Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Szexélményem 2 pasival 3. rész

A víz lassan töltötte meg a kádat. Finom érzés volt ahogy emelkedő szintje érintette a bőrömet. Alex behunyt szemmel, hátrahajtott fejjel lustán simogatta a hajamat, a másik keze pedig a hasamon nyugodott. Ati is ernyedten dőlt a kád széléhez, és félig lehunyt szemmel minket figyelt. Enyhén szétterpesztett lábai között pont az ágyékára láttam. Milyen ártalmatlannak tűnt így ellazult állapotban. Elmosolyodott látva mit nézek, és egy kicsit jobban széttárta a lábait.

– Ha meguntad a nézelődést, esetleg következhetne az amiért a fürdőszobába jöttünk! – mondta mosolyogva.
– Hmm…, miről is van szó? – kérdezte Alex hamiskásan.
– Valami mosdásról volt szó, ha jól emlékszem – nevetett Ati.
– Gyere édes térdelj fel! – mondta Alex.
Feltérdeltem Alex felé fordulva, és vártam mi fog következni.
– Támaszkodj a kád szélére – utasított.

Így előrehajolva pont Ati felé pucsítottam, teljes belátást engedve elég közelről mindenre. Alex is térdre emelkedett mellettem, így csak a tükörből láttam őket, már amennyire lehetett.

Alex tusfürdőt folyatott rám, majd két kézzel elkezdte a hátamat mosni. Nagyon kellemes érzés volt ahogy a nagy férfikezek finoman masszírozták a hátamat majd a derekamat. Kezei egyre lejjebb csúsztak rajtam, és már a két félgömböt mosták összeszorítva, széthúzva. Én közben Ati arcát figyeltem a tükörből, amelyen fokozodó izgalom látszott, ahogy Alex gyúrta, masszírozta a fenekemet.

Alex ekkor a tusfürdőtől sikamlós ujjával elkezdte a két domb közti vágat végét simogatni. Ati is feltérdel, és a sarkaira ülve már nagyon közelről nézte, mit csinál velem Alex. Egyszer csak Ati a hátamra tette a kezeit, majd miután sikamlósak lettek a tusfürdőtől lejjebb húzta őket, végig a fenekemen le a combomra. Így már ketten mosdattak, Ati a combjaimat masszírozta síkos kézzel, Alex pedig a fenekem gömbjeit.

Ati egyre feljebb vándorolt a kezeivel már teljesen combtőnél járt, ott körkörösen mozgatta a kezeit, ennek hatására a kisajkak is engedelmesen nyíltak, csukódtak. Alex is egyre jobban előredőlve nézte amit csinálnak. Aztán teljesen váratlanul végigsimított az egész vágaton mire én reflexszerűen összerándultam.
– Lazíts édes, tudod hogy nem bántalak – mondta.

A combjaimon éreztem Ati egyre erősebb mozdulatait, szorítását. Alex keze egy ideig finoman csúszkált a vágatban, majd éreztem, hogy finom nyomást gyakorol a bemenetre. Nagyon jó érzés volt, ahogy a tusfürdőtől síkos ujja apró szinte milliméteres mozdulatokkal döfködi, dörzsöli a szoros nyílást. Ati eközben már a fenekemet fogta, húzta szét teljesen, és beharapott szájszéllel figyelte Alex ügyködését. A kitartó mozdulatokra az izmok engedtek annyit hogy Alex be tudja csúsztatni az egyik ujját. Nagyon finoman, vigyázva ki-be csúszkált, amitől szinte égető érzés uralkodott az ágyékom minden részén. Eközben a másik keze lassan a puncimra araszolt, a redők között bújócskázva ingerelt, izgatott.

Ekkor tövig tolta a nedves nyílásba a középső ujját, s ugyanabban a ritmusban ki- be mozgatta mint a másikban. Majd olyasmit csinált, ami csak akkor lehetséges, ha hátulról közelít meg.

