Karácsonyi buli

Karácsonyi buli

A céges karácsonyi partik idejét éljük, lévén mindjárt itt a karácsony. Nálunk is volt egy jó “kis” puccos (kisestélyis-öltönyös) összejövetel. Az elején a szokásos évértékelés, meg fejtágítás a főnökség részéről, majd egy svédasztalos vacsora, aztán “szolid” bulizgatás.

Utóbbira azért rendesen rákészültek, bár így is sikerült majdnem kiinni a helyet a tömény készletből 😉

karácsonyi buli

A hölgyek rendesen kitettek magukért, és kihasználták azon opciót is, hogy a cég állta az oda-vissza utat taxin, így aztán mindegyikük alaposan kirittyentette magát, és meglehetősen lengén öltöztek a férfi nép legnagyobb örömére. A női kollégák ruhái sokszor csak a legfontosabb dolgokat takarták, illetve mély betekintést engedett a lábak, keblek világába.

Az én “párocskám” is rendesen kicsípte magát; selymes fekete kisestélyi, testszínű combfix, fekete magassarkú, bebongyorított haj, szolid smink, és persze amit csak én láttam; a fehérnemű. Fekete, csipke bugyi és melltartó.

Az este folyamán elég sokat beszélgettünk, még többet iszogattunk. Roptuk a parketten is; simultunk a másikhoz és húztuk a egymást, ahogy csak tudtuk; apró érintések, félreérthető – vagy épp félre nem érthető – beszólások és kacsintások tarkították az estét.

Hajnal tájban úgy döntöttünk ideje lenne vízszintbe helyezni magunkat. Hívtam tehát egy taxit, majd a hölgyem bemondta a címét a sofőrnek.

Hírdetés

Szolid kis lakása volt. Ahogy felértünk máris egymásnak estünk. Vadul csókolózni kezdtünk. Míg faltuk egymást ledobáltuk a kabátjainkat, majd ő a hajamban kezdett turkálni, míg én a fenekét és a melleit vettem a kezeimbe. Ruhájának selymes érintése csak még jobban feltüzelt.

Lehámozta rólam a zakómat. Gyakorlatilag letépte rólam a nyakkendőt. Már épp az ingemet gombolta kifelé. Ahogy az utolsó gombbal is végzett, széttárta az anyagot és a mellkasom kezdte simogatni, majd az ujjait követte az ajka is; apró csókokat lehelt a mellkasomra.

Te is pornóíró vagy?

Téged keresünk!

Péniszem alig fért a nadrágomban. Ez látszott a ruhán is; jókora sátrat sikerült verni.

Mikor ismét fölegyenesedett megfordítottam és lehúztam a hátán a cipzárt. A nyakát majd a vállait csókolgattam, közben lesimogattam a vállairól a ruha pántjait. A selymes anyag a földre hullott. Kezeimbe vettem a csipkés anyaggal bevont melleit és gyürkészni kezdtem őket.

Jobb kezem lejjebb csúsztattam. Éreztem a puha bőrét a hasán, majd ismét csipkés anyagot értem. Ujjaim tovább csúsztak lefelé; a bugyin keresztül simogattam a szeméremdombját. A vékony anyagon keresztül éreztem forróságát. Épp becsúsztattam volna az ujjaim a bugyija alá, mikor elkapta a kezem és megindult az egyik szoba felé.

A hálóba érve felkapcsolt egy sólámpát, mely halvány vöröses fényt bocsátott ki magából.

Visszalépett hozzám és megszabadított a még rajtam lévő ruhadaraboktól majd az ágyra lökött. Mellém térdelt, és átemelte egyik lábát rajtam. Megfordult, így a hátsó fele került a fejemhez. Simogatni kezdtem a harisnyás lábait, miközben ő a farkammal kezdett el játszani; csókolgatta, szopogatta…

Kezeim átsiklottak a fenekére, majd félrehúztam a szeméremdombjáról a fekete csipkés bugyiját. Éreztem az illatát. Kívántam az ízét. Nem is tétováztam; megemeltem a fejem, hogy hozzáférjek a szeméremajkaihoz. Nyalogatni kezdtem őket. Nyelvem föl le siklott a bársonyos, puha bőrén.

Közben ő is tovább furulyázott a farkamon; a makkom izgatta és a nyelvével.

Egyszer csak gondolt egyet és felállt majd a farkam fölé helyezkedett és beleült. Először lassan, majd egyre hevesebben lovagolt.

Kezeimmel a csipkés melltartón keresztül izgattam a melleit, majd a jobb kezem levándorolt a lába közé és a hüvelykujjammal a csiklóját kezdtem dörzsölgetni.

Hátra nyúlt és kikapcsolta a melltartóját, ami a mellkasomra hullott. A bal kezemmel most már a selymes bőrét tapintottam, miközben a melleit simogattam. Ujjaim közé vettem a bimbóját és húzogattam, morzsolgattam.

Az intenzív kényeztetésnek köszönhetően hamarosan elélvezett. Ekkor a mellkasomra borult és így összebújva simogattam a hátát, fenekét, karjait.

Miután kissé kifújta magát, négykézláb helyezkedett. Mögé térdeltem és betoltam a puncijába a farkam. Igazán sikamlós volt. Megmarkoltam a fenekét és hevesen lökdösni kezdtem. Perceken belül én is elélveztem. Egymás mellé heveredve simogattuk egymást.

Ha tetszett, értékeld a csillagokkal!

Kapcsolódó cikkek

Szilvássy Fanny meglepő esete

A nő kéjesen nyöszörgött, és ő is mozgásba lendült, csípőjét ringatva fenekét a férfi ágyékához, csiklóját az ujjához dörzsölte. Laci középső ujját a peckes kis bimbón, a többit a csupasz nagyajkakon szánkáztatta, közben a másik kezével a nő mellét markolászta.

A legélvezetesebb karácsony

Mire észbekapnék, már el is élvezek, nem kicsit, hanem nagyon. Péter meg csak tolja belém a farkát, miközben a zacsija a csiklómon csattan, és én újra elélvezek, majd újra és újra, amig azt nem érzem, hogy… Nem is tudom, hogy mit érzek, mert ez egész testem remeg, és szinte görcsösem tolom oda Péternek a fenekem, mert ő még mindig úgy bassza a puncimat, ahogy eddig még soha senki.

Szólj hozzá, mondd el te is a vélményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Nem engedélyezett művelet !!