Családi

Szalagavató a két fiammal – Családi program extrákkal 3. rész

Szalagavató a két fiammal - Családi program extrákkal 3. rész

Szalagavató a két fiammal

Olívia vagyok, 39 éves anyuka és ez a mi történetünk.

Magamról: szőke hajam, sötét szemem van. Normál/sportos testalkat, próbálom jól tartani magam mindig egy kis jógával és otthoni tornával.

Van két nagy fiam, Dani és Laci. Dani az idősebb, ő 19 éves, Laci pedig 18.
Az apjuk elhagyott engem, miután egymás után kétszer teherbe ejtett. Ezután az életem csak arról szólt, hogy jó élete legyen a fiaimnak. El is köttettem magam, több felelősséget nem akartam és nem is tudtam vállalni.
Többé nem foglalkoztam se randizással, se a pasikkal. Mostanáig…

Az idősebb fiam, Dani épp egy újabb lépést tett a felnőtté válás felé. Készült az érettségire, jeles tanuló volt minden tárgyból és most éppen a szalagavató ünnepségén vettünk részt.

Lacival ültünk az első sorban. Büszkén néztem a nagy fiam, amint délcegen áll a sorban, várva a szalagját.
Miután az ünnepség lezajlott, egy keveset még maradtam, de nem voltam az a nagy társasági lény már egy ideje, így aztán úgy döntöttem, hogy hagyom a fiúkat szórakozni. Laci mondta hogy inkább hazajön velem, neki nincsenek itt a barátai. Így aztán ketten mentünk haza. Az egész napos rohangálásban egy kicsit elfáradtam. Fodrászhoz, körmöshöz, sminkeshez kellett szaladni, aztán az öltözködés procedúrája ugye…

Végülis egy nyitott hátú, mély dekoltázsú, tűzpiros alkalmi ruhában mentem. Fekete harisnyával, piros tűsarkúban, vad piros rúzzsal. Lehet hogy kicsit kurvás voltam, de ha egyszer ebben éreztem jól magam.

Lényeg a lényeg, elég fáradtan értem haza Lacival, lerúgtam a magassarkúm és a kanapéra huppantam, egy kis tévénézésre, mielőtt lefekvéshez készülök.
Laci is csatlakozott hozzám, beszélgettünk, nevetgéltünk, mint úgy általában.