Szinte sikoltásszerű hang szakadt ki belőlem, mikor a középső ujja tövig volt bennem, s közben a mutató és a gyűrűs ujja közé szorította a csiklómat.
– Huuu…. – nyögött Ati, amikor látta mit csinál – ez nem semmi.
Ekkor már azt kívántam, hogy mindegy mit csinál, csak érjen hozzám.
Remegett az egész testem….
Éreztem nem kell sok, hogy elélvezzek….
Finoman ujjazott még egy kis ideig, majd legnagyobb csalódásomra, így szólt.
– Azt hiszem, elég tiszta ez a kis kéjvágyó finomság – abbahagyva, amit csinált.
– Neeee….. ne hagyd abba kérlek – könyörögtem izgalomtól elfúló hangon.
– Most csak mosdás van szívem, nem élvezkedés – csapott a fenekemre.

Fogta a zuhanyt és leöblítette rólam a habot mindenhonnét.
Ati ekkor közelebb hajolt és az ajkaival megérintette a fenekem félgömbjét. Finom kis puszikat adott rá, oda- vissza sétálgatva egyik oldalról a másikra.

Majd felülről indulva belemélyesztette a nyelvét a vágásba, és határozott csapásokkal elkezdett nyalni, lassan haladva lefelé. Mikor végre a nyelve besiklott a puncimba, a kezeivel szinte tolt előre- felfelé, hogy minél jobban hozzám férhessen.

Nagyon vadul nyalt, szinte dugott a nyelvével.
– Most te ülj fel a kád szélére – kért Ati, abbahagyva a nyalakodást.

Szó nélkül megtettem amit kért, és felültem a kád szélére, ahol van kb. 40 cm csempézett rész a falig. Alex felült mellém a peremre egyik lábát maga alá húzva felém fordult és magához húzott.

A egyik kezét a mellemre tette és az ujjaival a duzzadt, kemény mellbimbómat izgatta. A másik kezével a tarkómat fogta, olyan erősen, hogyha akartam se tudtam volna a fejemet megmozdítani.
– Nézz a szemembe – suttogta.

Elmerültem a sötétkék szemekben. Egészen közel hajolt, lehelete a számat simogatta, tekintete a szemeimet kutatta….

Majd az enyhén szétnyílt ajkait az enyémre szorította, de nem csókolt, csak nézett közelről a szemembe. Ati eközben egészen a kád szélére húzott. Nem láttam, mit csinál, csak az érintését érezhettem. Megfogta a bokámat és felemelte a lábamat úgy, hogy az Alex combján legyen átvetve.

Így teljesen kitárulkozva ültem előtte.

A térdeimnél kezdte a finom harapdálást. Észveszejtő módon csinálta. Hozzáérintette a bőrömhöz az ajkait, majd a fogak érintése, és a kis marás amely nem fájt igazán, de mégis minden egyes harapástól összerándult a testem. Remegtem az élvezettől és önkéntelenül behunytam a szememet. Alex abban a pillanatban megszorította a tarkómat és a mellbimbómat.
– Nézz a szemembe! – morogta az ajkaimra szorított szájával.

Alig bírtam engedelmeskedni.
Ati eközben már a combhajlatomnál járt, és egyre durvábbá váltak a harapások, de nem tudtam mozdulni, mert mindkét kezével fogta a combjaimat.

Majd egyik pillanatról a másikra abbamaradtak a harapások, és nem éreztem a száját, csak a kezeit, amelyek a combtövemnél voltak és kicsit széthúzva tartották a puncimat.

Még jobban széttártam a lábaimat, mintegy felkínálkozva neki.
A hüvelykujjaival elkezdte szimmetrikus mozdulatokkal masszírozni a szemérem dombomat.

Ekkor jobban széthúzta a nagyajkakat, és egy határozott nyelvcsapással végigszántott rajtam hüvelytől csiklóig. Hihetetlen kéjes érzés söpört végig rajtam, hiszen iszonyúan fel voltam izgulva, és a több helyről jövő izgatás megtette a hatását. Megvonaglottam a gyönyörtől és tudtam még két ilyen mozdulat és elélvezek.

