Nincs ideje ezen elmélkedni, mert megint egy orgazmus öleli körbe a testét, és belepréseli őt az ágy matracába. Amikor a kábulatból feleszmél, ismét benne van a két fasz, de most már nem annyira kellemes, mint az elején, így az orgazmus is elkerüli. Már fáj a pinája, az ánusza is sajog, és mivel mér ne is élvezi, sőt inkább arra vágyik, hogy végre magára hagyják, és elmenjenek. Nem ez történik. Újra és újra megbasszák őt.
Az öregember élvezettel nyalja a fincsi és illatos puncit, szinte nem is tud betelni vele, hisz már pontosan emlékszik arra, amikor még fiatal volt, amikor még szinte minden nő őt akarta. De persze nem volt köztük semmi, hiszen Télanyó mindent megadott neki, amire csak vágyott. Ám ez a mostani érzés mindent felülír, amit eddig valaha átélt. Nem tudja mi az, de azt igen, hogy ilyen érzéssel még soha nem találkozott.
Kicsit eltávolodik tőlem, és könnyedén lenyom a kanapéra, amitől így a hátamon fekve, várom hogy megtörténjen a dolog. Az egyik lábamat a kanapé mellé a szőnyegre teszi, a másikat, viszont magasba amelve a támlájára helyezi. Tudom mi következik, és vágyom is rá. Amikor megérzem a forró leheletét a puncimon, akkor már tudom, hogy elvesztem, és átadom magam a gyönyörnek.
Karácsonyi szünet Egy keserű válás után elhatároztam, hogy a családommal töltöm az ünnepeket. Mikor megérkeztem a repülőtérre, a húgom és az apám várt rám. Már jó néhány éve nem láttam őket. El se hittem, milyen jól néz ki a húgom – eszméletlen volt. Egy nagyon rövid szoknyát és fehér blúzt viselt, és őrjítő volt. Szinte bűnösnek éreztem magam, hogy úgy gondolok rá, mint egy nőre, nem mint a testvéremre. Megöleltem mindkettőjüket, összesze...
Keresés
Kérlek segíts nekünk, egy válasszal

Legújabb történeteink
- Karácsonyi erőszak az otthonomban
- Az ügyintéző
- Az elbaszott swinger buli
- Az öreg elhozta nekem, a karácsonyi ajándékomat
- A csajom leszopja az ételfutárt
- Margit is szereti ha finom
- Együtt élvezzük a ruhapróbát
- A prosti és a két ügyfél
- Családi nudista kalandjaim az autóban
- A legfinomabb kávét nálunk ihatod
Kategóriák
Archívum
A legolvasottabb történetek
- Kati, Zsuzsa és a kutya (10 543)
- Édeshármas szextörténet (8 882)
- Flintstones szex képregény (8 503)
- Nudista élmények (7 446)
- A dögös szomszéd csaj – 4. rész (7 238)
- 16 éves voltam, amikor először szoptam (7 056)
- A dögös szomszéd csaj – 1. rész (6 463)
- A dögös szomszéd csaj – 5. rész (6 340)
- Nudi a kertben hugival (5 935)
- Edit néni, a magányos szomszéd (5 527)