, de ez általában nem riaszt el senkit.

A nő, miután üdvözöltük egymást, megy tovább a víz felé. Formás a hátsója, jó az alakja, elölről meg majd megnézem, amikor jön visszafelé. Bár néha előfordul, hogy aki itt bemegy, az nem itt jön vissza, van aki átúszik a túlsó oldalra, vagy csak másik helyet talál, ahol ki tud jönni.

A nő, amikor belelép a vízbe, megtorpan. Ezek szerint neki is hideg. Van ez így. Vissza néz rám, és megjegyzi, hogy jó hideg a víz. Tudom, mit gondolsz én miért nem megyek be? Gondolom magamban, ám ezzel együtt azt is, hogy mintha ismerném ezt a nőt. De vajon honnan? Töröm a fejem, miközben nézem, ahogy egyre beljebb merészkedik, majd teljesen belemerül, majd úszkálni kezd.

Néhány percig tart csupán a bátorsága, mert hamar visszafordul, és jön ki a vízből. Most megcsodálhatom szemből is. Nem kell csalódnom, elölről is marha jól néz ki. Negyven körül járhat, kis plusz is van rajta, a melle is pont olyan, ami nekem a zsánerem. Legeltetem rajta a szemem, figyelem a mozdulatait, ahogy óvatosan lépked, és ahogy kijön a vízből.

Amikor elmegy mellettem, egy mosolyt küld felém, amikor beugrik, hogy honnan ismerem őt. A hozzánk közeli élelmiszerboltban dolgozik, legtöbbször a kasszában áll. Mindig köszönünk egymásnak, minden van egy-két kedves szava, és minden alkalommal segít, ha szükségem van rá. A neve? Nem ugrik be, pedig mindjárt elmegy, és nekem nem jut eszembe a neve.

De mégis. Annának hívják.
Anna? – szólok utána.
Erre ő megáll, és rám néz. Tétován visszalép kettőt, majd megáll előttem.
– Ismerjük egymást?
– Igen, vagyis valójában nem, csak ott szoktam vásárolni ahol dolgozol.
– Jé tényleg, most már emlékszem rád. Bocsi, de így meztelenül nem ismertelek meg.
– Nem gond, nekem sem ugrott be elsőre, hogy honnan vagy ismerős.
– Egyedül vagy itt?
– Igen, általában egyedül jövök. És te?
– Én a férjemmel, de ő nem szereti a vizet, úgy hogy egyedül járok úszkálni, de most nagyon hideg a víz.
– Ez igaz, én sem megyek bele, pedig szeretem a vizet, és szeretek úszkálni.

Anna most is kedves, mint mindig, ám most egy kicsit fura, hogy meztelenül látom, de hamar meg lehet ezt szokni. Beszélgetünk mindenféle érdektelen témáról, mint az időjárás, meg a munka, majd közli velem, hogy megy, mert a férje még a végén aggódni kezd. Elköszönünk egymástól, és újra ott maradok egyedül a gondolataimmal.

Tetszik a nő, bár ruhában nem is sejlik, hogy az alatt milyen formás idomai vannak. A legjobban a melle tetszik, az olyan fincsi, kicsit megereszkedett, nem túl nagy, nem is kicsit, pont milyet szeretek. Ami nagyon szexi volt rajta, az a puncija. Vastag húsos, és a kisajkak kilógnak a résből, ami számomra nagyon izgató. Szeretem az ilyen puncit órákig nyalni, szopogatni az ajkakat, és… Brrrrr. Elönt a forróság a gondolatára is.

Azt veszem észre, hogy a farkam feláll. Na nem egészen, csak épp kinyújtózik a hideg víz utáni sokkból. Kicsit meghúzgálom, de épp csak annyira, hogy a hideg ráncok kisimuljanak rajta, és hogy jobban érje a napfény. Na ezt nem kellett volna, mert erre úgy reagál hogy még keményebbre egyenesedik. Mindegy, úgy sem lát senki.

