Az első kisestélyi Kizárólagos tulajdonosa
A belvárosban járt. Nem szeretett ott járni. Bár sosem volt tömegiszonya, valahogy személytelennek érezte az egész környéket. Hivatalból intézett valamit, és valamivel korábban végzett, mint gondolta. Ahogy lépkedett a főutcán, különös dolog történt vele. Egy márkás ruhaüzlet kirakata előtt haladt. Mintha lasszót dobott volna rá a kirakat. Már elment előtte és mégis. Visszarántotta. Egy mágikus erő odaszegezte a kirakatüveghez. Szeme elkerekedett. A kirakatbábú nagyon hasonlított rá, szinte ugyanúgy volt fésülve, mint ő. De nem ez fogta meg. A bábun levő ruha megbabonázta. Nem tudta megmagyarázni mi, hisz nem volt semmi feltűnő rajta. Még a szín is távol esett az ízlésétől. Vajszínű. „Az ő halvány bőrén nem is állna jól”- gondolta. Lába akarata ellenére lecövekelt és orrát az üveghez nyomva állt és bámult. Sokáig bámulta. Hirtelen ötlettől vezérelve lépett az üzlet bel-terébe. Kellemes légkondicionált butik belsőtere -kicsit posztmodern belsőépítész fantáziáját dicsérve- fogadta. Nem lehetett több benn húsz foknál, de nem ez volt, amitől megborzongott. A ruha mintha fordult volna utána, ahogy elhaladt mellette. Az eladó potenciális vevőt sejtett benne, körül bájologta. Bár valahogy őt az emberek többsége körül rajongta. Mintha érezték volna, mennyire szereti őket. Bátortalanul kérdezte, hogy felpróbálhatná-e és csak rámutatott. A ruha mintha libbent volna egyet, bár lehet, csak a kintről érkező rekkenő és a benti hőmérséklet ingadozásából kelt légáramlat tette.
A próbafülkében levegő után kapkodott, mikor magára öltötte. Szinte légszomja támadt. A ruha mintegy belecsókolt a nyakába. Bizsergetően. Átölelte, rátapadt szinte fojtogatóan. Légszomja támadt tőle.
Pedig nem volt magasan zárt, sőt, mikor megfordult, látta, hogy a háta teljesen nyitott. Szinte csak a feneke fölött ért össze, de ezt még nem tudta teljesen, mert a szűk farmert magán hagyta. Sokáig nézegette magát a tükörben. Nagyon szép esésű ruha volt. Egyszerű szabás, de nagyon szép esésű. Talán az anyaga, ami ezt kölcsönözte neki. A melle fölött érdekes kapoccsal zárult, a kapocs tetején két kis brossal kapcsolódott az ujjatlan ruha. A lazán átvetett pántok kiemelték vállát és karját. Kinn az eladó már zavartan köhécselt, mikor észbe kapott. Óvatosan húzta le magáról a ruhakölteményt, nehogy kárt tegyen benne. A ruha szinte kapaszkodott belé, rátapadt. Mikor levetette, látta meg az árcédulát. Belefehéredett a látványba. Az ár a félhavi fizetésével volt egyenlő. Izzadni kezdett a tenyere. Érezte, hogy birtokolni akarja a ruhát, de nem megy. Mintha hozzá nőtt volna, és most el kell szakadnia tőle. Még a térde is beleremegett az elválásba. Sajnálkozva adta vissza.
– Pedig egyedi darab – próbálkozott még az eladó.
Elnézést kért és kilépkedett a verőfénybe. Még látta, ahogy visszaakasztják a kirakatba a hirtelen jött szenvedélyét és lehangolva ment a parkoló felé.
Éjjel különös álmot látott. A ruha életre kelt és mintegy szellemként végig szállt az egész városon és besuhant az ablakán. Ráterült a székére és a hajnali derengésben türelmesen várta, hogy felébredjen.
Reggel csalódottan ébredt. Saját magában csalódott. Nem gondolta volna, hogy egyszer így fog ragaszkodni valamihez. Egy alkalmi ruhához, amit lehet, hogy nem is lesz alkalma hova felvenni. Elhessegette a gondolatatot, de napközben állandó visszatérőként gyötörte. Délután furcsa dolog történt. Talán, mert pont akkor jött, mikor kellett. Ajánlatot kapott.
Két hét szabadságot vett ki. Többedmagával elvállalt egy átadás előtt álló irodaház takarítását. Nem az első eset, hogy másodállást vállalt.
Bár már rég volt rá példa. Rég volt rá lehetőség. Sok volt az eszkimó és a fókák egyre inkább kipusztulóban voltak. Az első nap elfelejtett gumikesztyűt vinni és a tisztítószer kimarta a kezét. Estére kisebesedett, de csak fogát szívta. Fáradtan dőlt az ágyba, de három tájban felébredt. A ruhára gondolt. Áldozatot hoz érte.
Az a ruha kell neki. Nem adja fel.
Másnap ebédszünetben mindenki közlékennyé vált, mire költi a pénzt. Valaki lakbér-hátralékát készült kiegyenlíteni belőle, valakinek hiányzott a nyaralásához még, más már a karácsonyi többlet kiadásokra gondolva rezerválta. Csupa emberi érzések, csupa hétköznapi gondok. Szerette, ha őszinték az emberek. Akkor élt köztük igazán. Amikor rá került a sor, ő is őszinte volt. Kissé félt, hogy sznobnak fogják tartani, de megértették. Talán, mert látták az átszellemült arcát, ahogy mesélt.
Este nagyon fájt a dereka, de gondolta, hogy elmúlik. Az izomláz is beleköltözött karjaiba. A napi tízórás intenzív munka megbosszulta magát. Fogcsikorgatva, de harmadnap is megjelent Egyre monotonabbá vált a munka, de nem érdekelte. Egyre inkább belelendült. Célja volt.
A második héten már könnyedén vette fel a ritmust. Szégyellte volna, ha lemarad. Mindenki egységesen kapja a bért. Nagyon tudta csodálni a fizikai munkához szokottakat, ahogy játszva és vidáman dolgoztak. Neki is megszűnt az esti derékhasogatás és egyre jobban beleélte magát, ahogy majd kifizeti a ruhát, és révülten nézheti, ahogy becsomagolják. Hazafelé majd lehet még fütyörészni is fog örömében. Ettől új erőre kapott.
Az utolsó nap délben végeztek, de a megbízóra négyig kellett várni. Már tűkön ült, téblábolt, faltól falig járkált idegességében. Végül megjelent a megbízó. Valamivel kevesebbet adott nekik, mint amit megígért. A nagy világ-gazdasági válságra, a savas esőkre meg a globális felmelegedésre hivatkozott, de senki nem reklamált. Hozzászoktak már az emberek, hogy átvágják őket. Kicsit kedvét szegte ez a linkség, de fejében már gyors kalkulációt végzett. Cipőre is futja, még egy kis üveg parfümöt is megengedhet magának.
Zárás előtt érkezett a butikba. Az eladó még emlékezett rá. A ruha várt rá, csak ő rá várt. Direkt neki fonták, szőtték, megálmodták, tervezték, szabták, varrták, vasalták. Gombócot érzett örömében a torkában. Az első kisestélyije. Ami csak az övé. Kizárólagos tulajdonos lett.
Egész este a hálószoba tükörben pózolt. A ruha a vádlijánál ért végett. A bokapántos cipő káprázatos összhangban, de háttérbe szorultan asszisztált a látványhoz. A ruha ugyan a fogasra került, de a szekrényajtóra akasztotta. Az ágyból nézte elégedetten. Gyönyörködött benne, míg el nem aludt.
Éjjel verítékben úszva kelt fel és a saját hangjára. Sajgott a szája.
Másnap délben eN. hívta telefonon. A harmincadik születésnapjára partit ad. -Jövő pénteken este hétkor kezdődik a haccacáré.-mondta Még taxit is akart érte küldeni, de ő elutasította, hogy felesleges. El talál hozzájuk. Volt már egyszer-kétszer náluk. Megörült a meghívásnak, de még gondolkodási időt kért. Már rég volt társaságban. Az unalmas protokoll vacsorákat leszámítva. Nem szeretett sokáig fapofával üldögélni vagy ömlengeni a bizniszről. Lelkesedni szeretett volna, meg áradozni valami más témáról, de ezeken a helyeken vissza kellett magát fogni. A parti szót megmosolyogta- kicsit fellengzősnek találta.
eN- nék szekere jól meglódult és ő ennek nagyon örült. Felelőséget érzett eN. miatt, mert ő hozta őt össze a férjével, pár évvel ezelőtt. A legtehetősebb család lett a városban. Bántotta volna, ha eN. boldogtalan.
Ahogy közeledett a nagy nap, egyre nyugtalanabbul aludt. Minden hajnalban felriadt és sokat forgolódott.
Néha az volt az érzése, a ruhának van valamilyen gonosz kisugárzása. Egyszer mintha mozdulni is látta volna. Mintegy túlvilágról visszajáró szellem.- gondolta.
De lehet, hogy csak a hold, az árnyak, és a hajnali szellő véletlenszerű, groteszk játéka lehetett.- Túl sok a véletlen- gondolta és a ruhát beakasztotta a szekrénybe.