Alex másképp gondolta!
Elengedte a mellemet és Ati hajába markolva elrántotta a fejét.
Ati a meglepetéstől elengedett, félreütötte Alex kezét és dühösen bámult rá.
– Te nem vagy normális! – sziszegte villámló szemekkel Alexnek.

Alex arca, szemei kifejezéstelenek voltak, én is értetlenül álltam a szituáció előtt hiszen eddig úgy tűnt nincs ellenére, sőt! Ekkor eltolt magától és kiszállt a kádból, leakasztott egy törölközőt, és szó nélkül kiment a fürdőből.

Értetlenül, döbbenten bámultunk egymásra az Atival.
– Te érted mi baja? – kérdezte tőlem.
– Nem! – válaszoltam zavarodottan.
– Csinált már máskor is ilyet?
– Hogy érted?
– Hogy meggondolta magát! – Máskor is előfordult?
– Ez az első alkalom, hogy van valaki más is! – tisztáztam.

Erre csak felhúzta a szemöldökét és nem mondott semmit.
– Ti voltatok már így máskor is? – akartam tudni most már én.
– Ezt inkább vele beszéld meg – válaszolta a kád alját tanulmányozva.
– Szóval igen – hisz nyilvánvaló volt ebből a válaszból.
– Melyikőtök barátnőjével? – erőltettem tovább a témát.

Vállvonogatás…..
– Változó…
– Úgy értsem ez egy megszokott dolog nálatok – ez már valóban megdöbbentett.
– Megszokott az túlzás de előfordult már….
– Előfordult hogy bármelyikőtök így reagált?
– Nem!
– Te mégiscsak pasi vagy, szerinted mi baja lett egyik pillanatról a másikra. Hiszen ha ellenére lenne, akkor mér az elején gond lett volna.
– Nem tudom, az Ő fejébe nem látok bele.
– Sajnálom, hogy így alakult.
– Hát még én.

Látszott az arcán, hogy csalódott és haragszik. Tényleg sajnáltam hisz nem ő kezdeményezte a szituációt, hanem az Alex invitálta harmadiknak, tehát nem tehet igazából semmiről. Ő is kilépett a kádból, és egy törölközőt maga köré tekerve kiment a fürdőből. Egyedül maradtam, és nem igazán tudtam mitévő legyek. Gondoltam talán megbeszélik, mire kimegyek.

Alaposan megmosakodtam, az időt húzva, mintha ez bármin is változtatott volna. Nem tudtam mi fog történni ezek után. Mikor kimentem a fürdőből sötét volt mindenhol, a kislámpa sem égett a hálószobában. Pár pillanatig szoktattam a szemem a sötéthez, és láttam Ati a fotelban ül, Alex pedig az ágyon fekszik a hálóban. Nagyon úgy tűnt semmit nem beszéltek meg.

Szinte tapintható volt a feszültség, és én a lehető legkényelmesebb megoldást választottam. Elkezdtem felöltözni. A sötétben is megtaláltam mindent.
– Mit csinálsz? – kérdezte Ati.
– Hazamegyek, azt hiszem most jobb ez így.
– Hogyhogy hazamész? Azt hittem itt laksz! – értetlenkedett
– Tulajdonképpen a szembe lévő házban lakom, itt csak félig- meddig, úgyhogy nem kell ki tudja milyen messze mennem.
– Értem.

Bántott, hogy Alex nem szól egy szót sem, mivel nem éreztem magam hibásnak.
Bementem a hálószobába a telefonomért, amelyet az éjjeliszekrényen tartottam.
Ahogy kinyújtottam a kezem érte, hirtelen Alex keze az alkaromra kulcsolódott, és a meglepetéstől kis kiáltás szaladt ki a számon.
Lerántott maga mellé az ágyra, ahova így hasra estem.
– Mi a…

Nem tudtam befejezni, amit mondani akartam, mert durván megfordított, és a számra tapasztotta a kezét. A másik kezét a hajamba mélyesztette, és a fejemet tartotta mozdulatlanul.

