Csak nézi tátott szájjal, hisz erre valóban nem számított, inkább valami egészen másra, ám most hogy az álló farkát bámulja, csak kérdések bukkannak fel benne, de nem akar megszólalni, hisz Ádám ezt kérte tőle. Ádám a széken ül, de nem teljesen nyugalmi állapotban, hisz látszik rajta, hogy feszült, az arcjátéka nem a normális, sokkal inkább egy olyan ember benyomását kelti, mint aki szenved, vagy inkább mint aki egy orgazmus közelében van. Fészkelődik ült...
Ülök a padon, csukott szemmel, miközben a puncim bizsereg, és érzem hogy folyik is. Baromira felizgat a dolog, legszívesebben én is magamhoz nyúlnék, de valami visszatart. Ekkor ismét kinyílik az ajtó, majd belép egy férfi, aki még a törölközőjét is csak a kezében tartja.
A medence mellett simogattam magam, és lebuktam
Nick Wood, , Hármasban, Maszti, Nyilvános szex, Történetek, 0Lassan elszálltak a gátlásaim, becsuktam a szemem és önfeledten masztizni kezdtem. Mikor pár perccel később kinyitottam, felsikítottam halkan. Ketten álltak előttem. A szálló biztonsági főnöke és a sofőrünk. Én lüke elfelejtettem a kamerákat…
Anyu közben nézi hogy szopok, és a kezével Zoli zacsiját markolássza. Már nagyon várom hogy a számba élvezzen, régóta akarom érezni ezt, és most itt állok egy nyalintásnyira előtte, amikor megérzem hogy Zoli teste megfeszül, és a farka lüktetni kezd
Osztozkodni jó - Szex Blog. Miután az összes férfi elélvezett rám és barátnőm testére lőve a spermát, amit én a nyakamra kaptam és a és a puncimra is jutott belőle, barátnőm szép arca fürdött geciben neki álltunk egymásról lecsókolni és lenyalni az ondót az utolsó cseppig.
Véletlenül a szomszéd férfit szoptam Véletlenül nem szoktam szopni, de pár éve ezelőtt családi életet éltem első férjemmel, aki egyébként rendes férfi volt, csak egy kicsit túlzásba vitte a tradícionális életvitel szabályait. Persze, ennek voltak jó oldalai is. Elszánt, és kitartó ragaszkodása jelentéktelen dolgokhoz viszont néha kibírhatatlan volt. Mégis, aránylag rövid idő alatt megszoktam őket, talán mert voltak, amelyek némileg oldották a feszültséget...
Továbbra sem nyúlt magához a kezével, csupán először a végén kibuggyant az anyag, majd talán kétszer, vagy háromszor lövellt is, miközben a farka összevissza csapkolódott, telefröcskölve a hasát, combját, de még a nyakára is jutott!
Újra itthon Késő volt, amikor végre hazaértem. Gyorsan lezuhanyoztam és meztelenül bebújtam Kedvesem mellé az ágyba. Úgy terveztem, hogy végre kipihenem a két hét alatt felgyűlt fáradtságot. Ám miközben magamra húztam a takarót a fenekem hozzáért a félig kemény farkához. Hú, ezt nem hagyom ki gondoltam magamban. Lejjebb csúsztam és óvatosan a számba vettem a kedvenc testrészét. Rögtön megmoccant és óriásit sóhajtott Kedvesem. Lassan, aprólékosan kényez...
Gina az izmos, ágyhoz kötözött férfira nézett, akinek a farka egyenesen rá szegeződött. Akarta, hogy megtörténjen. De mégis megijedt egy kicsit. A páciens olyan izgatott volt - a hangja pedig olyan követelőző. Arra gondolt, hogy később bánná, ha most nem tenné meg.
Keresés
Kérlek segíts nekünk, egy válasszal

Legújabb történeteink
- Az öreg elhozta nekem, a karácsonyi ajándékomat
- A csajom leszopja az ételfutárt
- Margit is szereti ha finom
- Együtt élvezzük a ruhapróbát
- A prosti és a két ügyfél
- Családi nudista kalandjaim az autóban
- A legfinomabb kávét nálunk ihatod
- A legélvezetesebb karácsony
- Kerékpáros nyaralás
- Erzsi néni, aki nem csak beszél
Kategóriák
Archívum
A legolvasottabb történetek
- Kati, Zsuzsa és a kutya (10 508)
- Édeshármas szextörténet (8 860)
- Flintstones szex képregény (8 486)
- Nudista élmények (7 408)
- A dögös szomszéd csaj – 4. rész (7 222)
- 16 éves voltam, amikor először szoptam (7 009)
- A dögös szomszéd csaj – 1. rész (6 432)
- A dögös szomszéd csaj – 5. rész (6 315)
- Nudi a kertben hugival (5 913)
- Edit néni, a magányos szomszéd (5 491)