Ott állunk immár ketten a víz mellett, amikor meghallom a hátam mögött Anna hangját.
– Szia, nem zavarok? – kérdezi tőlem, de már ott is van mellettem, de most a kezében egy cigi van, ezek szerint most nem a vízbe készül.
– Nem zavarsz. – mondom neki, miközben próbálok úgy helyezkedni, hogy ne legyen nagyon feltűnő az álló farkam.
– Szép ez a hely. Te sokszor kijársz ide?
– Soknak nem nevezném, de ha van rá mód, akkor igen, És te?
– Egyedül nem jövök, csak ha az uraság is úgy akarja.
– Most megint otthagytad?
– Persze, elvan ő egyedül is az újságjaival. Jaj bocsi, hoztam cigit magammal, megkínálhatlak?

Míg a cigivel babrál, hogy megkínáljon, elém áll, és felém tartja a dobozt. Én érte nyúlok, miközben észre veszi a farkam állapotát.
– Köszi. – mondom neki, miközben kihúzok egy szálat.
– Lehet, hogy mégis megzavartalak? – kérdezi tőlem, miközben tüzet ad.
– Nem, dehogy. nálam ez sűrűn előfordul.
– Nálam is, csak ez a nőknél nem látszik.
– Könnyű nektek. Mi az hogy nálad is elfordul?
– Hát tudod hogy van ez, meglátok egy jó pasit, főleg olyat, akinek épp feláll a fasza, akkor én is felizgulok ám.
– Most rám célzol?
– Dehogy. Általában,
– Most is felizgultál?
– Ajaj, de még mennyire.
– Tényleg? Nem is látszik rajtad.
– Mit gondolsz miért jöttem vissza hozzád?
– Csak nem?
– Miért ne?
– Zavarba hozol. – mondom neki, ami igaz is, hisz a farkam már nem csak félárbócon meredezik, hanem teljes hosszában.
– Megfoghatom?
– A farkam akarod megfogni?
– Persze, mi mást?
– Hát jó. – mondom neki, miközben körülnézek, hogy láthat-e valaki, de nincs a közelben senki.

Anna megmarkolja a farkam, alaposan megszorítja, kicsit meghúzgálja, aztán elengedi.
– Köszönöm. – mondja nekem mosolyogva.
– Nincs mit.
– Segítesz nekem egy kicsit?
– Persze. Mit szeretnél?
– Figyelj, és ha jön valaki, akkor szólj.
– Jó de miért? – kérdezem tőle, ám abba a pillanatban már tudom a választ is. Anna az egyik mezével megérinti a punciját, és simogatni kezdi, időnként feldugja néhány ujját is, így játszik magával, miközben a cigijébe is beleszippant néha.
– Nem zavar ugye?
– Nem, dehogy, csináld csak, és figyelek.
– Ha van kedved te is csatlakozhatnál hozzám.
– Verjem ki a farkam?
– Persze. Nincs kedved?
– Ahhoz mindig van kedvem, de akkor ki fog figyelni?
– Igazad van. Akkor csak figyelj, utána cserélünk.
– Te máskor is itt szoktál masztizni?
– Aha, ha nincs tömeg, mert gondolhatod hogy mások előtt nem lehet. Persze engem az nem zavar, de mindig vannak, akik hisztiznek miatta. Te nem szoktál ilyet csinálni?
– De igen, most hogy felhoztad a témát, bevallom és is meg szoktam etetni a halakat.
– Ez jó. Megeteted a halakat?
– Aha, valamiért szeretik. Amikor beleélvezek a vízbe, jönnek a kis dögök, és összeszedik az utolsó cseppig.
– Ez nagyon tetszik. Megmutatod hogyan csinálod?
– Semmi extra. Beállok a vízbe, és kiverem a faszom, ezek megjönnek lakmározni.