A lábaimat a combjával fogta le.

Nagyon furcsa érzés volt, ahogy szótlanul könyökölt mellettem, és befogta a számat. Majd lassan enyhült a szorítás, és végül csak a mutatóujját tartotta az ajkaimon. Ezután a mutatóujja az ajkaimról az államra majd a nyakamra, onnét pedig a mellkasomra vándorolt. Megállta a nyári ruha kivágásánál ahol a gombolás kezdődött. Elképzelni sem tudtam mi lesz most, mert ez a szituáció abszolút rendhagyó volt. Egy hirtelen mozdulattal belemarkolt a ruhába, és iszonyú erősen megrántotta. Hallottam, ahogy reccsen az anyag, a gombok pattantak, és éreztem amint kínzó fájdalom hasít a vállaimba, miközben a pántok megfeszültek majd elszakadtak.

A ruha a hasamig szétnyílt, szakadt…

Alex, mint akit rugók löktek, felemelkedett és felém térdelt. Most már két kézzel markolt a ruhába, és szabályszerűen széttépte! Dermedten feküdtem, részben a döbbenettől, részben a várakozástól, vajon mi következik ezek után. Egészen eddig biztos voltam benne, hogy soha nem bántana, de most azért támadt némi kétely bennem ez ügyben.

A csípőmön éreztem a kezeit, és a következő pillanatban a már szinte ismerős fájdalom, ahogy pántok mélyednek a húsomba, és a tanga követte a ruha sorsát, a pántok elszakítása után egyszerűen kirántotta alólam, ami szintén nem volt kellemes érzés, tangáról lévén szó. A következő pillanatban a térde a combjaim közé nyomult szétfeszítvén azokat. Próbáltam a kezeimmel eltolni magamtól, de durván a fejem fölé feszítette őket, és egy kézzel összefogta a csuklóimat. A térdeivel ezek után már könnyedén beférkőzött a combjaim közé, hisz a testi erőfölényével szemben esélyem sem volt.

A számra szorította az övét, de amint megérezte az ellenállást, hogy nem akarom megcsókolni, a nyakamra tapasztotta a száját, és a fogait fájdalmasan a bőrömbe mélyesztette. Durván megharapott párszor, miközben rám ereszkedett teljes súlyával, és a szabad kezét benyomta kettőnk teste közé, és belemarkolt a combjaim közé. Felnyögtem mozdulata hatására, és Ő kihasználva, hogy résnyire nyitottam a számat, abban a pillanatban behatolt a nyelvével az ajkaim közé.

Elképesztő vadsággal csókolt, marta, harapta, szívta a nyelvemet, ajkaimat. Elsöprő érzés volt, érezni a vadságot a mozdulataiban, és a tagadhatatlan izgalmat, melyet kőkeményen ágaskodó férfiassága teljesen nyilvánvalóvá tett.

Hihetetlen izgalom söpört végig a testemen, a torkomból apró nyögések törtek fel, melyeket Alex vad csókjai sem tudtak tompítani. Éreztem a testemet fizikai kényszerrel, az érzékeimet csókokkal leigázó férfi minden izmának rezdülését, bőrének forróságát, a fullasztó csók közbeni kapkodó lélegzetvételét. Nem tudom mennyi ideig tartott ez a kiszolgáltatott helyzet.

Hirtelen mozdulattal megemelte a csípőjét, és a következő pillanatban egyetlen nagy erejű lökéssel tövig hatolt belém. Megdermedtem a testemen végigvágtató kéjtől, a lélegzetem is elakadt a gyönyör e durva formájától, melyet az intenzitása tesz különlegessé. A testemet durván birtokba vevő hímtag tökéletesen kitöltött, és bár a teste mozdulatlan maradt önkéntelen remegések futottak végig rajta. Éreztem, hogy hihetetlen erőfeszítéseket tesz hogy ne mozduljon meg, hisz az ösztönei azt diktálnák hogy engedjen a testét feszítő vágynak és mozogjon bennem.

A hátam alá csúsztatta a kezét és magához szorított. Így feküdt rajtam, bennem teljesen mozdulatlanul. Az ajkai is mozdulatlanok voltak, s bár a számhoz préselte őket nem csókolt.

Talán két- három percig tartott ez a mozdulatlanság, majd lazult a szorítás, felemelkedett rólam, az ágyéka is lassan eltávolodott és kicsúszott belőlem. Mellém feküdt elengedve a kezeimet is. Nem értettem mit akar. Soha nem viselkedett még így. Mindketten kedveljük a durvább szexet, de még soha nem hagyta befejezetlenül, amit elkezdett, pláne ha ennyire be van indulva. Még mindig kapkodva vette a levegőt, és a feszültség, ami áradt belőle szinte kézzelfogható volt.

Nem sokáig gondolkodhattam ezen, mert feltérdelt az ágyon, majd a térdem meg a hátam alá csúsztatva a kezét felemelt. Az ágyról lelépve kivitt a nappaliba, ahol az Ati a fotelban ülve minket figyelt. Alex lerakott az ölébe.
– Mennyi idő után fogod megint meggondolni magadat? – kérdezte haragosan Ati.
– Csak pillanatnyi felindulás volt! – jött a válasz Alextől.
– Alex, ha ez neked rossz, akkor inkább hagyjuk – mondtam én.
– Nem….
A számhoz hajolt és megcsókolt, majd a tarkómnál fogva az Ati felé tolta a fejemet.
– Csak akkor folytassuk, ha nem lesz belőle cirkusz – monda az Ati
– Nem lesz!
– Biztos?
– Biztos!

Ati ekkor további ellenvetések nélkül teljesen magához húzott, és Ő is megcsókolt. Nyilvánvaló volt, hogy nem teljesen nyugodt és nem adja át magát a csóknak, mintha Alex reakciójára várna.

Alex azonban nem tett semmit. Ekkor Ati kicsit megnyugodott, és csókja egyre szenvedélyesebbé vált. Egyre mohóbban vette birtokba a számat, és szorítása a tarkómon is egyre erősebb lett.

Alex ekkor megmozdult, és a combomat megfogva szétnyitotta a lábaimat. Így kicsit kitekeredve ültem az Ati ölében, félig hátrafordulva csókolóztam vele, miközben Alex elém térdelve el kezdte a teljesen széttárt combjaim belső oldalát simogatni. Nagyon finoman érintett meg, kontrasztot teremtve az előbbi viselkedésével. A szabadon lévő kezemet a vállára tettem és én is simogatni kezdtem.

Jó érzés volt, ahogy minden mozdulatát nemcsak a bőrömön éreztem, hanem a megrebbenő vállizmokon is. Folytatva a simogatást egyre jobban a combjaim közé hajolt, majd végre eljött az annyira vágyott érzés, amint a puncimra tapasztja az ajkait. Megvonaglottam a rám törő kéjtől, ezt érzékelve Ati egyik kezét a hasamra tette és magához szorított, a másik kezével pedig a mellemet vette birtokba.

Éreztem, ahogy az ölében ültem, hogy ismét teljes merevedése van, és a csókjai is egyre követelőzőbbek lettek. Azon az estén ki tudja hányadszor az elélvezés határán jártam. Kezemmel Alex fejét fogtam, attól félve megint félbeszakítja, amit csinál. Nem kellett volna ezen aggódnom. Rendületlenül folytatta nyelvével a kényeztetést, és mivel már jól ismert, pontosan tudta mi kell ahhoz, hogy elélvezzek. Hirtelen tört rám az egész testemet görcsbe rántó élvezet. Vergődtem Ati szorításában, a hullámokban érkező kéjtől. Alex nyelvcsapásai egyre finomabbá váltak és nem a csiklómat nyalogatta, mert az elviselhetetlen lett volna, hanem csak a hüvelyemnél és a popsimnál nyelvelt finoman ezzel is fokozva a kéjt. Mikor az utolsó élvezethullám is lecsillapodott, Alex álla alá nyúltam és jeleztem neki hogy jöjjön feljebb. Térden maradva felegyenesedett, és én hozzáhajolva megcsókoltam. Nem szenvedélyes csók volt részemről, inkább hálás az iménti élvezetért.

Miközben Alexra figyeltem Ati elkezdte újra a melleimet simogatni, s mivel nem tapasztalt ellenállást részemről, mozdulatai egyre határozottabbak lettek, és bennem újra elindult a bizsergés.

Egyrészt Alex csókja is izgató volt, másrészt Ati simogatása valamint a fenekemnél ágaskodó férfiassága megtették a hatást.
Egyikük részéről sem volt érzékelhető, hogy siettetnének vagy kielégülésre vágynak. Olyan volt, mintha arra várnának én adjak jelt a folytatáshoz.

Amennyire tudtam, felemelkedtem és a combjaim között előrehúztam Ati merev vesszőjét. Hallottam amint megkönnyebbülten felnyög, és ezzel egy időben keményebben markolja a cicimet. Eltoltam kicsit Alex fejét, hogy lássa mit csinálok, és ha mégis kifogása van a dolog ellen akkor még időben tudjon szólni. A sarkára ült és úgy figyelte mit teszek. Nem látszott rajta, hogy ellenére lenne, amit tenni készülök. Az Ő férfiassága is teljes pompájában ágaskodott, és látván, hogy mit nézek marokra fogva, elkezdte lassan izgatni magát.

Újra a szemébe nézve vártam pár pillanatig, majd Ati forró makkját az előbbi nyalástól, élvezéstől nedves nyíláshoz illesztettem. Ati megmerevedett, majd melleimet elengedve megmarkolta csípőmet. Lassan ereszkedtem rá. Iszonyúan izgató volt, érezni a pattanásig feszült forró makkot amint átpréselődik a bejáraton, és utat tör magának a testemben. Egyetlen lassú mozdulattal tövig magamba fogadtam. Ati hangos zihálása, ha lehet még jobban felizgatott. Hagyta, hogy én mozogjak, nem próbált meg irányítani, egyszerűen csak élvezte amit csinálok. Fel- le mozogtam rajta kicsit hátradőlve, hogy hüvelyem falát dörzsölje a kőkemény szerszám. Tudam, hogy közel az újabb orgazmus.

Én is egyre nehezebben vettem a levegőt, és a mozdulataim is mindinkább gyorsabbak és rövidebbek lettek. Alex ekkor előredőlt és az ajkaival csiklómra tapadt. Sikoltás tört fel belőlem, és most én voltam az aki megmerevedett. Ati a következő pillanatban elkezdett alattam mozogni, anélkül hogy a behatolás szögét megváltoztatta volna. Életemben nem éreztem még ilyen kéjt. Mozdulni sem bírtam, de nem is volt rá szükség. Mindketten pontosan azt csinálták, ami nekem a legjobb volt. Amikor végighullámzott rajtam, a minden addigi elképzelésemet felülmúló újabb orgazmus, Ati teljesen leszorított a csípőmnél fogva, így a lehető legmélyebben hatolt belém, és a belső izmaim, amelyek összerándultak az élvezettől szinte satuba szorították. Alex csak a csiklómhoz szorította a nyelvét, de nem mozdította tudván az már kellemetlen lenne számomra.

Amikor az izmaim elernyedtek Alex eltávolodott tőlem, de előtte még egy pici puszit adott a hasam aljára. Ati mozdulatlan volt, és szinte sütött belőle a várakozás, hisz nem élvezett el bár közel járhatott hozzá. Lábaimat letettem a földre, felemelkedtem róla, majd szembefordulva vele fölé térdeltem. Hogy elférjenek a térdeim, teljesen a fotel szélére csúszott. Az ágyon levő párnát a háta mögé tette, és várakozóan nézett rám. Közel hajoltam hozzá és megcsókoltam. Abban a pillanatban a derekamra tette a kezét, és a másikkal a bejárathoz igazította a farkát.

Alex azonban eközben megfogta a fenekemet, így én nem tudtam lejjebb ereszkedni. Ati is érzékelte Alex ügyködését, mert nem próbálkozott tovább, hanem csak várt mi lesz. Alex eközben elkezdte a szájával cirógatni a fenekemet majd finoman harapdálni. Önkéntelen nyöszörgés tört fel a torkomból, amire Ati csak még mohóbban csókolt.

Alex harapdálása nyalogatásba ment át, és egyre közeledett a záróizmok felé. Amikor az izomgyűrűnek feszítette a nyelvét, összerándultam az érzéstől. Ati eközben a számat az ajkaival, a felsőtestemet pedig a karjaival tartotta fogva. Alex ekkor az ujjával kezdte masszírozni az izmot, majd óvatos finom nyomással behatolt. Újra az a perzselő érzés áradt szét bennem, mint minden alkalommal, amikor ezen a részen izgat. Ati közben a csiklómhoz ért, és így már két irányból izgattak. Hihetetlen érzés volt. Alex elengedett és felállt, majd éreztem amint mögém lép és Ati összébb zárja lábait. Alex a fotel támlájára támaszkodott az egyik kezével, és a nyakamat, vállamat, hátamat kezdte csókolni. A bokáim mellé térdelt és újra fenekemet kezdte simogatni, majd megint behatolt és tágítani kezdte az izmokat. Remegtem a vágytól, várakozástól. Ati eközben még mindig a csiklómat simogatta, de nem túl erősen így nem volt túl intenzív, azaz kibírhatatlan az érzés.

Ekkor Alex hozzám simult, és az izgalomtól szinte lüktető puncimba vezette a kőkemény farkát. Felnyögtem az érzéstől, de pár mozdulat után kihúzta az immár síkossá vált vesszőt és a popsimhoz igazította. Elakadt a lélegzetem, amikor elkezdett a szűk nyíláson behatolni. Ati erősebben kezdte izgatni a csiklómat, amint észrevette, mi történik, így korbácsolva bennem még tovább a vágyat. Alex lassan hatolt belém, és közben a csípőmet szorította vasmarokkal. Kis mozdulatokkal mozgott előre- hátra, hogy minél mélyebbre tudjon hatolni. Mikor tövig bennem volt előrehajolva a hátamhoz simult amennyire tudott, és a combjaim közé nyúlva félretolva Ati kezét, így most már Ő kezdte a csiklómat izgatni, de ezen kívül mozdulatlanul várta, hogy teljesen hozzászokjak a pozícióhoz és én kezdjek mozogni.

Ati ekkor újra a nedves réshez igazította a farkát, és elkezdte bepréselni a nagyon szűkké vált nyílásba. Soha nem volt még bennem egyszerre két férfi. Olyan érzésem volt, hogy szétszakad a testem. Ezerrel vert a szívem, és szinte úgy éreztem, hogy az ereimben perzselően forró vér száguld. Kíméletesen hatolt belém, és amikor teljesen bennem volt Ő is mozdulatlanná vált. Örültem neki, hogy kiélvezhetem ezt a fantasztikus érzést, hogy két vágytól duzzadó hímvessző feszül bennem, teljesen kitöltve a testemet. Alex keze közben újra mozgásba lendült, s én önkéntelenül is megmozdultam az inger hatására.

hüvelytől csiklóig

Ekkor Alex tett pár óvatos mozdulatot, majd látván, hogy nincs részemről gond kicsit gyorsabban kezdett mozogni. Pár pillanat múlva Ati is csatlakozott hozzá felvéve a ritmust. Egyszerre mozdultak ki- be.
– Ne…. Ez így nekem nem jó! – állítottam le őket.
– Fáj? – kérdezte Alex.
– Kellemetlen – válaszoltam csalódottan. Hiszen a képzeletemben ez szuper dologként körvonalazódott.
– Abbahagyjuk? – kérdezte Ati leplezhetetlen csalódottsággal a hangjában.
– Inkább mozogjatok felváltva – mondtam én.
– Hátha úgy jobb nekem – tettem hozzá.
– Hogy érted, hogy felváltva? – kérdezte Alex.
– Kezdjük úgy, hogy mindketten bennem vagytok, mivel az nagyon jó – adtam az utasítást.

