A szexel foglalkozó oldalak a legnépszerűbbek a magyarok körében
Évente jelennek meg statisztikai kimutatások arról, hogy mely korosztály melyik témát kedveli a legjobban. Meglepő lett az eredmény. A statisztika szerint a férfiak 17%-át érdeklik az autók és technikai információk, 23%-át politika és gazdasági hírek vonzzák, a maradék 60 %-ot pedig egyértelműen a szex érdekli.
A nők érdeklődési köre ennél egyértelműbb, a család, a gasztronómia és otthon témákat a nők 48%-a keresi fel rendszeresen, a pletykákra mindössze 8%-a nyitott, az erotikára és romantikára viszont 44%-k kíváncsi.
A felmérésből kiderül továbbá az is, hogy az erotikus jellegű témák nem feltétlenül a fiatalokat érdeklik. Az érettebb korosztály gyakrabban keres fel ilyen oldalakat, ráadásul több időt is tölt el ezeken.
A kimutatás érdekessége, hogy a statisztika szerint évről évre növekszik az erotikát kedvelők száma.
Dr. Rudolf Endre pszichiáter szerint a növekedés betudható a modern technikai vívmányok erőteljes terjedésének, de a is elképzelhető hogy a házasságok nagy része sikeretlen és mindkét fél nyitott lenne több érzelemre, gyengédségre, romantikára.
A statisztikával kapcsolatban erotikában majdnem vezetünk, egyedül az olaszok előznek meg minket. Náluk a lakosság több mint 73%-a rendszeresen látogat felnőtt tartalmakat, igaz ők ezt nyíltan vállalják is.
Szexuális fantáziák Felmérések alapján kiderült, hogy melyek a leggyakoribb szexfantáziák. Kiderítették, mintha nem tudtuk volna, hogy a szexuális fantáziák mindig filmszerűek. Az eredmény magáért beszél... Fantáziálás a kedvesről Ez jó hír, nem? A legtöbb pasi azokat a dolgokat idézi fel napközben, amelyeket a partnerével csinált –…
Úgy döntök, hogy korábban indulok el, és egy kicsit kiszellőztetem a fejem. Amikor odaérek az étteremhez, ő már ott vár a bejáratnál. Ugyan az a ruha van rajta, mint délben, ami egy kissé fura, de hamar túlteszem magam rajta.
12 évesen is elég idős lehet valaki ahhoz, hogy beleegyezzen a szexbe, feltéve, ha a partnere sem idősebb 18-nál – vezethető le az új, július elsején hatályba lépett büntető törvénykönyvből.
Miről álmodik a nő? Volt egyszer egy éj, amikor a levegő édes felfedezéseket ígérő vaníliaillattal telt, s a szoba falán gyertyalángok árnyéka vonagló táncot lejtett. Az öröm vele tombolt, mint láncaiból kiszabadított, amint a nő korlátlan szenvedéllyel vette birtokba saját külső és belső nőiességét. Szabad volt...
Miről álmodik a nő holdvilágos nyári éjszakákon? Mármint a fehér lovon érkező királyfikon kívül. Nyilván sok mindenről, főleg olyanokról, melyeknek megvalósulása a hétköznapi életben módfelett kérdéses.
A világ legabszurdabb szextörvényei Íme egy rövid gyűjtemény a világ minden tájáról. Uruguay Ha egy férj rajta kapja a feleségét a szeretőjével, két lehetőség közül választhat: vagy megöli a hűtlen feleségét a szeretőjével együtt, vagy kiheréli a férfit és levágja a nő orrát. Anglia Londonban…
Megadom a lehetőséget az íróknak, hogy közzétegyék a legizgalmasabb szextörténeteket, pornónovellákat, amiket a nagyközönség számára nyilvánosan elérhetővé tesszük.
Szólj hozzá, mondd el te is a vélményed
error: Nem engedélyezett művelet !!
Report
There was a problem reporting this post.
Block Member?
Kérjük, erősítsd meg, hogy valóban le akarod tiltani ezt a tagot.
A letiltás uán nem leszel képes a következőkre:
A letiltott tagok bejegyzéseinek megtekintése
Melemlíteni ezt a tagot a bejegyzésekben
Meghívni ezt a tagot csoportokba
Üzenetet küldeni ennek a tagnak
Hozzáadás kapcsolatként
Kérjük, vedd figyelembe:
Ez a művelet eltávolítja ezt a tagot a kapcsolataid közül, továbbá elküldi a jelentést a webhely adminisztrátorának.
Kérjük, várd meg, amíg ez a folyamat befejeződik, addig ne zárd be ezt az ablakot.
Szólj hozzá, mondd el te is a vélményed