A doktornő álma
A hivatalos rendelés este hat óráig tartott. Fél hatkor már csak egyetlen beteg üldögélt a váróban, egy másik pedig éppen akkor jött ki a rendelőből, amikor én helyet foglaltam a hófehérre mázolt, műbőrrel bevont kanapén. Csak félig kidugott fejjel szólította a következő beteget a feltűnően szép arcú fiatal doktornő, majd ismét becsukódott a párnázott ajtó.
Most már egyedül maradtam a különös hangulatú, szolidan berendezett, gyógyszer illatokkal telített levegőjű váróban. Újságok halmaza hevert a csöppnyi asztalkán, hogy a várakozók kellőképpen lefoglalhassák gondolataikat. Beleástam hát magam a kupacba és egymásután szedegettem a szebbnél-szebb lapokat, miközben a fúró éles süvítő hangjával próbálkoztam megbarátkozni, ami csak halkan szűrődött ki a rendelő ajtaján, de az én idegeimnek így is éppen elegendő volt.
Csupán a címoldaluk alapján ítéltem meg az újságokat, hogy melyikből olvasgatnék szívesen, ha éppen lenne rá módom. De nem volt, mert mire a halom aljára értem, már nyílt az ajtó, jött ki az előző beteg és most engem szólított a kedves női hang.
Beléptem hát a párnázott fehér ajtón. A szemközti falon hangos ketyegéssel adta tudtunkra a míves ingaóra, hogy perceken belül lejár a rendelési idő.
Lehet, hogy azért, lehet, hogy másért, de mikor engem előkészített az asszisztens, nyomban kapta a doktornőtől az engedélyt, hogy ha úgy gondolja, elmehet haza, mert a rajtam levő műveleteket segítség nélkül is el tudja végezni.
A jól szituált asszisztens hölgy már vette is a holmiját és nyomban indult haza.
Valóban nem sok teendő volt velem, csupán egyetlen fogam rakoncátlankodott hetek óta. Most kiderült, hogy egy apró lyuk mindennek az oka, azt kellett kezelni, amit nyomban el is kezdtek a jól ápolt finom kis kezecskék.
Egy gyors helyi érzéstelenítés után már a saját számból hallhattam a nem éppen kellemesen süvítő fúró hangját és éreztem a fogam pörkölődött bűzét.
Folyvást beszélgetett, kérdezgetett a doktornő, ami miatt az volt az érzésem, hogy nagyon kezdő lehet a szakmában és így akarta elterelni a figyelmemet.
Kissé kényelmetlenül kezdtem érezni magam, mert a szám kipöckölve, nekem meg válaszolni kellett volna, de csak a szememmel, meg a kezének szorításával adtam a válaszokat, ami többnyire igenből, vagy nemből állt. Egyszer aztán nagyon megszoríthattam a kezét, mire ő azzal válaszolt, hogy a két térde közé vette a térdemet, amit hanyagul kifordítottam a fogorvosi székből, és akkor sem engedett a szorításból, ha öblögetnem kellett. Mikor a következő öblítés után a fejemet visszafordítottam, hogy folytassa a kezelést, bizony megpezsdült a vérem, mert a rajta levő fehér köpeny derékig nyitva volt és a formás, hosszú combjai kivillantak alóla, hogy engem az őrületbe kergessenek. Teljesen tanácstalan voltam. Nem tudtam eldönteni, hogy szándékosság van-e megnyilvánulásában, vagy csak a munka hevében nyílt szét a köpeny és ő maga sem tud róla. Így hát türelmet parancsoltam magamra, míg nyilvánvaló lesz, hogy milyen szándékkal állok szemben.
Tovább dolgozott a számban, én meg a szemeimmel viaskodtam, mert nem akartak szót fogadni. Folyton a fehér köpeny alatt „kutakodtak”, amit ő is észre vett és ettől olyan zavarba jött, hogy nyomban elejtette a fúrót, ami az ölembe hullott és vadul süvítve tekergődzött, mint egy mérges kígyó. Meg ijedtem, hogy valamimben kárt tesz az egyre veszélyesebbnek tűnő acél műszer.
De nem csak én gondoltam így, hanem a doktornő is, mert nyomban a jobbkezével a fúró után kapott, de az, -mintha szemei lettek volna- egy kígyózó mozdulattal odébb tekeredett, mire a doktornő az én szerszámomat kapta el. Majd a bal kezével újabb támadás, és végre nyakon csípte azt a szerszámot is. Megnyugodtam, mert a doktornő kikapcsolta a masinát, mire megszűnt a süvítő hang. Elengedte maga mellett a fényesen csillogó műszert és az egyre lassuló, himbálódzó mozgását befejezve csendesen lógott, majdnem a padlót súrolva.
De a doktornő most azzal nem törődött, csak emezt a szerszámot szorította, mintha attól félne, hogy az is ki akarna siklani a kezéből. Pedig nem akart. Dehogy akart, hiszen nagyon jól érezte magát ebben a helyzetben, pedig még nem is sejtette, hogy lesz ennél jobb is, csak ki kell várni az időt türelmesen.
Talán az ijedtségtől, talán egy kis sokk is jelen volt nála, de mellém térdepelt, a fejét a combomra hajtotta és tovább szorította erősen… Mintha pihenni akarna, csak várt, forró lélegzete kezdte átforrósítani a nadrágomat. Én csak nyugtattam – szegény még mindig nagyon ideges volt. Rátettem a kezemet a fejére, majd gyorsan lecsúsztattam a vállára és lassan simogattam, masszíroztam, hogy visszanyerje a nyugalmát, aztán folytassa a munkát a saját belátása szerint.
A gyógymód hatásosnak bizonyult. Kezdte folytatni a kezelést. Hallottam a cipzár hangját, meg a sliccemen beáramló hűvösebb levegőt. Éreztem, amint forró keze közvetlenül érintette az eddig csak ruhán keresztül szorongatott szerszámomat. De mi lesz ebből? Kérdeztem magamtól. A választ csak sejtettem és reméltem, hogy valóban az lesz, amit én szerettem volna.
Hogy ne maradjak tétlen, – még annak ellenére sem, hogy ez alkalommal a doktornőnek kellene dogozni – próbát tettem, hogy valamivel többet lássak. Kigomboltam hát a még hátralévő három gombot a fehér köpenyen. A melltartó nélküli formás, nem túl nagy, de kemény, ruganyos mellek egyenesen rám meredtek. A markában levő meg őrá olyan erővel, hogy úgy éreztem idő előtt megtörténik a csoda. De nem, mert ekkor föl egyenesedett és gyorsan kibújt a köpenyéből, amit egy hanyag mozdulattal maga mögött a földre ejtett.
Most már a teljes teste szabadon maradt, azt a részt kivéve, amit a csöppnyi tanga fedett. Ám ez sem tartott sokáig, mert ismét lehajolt hozzám és a gumilabda keménységű két mellével felváltva pofozgatta meredező oszlopomat, mire az megint visszanyerte acélosságát. A néhány másodperces „idomítás” után egy mozdulattal kilépett az utolsó ruhadarabjából is, amit kacéran nevetve az arcomra dobott. Természetesen megragadtam az alkalmat, nem engedtem, hogy le essen a parányi hófehér bugyi, hanem inkább magamhoz szorítottam, mélyen belélegeztem annak sajátos női illatát, miközben arcommal éreztem a sikamlós nedvességet, amit a doktornő egyértelmű szexuális gerjedelme csalt ki arról a helyről, ahova öcskösöm volt készülőben már közel egy órája.
Kezdtem szédülni az óriási feszültségtől. Szerettem volna azt tenni, amit minden egészséges férfi ilyen helyzetben tenni szokott. De ő nem engedett semmit, csak serénykedett, mintha nem orvos, inkább erotikus masszőr lenne.
Ismét leguggolt szorosan mellém és kezelésbe vette az ismét eltörés határán álló botomat. Szép lassan simogatva játszadozott hol vele, hol meg a zacskómmal, de a golyóimat is egyenként ápolgatta. Az volt az érzésem, hogy elsősorban saját magának akart gyönyört szerezni és ehhez én csupán csak eszköz vagyok. De olyan jól csinálta, hogy egyáltalán nem bántam.
Sőt kívántam, hogy minél gyakrabban lehessek ilyen eszköz valaki számára.
Ami ez után következett, azt alig hinném el, ha nem velem történik. Leült a mellette levő székre, lábait széttárta, párszor benyúlt magának, ismét felállt, közel lépett hozzám, sóhajtott és nyögött nagyokat, mire ágyékomat elöntötte a dús, forró női nedv, ami egyenesen rám ömlött.
Ekkorra már az „előadástól” ismét olyan kemény harci helyzetben voltam, hogy alig tudtam tartani magam. De nem is kellett, mert mindkét kezével megmarkolt és egy intenzív játékot rögtönzött velem, mire nálam is eleredt a várva várt eső.
Hálát adtam az égnek, hogy nem úgy alakult, ahogy én szerettem volna, de meg kérdeztem a doktornőt, hogy miért így történt, mire ő röviden csak ennyit mondott: ez volt az én álmom. És ez most teljesült, de soha ne beszéljünk róla.
Sajnos azóta ilyen eszköze nem voltam senkinek. Ez volt a doktornő álma.