– Ahj, kicsim, annyira büszke vagyok rátok! Az én szép nagy fiaim lassan felnőnek.
– Ahj, anya, ne már… Ez olyan ciki.
– De így van! Jövőre te jössz. Aztán jön az egyetem, talán egy másik városban, utána ott munka, család. Én pedig itthon maradok egyedül…
Könnyek szöktek a szemembe.
– De hát ez az élet rendje, nem igaz? Nem maradhattok mindig anyukátok mellett… De majd néha meglátogattok ugye?
– Anya, nem mentünk még sehová, nem hagyunk magadra…
– Ahj, köszönöm, kisfiam! Nézzenek oda, hogy vigyáz az ő anyukájára!
Könnyes szemmel megöleltem őt. Hirtelen megéreztem a férfias kölnije illatát, és a feromonjait. Az agyamat teljesen elárasztották a hormonok. Vagy ezek miatt, vagy az aktuális érzelmeim miatt, de felszínre tört bennem valami. Valami, amit rég elrejtettem mikor egyedül maradtam a fiúkkal. Az az énem, aki irgalmatlanul imádott baszni.
Elhúzódtam Lacitól, nem nagyon tudtam mit kezdeni ezekkel a régi-új érzésekkel.
– Hogy tetszett a szalagavató? – kérdezte Laci.
– Ahj, imádtam, olyan szépek ezek az események. Kész felnőttek a diákok. Aztán azok a bulik. Imádtam az enyémet, akkoriban jöttem össze apátokkal. A buli után úgy megrakott, hogy még soha senki. Akkor fogant a bátyád, valószínűleg.
Laci elsőnek csak meglepődve hallgatott, megszólalni sem tudott. Igazából én se, teljesen meglepődtem, hogy miről beszélek a fiamnak.
– Na de anya! Fúj!
– Jól van na! Anya is volt fiatal, különben is, felnőtt ember vagy, lehet a szexről beszélni. Csak nem égő anyuval ilyenekről beszélni? -kérdeztem huncutul
– Nem! Vagyis igen! Anya fejezd ezt be! Ne beszéljünk erről többet.
– Jó! Bocsánat kicsim, anya kicsit túllőtt a célon.
Megfogtam a távirányítót és kapcsolgatni kezdtem. Csak csendben néztük a tévét, közben bennem száguldoztak a hormonok. Már épp arra gondoltam, hogy elmegyek a zuhanyba, és kicsit kényeztetem magam. Aztán véletlenül egy pornó csatornára tévedtem, egy pár másodpercre megálltam, szinte elbűvölt. Egy szőke csajt basztak benne. Ahj, régen engem is így basztak…
Tovább kapcsoltam gyorsan. Majd észrevettem, hogy Laci nadrágjában megindult valami… Így aztán vissza is kapcsoltam.
– Anya mit csinálsz?
– Kiválasztottam, mit nézünk ma.
– Anya, ez pornó!
– Igen, és? Látom tetszik neked is – és a növekvő ágyéka felé mutattam.
– Ne már! Nem nézhetünk pornót együtt!
– Dehogynem! Nézd csak, hogy dugják azt a lányt!
Együtt néztük tovább a filmet, Laci érezhetően feszengett, a nadrágja már egyre jobban feszült.
– Előveheted, kiverheted nyugodtan.
– Anya!
– Mi van?! Láttam már, szerinted ki fürdetett téged?
– De, ez más!
– Semmi baj életem, vedd csak elő, anya nem bánja. És senki más nincs itt.
Ezután kissé vonakodva, de lassan kinyitotta az övét, lehúzta a cipzárját. Már csak az alsónadrág takarta.
Ekkor vettem észre hogy valójában mennyire hatalmas is a szerszáma, legalább 20 centi. Az alsó ajkamba haraptam, magamban könyörögtem, hogy vegye már elő, hogy lássam.
– Hajrá! Nincs semmi baj! Csak nyugodtan!
Végül csak elővette. Gyakorlatilag egyből az égnek meredt, én ámulattal néztem. Végülis Laci lassan kézbe vette, és lassan húzgálni kezdte rajta a bőrt.
Éreztem, hogy egyre nedvesebb a bugyim, a pornó már nem is érdekelt, csak a fiam farkát néztem, szinte hipnózisban. Lassan a ruhám alá nyúltam, és simogatni kezdtem magam a bugyin át. Gondoltam teszek egy merész lépést. Felemeltem az egyik lábam, a Laci lábára tettem terpeszben ,és hátra dőltem, hogy jobban tudjam magam kényeztetni. Laci egy pillanatra megállt, de nem szólt semmit. Tudta hogy már nincs visszaút. Laci a pornót nézte, néha a harisnyás lábam, én pedig az ő farkát.
Közös anya-fia masztizás, de ez még nem volt nekem elég.
– Nem… nem bánod, ha én csinálom neked? – A választ meg sem várva, finoman átvettem a kezéből az irányítást. Laci teljesen lefagyott. De én már gyengéden húzgáltam fel-le a bőrt.
– Hát, nem is tudom.
– Gyere, addig te pedig nekem csinálod! – Megfogtam a kezét és a már nedves, forró bugyimhoz tettem. -Tudod hogy kell, nem?
– Persze, anyu, de én.
– Shhhh, akkor csak csináld, kicsim!
Laci simogatni kezdett a bugyin keresztül, én pedig a kemény farkát masszíroztam. Már Lacit se érdekelte a pornó. Csak csendben kényeztette anyukáját, amíg az a farkát verte.
– Várj egy kicsit életem! – Levettem róla a lábam, gyorsan lehúztam a bugyim, utána visszaterpesztettem rá. Megfogtam a simogatós kezét, a számhoz emeltem és szopni kezdtem a mutató és középső ujját. Közben a szemébe néztem, beesett arccal szoptam jó erősen, tudja csak mit tud a mami. Jól benyálaztam és visszaraktam a puncimhoz.
– Folytasd, kicsim!
Most már a kopasz puncim simogatta, dörzsölgette. A tenyerembe köptem, hogy az ő farka is nedves legyen.
Majd meglepő fordulat történt és Laci lépett. Mindkét ujját benyomta, és ujjazni kezdett. Magas hangon sikkantottam egyet, már 20 éve nem járt bennem senki.
– Jól vagy, anya? Befejezzem?
– Ne! Csak meglepődtem, folytasd kérlek! Kérlek kicsim!
Újra nyálaztam a kezem, és tovább vertem a farkát egyre gyorsabban, ő pedig ujjazott engem. Csak halk nyögések és cuppogó, csattogó hangok hallatszottak a nappaliban.
Érezni kezdtem, ahogy Laci teste egyre inkább megfeszül, közeledik a végéhez. Így elengedtem a farkát. Csak értetlenül nézett rám, kissé csalódottan. Nem tudta, hogy mit mondjon. Elvettem a kezét a puncimról, és csendben felálltam. Laci arca teljesen csalódott volt, mint aki visszatért a valóságba, valami eufória után. Ezután lassan kibújtam a piros ruhámból. Előtte pucsítva toltam le a bokámig, a nedves csillogó puncim szinte az arca előtt volt. Majd ott álltam előtte, egy szál fekete harisnyakötőben. Gyorsan lehúztam róla a nadrágot, az alsónadrágot és elé térdeltem.
Kezembe vettem az álló farkát, kicsit megsimogattam vele az arcom. Verni kezdtem lassan, közben néztem rá kérdő, vágyakozó szemekkel. Szavak nélkül is tudta, mit akarok. Laci lassan bólintott. Nem mert megszólalni.
Lassan az inge alá nyúltam, megsimogattam a hasát, majd elkezdtem a farka tövét puszilgatni.
Majd elkezdtem haladni felfelé. Tövétől a hegyéig szép lassan végigcsókoltam. Elértem a hegyéig, arra nyomtam a legnagyobb csókot, majd azonnal elkezdtem a számba engedni.
Laci hatalmasat nyögött, és a fejét hátravetette. Örültem, hogy tetszik neki. Nagy odaadással dolgoztam rajta tovább. Simogatni kezdte a hajam, én pedig boldogan folytattam a kielégítését. Az arcom beesett, szívtam a farkát, ahogy csak tudtam. Próbáltam egyre mélyebbre és mélyebbre vinni. Az orromon vettem a levegőt, lazítottam a torkom, egyszer-egyszer beindult az öklendező reflex, de végül sikerült az egészet bevennem. Laci majd szétfolyt a kanapén az élvezettől. Kiengedtem a számból a szerszámát egy nagy levegővétel kíséretében, könnyes szemmel néztem rá mosolyogva, közben kézimunkáztam rajta. Kifújtam magam és azonnal vissza is vetettem magam a kényeztetésbe.
Én Lacival, ő pedig velem volt elfoglalva, ezért nem hallottuk, ahogy elfordul a kulcs a zárban és nyílik a bejárati ajtó. Egy pillanat múlva Dani állt a nappali ajtajában, és nézte, mit művelünk. Először szólni sem tudott.
– Anya! Laci! Ti mit műveltek?! – szólt végül
Az ijedtségtől egy hatalmasat öklendeztem, ahogy elengedtem Laci farkát.
– Dani! Kicsim! Mit keresel itthon?! Ez… – Elhallgattam, nem tudtam mit mondjak, épp az öccsét szoptam le a kanapén, mégis mit mondhattam volna?
