Olyan hirtelen tör ki belőlem az orgazmus, hogy szinte én is meglepődök rajta. A szemem még most is Liza puncijára tapad, ám az élvezet magával ránt. Aztán megfeszülök, a kezem meg örült tempóban veri a faszom, a geci meg csak fröcsög belőlem. Behunyt szemmel adom át magam az élvezetnek, amíg az utolsó csepp is elszáll belőlem, majd a végén elernyedek. Amikor kinyitom a szemem, megdöbbenek. A szoba ajtóban ott áll Liza, mellette meg Erzsi néni, akinek az arcán a ...
Szexélményem 2 pasival 2. rész Alex az oldalára fordult, felkönyökölt, rátette a kezét a hasamra majd lassan elkezdett simogatni. Ati is felkönyökölt és az Alex kezét nézte, ahogy simogat. Lassan elindult feljebb és már a mellemet simogatta, Ati, mint akit megbabonáztak úgy bámulta a kezét, de nem mozdult, hogy esetleg megérintsen. Amikor a mellbimbóim már teljesen megkeményedtek, összehúzódtak, nyitott tenyérrel még feljebb araszolt egészen addig, amíg az állka...
Ez már túl sok volt így nekem és éreztem, amint az élvezet elönti a testemet. Alex pár másodperccel később magára szorított iszonyúan mélyre döfte a farkát és éreztem, hogy rángatózik a farka, ahogy hosszasan belém élvez.
Keresés
Kérlek segíts nekünk, egy válasszal

Legújabb történeteink
- Karácsonyi erőszak az otthonomban
- Az ügyintéző
- Az elbaszott swinger buli
- Az öreg elhozta nekem, a karácsonyi ajándékomat
- A csajom leszopja az ételfutárt
- Margit is szereti ha finom
- Együtt élvezzük a ruhapróbát
- A prosti és a két ügyfél
- Családi nudista kalandjaim az autóban
- A legfinomabb kávét nálunk ihatod
Kategóriák
Archívum
A legolvasottabb történetek
- Kati, Zsuzsa és a kutya (10 543)
- Édeshármas szextörténet (8 882)
- Flintstones szex képregény (8 503)
- Nudista élmények (7 445)
- A dögös szomszéd csaj – 4. rész (7 238)
- 16 éves voltam, amikor először szoptam (7 056)
- A dögös szomszéd csaj – 1. rész (6 463)
- A dögös szomszéd csaj – 5. rész (6 340)
- Nudi a kertben hugival (5 934)
- Edit néni, a magányos szomszéd (5 527)