Amig folyik köztünk az eszmecsere, Anna egyfolytában a punciját simogatja, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Persze valójában az, csak épp vannak olyan nők is, akik hisztiznek ha véletlenül rajtakapnak a rejszoláson, Ki érti ezeket?
– Ha most hideg a víz, akkor hogy mész bele? – Kérdezi tőlem.
– Most az egyszer, a kedvedért bemegyek.
– Jóóóóó… – Mondja így, jó hosszan kiejtve az ó betűt.

Anna elélvezett. Kicsit megremegett mindene, de amúgy nem nagyon látszott rajta az orgazmus. Amikor kész van, az ujjait a szájába veszi, lenyalogatja, majd így szól hozzám:
– Most te következel.

Nincs más hátra, be kell mennem a vízbe. De nem viszem túlzásba a dolgot, csak annyira megyek be, hogy a térdemig érjen a víz.
– Ne menj beljebb, ott jó lesz. Kezdheted.
Anna kérésének megfelelően, kézbe veszem a farkam, és hozzálátok a maszturbáláshoz. Közben őt nézem, amit ő észre is vesz, mert az egyik keze megint a punciját simogatja, a másikkal meg a melleit masszírozza.
– Várj. oda megyek, mert innen nem látom jól.

Belegázol a vízbe, majd megáll előttem, és a szemét le sem veszi a farkamról, miközben tovább simogatja magát, amikor észreveszem, hogy a parton egy párocska épp a víz felé igyekszik.
– Jönnek. – mondom neki, ezzel egy időben elengedem a farkam, és úgy teszek, mintha a vízben néznék valami nagyon érdekes dolgot.
Mikor a pár hozzánk ér, köszönnek Annának, majd mennek tovább a vízbe.
– Semmi baj, őket ismerem, csináld tovább, már nagyon kíváncsi vagyok.

Folytatom, csak verem a farkam, miközben Anna idomaiban gyönyörködök, ő meg az énjátékomat élvezi. Már közel az orgazmusom, amikor vízcsobogást hallok a hátam mögül. A párocska jön visszafelé. Anna tovább simogatja magát, én meg már nem bírom visszatartani, amikor a pár odaér hozzánk. Anna keze meg sem áll, csak oda szól nekik.
– Ezt nézzétek, megetetjük a halakat.
Erre a párocska odalép hozzánk, és ők is belebámulnak a vízbe, látszik rajtuk, hogy nem értik miről van szó. Ekkor elélvezek, és a gecim vastag folyamokban csapódik bele vízbe, ami összeáll egyfajta sűrű masszává, és lassan lebeg a vízben. Velem együtt Anna is elélvez, de a szemét le sem veszi a vízről, csak bámulja azt. Mikor én befejezem a rejszolást, azt látom, hogy a párocska férfitagjának is áll a farka.

Ott állunk négyen egy pontot bámulva a vízben, amikor megérkezik az első halacska. Ráveti magát a vízben úszkáló gecire, és továbbáll, majd néhány pillanattal később, még több halacska érkezik, és pillanatok alatt felfalják az odavetett eledelt. Anna boldogan tapsikol a kezével, és örül a mutatványnak.

Ekkor a párocska nőtagja így szól a pasihoz.
– Te is etesd meg őket.
A pasi, akinek már úgyis áll a farka, rámarkol, és gyors ütemben hozzálát hogy beleverje a faszát a vízbe. gyorsan megy neki, így a halaink repetát is kapnak, aminek Anna megint csak örül, és hálásan megköszöni a vendégnek, hogy segített a halakat megetetni. Azután a párocska tovább áll, Annával meg kimegyünk a vízből.
– Hát ez nekem nagyon tetszett. Ha legközelebb találkozunk megint megetethetnéd őket.
– Rajtam ez nem múlik.
– De most nekem mennem kell, tudod, a férjem.
– Semmi baj, menj csak. Lassan én is megyek, de legközelebb majd folytatjuk.

Így is lett, másnap vasárnap lévén megint kimentem, és megint találkoztam Annával, és jókat beszélgettünk miközben mindketten magunkat simogattuk. Rá kellett jönnöm, hogy ez így sokkal izgalmasabb, mint a halak etetése.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége