Egy iszonyatosan jót keféltünk a szoba szőnyegén, s csak miután már ő is teleélvezte a szétbaszott felesége pináját, csak azután mehettem zuhanyozni, hogy kimossam a tele élvezett gecis puncimat.
Szerző: szexblog
Sajnos Feri nem volt éppen itthon, ezért muszáj volt magamhoz nyúlnom, annyira felizgultam a történésektől. Mit ne mondjak, hamar elmentem, miközben végig Zoltánt képzeltem oda…, megvastagodott, a kéjtől felduzzadt és nedves szeméremajkaim közé.
Egy pillanattal később, a kedvesem felült, majd egy gyors mozdulat után velem szemben a könyökére támaszkodva, nyalogatta a farkamról az ő saját édes nedvet, és közben a csillogóan mosolygó szemével engem nézett. Ezután ketten két oldalról nyaldosták végig, időnként az egyikük szájában tűnt el, mint a testvérek, akik megosztoznak a legjobb falatokon, néha pedig a zacsimat nyalogatták körbe, persze ezt is megosztva egymás közt.
A dögös szomszéd csaj esete a tipikus kis okos ázsiai fiúval.
Négykézláb vagyok, rácsapsz a csupasz fenekemre. Körbejársz lassan, és nézel. Én nem nézhetek Rád. Megfogod a hajamat, és hátrahúzod a fejem. A nyakam megfeszül, és harapdálni kezded hevesen. Beleharapsz az ajkaimba, közben húzod a hajam.
Eközben én előveszem a farkát. A hasamra fordít, én pedig négykézlábra emelkedek. A bugyimat, amit eddig csak félrehúzott, most leveszi, és belém teszi a farkát hátulról. Annyira mélyen tolja belém, hogy alig bírom hang nélkül. Csak fogja a csípőmet és újra meg újra magához nyomja.
Miközben a vibrátort a popsijában járattam, a másik kezemmel előröl átnyúltam a két lába között és a punciját kezdtem simogatni, most már megengedte, hogy be is nyúljak, ezért egy ritmusban ujjaztam és a popsiját kényeztettem a vibrátorral.
A dögös szomszéd csaj esete a tipikus, kis okos ázsiai fiúval. Immár színesben!
Ezután végre belémhatol. Erősen. Mélyre. Tövig. Majd újra, újra, és újra. Aztán hirtelen kiveszi a farkát belőlem, és leveszi rólam a combfixet. Még nem tudom, mi a terve, de lassan összeáll a kép. A hasamra fordít, a hinta, ahol az előbb leszoptam, még mindig lengedezik. Hirtelen megfogja a jobb csuklómat, és a hintához kötözi a combfixemmel, majd ugyanígy tesz a bal kezemmel is. És akkor hátulról hatol belém. Ez nagyon jó, nagyon jól csinálja.
Újra itthon Késő volt, amikor végre hazaértem. Gyorsan lezuhanyoztam és meztelenül bebújtam Kedvesem mellé az ágyba. Úgy terveztem, hogy végre kipihenem a két hét alatt felgyűlt fáradtságot. Ám miközben magamra húztam a takarót a fenekem hozzáért a félig kemény farkához. Hú, ezt nem hagyom ki…
A fehérnemű Kb. két éve történt, akkor még egy női fehérnemű boltban dolgoztam. Szerettem csinálni, mert szeretek emberekkel foglalkozni. Egy nyári napon történt ez az eset, a déli órákban mikor a legnagyobb meleg szokott lenni. Egész nap nem jött szinte senki, csak néhány érdeklődő. Teljesen…
Laza stílus, gyönyörű szemek Egyszer volt, hol nem volt. Talán így kéne kezdenem, 19 éves vagyok, talán sokan azt gondoljátok, hogy ilyen fiatalon még nem tudhatom, mi az a szerelem, mi az, amikor két ember annyira szereti egymást, hogy azt le sem lehet írni. De…










