Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Szex élményeim a vonaton álló fasszal

Szex élményeim sorában, talán ez az eset volt a legizgalmasabb, de mindenképpen a legérdekesebb. A csajommal utaztunk valahonnan valahova, a részletek nem igazán fontosak. Vonattal mentünk, mert akkor az volt a célhoz vezető út legalkalmasabb eszköze. A vonaton rajtunk kívül alig voltak páran, így kettesben ültünk egymással szemben a négy ülésen. Ahogy ilyenkor szokott lenni, csak beszélgettünk, és néztük az elsuhanó tájat. Mivel nyár volt, ráadásul a melegebbik fajtából, így az öltözetünk is ehhez mérten volt laza, és lenge. A nőmön csak egy nyári ruha volt, és egy szandi. Igen, bugyi és melltartó nélkül. Rajtam csak egy laza vászonnadrág, és egy póló. és igen, alsónadrág nélkül.

Az út során a beszőgetésre nem is annyira figyeltem, mint az előttem kivillanó combokra és puncira. Szeretem az ilyen helyzeteket. Kati pedig kifejezetten imádja, ha kivillanthat valamit, ami erekcióra késztet, még az sem zavarja, ha mások számára is nyilvánvaló, hogy megmutatja a bájait. Engem ez nem zavar, inkább csak fokozza az izgalmakat. Beszélgetés közben, időnként kitárulkozik felém, amitől a farkam merevedni kezd, ám ő ilyenkor mindig elveszi a látványt, mert még jobban fel akar húzni.

Most is ezt játssza velem. Amig bámulom a sima puncit, azt veszem észre, hogy egyre jobban csillog, láthatóan neki is izgató a játék. Kissé széjjelebb teszi a combjait, hogy még inkább megamba szívhassam a látványát. Aztán egy mozdulattal oda nyúl a lába közé, és az egyik ujját beledugja a nedvesen csillogó pinába. Egy darabig játszik vele, aztán kihúzza az ujját, és a számba dugja, án meg önfeledten szopogatom róla az édes nedűt.

A vonat épp egy állomáson áll, majd döcögve tovább gördül, amikor hangokat hallani a peron felül. Csilingelő kacagások hallhatóak, majd néhány pillanattal később két fiatal nő bukkan fel, és közelít felénk. Egyel mögöttünk telepednek le a négyes ülést elfoglalva. Én látom őket, de Kati nem. Amig nézem őket, és is hátrafordul, hogy megnézze kik az új utastársak. Szemrevételezi őket, majd visszafordul felém, és folytatja a huncut játékait. Megint a számba dugja az ujját, és én szorgalmasan szopogatom. Persze a farkam megint emelkedik, és egyre jobban keményedik. Próbálom elhelyezni, hogy ne legyen túl feltűnő, de nem igazán sikerül. Próbálom a figyelmem másfelé terelni, de nem megy, mert amikor a két nőre nézek, azt látom, hogy egymásba ölelkezve csókolóznak, és simogatják egymást. Csak felszínes a simogatás, de így is szívdobogást kapok a látványtól, és immár a farkam is teljes keménységgel mered be a nadrágomba.

– Nocsak. Szól Kati, és tovább ujjazza magát, majd kihajol, hogy megnézze, mi van ilyen hatással rám. Amig nézi a lányokat, és ujjazza a punciját, megmarkolja a farkam, csak úgy, a nadrággal együtt, és kissé meghúzgálja. Aztán elkezdi kigombolni a nadrágomat, ami nyilvánvaló dolgot feltételez.

– Ne már, a csajok megláthatnak.
– És az zavarna téged?
– Nem igazán, csak nem tudni mit szólnának ha meglátnának.
– Akkor tudjuk meg. Mondja ő, és tovább gombolja a nadrágomat. Amikor odapillantok a lányokra, azt látom, hogy minket néznek, és közben még mindig egymást ölelik, és simogatják. Ekkor Kati rábukik a farkamra, és szopni kezdi, mire a lányok is egyre intenzívebben simogatják egymást. Az egyik a másik bugyijában matat, a másik meg az egyik melleit szopja, ám eközben Katit nézik, ahogy szopja a farkam. Ebben a pillanatban mondja be a „hangosbemondó” az állomás nevét, ahol nekünk le kell szállni. Kati abbahagyja a szopást, és elkezd pakolni, amig én vissza gyömöszölöm a farkam a nadrágba, és megigazítom magamon. Amikor kész vagyunk, elindulunk a peron felé, és közben elhaladunk a csajok mellett is, akik csak vigyorognak, de egy pillanatra sem hagyják abba egymás kényeztetését. Amikor elhaladunk mellettük, a farkam még mindig áll, és a nadrág elejét tolja maga előtt, és a csajok meg csak bámulják.

– További jó utat. Mondom nekik, mire ők szinte egyszerre válaszolnak.
– Nektek is jó utat kívánunk.

A vonat megáll, és mi leszállunk. Mivel ez egy vidéki állomás, nem sok ember van ott, ám az a néhány is minket bámul, vagyis engem, ahogy álló fasszal masírozok az állomás épülete felé. Kati odasúgja nekem.

– Menj be a klotyóba, és rendezd le, addig megvárlak.
– Jó ötlet, egy perc elég lesz. Mondom neki vigyorogva, és már megyek is a jelzett ajtó felé, de aztán megtorpanok. Az ajtó úgy néz ki, mintha azt használnák wécépapír helyett, mindenfelé gyanús foltok, de legfőképp a kilincsen. Én ehhez hozzá sem nyúlok.
– Mi a gond? Kérdezi Kati.
– Nézz rá, ha kint ilyen, milyen lehet belül. Inkább megyek álló fasszal, mint hogy ide bemenjek.

Ennyiben maradtunk, és megyünk tovább az úti célunk felé. Ha minden igaz, kb. fél óra séta, és megérkezünk. Gondoltam addig a farkam is alapra áll, és nem lesz gond. Tévedtem. Minden lépésnél, ahogy a makkom neki simul a nadrág anyagának, az inkább tovább izgatja, minthogy lecsillapodna. Minden lépésnél. Elmondom Katinak is hogy mi a helyzet, de ő csak nevet rajtam.

– Ez nem vicces. mindjárt elélvezek a nadrágomba, aztán majd a foltok miatt bámulnak meg.
– Álljunk meg itt a sarkon, és verd ki, majd én takarlak addig.
– Ne már, itt a nyílt utcán mégsem verhetem ki a faszom, ki tudja hogy itt vidéken hányan bámulnak az ablakból a függöny mögül?
– Jól van. Akkor csak vedd ki, és én lehajolok, mintha a cipőnet főzném be, és kiszopom neked.
– Jó ötlet, de nincs is rajtad cipő, hát még fűző.
– Oké, akkor menjünk, majd lesz valami.

Így is lett. sétálunk tovább, és én meg egyre jobban kínlódok a faszom miatt, mert minden lépésnél azt érzem, hogy el fogok így élvezni. A következő saroknál volt egy jó kis bokor, és mivel már nem bírtam tovább, megálltam ott, elővettem a farkam, és már jött is belőlem a sok geci. Kati ott áll mellettem, próbál takarni, és közben nézi ahogy a cseppek egymás után suhannak be a bokorba, és minden lövésnél a farkam megrándul, amitől a geci szanaszét repked. Amikor elfogy, Kati lehajol, és körbe nyalogatja, a makkomat, tisztára szopja, és így szól.

– Ez nagyon szép volt, most már elrakhatod.

El is teszem, majd lenyugodva sétálunk tovább. Még tíz perc séta, és meg is érkezünk a motelhez, ahol szobát foglaltunk a hétvégére. Miután elpakoljuk a kevés cuccunkat, kiülünk a teraszra, és gyönyörködünk a naplementében. Ahogy ülünk egymás mellett az asztalnál, csacsogó női hangokat hallok. Ránézek Katira, ő meg rám, és pontosan tudjuk hogy ugyan arra gondolunk. Felállok, és odalépek a terasz korlátjához, és átnézek a szomszédba. A két nő a vonatról, szinte ugyan úgy ölelik egymást, ugyan úgy simogatják egymás domborulatait, azzal a kis különbséggel, hogy most nincs rajtuk semmi ruha. Amikor észrevesznek, szinte egyszerre mondják.
– Helló.

Visszaülök Kati mellé, és csak annyit mondok neki.
– Ők azok.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
author-avatar

Az írónk: SzexBlog

Megadom a lehetőséget másoknak, hogy közzé tegyék a legizgalmasabb élményeiket. Továbbá nyilvánosan a nagyközönség számára elérhetővé tesszük a legjobb írásokat, ami izgalomra ad okot