Laci zavartan próbálta takarni magát.
– Meguntam a bulit, gondoltam hazajövök. Erre ti meg itt szexeltek?!
– Kicsim ,megmagyarázom – próbáltam mentegetni magunkat hiába
– De miért Lacival?! Én vagyok a szalagavatós!
Egy pillanatra lefagytam. Ez a legnagyobb baja? Hogy nem őt szopom éppen? Hát ezen végülis tudok segíteni, gondoltam magamban.
– Szeretnél csatlakozni? – kérdeztem tőle huncut mosollyal
– Hát ha már így kérdezed – mondta Dani
– Anya! Ezt hogy gondolod?! – fakadt ki Laci
– Ugyan már! Ő a testvéred! Ne legyél irigy! Gyere, Danikám, ha akarsz csatlakozhatsz, dobd le gyorsan azokat a ruhákat!
– Ahj, anya, nem is tudom. Lehet én akkor inkább megyek – méltatlankodott Laci
– Nem mész te sehová! Szépen itt maradsz, és együtt fogunk szórakozni tovább! Ne aggódj kicsim, anyu tud gondoskodni mindkettőtökről. Most pedig állj fel inkább! Te pedig ide a másik oldalamra Dani!
Laci engedelmeskedett nekem. Huncut mosollyal néztem, ahogy vetkőzik idősebbik fiam, közben egyik kezemmel kisebb fiam szerszámát masszíroztam. Miután Dani végzett a vetkőzéssel csatlakozott. Csillogó szemekkel fontam körbe ujjaimmal Dani farkát is. Örömmel láttam, hogy hasonló szép mérettel van megáldva, mint Laci. Ritmikusan vertem mindkettejük farkát, mosolyogva néztem fel rájuk.
– Fiúk, ha most tudnátok milyen boldoggá teszitek anyut. Az én két szép, erős fiam igazi férfi lett. Azok vagytok ugye? Megmutatjátok anyunak mennyire?
– Megmutatjuk anyu, ígérem. De előbb én is kérem amit az öcsém kapott. Egy jó nyálas szopást – mondta mosolyogva Dani
– Hmmm, micsoda rossz fiú vagy te Dani. Öcséd sokkal szerényebb volt, mikor elkezdtük.
– Biztos azért, mert én már régebb óta akarom ezt. Sokszor meglestelek ám mikor fürödtél vagy öltöztél.
– Haha, te tényleg nagyon komisz fiú vagy! Na, de akkor itt az áhított vágyad!
Lassan a számba vezettem és bólogatni kezdtem Dani farkán. Kedvesen felnéztem rá, közben Laci farkát vertem folyamatosan. Halk pukkanással elengedtem.
– Na, milyen? Így képzelted, ahogy anyu leszop? – és azonnal folytattam.
– Sokkal jobb anyu, nagyon jól csinálod.
Emlékszem milyen jólesett ez a dicséret. Boldogan kényeztettem tovább. Elengedtem, és a figyelmem Laci felé fordítottam.
– Ne aggódj kicsim, anyu nem hanyagol el téged sem – végignyaltam a farkát, majd a számba vettem.
Felváltva szoptam és nyaltam őket, közben kézimunkáztam rajtuk. Átfutott az agyamon, hogy „Olívia mit csinálsz? Ők a saját gyerekeid!” , de itt már nem volt megállás, a faszéhség magával ragadott. Éreztem, ahogy az előváladék lassan a nyelvemre folyt, ettől csak még jobban bepörögtem. Mélytorkoztam őket felváltva, faszukról folyt a nyálam. Folyt végig az államon, le a mellemre. Végül elengedtem mindkettejüket.
– Nos, fiúk? Ki akarja kezdeni? Ki rendezi le előbb anyut?
– Én! – kiáltott fel Dani – Az én szalagavatóm van, és én vagyok az idősebb!
– Nem! Én akarom kezdeni! Én kezdtem ezt előbb anyával!
– De én már régebb óta akarom!
Egy kisebb fajta testvéri civakodás alakult ki, hogy ki basszon meg előbb. Egy halk köhintéssel félbeszakítottam.
– Fiúk, ne várassátok meg anyukátokat! Döntsétek el gyorsan! Tíz másodpercet kaptok, vagy befejeztük!
Felálltam és a kanapéra álltam négykézláb, mutatva nekik a csillogó nedves puncim, hogy némileg motiváljam őket. Gyorsan kitalálták hogy egy kör kő-papir-olló-val döntik el. Úgy tűnt, ma a kicsinek volt több szerencséje, Laci nyerte a kört.
– Igen! Én győztem! – tört ki Laciból.
– Gratulálok kicsim, most pedig gyere, és mutasd meg anyunak, hogy nem hiába nyertél – mondtam neki nyájas hangon
Laci mögém helyezkedett a kanapén, majd a bejárathoz kezdte dörgölni a farkát. Nekem már iszonyatosan el volt szállva az agyam, csak azt akartam, hogy kúrjon már meg valamelyik fiam rendesen. Toltam hátra a csípőm, hogy sürgessem a behatolást. Laci be is vezette vastag farkát a puncimba, amire egy halk kélyes nyögéssel reagáltam.
– Ahh, istenem, istenem de jó! Most kúrj meg! Kúrd meg anyut rendesen, kisfiam!
Laci megragadta a csípőm és ritmikusan kúrni kezdett hátulról. A kezdeti szerénységnek, ártatlanságnak nyoma sem volt, már átadta magát az élménynek.
– Oh igen! Igen! Csak így tovább kisfiam!
Láttam, ahogy Dani duzzogva, de a farkát markolászva nézi, ahogy az öccse kefél engem.
– Gyere Danikám! Ne búsulj, anyu gondoskodik rólad amíg sorra kerülsz! Hadd nyalogassam még azt a szép, nagy farkadat!
Dani kicsit felvillanyozódott, és elém térdelt a kanapén. Habozás nélkül a számba vettem a farkát, és szopni kezdtem. A kisebb fiam dugott hátulról, a nagyobbat pedig szoptam, ahogy bírtam. A legmocskosabb érzés volt amit valaha éreztem. De annyira jó volt! Laci cuppogott, tapsolt mögöttem, én pedig dúdolászva, fojtott nyögésekkel szoptam Dani farkát.
– Igen, fiúk! Így tovább! Kúrjátok szét anyut!
– Megkapod anyu! – Laci a fenekem csapkodva emelte a tempót.
– Neked bármit anyu! – Dani óvatosan, de határozottan kezdett engem szoptatni.
Hihetetlen élmény volt! Talán még soha nem élveztem ennyire a szexet! Egyszer csak Laci simogatni kezdte az ánuszom. Körkörös mozdulatokkal cirógatta. Elsőnek nem szóltam semmit, mert egész jó érzés volt, még soha nem izgattak ott. Benyálazta az ujját és finoman elkezdte betolni. Kicsit fájt, feszített, de élveztem. Hangos cuppanással elengedtem Dani farkát.
– Lacikám! Mit csinálsz? – kérdeztem végül
– Csak gondoltam, tetszene, befejezzem?
– Ahj, te kis csintalan. Inkább cseréljetek, a bátyád következik! – felnéztem Danira – Helyezd magad kényelembe, hadd lovagoljon meg anyu!
Dani a kanapéra dőlt, Laci kihúzta belőlem a farkát, én pedig egy szempillantás alatt már Dani ölében voltam, és ültem is bele a farkába. Kicsit talán rövidebb volt mint Lacié, de vastagabb, egész más érzés volt. Egyből lovagolni is kezdtem rajta. Láttam Danin, hogy talán el sem hiszi ami történik. Talán lehettem volna egy kicsit lassabb?
– Jó így kicsim? Kényelmes? Jól csinálja anya?
– Igen! Nagyon! Ne hagyd abba!
– Jó fiú! Most tarts erősen! Markold a fenekem, azt imádom! Gyere Lacikám! Hadd szopjon még anyu!
Dani megpaskolta a seggem és belemarkolt, mire én folytattam a lovaglást. Laci mellém állt, és már szoptam is a farkát. Éreztem, ahogy keveredik a számban a puncinedvem, az ő előváladékával és a nyálammal. Csak ízleltem és nyeltem, közben próbáltam minél többet bevenni belőle. A puncim már tocsogott, az államon már folyt a nyál.
– Ahj, istenem, úgy szeretlek titeket! Jobb fiúkat egy anya sem kívánhat!
Valami elszakadt bennem. Hihetetlen érzés öntötte el a testem szinte cunamiként. A testem remegett, minden izmom rángatni kezdett. Olyan orgazmus járt keresztül amit még soha nem éreztem. Tompán sikítottam Laci farkával a számban. Egy kicsit megrogytam, nem bírtam tovább lovagolni. De a fiúk nem hagytak pihenést, Dani közelebb húzott magához és szopni kezdte a mellem, közben átvette az irányítást, és vadul pumpálni kezdett alulról, és Laci is tovább szoptatott. Nem volt megállás, de nem is akartam.
Laci újra simogatni, majd ujjazni kezdte a seggem. Elengedtem a farkát és ránéztem fáradt, de boldog szemekkel. Már éreztem hogy teljesen kivagyok, nem tértem észhez az orgazmus után. Talán ezért is alakult tovább így a dolog.
– Hajrá kicsim! Ne csak játszadozz anyuval! Tedd be a farkad inkább!
– Mi? – lepődött meg Laci
– Jól hallottad! Tedd be anyu fenekébe!
– Komolyan?
– Igen! De legyél velem óvatos rendben?
– Váo! Oké anyu!
Gyorsan elkaptam a farkát és teljesen torokig vittem, miután kiengedtem, szinte folyt róla a nyálam. Jeleztem Daninak, hogy kicsit lassítson, amíg az öccse behatol, közben láttam rajta újra ezt a nagy tesós féltékenységet, hogy nem ő az első valamiben az öccsével szemben. Laci mögém állt, és lassan elkezdett behatolni. Feszített és fájt, előrébb dőltem, és átöleltem Danit, aki visszaölelt, ez kicsit segített ellazulni. Laci mindig csak egy kicsit haladt előre, visszahúzta, majd újra kicsit előre. Egyszer kivette, újranyálazta és visszatette.
– Oh istenem! Úgy fáj! De olyan jó! – súgtam gyenge hangon
Laci végre teljesen betolta, és szép lassan ki-be járt bennem. Megpaskoltam Danit, hogy ő is kezdheti. Óvatosan dugni kezdett mindkét fiam. A szemem majd kiugrott a helyéről, annyira brutális érzés volt! Szinte mozdulni se tudtam szinte a gyönyörtől, elfolytam Danin, mint a zselé. Gyorsítani kezdtek a tempón, úgy járt bennem a két fiam farka, mintha nekem lettek volna teremtve. Csak nyöszörgni tudtam a kéjtől. És nem hagyták ennyiben, Dani újra szopni kezdte a mellem, közben húzta szét a seggem, Laci a vállamba kapaszkodva tolt keményen. Jézusom, ezek a fiúk gépek! Sosem fáradnak el? Nem marad rajtam bőr!
– Anya! Én is akarom a segged! – szólt Dani alulról
– Dani! Beszélj velem szebben! Az anyád vagyok, nem a kurvád! Csak kérned kell!
– Bocsi, anyu! Megkaphatom én is a feneked? Légyszi!
– Látod csillagom? Persze, hogy meg, ha ilyen szépen kéred! Húzzátok ki édeseim, hogy meg tudjak fordulni.
Kihúzták belőlem a méretes szerszámokat én pedig megfordultam Dani ölében. A fenekemhez vezettem Dani farkát és lassan beleültem, majd szinte azonnal a puncimba hatolt Laci. Ott folytatták ahol abbahagyták, rendületlenül kúrtak tovább. Én már az ájulás szintjén voltam, ennyi gyönyört nem bírtam el.
– Anya! Közel vagyok! – nyögte Laci
– Én is anyu! Mindjárt! Mindjárt! – csatlakozott Dani
– Ne hagyjátok abba fiúk! Csináljátok! Töltsétek meg anyut! – bíztattam őket.
Előbb Dani érte el a csúcsot, megragadta a csípőm, és teljesen a faszába húzott, majd elkezdett telepumpálni. Éreztem, ahogy szétfeszíti mindenem teljesen odabent. Csak állatias nyögéssel tudtam reagálni. Éreztem, ahogy a testemet egy újabb orgazmus ragadja magával. Erre jött még egy lapáttal, Laci hatalmas lökésekkel telelőtte forró magjával a puncim. Kapaszkodtam Laci vállaiba, nem akartam bántani, de sikerült őt összekarmolnom véletlenül. Remegett minden porcikám, mint a kocsonya. Éreztem, ahogy még az utolsókat lüktetik bennem a fiúk farka.
– Oh istenem! Le kell dőlnöm, mert elájulok – súgtam nekik halkan
A fiúk kiszálltak belőlem, majd az oldalamra feküdtem a kanapén, és csak lihegtem.
– Jól vagy, anyu? – kérdezte Laci bátortalanul
– Mit csináljunk? Hozzak egy kis vizet? – tette hozzá Dani
– Hehe, hát nem édesek? Hogy féltik az anyukájukat? Nem, jól vagyok, csak egy kicsit levegőhöz kell jutnom. Ez brutális volt.
Lassan kezdtem visszanyerni a tudatom és normalizálódott a pulzusom, éreztem, ahogy csorog belőlem alul mindenhonnan a fiaim gecije.
– Ezt nem mondhatjátok el senkinek! Érthető voltam? – kérdeztem tőlük.
– Persze, anyu – mondták kórusban.
– Hát, nem semmi szalagavatód volt Danikám! Biztos más osztálytársad nem kapott ilyen ajándékot!
– De ugye nem csak egyszeri alkalom volt? – kérdezte Laci
– Hát, nem is tudom fiúk. Mégis csak az anyátok vagyok. Nem tudom mennyire lenne helyes folytatnunk.
– Ugyan már! Ez csak szex! – szólt közbe Dani – neked is olyan jólesett, mint nekünk.
– Igen, mondasz valamit. – Fogalmuk sem volt róla, hogy mennyire jólesett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük