Balatonpart kukkolóval
Épp a szokásos nyaralásunkat töltjük a Balatonnál, csakhogy az idő nem nekünk kedvez. Éjjel megint esett, és most alig van tizenöt fok. Az elmúlt két napot a szobánkban töltöttük, viszont ma van remény arra, hogy kisüt a nap.
Persze ez idő alatt sem unatkoztunk, mert a hotel elég nagy, ami számtalan helyet biztosít egy kis huncutkodásra, amit ki is használtunk bőségesen.
Az egyik ilyen izgalmas szitu az volt, amikor az ebéd során, az étteremnek berendezett étkezőben, kaja közben verte ki a farkam a nejem. Úgy történt a dolog, hogy amíg ettünk, ő csak csipegetett, miközben a szabad kezével a nadrágomat simogatta. Na ettől hamar felállt a farkam, amit ő kiszabadított a fogságból, és addig verte, amíg elélveztem.
Azt tudni kell, hogy szinte minden asztalnál ültek, tele volt a helyiség, így bárki megláthatta volna az akciót. A mellettünk lévő asztalnál egy fiatalabb pár ült, míg a másik oldalunkon egy idősebb pár és egy fiatalabb nő.
Én figyeltem őket, mert sűrűn pislogtak felénk. Igaz, a lényeget nem láthatták, mert az asztal eltakart, de azt igen, hogy a nejem keze nem a megszokott helyen van, hanem előttem, és persze azt is láthatták, hogy lendületesen jár fel és le. Szóval izgi volt látni, hogy néznek minket, és talán sejtik is, hogy mi folyik az asztal alatt, de csak némán ettek tovább, és halkan beszélgettek.
Mindeközben igyekeztem nem kiabálni, és fetrengeni, ahogy máskor, próbáltam rezzenéstelen arccal visszabámulni rájuk egészen addig a pillanatig, amikor elélveztem. Hátradőlve megfeszültem, és átadtam magam az orgazmusnak. Amikor feltört belőlem az első adag, az felreppent, majd a szemem előtt visszafordulva az asztalra hullott, ahol szétterült, hogy bevárja a társait.
Jöttek is sorban. Volt, ami magasabbra szállt, volt, ami csak a nejem kezéig jutott el, de a lényeg, hogy mind kijött, és én elaléltam. Amikor kinyitottam a szemem, a tekintetem a tőlünk jobbra lévő asztalnál ülő fiatalabb nőével találkozott, aki tátott szájjal nézett felénk, miközben az arca egyre vörösebb lett. Amikor tudatosult benne, hogy én is őt nézem, akkor ismét a tányérja felé fordult, és a villával kotorászta a maradékot. Ezek után befejeztük az ebédet, és visszatértünk a szobánkba.
Egy másik esetben, amikor a bárban ücsörögtünk egy aprócska asztalnál, szinte az előzőhöz hasonló történt, csakhogy itt nem volt asztalterítő, csak némi félhomály.
A nejem az asztal alatt, a ruháját megemelve, elkezdte simogatni magát, majd a lucskos ujjait a számba dugta, amit utána a vodkáspohárban leöblített, hogy megismételje a mozdulatsort. Punci, szám, vodka. Ez annyira felizgatott, hogy a farkam a rövidnadrágból hamar kikandikált a combom mellett, így hát én is csatlakoztam hozzá, és együtt masztiztunk a félhomályban.
Amikor a csúcsra értem, a kezembe vettem az ő poharát, és az egészet belevertem, ami egyből összeállt, mintha valódi tejszínt öntöttek volna bele. Amikor ő is elélvezett, egy hajtásra kiitta a poharából az italt, majd megcsókolt.
Ezeken kívül még volt néhány kalandunk, volt, amikor majdnem lebuktunk, de a legjobb az ma történt velünk.
– Volna kedved lemenni a partra egy kicsit napozni? – kérdezi tőlem az újságot lapozgatva.
– Hideg van ahhoz, nem?
– Talán. Az újság szerint még csak tizenöt fok van, de lesz még ennél melegebb is.
– Tizenöt fok?
– Csak napozunk, az is jó. Milyen ciki lenne, ha olyan fehéren mennénk haza, ahogy jöttünk.