Erre mindketten finoman újra tövig nyomultak belém, amitől újfent elakadt a lélegzetem.
– Biztos, hogy nem fáj? – kezdett komolyan aggódni Alex.
– Nem – biztosítottam.
– Most csináljátok ellentétesen – adtam a következő utasítást.
– Alex kezd te – mondtam.

Ezután elkezdtek egymással ellentétesen mozogni.
Sokkal jobb volt.

Pár mozdulat után eltalálták a megfelelő ritmust, és így már határozottan élveztem a dolgot.
– Várjátok ki egymást – mondtam az újabb ötletet.
– Várjátok meg a másik mozdulatának a végét, és csak utána induljon a következő mozdulat!

Ezt először félreértették, mert a ki- be, és utána a másik ki- be, nem az volt, amit én szerettem volna
– Ne így!
– Mondjad édes, mit szeretnél, de azért azt tudd hogy mindjárt elélvezek – mondta Alex.
– Én se bírom már sokáig – tette hozzá Ati.
– Azt akarom, hogy nem ki- be, ki- be, hanem ki- ki be- be mozogjatok.
Ezt pár másodperc alatt felfogták, és elkezdtek ennek megfelelően mozogni.
Őrjítő volt…

Azt az érzést keltette, mintha egy nagyon hosszú hímvessző siklana bennem ki- be, hiszen duplázódott minden érzés.

Alex újra elkezdte izgatni a csiklómat, Ati pedig magához húzta a fejemet és vadul csókolózni kezdtünk. Mindhármunk mozdulatai egyre vadabbá váltak, és bár tartották magukat ahhoz, amit kértem, egyre gyorsabban mozogtak, mind erősebb lökésekkel hatoltak belém. Elkezdett remegni a testem és olyasmit éltem át amit addig még soha. Mintha perzselő tűz futott volna végig rajtam, és az agyam, a testem, a csontjaim ezernyi apró szilánkra robbant volna szét. Sikoltoztam az élvezettől azon az éjszakán már nem először. Még pár lökés és először Ati, majd pár másodperc múlva Alex is a lehető legmélyebbre hatolva belém, elélvezett.

Soha nem fogom elfelejteni amit azokban a pillanatokban éreztem.

A saját élvezetemet felerősítő, élvező férfiak forró bőrét, a megfeszülő- összeránduló izmokat, elakadó lélegzetüket, majd a torkuk mélyéről feltörő nyögéseket, kiáltásokat. A testemet feszítő, ha lehet még nagyobbra duzzadó, forró magot ontó hímvesszőket.

Azt kívántam, bárcsak megállna az idő.

De sajnos az idő nem állt meg, így bár mindketten simogattak csókoltak ahol értek, amit átéltem, azt a testem már nem érezte, csak az emlékét őrizte.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Meglocsolom a szomszéd kertjét - Szex Blog

Meglocsolom a szomszéd kertjét

Meglocsolom a szomszéd kertjét A kerti témák, mint ez a történet is, jellemzően nyáron történnek meg, én ezért is szeretem a nyarat. Ez a nap is úgy kezdődött mint máskor, ám a vége egy kicsit más irányba terelődött. Reggel már elég meleg volt, majdnem harminc fok, ezért nem is vettem magamra semmit, mint ahogy máskor sem, ha meleg van. Délelőtt volt egy kis munkám, amivel hamar végeztem, majd kimentem a kertbe, hogy kicsit feltöltődjek a napfényben. Kicsit...
  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0% 0%
author-avatar

About SzexBlog

Megadom a lehetőséget másoknak, hogy közzé tegyék a legizgalmasabb élményeiket. Továbbá nyilvánosan a nagyközönség számára elérhetővé tesszük a legjobb írásokat, ami izgalomra ad okot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük