Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

A perverz anyós

– Figyelj! Tudom, hogy már beszéltünk erről, de most tényleg aktuális lenne.
– Az anyád?
– Persze. Látni akar téged.
– De miért?
– Tudod, a lánya vagyok, és biztos akar lenni benne, hogy jól választottam.
– Ezt értem, deeee…
– Egyszer kibírod nem?
– Mit? Hogy rajtam élje ki a perverz dolgait?
– Hát igen. Nem tehetek róla, hogy ő ilyen, attól még az anyám és szeretem őt, ahogy ő is engem.
– Téged nem zavarna, hogy velem is… olyanokat csinál?
– Dehogynem. Hidd el, nekem sem jó ez így, de csak egyszer kell kibírnod.
– Nem is tudom…
– Légyszi, a kedvemért tedd meg, mert már nem bírom elviselni a szarságait.
– Miféle szarságok?
– Mindig azzal húz, hogy nincs is pasim, meg hogy biztos én is leszbi vagyok. Még azt is mondta, hogy biztos a pasim buzi, ezért nem merem neki megmutatni. Szóval, ha ezen túl vagyunk, akkor nyugtunk lesz tőle.
– És mi van, ha nem?
– Majd kitalálunk valamit.

***

Szombaton délben odaérünk a csajomékhoz, ahol az anyja már a kapuban vár minket. Kissé lengén van öltözve, vagy mondhatnám, hogy vetkőzve, még a meleg ellenére is túlzásnak tartom, hogy a vendéget így fogadja. Alul csak egy cicanadrág van rajta, és jól láthatóan semmi nincs alatta, ami így kellemesen kiemeli a feneke formáját. A felsője… Na az a másik, ami eléggé merész és izgató is egyben. Egy testhezálló rózsaszín valami van rajta, ami persze eléggé átlátszó, mintha pont semmi nem lenne rajta.
Bájos mosollyal fogad minket, ami elsősorban a lányának szól, de engem sem hagy ki ebből.
– Szia Drágám, már vártalak titeket.
– Azt látom – mondja Timi fintorogva.
– Mutasd be nekem ezt a fess fiatalembert!
– Anya, ő itt Zoli. Zoli, anya.
– Csókolom – mondom a szokásnak megfelelően.
– Szia Zoli – mondja a nő, majd megölel, és az arcát az enyémhez nyomja. – Ne csak mondd, hanem tedd is meg!
– De mit?
– Azt mondtad, csókolom, hát akkor tedd meg! Kérek egy csókot!
– De… azt csak köszönésképpen mondtam.
– Nem baj, majd akkor én.
Ad egy puszit, ami nem csak az, mert érzem, ahogy a nyelvével finoman végignyal az arcomon, majd eltart magától.
– Szólíts csak Vikinek.
– Jól van… Viki.

***

A rövid, ámde velős bemutatkozás után bevezet minket a házba, miközben egyfolytában beszél. Persze Timi a központi téma, hogy milyen jó kislány, meg ügyes, és mindenekelőtt gyönyörű. Bent az étkezőben már meg van terítve, mi meg leülünk az asztalhoz, amíg Viki a konyhából kihordja az ételt, majd leül közénk. Én és Timi egymás mellett ülünk, ő meg velem szemben.
Amikor hozzálátunk az ebédhez, egyszer csak észreveszem, hogy az asztal alatt a lábaival az én lábam között matat. Igyekszem kissé hátrébb csúszni a székkel, hogy ne érjen el, de hiába.
– Anya, fogd vissza magad, ha kérhetem!
– Ugyan már kislányom, hiszen nem csináltam semmit.
– Látom.

***

Az ebéd végeztével Viki elviszi a tányérokat, miközben Timi így szól hozzám.
– Nagyon gáz az anyám?
– Hát… erre mit mondjak?
– Inkább semmit – mondja nekem Timi, miközben végigsimít a nadrágomon. – Nahát.
– Mi az? – kérdezem tőle.
– Neked áll a faszod.
– Mégis mit csináljak, ha az anyád felizgat kaja közben?
– Te ráizgultál az anyámra?
– Nem úgy, vagyis… csak felizgatott.
– Szóval mégis.
– Már itt is van a desszert! – kiált Viki vidáman, amikor felbukkan a konyhaajtóban.
A tányérokat leteszi az asztalra, majd a másik kezében tartott tálcát is, ami telis-tele van finomságokkal, ami máris elfeledteti velem az iménti közjátékot.
– Kislányom, kérlek szedj belőle mindhármunknak, addig én hozom a kávét.
Timi a tányérokra teszi a sütiket, majd anyu is jön, egy tálcán egyensúlyozva a poharakat. Amikor leteszi az asztalra, az egyik csészét a kezébe veszi, és odajön hozzám, majd elém rakja. Rakná.
– Tessék, ez a tiéd – mondja mosolyogva, miközben a csészéből a kávét az ölembe löttyinti.
A kávé végigfolyik az ingemen, majd a nadrágomra is jut belőle bőven, ami ráadásul még forró is. Viki a kezébe vesz egy szalvétát, és megpróbálja rólam letörölni, de persze nem megy.
– Ezt ki kell mosni! – mondja ijedten. – Vedd le gyorsan, hogy azonnal megcsináljam.
– Anyu, hagyd már Zolit, nem látod, hogy…
– Te ebbe ne szólj bele! Zoli, vedd le azonnal!
Meg sem várja, hogy mozduljak, egyből az ingemhez nyúl és máris kigombolja, így mire felállok az asztaltól, ő már a nadrágomat, igyekszik lerángatni rólam.
– Anyu, ne csináld, Zoli nem hord… – mondja Timi, amikor a nadrág Viki keze által lecsusszan rólam, és az álló farkam a két nő között meredezik. – Mondtam.
– Nem baj. Én sem hordok alsóneműt. Gyere Zolikám, betesszük a mosógépbe.
Viki megfogja a kezem, majd vonszol maga után, de azt még látom, hogy Timi csak az ég felé emeli a karjait, a szeme forog, majd az arcát a tenyerébe temeti. A fürdőszobában Viki bedobja a ruhámat a mosógépbe, és elindítja azt. Amikor ezzel készen van, lehuppan a kád szélére, majd felém fordul, és mintha csak ekkor venné észre, rácsodálkozik a farkamra.
– Nahát! – mondja csodálkozva. – Hát ez tényleg szép fasz.
Viki megfogja a farkam, majd úgy vizsgálja, mintha még sose látott volna ilyet. Kicsit megszorítja, majd meghúzgálja, hogy ismét rácsodálkozzon.
– Hú, ez egyre keményebb – mondja áhítattal, majd előrehajol, és a szájába veszi.
Egyre lelkesebben szopja, amikor az ajtóban megjelenik Timi.
– Anya! Most miért csinálod ezt?
Viki szája megáll rajtam majd a lánya felé néz.
– Még hogy miért? Tudod te jól.
– Ebből elég! Gyere Zoli, elmegyünk!
– De kislányom, pucéran csak nem engedhetem őt így el.
– Mikor lesz kész a nadrágja?
– Az még egy óra.
– Rendben, akkor egy óra múlva lelépünk.
Timi otthagy minket, Viki feláll a kád széléről és rám néz. Most nem látom a szemében azt, amit eddig, azt a huncutságot.
– Nem fázol? – kérdezi tőlem.
– Nem, egy cseppet sem, inkább melegem van.
– Jól van, gyere.
Ismét megfogja a kezem és húz maga után az étkezőig, majd leültet, és hoz egy másik kávét az előző helyett. Megkeverem a kávémat, majd belekortyolok, és amikor leteszem, akkor látom meg Timit, aki szinte össze van görnyedve és mintha még remegne is. Egy pillanattal később feláll, majd távozik. Bemegy a fürdőszobába.
– Mi a baja? – kérdezem Vikitől.
– Neked nem mondta el?
– Hát, nem is tudom, valamit mondott a perverzióról, meg hogy ez mindig előfordul, de… most neki mi a baja? Nem értem.
– Hát ez a baja. Várj, mindjárt megérted, ha kijön a fürdőből.
Viki feláll, majd leveszi a felsőjét, aztán kibújik a nadrágból is, így most igazán pucér, nem csak látszólag. Aztán úgy ahogy van, meztelenül odajön hozzám, és leül a mellettem lévő székre, és simogatni kezd. A farkam megint keményen áll, annak ellenére is, hogy tartok attól, hogyha Timi visszajön, mit fog szólni.
És tényleg. Alig néhány perccel később Timi valóban kijön, majd leül velünk szemben és csak néz minket. Ekkor Viki hozzám hajol, és a nyakamat csókolgatja. A kezével a mellemet simogatja, majd a hasam, hogy aztán az asztal alatt a farkamat megmarkolva húzgálni kezdje. Nem értem az egészet. Timi csak néz, miközben az arca kipirul, és a légzése is felgyorsul.
Viki előrehajol, és a farkamat nyalogatja, miközben a feje, arca, eltűnik a terítő alatt. Ekkor Timi is feláll, azt gondolom, hogy ebből már elege van, és inkább lelép, de nem ez történik. Átjön a mi oldalunkra és csak áll, miközben néz rám, és azt, ahogy az édesanyja a farkam szopja.
Timi kioldja a szoknyát, ami rajta van, amitől az lehullik a padlóra, megmutatva a puncijának a vékony rését, ami megnyílik, amikor az egyik lábát felteszi az asztalra. A keze most az ágyékára téved, majd az ujjait, becsúsztatja a résbe, hogy aztán lassan simogatni kezdje magát.
Amikor Viki felnéz, mosolyra húzódik a szája, majd feláll, és az asztalt odébb tolja. Most elém lép, és egyszerűen ráül a farkamra, hogy az tövig merül el benne, majd ütemesen meglovagol. Timi most leül egy másik székre, a lábait szétrakva egyre gyorsabb ütemben maszturbál, hogy azán gyorsan elélvezzen.
Az orgazmusa nem olyan, amit már megszoktam tőle. Most sokkal intenzívebb, és ha lehet ezt mondani, akkor látványosabb is. Amikor az orgazmus végére ér, egy vékony sugár pisi csurran ki belőle, majd még egy, ami már nem vékony és nem gyenge, ami minket talál telibe.
Amikor vége van a műsorszámnak, megint elvonul a fürdőbe, Viki meg leszáll a farkamról.
– Szóval, neked mit mondott rólam? – kérdezi Viki, miközben a konyhából papírtörlőt hoz.
– Hogy perverz vagy, és minden pasijával kikezdesz.
– Hahhh… a szokásos szöveg – mondja Viki és a törlővel felitatja rólam a lánya pisijét.
– Miért? Nem így van?
– Persze, hogy nem. Ő a perverz.
– Nahát – mondom meglepetten, mire ő folytatja.
– Akkor kezdődött ez nála, amikor még kislány volt. Érdekel, elmondjam?
– Igen, szeretném.
– Jól van. Szóval egy alkalommal meglesett engem, amint a férjemmel szexeltem, de mi nem vettük észre, hogy ott van. Akkor nem is volt semmi, de néhány nappal később odajött hozzám, és megkért, hogy csináljuk megint, mert szeretné megnézni. Elmondta, hogy kilesett, és ez mennyire felizgatta őt, még maszturbált is, amíg mi… Szóval… Aztán amikor már nagyobb lett, én már elváltam, nem volt velünk férfi, elhozta az épp aktuális barátját, hogy csináljam vele, mert ez neki annyira izgalmas. Persze én nem akartam belemenni, de a fiúnak olyan dolgokat mondott, amitől az szinte megvadult, és egyszerűen rám mászott. Ellenálltam én, de nem sok sikerrel, mert bizony ezek a fiatal fiúk, olyan… ellenállhatatlanok. Szóval, ez van. Remélem neked ez nem esett rosszul!
– Nem, dehogy, csak most alaposan megleptél. Timi olyan hitelesen állította ezeket a dolgokat, hogy én bevettem. Bocsánatot kérek, ha ezzel megbántottalak.
– Egy cseppet sem. Sőt kifejezetten jólesett nekem is. Vonzó pasi vagy.
– Oh köszönöm.
– Mit gondolsz, befejezzük az imént elkezdett aktust?
– Hát, nem is tudom, én szívesen megtenném, de mit szól majd Timi?
– Timi? Semmit, csak megint masztizik egyet, és nézi, ahogy megkúrsz, vagy szájba baszol esetleg, ha leszoplak. Hol kezdjük? Szeretsz pinát nyalni?
– Igen, nagyon.
Viki feláll, felfekszik az asztalra, majd a szétrakott lábait a vállamra téve, felkínálja magát, én meg élvezettel nyalom őt, amíg…
Timi kijön a fürdőből, és leül az asztalhoz. Kicsit tartok attól, hogy miként reagál arra, amit épp csinálunk, de csak néz és mosolyog. Mielőtt Viki elélvezne, felállok, majd a farkam dugom bele, és lassan kúrni kezdem őt. Timi erre már reagál, felteszi a lábait az asztal szélére, és simogatja magát. Ez jó, szóval tetszik neki.
Gyorsítok a tempómon, mire Viki nyögdécselni kezd, majd elélvez. Pont úgy, ahogy az előbb Timi is tette, dől belőle a pisi, ami beterít engem. Amikor befejezi, Viki hasra fordul az asztalon, én meg folytatom a baszást.
Timi most feláll, odalép hozzám, és simogatni kezd. Az egyik keze a seggemet markolja, a másikkal meg a mellkasomat simogatja, miközben csak nézi, ahogy a farkam ritmikusan eltűnik Viki pinájában. Amikor Viki ismét túl van egy orgazmuson, én is közel járok már, de Timi megállít.
– Engem is basszál meg!
Timi egy pillanat alatt ledobálja a ruháit, majd felhasal az asztalra, én meg mögé lépek, és most az ő pináját döngetem meg, aztán megint Viki következik. Felváltva mindkettőt alaposan megbaszom, majd, amikor már elélveznék, kihúzom a farkam Vikiből, hogy aztán a seggére verjem ki a farkam.
A két nő ezt észreveszi, ezért lemásznak az asztalról, és elém térdelnek, hogy így együtt megcsodálják, amint a gecim beteríti őket. Mindketten kapnak belőle eleget, aztán a lefolyó cseppeket felszedegetik, a szájukba veszik, majd egymásról nyalogatják le.
Timi megint a fürdőbe megy, amíg Viki megigazítja az asztalt, majd leülünk, és a már kihűlt kávét kevergetve nézzük, amint Timi is csatlakozik hozzánk.
A látogatás hátralévő idejében már csak semmiségekről beszélgetünk, majd, amikor eljön az ideje a távozásnak, elköszönünk egymástól.
Amikor már a kocsiban ülünk, Timi megint olyan, mint máskor.
– Na, mit szólsz anyuhoz?
Mit mondhatnék? Dögös csaj, és élveztem őt megdugni, ám az inkább összezavar, amit megtudtam tőle. Egy kis hallgatás után csak annyit mondok:
– Elmondott mindent – Erre Timi elfordul tőlem és csak bámul ki az ablakon, miközben csak a fogai közt mondja.
– A büdös ribanc.
– Ezt nem mondhatod az anyádról.
– Ő nem az anyám.
– Nem? Hát akkor…?
– Tényleg kíváncsi vagy rá?
– Hát persze.
– Jó, akkor elmondom. Viki a bartánőm. Volt egy alkalom, amikor elmentem hozzá a barátommal, és ezek ketten a szemem láttára basztak, meg nyaltak, szoptak és ez engem baromira felizgatott, ezért elhatároztuk, hogy megismételjük. A következő alkalommal az ő pasiját vettem kézbe, na meg szájba, és ettől kezdve beleragadtunk ebbe a szerepjátékba, és azóta is élvezzük. Hát ennyi.
– Hú.
– Csak ennyit mondasz?
– Mi mást mondhatnék még, amikor kiderül, hogy csak egy játékszer vagyok neked.
– Na ezért nem akartam, hogy megtudd. Féltem, hogy itthagysz, pedig nekem ennél több vagy. De ha el akarsz hagyni, akkor azt megértem.
– Elhagyni? Miért? Ez a felállás nekem is tök izgató volt, szívesen benne lennék még a folytatásban.
– Tényleg? Nem csak azért mondod…?
– Nem hát. Én szeretek veled lenni, és ha téged is felizgat, hogy előtted kúrom meg a barátnődet, akkor az nekem is izgi.
– Tényleg?
Timi előveszi a mobilját, majd hív egy számot. Amikor már eleget csörgött, a másik végén felveszi valaki.
– Szia, Timi vagyok… Mit szólnál hozzá, ha holnap reggel megint meglátogatnánk? Aha… Rendben… Szia.
– Vikit hívtad?
– Igen. Holnap megismételjük, ha te is akarod.
– Naná, hogy akarom.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük