A kolléganőm titkos szexkalandja A kolléganőm a főszereplője ennek a történetnek, ami már elég régen történt. Adódott egy alkalommal, hogy a cégnél, ahol dolgoztunk, épp nem volt munka, mert a számítógépek leálltak, és vártuk a szerviz érkezését. Egy pihenőhelységnek nevezett szobában voltunk, és beszélgettünk, és iszogattunk. Az ivás nem volt mindennapos, ám ekkor már a műszak vége felé jártunk, és esélytelen volt, hogy a gépek időben használható ...
Perverz Vivi és az 5 keményfaszú pasi története- Szex Blog - Vivi elkapja a legközelebb álló farkát, és magához rántja, majd a szájába veszi a méretes faszt, és szopni kezdi. A másik kettő ettől felbátorodik,
A parkban vertem ki a faszom neki és ő élvezte Ez a történet a parkban már régen volt, akkoriban 30 éves körül voltam, a pontos évszámra már nem emlékszem. Elég sok időt töltöttem otthon, mert a munkám ezt lehetővé tette, és így volt időm a neten bogarászni, és persze csajokat is keresgélni. Akkoriban volt valamilyen oldal, ahol lehetett ismerkedni, és ahol elég sok bevállalós csaj is megfordult. Egy ilyen alkalommal rám írt egy nő, hogy tetszem neki. Ez nem meg...
Keresés
Kérlek segíts nekünk, egy válasszal

Legújabb történeteink
- Az öreg elhozta nekem, a karácsonyi ajándékomat
- A csajom leszopja az ételfutárt
- Margit is szereti ha finom
- Együtt élvezzük a ruhapróbát
- A prosti és a két ügyfél
- Családi nudista kalandjaim az autóban
- A legfinomabb kávét nálunk ihatod
- A legélvezetesebb karácsony
- Kerékpáros nyaralás
- Erzsi néni, aki nem csak beszél
Kategóriák
Archívum
A legolvasottabb történetek
- Kati, Zsuzsa és a kutya (10 507)
- Édeshármas szextörténet (8 860)
- Flintstones szex képregény (8 486)
- Nudista élmények (7 408)
- A dögös szomszéd csaj – 4. rész (7 222)
- 16 éves voltam, amikor először szoptam (7 009)
- A dögös szomszéd csaj – 1. rész (6 432)
- A dögös szomszéd csaj – 5. rész (6 315)
- Nudi a kertben hugival (5 913)
- Edit néni, a magányos szomszéd (5 491)