Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

A nővéremmel huncutkodunk a kertben

A nővéremmel hazafelé biciklizve alig tudtam kordában tartani a fütykösöm, mert a nővérem teste és viselkedése járt az eszemben. Lehet, hogy nem is olyan béna a csaj? De miért izgat állandóan? Most is, ahogyan előttem pedálozik abban a rövid sortban, és a kerek feneke jobbra, balra hintázik, néha hátranéz, mintha élvezné a dolgot… Direkt csinálja? Alig vártam, hogy megérkezzünk, mert sürgős dolgom volt a fürdőszobában.

– Fürdöm egyet, rendicsek? – kérdeztem, miután betoltuk a bicajt az udvarra.
– Oké, de siess, mert én is szeretnék zuhanyozni! – kiáltotta utánam Anita. Jó alaposan lemostam magamról az izzadságot, és közben húztam-halasztottam a pillanatot, amikor magamhoz nyúlok. Visszaidéztem a délelőtti perceket, és átkoztam magam, hogyan lehettem olyan hülye, hogy nem néztem meg magamnak jó alaposan Anita meztelen testét, mikor a tóban pancsoltunk. Persze nem volt mindig behunyva a szemem, és most magam előtt láttam a feneke formáját, szinte éreztem a ruganyos cickóját, amikor néha súrolta a bőröm.

Ráérősen pumpáltam a farkam, amikor zajt hallottam magam mögött. Kihajoltam az L alakú fürdőszoba sarkán, de nem láttam senkit. „A szél lehetett” – gondoltam, és behajtottam a mellmagasságban levő ablakot. Kinéztem rajta, és láttam, hogy tőlem alig pár lépésre Anita teregeti a holmijait. Már ledobta magáról az átizzadt ruháját, mert egy kis otthonka volt rajta. Élvezettel néztem a lenge ruhán átsejlő domborulatait, amiket nem is rejtett el túlságosan a kivágás, mikor a cuccokért hajolgatott. Akkor fogtam megint marokra a farkam, amikor a kötélhez nyújtózott, és elhűlve láttam, hogy nincs rajta bugyi. A rövid ruha alól kikandikált a formás feneke, és amint előrehajolt, a combjai között az a kis pamacs. Úgy látszik már tényleg felkészült a zuhanyozásra! Nem bírtam tovább, és a víz alá menekültem a kilövellő farkam fogva. „Ez aztán a vakáció” – gondoltam, amikor a hajam törölgetve öltözéshez készültem. Csakhogy a gatyóm eltűnt, és vele a pólóm is.

Kénytelen voltam a törülközőbe csavarni magam, és a fürdőből kilépve kérdőre vontam Anitát:
– Hová tüntetted a ruhám?
– A kiskonyhában kiöblítettem a magaméval együtt – mondta természetesen. Akkor villant az agyamba, hogy ő volt a zaj forrása, amit a füriben hallottam, amikor vertem a bránert. „Jézusom!” – gondoltam, és majd elsüllyedtem, de a nővérem arca nem árult el semmit. „Micsoda idegek!” Bekaptam pár falatot, aztán eszembe jutott, hogy kiprovokálom tőle az ígért délutáni nudizást, mert még volt ereje a napnak.

– Na, mit találtál ki az itthoni napozásra?
– Már odaraktam a fűre a nyugágyat, mindjárt jövök én is! – mondta, és kilesett a fürdőből. Hátra sétáltam, de először nem is vettem észre a napozóágyat, mert természetellenes helyzetben, az oldalán feküdt, a lábával kitámasztva. „Aha, ez fogja elrejteni a nővérem a leselkedő tekintetek elől!” – jöttem rá nagy nehezen.

Nem akartam első lenni, ezért inkább hátrafelé kerültem, a kedvenc helyemre, ahol az előbb Anita teregetett. Talán nem tudja, hogy a ruhák közül egészen jól be lehet látni a fürdőbe, pláne ha fel van kapcsolva a villany. Most persze nem volt, ezért csak a víz alatt forgolódó, meztelen testét láttam a homályban, de aztán közelebb lépve megdermedtem. „Most már egyenlők vagyunk!” – gondoltam, mert Anita egész nyilvánvalóan a pinusát simogatta, kitámasztva magát a másik karjával. Az ablak zárva volt (átkoztam is magam), ezért nem hallottam a nyögéseit masztizás közben, de a hátrahajló fejéből kitaláltam, hogy közel van az elélvezéshez. Újra felállt a farkam, ahogyan a terpeszét, és a feneke alá simuló kezét láttam hátulról. Megrázkódott a melle, és sóhajtott egy nagyot, én meg iszkoltam a szobámba, ahogy tudtam, még mielőtt észrevesz. Még akkor is gyorsabban vettem a levegőt, amikor benyitott egy törülközőben, a másikkal a haját szárítgatva.

– Na jössz? Én készen vagyok – mondta mosolyogva.
– Hát én is majdnem – mondtam, de nem hiszem, hogy értette.
– Hová akarsz feküdni? – kérdezte, mikor hátra értünk, és lerúgta a papucsát. „Melléd” – gondoltam, de aztán előzékenyen leültem az ágy kitámasztott oldalához, és körülnéztem. Csak a tyúkok kárálása hallatszott a szomszédból, de látni nem lehetett őket, mert a málnasövény elég sűrű volt.

– Hogy tetszett a tó? – kérdeztem felnézve, mert Anita még mindig állt, szemét le nem véve a lábam közéről. Akkor vettem észre, hogy a törülközőm nem takarja el a himbálózó farkam.
– Nem bánod, ha végre a törülközőmre fekszem? – kérdeztem tőle, és kezdtem kicsavarni magam a frottírból.
– Pardon, én is mindjárt… – mondta hebegve, és lebukott a túlsó oldalon. Még láttam az ágy fölött, ahogyan kiteríti a leplet, aztán elnyúltunk a füvön. Hihetetlen izgató volt tudni, hogy egy karnyújtásra hever tőlem pucéran egy klassz csaj, már amennyire délelőtt megállapíthattam.

A nővéremmel huncutkodunk a kertben - Szex Blog

karnyújtásra hever tőlem pucéran egy klassz csaj

– Isteni volt, elmegyünk máskor is? – kérdezte nyújtózkodva. – Mi lenne, ha mindig így napoznánk? Ideje már, hogy kapjak egy kis színt is a nyáron! – mondta egy szuszra.
– Nekem is jobb így – mondtam. – Most a fenekem napoztatom.
– Elférsz? – kuncogott.
– Hogyhogy? – kérdeztem.
– Nem nyomja valami a hasad? Láttam, amit láttam! – mondta incselkedve.
– Nyomná, de most a lábam között van – válaszoltam.
– Ó, szegény!
– És a szegény melleid nem örülnek, hogy végre szabadok? – kérdeztem.
– Dehogynem! Már a tóban is olyan jó volt, ahogyan simogatta őket a víz.
– Simogathatta volna más is – mormogtam.
– Hé, te! – reagált azonnal Anita. – Nem elég, hogy egész délelőtt legeltethetted rajtam a szemed, mikor együtt meztelenkedtünk?
– Azt mondtad, hogy tartsam csukva! – méltatlankodtam.
– Ó, azt csak úgy mondtam! Egy kis leselkedéstől még nem dől össze a világ…

– Én is megnéztelek magamnak – mondta egy kis szünet után a nővérem. – Szóval nem is láttad a cicimet? – kérdezte.
– Hát igaz, ami igaz – mondtam sokat sejtető hangsúllyal, nehogy mulyának tartson.
– Na látod, te kis hamis! És szerinted milyen vagyok? Nem lóg nagyon a mellem?
– Már, hogy lógna… ilyen kemény dudát már rég láttam! És a mellbimbóid, ahogyan a víz fölé meredeztek! – tódítottam merészen. – Sütteted most a cicidet? Mert így világít a sötétben!
– Most a kemény dudáimon fekszem, mert nem akarom őket leégetni.
– Már hozom is a krémet – álltam volna fel készségesen, de leintett.
– Inkább én – mondta, és betekerte magát a törülközőbe. – Maradj így! – mondta, ahogy a fenekem stírölte. Egész szexi volt, amikor visszafelé lépegetett, mert alig takarta a fenekét a fehér anyag. De ahogy letérdelt mellém, csak az aranyló pelyheket láttam a combján, a nyílást jól rejtette a törülköző.

– Először én kenem be a hátad, aztán te az enyémet – mondta ellentmondást nem tűrően, és megnyergelte a lábaimat, ahogy végzett velük. Az érzés, ahogyan a puha keze elkente a síkos tejet a hátizmaimon, a lapockán, és közben a tudat, hogy semmi nem választja el testünket a törülköző alatt, hihetetlenül felizgatott. Mikor a fenekem masszírozta, éreztem, hogy a bőr felhúzódik a farkamon. Szét akartam tenni a lábam, de nem engedték a combjai.

– Ne izegj-mozogj! – parancsoltam, de aztán feljebb ült. Most már a farizmaimmal éreztem a nedvedző puncusát.
– Hoppá! Szétnyílt a törcsim, ne nézz hátra! – nevetett fel, amikor egyszer előrenyúlt a vállamhoz.
– Egy kis leselkedés nem a világ – idéztem, és hátrasandítottam. A hasa alatt mesésen sötétlett a fekete háromszög, és az egyik melle teljesen szabad volt, ahogyan újra akarta igazítani a leplet.
– Hát ez nem igaz! Nem lehet veled bírni? – takarta el a szemem a kezével, de így nem tudott a türcsivel foglalkozni, ami már teljesen a combomra csúszott.
– Á, inkább hagyom. Tessék előre nézni! – rendelte, és előre dőlve még az arcomon tartotta a kezét. A hátamon éreztem mellbimbóinak nyomását.
– Tényleg kemények! – állapítottam meg, és csak akkor vette észre, hogy a felsőteste a hátamnak szorul.
– Te! Jézusom, ha most valaki meglátna minket! – suttogta a fülembe. – Maradj így! Mindjárt szólok, ha lefeküdtem! – mondta, és körül nézve átlépett az ágyon.
– Kész vagyok, jöhetsz! – mondta, mikor elhelyezkedett. Megpróbáltam eltakarni a meredező farkam, mikor újra megláttam a gyönyörű fenekét. Hason feküdt, mint a tó mellett. A melle kilapult a hónalja alatt, ahogy látni engedte a feje fölé emelt karja.

– A seggem is! – parancsolta feleslegesen, mert akkor már lent jártam a kezem a derekánál.
– De fincsin csinálod! – sóhajtott fel, mikor a feneke partjához értem. A kissé szétnyitott combja közé nyúltam, és alulról felfelé lassan végigsimítottam testének legrejtettebb tájait. Tenyeremmel éreztem duzzadt ajkait, és ruganyos izmait nyílásai körül.
– Öcsike! Ott nem fogok leégni – nézett hátra mosolyogva, de nem zárta összébb a lábát. Én is ráfeküdtem, mint ő az előbb és a fülébe suttogtam:
– Mi lesz a fronttal? Megfordulsz?
– Miért ne? De fordulj meg te is! – Mikor visszanéztem, már hanyatt feküdt, a csípőjén az egyik törülközővel. A mellét, legalábbis a bimbókat a tenyerével takarta el. A törülközőjére guggoltam, de vigyáztam, hogy ne nyomjam túlságosan, aminek az lett az eredménye, hogy könnyen beláthatott a derekamra csavart törülköző alá.

– Nem vagyok nehéz? – kérdeztem. Valószínűleg az voltam, de nem bánta a kilátást:
– Jól vagy így! – mondta, és közben a combom szemlézte – Hogy szoktad lenyugtatni? – biccentett az egyre emelkedő törülközőm felé.
– Jézus! Már megint? – kérdeztem lenézve az ölembe, mintha csak most vettem volna észre a helyzetet.
– Gyakori nálad? – kérdezte ártatlanul.
– Neeem. De ha egy ilyen csini csajt látok, mint te, nem állok jót magamért.
– Dehogynem! – kacsintott rám. – Menj vissza, most én jövök! – mondta, és ledobott magáról.
– Oké! – kiáltottam át, ahogy a törülközővel leszorítottam a fütyköm.
– Jó, de még hátravan a lábam és a cickóm – mondta, és tényleg hallottam a szomszédból a masszírozás neszeit.
– Nem nézek oda, de szerintem a hasadhoz szorítsd, mert még eltörik – nevetett, ahogy meglátta az összeszorított lábam.

Nem hittem a szememnek, amikor letelepedett a csípőmre. Úgy ült, ahogyan én, és így egyszerre láttam a széttárt combja közét, és a farkam nedves hegyét kikandikálni alóla. A mellem gyúrva fel-le mozgott az ölemen, ezzel feljebb és feljebb csúsztatva a törülközője szélét. Vágatával pont a farkam simogatta egész hosszában, alig leplezve, hogy közösen maszturbálunk.

– Jó? – kérdezte, amikor hallotta, hogy gyorsabban szedem a levegőt. A sötét háromszögébe fúrtam a tekintetem, hogy ő is láthassa:
– Ennél sose volt jobb! – sóhajtottam.
– Dehogynem! Már elfelejtetted a repülőst? – kérdezte kajánul.
– Segítség, kapaszkodnom kell! – kiáltottam, és ő engedelmesen felemelte a karját a feje fölé, miközben a combjaimra csúszott, és a farkam teljesen szabaddá vált. Felültem és a bal kezem becsúsztattam a törülközőn, a ruganyosan előreugró, síkos mellére. Ő pedig mintha csak erre várt volna, a kezét rászorította az enyémre.

– Jó ég… Most megvagy… – zihálta, én meg a meredt mellbimbó, a hihetetlenül meztelen hús tapintásától őrülten elkezdtem élvezni. A mellemre tört ki a láva, és már nem is szégyenkezve hátrahanyatlottam. Amikor kinyitottam a szemem, Anita még mindig a farkamra meredt, de aztán lassú mozdulattal szétnyitotta magán a törülközőt, hogy mindent jól láthassak, aztán újra összetekerte magán.

Akarod tudni mi történt? – kérdezte halkan.
– Én is elélveztem – mondta, ezzel rám hajolt, nem törődve a spermámmal, és szájon puszilt – És isteni volt, köszi! – mondta, és lassan felállt. – Jössz fürödni? – kérdezte, és a szemembe nézett. – Tudod, úgy mint régen – mondta még.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
author-avatar

Az írónk: SzexBlog

Megadom a lehetőséget másoknak, hogy közzé tegyék a legizgalmasabb élményeiket. Továbbá nyilvánosan a nagyközönség számára elérhetővé tesszük a legjobb írásokat, ami izgalomra ad okot