Éjjel a szekrényajtó furcsa nyikorgására ébredt. A ruha szinte világított a sötétben. Túlvilági fénybe burkolózva. Mintha halkan még sírdogált is volna.
Kirázta őt a hideg. Azt gondolta, leviszi a szeméttárolóba, de félt kimenni a sötétbe. Nagysokára elnyomta az álom. Álmában levegő után kapkodott, de valami furcsa jóleső érzéssel kelt, amit előtte még soha nem tapasztalt.
A magas sarkú cipő nem volt éppen jó ötlet a vezetéshez, de valahogy elküszködött. A kapuban nem kellett megállnia, csak lassított Magától gördült a kovácsoltvas kapu. A mozgásérzékelők jóvoltából a lámpák sorra világították meg a felhajtót. Közvetlenül a garázs mellé parkolt. Nem ment a főbejárathoz. Ismerte hátulról a járást. Végig haladt a hatalmas garázson, fel a csigalépcsőn, a hosszú folyosón, míg az előtérbe került.
eN. elébe sietett és megdicsérte. Dicsérte a ruháját. A ruha, ami szinte eggyé vált vele. Cirógatta a bőrét, ahogy lépkedett. Suhogott a nyomában, a dereka alatt simogatta. A csillárok fényeiben, a gyertyák ünnepélyes ragyogásában egyre inkább érezte, hogy most találkozott az alkalom, ő és a ruha igazán. A kellemes diszkrét zene dallamára úgy érezte életében először királynőként lépkedhet. Néhány embernek bemutatták. EN. és a férje szinte ragyogtak a sikertől, ettől büszkeséget érzett magában. Svédasztalos fogadás volt, de nem volt éhes. Betelt a ruhájával. Betelt az örömmel, ahogy megnézték. Csak unalomból kortyolt a pezsgőbe. Aztán mégis úgy döntött csipeget egy kicsit.
Ahogy állt a sorban, különös ÉLMÉNYBEN volt része.
A tarkóján érezte a leheletet. Beleborzongott. Beleremegett. Mintha hangyák milliárdjai vitustáncot jártak volna a bőrén. Nem, mert megfordulni. Félt, hogy összetörhet valamit, amit illúziónak hívnak. Egyre közelebb érezte a leheletet. Forró volt. Ő egyre zavarodottabb lett. Attól félt elpottyantja a tányért a kezéből. Érezte, hogy a valaki a háta mögött áll és meg kellett kapaszkodnia, mert mágnesként húzta. Félt, hogy hátraesik. Majd enyhült a delej, az idegen hátrált két lépést.
– Most nézett bele a ruhám kivágásába- gondolta. És ettől elpirult. A haja tövéig.
Kiállt a sorból és kiment a mosdóba. Megnyitotta a csapot és hideg vizet permetezett az arcára. A tükörnek támaszkodott. Mellbimbói átsejlettek a ruhán.
Arca furcsa álomittas kifejezést öltött, szemében szikrák ugráltak. Pupillája kitágult. Orrcimpája is. Nehezen szedte a levegőt, mintha a ruha mázsás súllyal nehezedett volna rá. Fülében messzi dobok hangját hallotta. Lazán feltűzött hajából egy- két elszabadult tincs, de nem érdekelte. Valami megfogta őt, ott benn. Valaki, aki nem érintette, mégis megérintette. Sokáig elidőzött. Nem mert visszamenni a társaságba. Az a valaki ott van és hatott rá. Félelmetesen hatott rá. Megigézte. Hatalmába kerítette.
eN. kereste és rátalált. Mintha belélátott volna, kitalálta a gondolatát. Nem kérdezett, mégis tudta miről van szó.
– A férjem pénzügyi-tanácsadója, azt mondják nagyon okos ember. Vigyázz vele, az ilyen túl jár az eszeden, összetörheti a szíved!
Hallotta a szavakat, de igazán nem hatoltak el a tudatáig. Visszamentek a nagy terembe és próbált elvegyülni. Haza kellene menni- mondta könyörtelenül a józan esze, de mégis maradt. Ellenszegült a józan észnek. Aminek nem szívesen szegült ellen. Sokszor kellett hideg fejjel döntenie életében, túl sokszor. S most forró fejjel megy a falnak.
Bolyongott egyet a tömegben. Aztán leült egy sarokban.
Szeme sarkából érezte, hogy figyeli. Nem nézett oda mégis érezte. Közelített. Látta az elmosódott körvonalat közeledni. Talán két méternyire oldalra tőle megállt és figyelt. Figyelte, mustrálta, szinte levetkőztette a szemével.
Zavarában már nem tudta, hogyan üljön. Keresztbe tette a lábát, de idétlennek érezte magát. Neki támaszkodott a széknek. -Mesterkéltnek gondolhat- gondolta. A haját kezdte el babrálni A félhold alakú nagy hajtű kicsúszott és lepottyant a földre. Az egész frizura egy pillanat alatt kárba veszett Haja a vállára omlott. Le akart hajolni, de ő megelőzte. A kezébe adta. Diszkrét borotvavíz illatot érzett, természetes férfi illattal. Alig tudta kimondani a köszönömöt. Talán nem is volt hallható, lehet, hogy nem is mondta, csak gondolta.
Hátra tűrte a haját az arcából és oldalvást pillantott, de már csak a hátát látta. Még üldögélt néhány percig, aztán döntött, hazamegy. Kereste a tekintetével, de nem találta. Eltűnt. Csalódottságot érzett és ürességet. Hiányérzete támadt valaki iránt, akit még nem is ismert.
Tudta, hogy illetlenség búcsúszó nélkül menni, de majd telefonon elnézést kér – gondolta és a folyosó felé ment. A csigalépcsőn megrémült. Cipőkopogást hallott. Közvetlen mögötte. A garázsban érte utol. A félhomályban. Megfogta a karját a könyökénél és a csupasz falnak nyomta: Nem védekezett. Egy mozdulattal sem. A szót pedig belefojtotta a szájával. Csak csókolta, őrjítően és tolakodóan. Mohón és szomjasan. Hol gyengéden, hol vadabbul. Aztán egyre vadabbul. Szinte összenőtt a szájával. Hátát hűtötte a fal, de az volt az érzése, hogy sistereg. Csak a tarkóját fogta meg.
Egyre inkább húzta, maga felé, de már tovább nem húzhatta. Még mindig nem érintette őt, a két karját fogta, a válla és a könyöke között, őrült tempóban. Már fájt a szája. Levegő után kapkodott. Éppen jókor kapott egy szusszanásnyi időt, mert lehet, megfullad. A nyakát kényeztette, elemi erővel csókolta végig. Ő a hajába túrt. Beszívta az illatát. Majd újra keresték egymást a szájak. Nem tudták abbahagyni a jót. Mint az ajka eddig csak fél ajak lett volna és megtalálta a másik felét. Tompán hallotta a zihálást. Nem tudta kiét. Őrjítő erős vágyat érzett. A combja belső felén furcsa, forrósággal váltakozó hideglelést majd apró milliónyi tűszúrást érzett. Teljesen elgyengült, mintha láthatatlan erő húzta volna ki a lábát alóla. Talán a természet űzött vele gonosz tréfát. A fülében hallotta a vérének zúgását, szíve vad dobolását. Még mindig a szájé volt a főszerep. A szájak önzőn nem eresztették át az élvezetet senkinek és semminek. Egy szívó tapadó korong vált a két szájból. Egymást lélegeztetve, egymásból a levegőt kipréselve csatáztak és hevítették a levegőt. A homlokán már megjelent az első verítékcsepp…
A fülébe csókolt. Végigszánkázott a gerince fölött a kéj, a szenvedély egészen az utolsó csigolyáig, A ruha diadalkiáltást hallatott, utána egy hosszút, fájdalmasat sikoltott, utolsót. A kapocs jajszóval koppant a csempén, a bross gyöngyei szanaszét-gurultak
Újra falni kezdte az ajkát. Újra betolakodott a szájába. Közben bugyija pántja belevágott a csípőjébe, szinte a húsába, majd a vékony pánt elszakadt.
Nem tudta mikor hatolt belé. Nem érzékelte a mikort, a hogyant. A vállába kapaszkodott, de feleslegesen. Tartotta. Kitámasztotta. Először a lihegést verték vissza a puszta falak. Majd a veszett zihálást. Végül a torkából rekedt, artikulálatlan hangok törtek elő, de sokkal mélyebbről jöttek. Nem volt ura egyetlen testrészének sem. Összes pórusával csak érezni akarta.
Rongybaba volt, bábu, egy kis játékszer. Csak verdesett. Csapdába került madárként. Majd vadként vonaglott. Ösztönből. Percekig remegett, mintha agonizálna. A szája felrepedt. Combjaival szinte roppantotta a férfi testét. Mint aki haláltusáját vívja. Ziláltan, ájultan omlott a semmibe. Zuhant a mélységbe.
Telefoncsörgésre ébredt. Ébresztőórája számlapján éppen eggyé váltak a mutatók
eN. volt az. A harmincadik születésnapjára partit készült adni. Jövő pénteken hétkor. Igent mondott, de még gondolkodási időt kért. A taxi felesleges- mondta és
vissza- hanyatlott a párnára. A szája nagyon fájt. Éjjel álmában elharapta. A szekrényajtóra felakasztva ott lógott az előző nap vásárolt ruha.
Falfehéren remegett.