– Mondj még valamit, ami rábírna engem, hogy ilyen hidegben kimenjek veled!
– Kevesen vannak kint. Szabadok a napozóágyak.
– Még valami?
A nejem mintha gondolkodna egy kicsit, majd így szól:
– Ha nincsenek sokan, akkor leszoplak.
– Oké, meggyőztél.
Felállok az ágyról, majd belebújok a fürdőgatyámba, felveszek egy pólót, és megállok előtte.
– Indulhatunk – mondom neki vigyorogva.
– Máris magamra kapok valamit. De ugye tudod, hogy amúgy is leszopnálak?
– Persze drágám, de kint izgalmasabb.
Alig néhány perccel később már a parton vagyunk, ahol a napozóágyak üresen várakoznak. Csak néhány ember van kint, azok is inkább a víz mellett fekszenek a hideg homokban. Letelepedünk egy napernyő mellé, ami most szerencsére be van csukva, és élvezzük a napsütést.
A csendes beszélgetések közepette észreveszek egy pasit, aki rövidnadrágban és törölközővel a vállán sétálgat, miközben egyértelműen a strandolókat mustrálja. Valójában csak azért szúrt szemet, mert már vagy háromszor elment előttünk, miközben a nejemet alaposan szemügyre vette, pedig nincs rajta semmi olyan, ami erre okot adott volna. Persze az igaz, hogy ő így, bikiniben is feltűnő jelenség, amire büszke is vagyok.
– Nézd már ezt a pasit, aki itt mászkál!
– Látom. És minden alkalommal megbámul téged.
– Jaaa…
A tekintetemmel követem a fazont, aki tesz még egy kört, majd amikor megint előttünk áll meg, körülnéz. Most nem minket néz, hanem csak körbenéz, aztán egy hirtelen mozdulattal ledobja a türcsijét, majd ráfekszik, és mint aki napozik, csak fekszik a hátán.
– Úgy tűnik, nem talált más helyet. Miért pont ide feküdt elénk?
– Honnan tudjam, talán te tetszettél meg neki.
A pasi, aki tőlünk alig öt méterre fekszik, most felül, és a zsebéből kihalássza a mobilját, amivel elvan egy ideig, majd a könyökére támaszkodva látszólag néz valamit, de én kiszúrom, hogy valójában lefényképezte a nejemet.
– Ez miattad van itt – mondom neki. – Le is fotózott téged.
– Ugyan miért tenné?
– Nem tudom, talán már meglátott minket valahol.
A feleségem végignéz magán, majd megigazítja a felsőjét, mert arra gondol, hogy talán az mutat meg többet, mint kellene, de nem. Az igazgatás közben a pasi megint csinál néhány képet, majd csak néz minket, pontosabban a mellettem fekvő nőmet.
– Megint lefényképezett – mondom neki vigyorogva.
– Láttam. Vajon mit szólna hozzá, ha mást is mutatnék neki?
– Mit mutatnál?
– Lássuk csak. Mondjuk ezt.
A kezének az ujjaival benyúl a felsője alá, és kicsit félrehúzza, de csak annyira, hogy a bimbója kilátszik egy pillanatra, aztán ismét elfedi. A pasi erre a mobiljáért nyúl, de amikor rájön, hogy már lekésett a dologról, megint leteszi maga mellé.
– Ez hatott. Rád van kattanva a faszi.
– Mutassak még?
– Mutass, lássuk mit reagál.
Megint megismétli az előbbi műveletet, ám most már többet mutat meg magából, a melleit szabaddá teszi, amint félrehúzza a felsőrészt. A pasi erre még több figyelmet fordít ránk, még az sem zavarja, hogy én is ott vagyok.
– És ehhez mit szól? – kérdezi megint.
Amikor odanézek, épp a bimbóját csippenti az ujjai közé, és lazán csavargatja. Visszafordulok a pasi felé, hogy lássam a reakcióját, aki most épp a nadrágjának az elejét gyömöszöli a kezével, miközben a másikban megint ott a mobilja, és csinálja a képeket.
– Úgy látom, neki is tetszik.
– Miért, még kinek?
– Hát nekem.
– Jaj, azt tudom.
Megint visszahúzza a felsőjét, majd a jobb kezét becsúsztatja a bugyijába, és úgy tesz, mintha megsimogatná magát. Amikor kihúzza onnan a kezét, és számba dugja az ujjait, akkor jövök rá, hogy nem csak mímelte a dolgot, hanem valóban megujjazta magát.
– Most már engem is felizgattál – mondom neki.
– Akkor ezt figyeld.
Az egyik lábát felteszi a nyugágy szélére, majd a bugyiját félrehúzva, megint feldugja magába az ujjait, hogy néhány mozdulattal később lenyalhassam. Most már ő is felizgult rendesen, érzem az ujjain.
Amikor a számból kiveszi az ujjakat, megint a puncijába dugja, hogy megint megujjazza magát. Most nem elégszik meg ennyivel, mert a csiklóját is alaposan megdörzsöli, amitől nyöszörögni kezd.
Amikor a fickóra nézek, az a nadrágon keresztül masszírozza a farkát, ami igencsak feláll már. Ahogy a könyökére támaszkodva nézi a nejem játékát, ő is forgatja a fejét, biztos nem szeretne lebukni. Amíg a nyakát nyújtogatja, a nejem visszahúzza magára a bugyit, és a felsőt is, amitől a kukkolónk is alapra áll.
– Hú, baszki, majdnem elélveztem – mondja a nejem széles vigyorral az arcán.
– Akkor miért hagytad abba?
– Nem is tudom. Talán…
Nem mondja tovább, csak kikerekedett szemekkel nézi az előttünk fekvő pasit, aki most a nadrágjából kiveszi a farkát, és úgy maszturbál, hogy közben minket bámul.
– Ha már ennyire felizgattad a faszit, akkor talán neked is illene befejezni, nem gondolod?
– Ez most tényleg rám veri a faszát? Nem lehet, hogy neked szól?
– Ne viccelj már. Ez egyértelműen neked veri ki. Amúgy meg tudjuk, hogy te is rá vagy izgulva.
– Naná, nyilvános strandon még soha nem láttam, hogy valaki ilyen nyíltan masztizzon, persze, hogy felizgat.
– Akkor folytasd. Nekem is izgi, ahogy kielégíted magad.
A nejem körülnéz, majd megint kiszabadítja a melleit, csakhogy most teljesen, amitől szinte meztelennek tűnik. Aztán a bugyit húzza félre, ahogy az előbb is, majd az ujjait tolja magába, a másik kezével pedig a csiklóját izgatja. Ezzel nem kell neki több néhány percnél, hogy elélvezzen, így most már a rejszoló fickóra vagyok kíváncsi, hogy vajon lépést tud-e tartani vele. Kár, hogy nincs kivel fogadni.
A nejem hamar elélvez, ahogy az várható is volt, ám a pasi még egy darabig csapkodja a farkát, mire ki tudja üríteni magából a gecijét. Amíg végez, a nejem is simogatja magát, majd, amikor vége, akkor megigazítja magán a fürdőruhát, és illedelmesen ül mellettem, így együtt nézzük a fickót, aki letörölgeti a farkát, felhúzza a nadrágját, felkapja a türcsijét, majd mintha mi sem történt volna, elsétál.
Egy ideig még nézzük, ahogy távolodik, majd a nejem felém fordul és vigyorogva mondja:
– Most pedig te következel.
– Hogy érted? Én is verjem ki?
– Dehogy, majd én elintézem, csak vedd elő.
Tudom, mi a terve. Kissé lejjebb tolom a nadrágomat, majd előveszem a farkam, ami még mindig, vagy inkább már megint keményen simul a tenyerembe, ahogy lehúzom róla a bőrt.
– Te addig figyelj, nehogy rajtakapjanak!
Ahogy ezt kimondja, ráhajol a farkamra, és úgy esik neki, hogy attól hamar el fogok élvezni. Közben körbenézek, de mire kettőt fordulok, már érzem is hogy megindul belőlem a geci. Persze a kedvesem nem hagyja kárba veszni, kiszopja belőlem az utolsó cseppig, majd elégedetten hátradől, és élvezi a napsütést.