Zsuzsa néni

Zsuzsa néni
Sok emlékezetes és feledhető szexuális élményem van, de van néhány, amit szerintem soha nem fogok elfelejteni. Az egyik a következő…
Huszonegy éves voltam, a vizsgaidőszakom többé-kevésbé sikeresen befejeződött, és előttem állt a nyár. De mint ahogy lenni szokott, mikor tele van idővel az ember, akkor nincsen senki itthon, és dög unalom van mindenhol. Ezért is vállaltam el viszonylag könnyen anyám barátnőjének felkérését, miszerint segítsek neki az új lakásába beköltözni. Na meg anyám biztatóan megígérte, hogy némileg támogatja majd a nyári programomat anyagilag is…
Zsuzsa néni, anyám barátnője, 45 éves ügyvédnő volt, egyedül élt, mióta ismerem, amolyan „vénlány”, se férj, se élettárs, csak villám férfiak az életében.
A „vén” azért nem teljesen helytálló, mert 45 éves kora ellenére egész jól tartotta magát, fiatalosan, üdén, fitten, már amennyire egy jó 40-es üde tud lenni. Na persze én 20 éves fejjel nem éppen rá koncentráltam, már ami a lányokat illeti.
A költözést hétvégén akarta lebonyolítani, éppen kapóra jött, mert így kivonhattam magam a családi 2 napos kirándulás „gyönyörei” alól.
Szombat reggel már elég korán átmentem az új lakásához. Kissé álmosan nyitott ajtót, szerintem én ébresztettem. Kócos szőke göndör haját határozott mozdulattal dobta át arca egyik oldaláról a másikra, és nyomott egy hatalmas cuppanóst az arcomra, majd beljebb invitált az üres lakásba. Egész jó kis kérója volt: amerikai konyhás nappali, a nappaliból nyíló hálószoba, és a konyharész mellett a nappali átlójában a fürdő, mely talán tágasabb volt, mint a háló, mert egy sarokkád és egy zuhanyzó is helyet kapott benne.
– Vetkőzz! – förmedt rám viccesen Zsuzsa néni, aztán nevetett. – Ma festeni is kell még, szóval öltözz át, kedvesem! – mondta.
Hírdetés
A felhívásra rögtön nekiláttam a konyha pult oldalában az öltözésnek. Levettem a pólóm meg a nadrágom, és egy szál boxerban állva láttam neki munkásruhám előpakolásának. Egy olyan percig pakolásztam a ruháimat, mikor feltűnt, hogy Zsuzsa néni ott áll mellettem, egy másfél méterre, és néz. Nem gondoltam semmire, de fura volt, hiszen az emberek nem nézik a másikat öltözködés közben. Mikor kissé rosszallóan rápillantottam (bár nem szántam annak), láttam, ahogy az engem való bámulásba egészen belefeledkezve áll fehér selyem köntösében, egyik karját mellei előtt átfonva tartja, a másik kezével meg dekoltázsánál matat, talán a köntös szegélyét cirógatva. A látvány egészen meglepett: mellbimbói teljesen átütötték a vékony selymet. De a látvány nem sokáig tartott, mert pillantásomra zavarba jött, és sarkon fordult, hogy főzzön egy teát.
– Kérsz teát, kedvesem? – kérdezte, és zavartan látott neki a pultnak háttal a teafőzéshez.
Most én kezdtem meglepve bámulni…
– Iiigen! – nyögtem ki. – Az jól esne, de hideget, ha lehet! – ugyanis baromi meleg volt már reggel is.
Szóval miközben felrántottam magamra egy rövidnadrágot meg egy atlétát, néztem, ahogy Zsuzsa néni serénykedik a teafőzővel, és a köntöse alatt megbúvó fehér csík tangára lettem figyelmes. Lenyűgöző, gondoltam magamban: 45 évesen csík tangát hord alváshoz, és nem is áll neki rosszul. A feneke kifejezetten jó volt, bár nem volt már olyan hamvas, mint egy 16 évesnek, és már volt rajta némi plusz, de formás volt, amolyan gömbölyű, formás fenék!
Délelőtt nekiláttunk a folyosón lévő néhány bútordarab behordásának… szék, asztal, ruhásszekrény a hálóba stb., de a nagy melegben nem igazán bírtuk a nehezebb fizikai munkát, és inkább a pihentető sör mellett döntöttünk. 2 sör le is gurult fél órán belül mindkettőnknél, ami aztán hamar a fejünkbe is szállt. Elkezdtünk festeni, nem volt sok minden, csak a konyha plafonját kellett újra festeni. Zsuzsa mondta, hogy ő majd megcsinálja, én csak fogjam a létrát, de nem akartam hagyni, mégiscsak ezért vagyok itt, így hát én másztam fel a létrára…
Mikor le akartam jönni, hogy a szűk helyen odébb rakjuk a létrát, Zsuzsa pont akkor akarta odanyújtani a hideg kancsó jeges teát, és az pont rám ömlött, a pólómra és a nadrágomra.
– Jaj, ne haragudj!!! … Vedd le gyorsan a ruhád, mielőtt teljesen elázol! – mondta, és én engedelmeskedtem, mert éreztem, ahogy a hideg cukros tea kezdi átitatni a nadrágom.
Ott álltam egy szál boxerben megint, és nekem rögtön a reggeli jelenet ugrott be, aztán meg Zsuzsa néni formás, tekintetem magával ragadó feneke, és éreztem, amint megmozdul valami oda lent… Zsuzsa is csupa tea lett, így ő is elment átöltözni. Pár perc múlva egy fehér, combközépig érő pólóban jött vissza nadrág nélkül.
– Ezt találtam, mert a ruháim még össze-vissza vannak rámolva! – mondta magyarázóan, majd kérdően rám nézett: – Neked van másik ruhád?
– Nincs! – mondtam. – De úgyis meleg van, majd gyorsan megszárad…
A munkát folytattuk. Én vissza kászálódtam a boxerben a létrára, és folytattam a plafon festését. Zsuzsa néni meg fogta a létrát. Egy 5 perc után esett le, hogy a boxerem azért nem olyan szűk, hogy mindent takarjon, és teljesen zavarba jöttem. Mire hirtelen lenéztem, hogy Zsuzsa ebből mit vett észre, és mikor odanéztem, Zsuzsa hirtelen elkapta tekintetét zavartan.
Kétségtelenül nézte a boxeremet és mindent, ami benne van!!! – döbbentem rá. A helyzet annyira kínos volt, hogy teljesen leizzadtam és elvörösödtem, de egyben valahogy újra felkavart, és éreztem, ahogy kezd felizgatni a dolog. Elvégre itt van egy nő, aki leselkedik és lopva stíröli a farkamat, és itt vagyok én, aki mindez ellen nem tud mit tenni. Aztán megint eszembe jutott Zsuzsa feneke, és amint a köntösben simogatja a dekoltázsát, és közben mindvégig éreztem, ahogy néz, nézi a farkamat! A farkam ekkor már kezdett ágaskodni, és jobbnak láttam elhagyni a létra fokát, így hát lemásztam azzal az indokkal, hogy belefröccsent a szemembe a festék.
– Jaj, hadd nézzem, kedvesem! – mondta Zsuzsa néni, és két oldalról megfogta arcomat, és a szemeimet a fény felé irányította. Ahogyan vizsgálta a szemem, egészen közel jött hozzám, és már vészesen intimé kezdett válni a helyzet. Egyszer csak megéreztem, ahogy egyébkén jól megtermett mellei hozzáérnek az én mellkasomnak… kész vége, feladtam a merevedés elleni küzdelmemet, a farkam már szinte teljesen merevvé vált.
A vizsgálódás befejeztével Zsuzsa úgy döntött, most ő megy fel a létrára, majd elengedte az arcomat, és egy fél lépést tett hátra a létrához. Az ecsetet keresve lepillantott a földre, és közben végigfutott a tekintete egész testemen. Ellenőrzésképpen én is lepillantottam, hogy mit vehet észre a dologból… sajnos mindent! A farkam ágaskodott, és vesztemre még a boxer sliccét is szétnyitotta, ahol a makkom Zsuzsa számára is láthatóvá vált. De Zsuzsa, nem törődve a dologgal, mintha észre sem vette volna, fellépett a létrára, és elkezdett felmászni rajta. Én meg gyorsan elrendeztem a veszőmet. Mikor felért, annyit mondott, hogy: – Fogd kőkeményen! Nehogy leessek, kedves! – és huncut mosoly volt az arcán, mikor visszanézett rám. Aztán egyik lábát átlendítette a létrán a fejem felett, mire én ösztönösen felnéztem, és pillanatra láthatóvá vált számomra a póló rejteke… láttam mindent: a fenekét, a punci vonalat a tangán keresztül, és teljesen lázba hozott! A létrán úgy állt, hogy a pólót a létra legfelső foka kissé felgyűrte a lába közt, már nem combközépig ért, hanem csak fenék aljáig. Már ez is önmagában szexi volt, de ha kissé ferdén tartottam a fejem, akkor megcsodálhattam combjai közt megbújó, tangába csomagolt szeméremajkait is. Nem mertem hosszan nézni, de a végére teljesen megfeledkeztem magamról. Mikor rám nézett, én teljesen zavartan kaptam el a fejem, de ő könnyed természetességgel fordult vissza festeni.
A szituációt a festékhiány szakította meg: – Elfogyott a festék! – szólt Zsuzsa néni. – Francba, pedig kéne még egy kevés! És már a bolt sincs nyitva… – mondta lemondóan.
Teljesen elment az idő a festegetéssel meg a sörözéssel, és már este 8 volt. Kissé fáradtan és hormonoktól túltengve szomorúan láttam, hogy kezd véget érni a nap…
– Mond csak, mi dolgod van még ma, kedvesem?! – kérdezte Zsuzsa néni.
– Semmi különös!
– Értem… nincs kedved itt aludni, kedvesem? Legalább vacsorázol valamit, anyádék úgy sincsenek otthon… holnap meg korán kezdjük majd a munkát, és délután már szabad is lennél… – mondta Zsuzsa néni rábeszélően, és szó ami szó, nekem volt kedvem maradni, már csak a délutáni történések miatt is…
Az este vacsorázással folytatódott, vacsora mellé ittunk egy bort, ami a fáradságunkat spicces jókedvbe fordította. Sokat storyztunk, nevettünk, és közben a második bor is elfogyott. Egy idő után azt vettem észre, hogy mikor Zsuzsa nevet, telt keblei úgy rengenek, mint két hatalmas zselégömb, és csak arra tudtam gondolni, vajon milyen érzés lehet őket megfogni, megmarkolni, sőt a mellei közé helyezni a veszőmet… a dolog teljesen behergelt, és már megint megmerevedtem. Az asztaltól később átültünk a nappali fala mellé ledöntött hatalmas matracra. Zsuzsa ment át előbb, én követtem, de mikor éppen elhelyezkedett volna, hirtelen felállt, és visszament a borért. Én leültem, és mikor visszatért mosolyogva a borral a kezében, velem szembe foglalt helyet… elég lassan guggolt le, és közben kis terpeszbe nyitotta velem szemben a lábait, majd mikor ráült sarkaira, a pólót kissé feljebb húzta combjairól egészen az ágyékáig, mintha csak egyedül lett volna, és sarkait kinyomta feneke mellé. Úgy ült ott, mint ahogyan lovagolni szoktak a nők a fekvő férfin, és persze látszódott a bugyija, és alatta meghúzódó húsos szeméremajkai… őrjítő látvány volt, és a farkam teljes harckészültségbe állt.
Zsuzsa is észrevette ezt, mire húzott egyet a borból, majd kitöltötte a maradékot nekem. Ezt én is gyorsan lehúztam.
– Azt hiszem, mindenkinek jól esne egy frissítő fürdő… – mondta sejtelmesen Zsuzsa, és a combjai közt a póló szélébe markolt, és kéjesen csúsztatta a combjai közé kezét, majd hirtelen mozdulattal felállt. – Menj csak zuhanyozni! Én addig elpakolok! – mondta.
Így is tettem: beálltam a zuhany alá, és folyattam magamra a vizet. Nem tudtam másra gondolni, csak Zsuzsára és a remegő melleire, a tangájára és erotikus, kacér mosolyára. Óóó, istenem, kívántam, akartam! Közben hatalmas gőzfelhő gyűlt a fürdőben, és a szárazon is csak áttetsző kabin üvegén a pára már alig eresztett be fényt… Nekem egyre csak az a csodálatos, erotikus, vonzó nő járt az eszemben… Zsuzsa, Zsuzsa… Teljesen megmerevedtem, és nem bírtam ki, hogy ne kezdjek enyhítést adni gerjedelmemnek önkezűleg. Minden mozdulatnál arra gondoltam, ahogy Zsuzsa térdel előttem, és csupasz mellei közé tolom be a vesszőmet, és közben a dekoltázsából elővillanó makkom meg-megnyalja nyelvével. Isteni érzés volt elképzelni, úgy, hogy tudtam, egy szobával arrébb ott van ő is!
Kielégülésemnek Zsuzsa szirénaként ható hangja vetett véget… – A törölköző itt lesz a zuhanyajtó mellett, kedves…! – Uramisten, bejött a fürdőbe, miközben én hatalmas mozdulatokkal nyüstöltem a veszőmet, olykor-olykor nekiszédülve a kabin üvegfalának, hatalmas zihálás közepette… mit láthatott?! Merült fel bennem a kérdés. Gyorsan véget vetettem a fürdésnek, és kinyúltam a törülközőért, amely valóban ott volt közvetlenül mellettem… magam köré tekertem a törülközőt, és kiléptem a kabinból, mikor láttam, hogy Zsuzsa a fürdőkádban fekszik a habok közt, és tökéletes rálátása volt az én kis produkciómra… teljesen elvörösödhettem.
– Na, jól esett a hosszú zuhany?! – kérdezte apró, cinkos mosollyal a szája szegletében.
– Iiiigen, jó volt… – válaszoltam, és próbáltam kitérni fürkésző tekintete elől.
– Nem bírtam tovább várni, ne haragudj, úgyhogy bejöttem én is fürdeni… – bólintottam, hogy felfogtam –, de már én is végzek… ideadod a törülközőmet? – mutatott egy fehérre. Én odanyújtottam, mire ő mosolyogva rám kacsintott, és ujjával kis karikát írt le a levegőben, jelezve, hogy forduljak el. Én rögtön hátat fordítottam, teljesen le voltam döbbenve, eszembe sem jutott, hogy ki is mehetnék.
Hallottam, ahogy felállt a vízből… ekkor néztem fel, magam elé, és vettem észre, hogy előttem egy tükör van… Zsuzsa néni teljes pucér, habokból kiemelkedő teste elém tárult, hála a tükörnek. Kéjesen elnyúlva törölte meg a hátát, majd a melleit, majd a hasát és a combjait, végül a combjai közt is… nem hittem a szememnek!!! Majd hátracsapva egy hirtelen fejmozdulattal szőke, nedves, göndör tincseit maga köré tekerte a törülközőjét, és kilépett a kádból.
Egy hajszárítóért nyúlt, és már be is kapcsolta, mellém lépett a tükörhöz, és a haját kezdte szárítani előrehajtott fejjel. Majd egy testápolót nyomott a kezembe, és mondott valami instrukciót is hozzá, de nem hallottam.
– …akkor kend be a hátam, légyszi! – mondta.
Letette a hajszárítót, és fésülni kezdte a haját. Én meg engedelmeskedtem, elkezdtem kenni a hátát… – A karomra is mehet, meg a vállamra is! – miközben ő hol felfelé, hol oldalra lefésülte a haját. Ahogy kentem, egyre merevebb lett a farkam, és egyre közelebb álltunk egymáshoz. A törülközőm közt néha kikandikált a makkom, amit még csak megoldottam volna valahogy, de a heves fésülködés közben Zsuzsa törülközője is egyre jobban elengedett, és csúszott le, már csak hatalmas mellei tartották a testén, de hátul szinte teljesen szétnyílt. De szemmel láthatóan nem zavarta a dolog.
Extázis közeli élmény volt ez: makkom centikre meredt Zsuzsa szeméremajkaitól, némi törülköző-kavalkád közt… Egyszer csak véletlenül hozzáért Zsuzsa combjához a veszőm vége. Mintha egy villám csapott volna belém, de mintha meg sem történt volna. Zsuzsa annyira belefeledkezett a masszírozásomba, hogy már a fésülködést is csak úgy mímelte, mintha… A következő másodpercben nagyon kellemesen masszírozhattam meg a válla és a nyaka szegletében, mert ívbe feszült kissé a teste, és kihúzta magát. Mellei előre domborodtak, feneke pedig hozzám simult kissé, mire szabaddá vált veszőm egészen mélyen és hirtelen combjai közé hatolt, és érinteni véltem a szemérem ajkait. Ekkor egy kicsit megtorpant a nyújtózkodással, de pillanatokkal később folytatta, és jobb kezével feje mellett hátranyúlt, és megsimogatva az arcomat, majd a tarkómnál a hajamba túrt. Mire én két szeméremajka közt hatoltam előre farkammal, finoman érintve azok peremét, éppen csak súrolva, érezve azok melegét és kiserkenő selymes nedvüket. Leírhatatlan volt… A jelenetet a kád vizében csobbanó testápolós flakon zavarta meg, melyet Zsuzsa vert le másik kezével, mikor hátranyúlt, hogy a combomba kapaszkodjon. Mintha egy villámcsapással minden véget ért volna. Zsuzsa felrántva megigazította a törülközőjét, elengedte tarkómat, és menten kilépett az ajtón.
Kisvártatva én is…
A nappaliban lévő matracon volt kikészítve az ágyneműm. Még kaptam egy „jó éjt”-et, aztán Zsuzsa néni beviharzott a hálóba, amin nem volt még ajtó, mert az is tatarozás alatt állt. Elrendeztem a fekhelyemet, és a háló ajtajával szemben feküdtem le. Az álom elég hamar elnyomott. Olyan éjjel 1 körül felriadtam valami zajra… kis idő múlva újra egy halk nyekkenést hallottam. A sötétet addigra már egészen jól megszokta a szemem, és arra lettem figyelmes, hogy a nesz a hálóból jön. Az ajtó vonalában a hálószobában volt egy ruhás szekrény, még délelőtt vittük oda be. Annak az ajtaja nyekergett a huzatban. Az ajtón volt egy belső tükör is, meg-megvillant rajta a kintről beszűrődő fény. Egyszer csak azt vettem észre, hogy mintha valami mozgást látnék a tükör sarkában, és mikor a szél jobban kinyitotta az ajtót, láttam, amint Zsuzsa néni mocorog az ágyán. Csak pillanatokra tudtam elkapni, mert a tükör mozgott. Gondoltam, odalopódzok, és megnézem. Az ajtófélfa mögül kilesve csodálatos látvány tárult elém: Zsuzsa néni meztelenül feküdt hason az ágyban, és csípőjét mozgatta körbe-körbe, miközben karjait maga alá temetve nyúlt hátra mindkét kézzel combjai közé…
Maszturbált, és olyan csodás látvány volt, ahogy a kéjtől negyedrészt látszó arca eltorzul néha, ahogy felszisszen. Nem bírtam tovább, és én is nekiláttam vágyaim beteljesítéséhez, egyre gyorsabb és gyorsabb, erősebb és erősebb mozdulatokkal közeledtem a csúcs felé, miközben gyönyörködtem, ahogy Zsuzsa kerek feneke ágaskodik, és közte halkan tocsognak az ujjai. De valami zajt csaphattam, és felkapta zavartan a fejét, mire én rögtön visszavetődtem az ágyba, és szimulálni kezdtem a horkolást. Hallottam, ahogyan puha léptekkel kijön, hogy rám nézzen. Odajött, és lehajolt hozzám. Akkor jutott eszembe, hogy a boxerem meg ott hagytam az ajtóban a földön… üres csönd… majd megsimította az arcom. Én pedig éreztem, hogy nedves és illatos ujjai hogyan köröznek végig bőrömön. A nyakamban dobogott a szívem…
Aztán magamra hagyott, visszafeküdt, és hiába füleltem, síri csend volt. Én sem mertem moccanni, így hát 2 óra magasságában el is nyomott az álom…
Nem tudom, hány óra lehetett, de még éjjel újra magamhoz tértem, de ez valami egészen más volt, mint az előző felriadásom. Kellemes, kéjes meleg érzésre ébredtem, a gyönyör járta át testemet. Jó pár percnek el kellett telnie, mire nem csak testem tért magához, és erősödött a csípőm szabálytalan, önkéntelen hullámzása, hanem agyam is magához tért. Kinyílt a szemem, és az öröm forrását keresve körülnéztem. Nem hittem a szememnek, fantasztikus volt, ahogy az éjszaka közepén felébredve egy újabb álomba csöppenek… Zsuzsa néni térdelt nagy terpeszben lábaimnál, és kényeztetett szájával-nyelvével. Őrjítő érzés volt, ilyen technikája senkinek nem volt, mint neki, és végre beteljesülni látszanak álmaim…
De csak egy pillanatra mertem kinyitni a szememet, nem akartam, hogy megint valami elrontsa az egészet, így hát színleltem tovább az álmot, csak hunyorogni mertem, hogy némi betekintést nyerjek vizuálisan is a történésekbe.
Ez az érett nő most ott térdelt, és markolta a farkamat, és szívta be az ajkaival, miközben erős, határozott mozdulatokkal pumpálta. Egy perc nem telt el így, és fölém guggolt a matracon, és magába helyezte a veszőmet. Nem ült rám, csak guggolásból ringott, mozgott le-föl, mint hüvely a kardján, ügyelve, hogy ne nehezedjen rám.
Hallgattam, ahogyan nyög, és éreztem, ahogy minden felemelkedésnél összeszorul nedves, puha puncija, és nyújt hatalmas élményt számomra… 5-6 perc után a nyögések sikkantásokba mentek át, és farkam egyre hevesebben lüktetett. Éreztem, hogy közeledik mindkettőnknek a vég. Gondoltam, most vagy soha, belelendülök én is, és hatalmasakat kezdtem lökni, hogy vesszőm még mélyebbre menjen, mire ő ezt óriási sikoltásokkal díjazta, és egészen rám ereszkedett. Megmarkoltam hát fenekét, és húztam minden egyes lökésnél magamra, ahogyan csak tudtam. Hátrabicsaklott a feje, és a melleit kezdte markolászni…
Nem akartam, hogy még vége legyen. Nem, ennek a csodálatos orgiának nem lehet ennyivel vége. Felültem, és Zsuzsa nénit hanyatt döntöttem, mire ő hatalmas terpeszbe nyitotta a lábait, majd a derekamra kulcsolta, és a fenekembe markolva csípőjét ágyékomhoz szorította. Ringott és ringott, én meg döftem és döftem… a hajamba kapaszkodva, eltorzult arccal kiabálta, néha elnémulva, hogy: – Keményen, kedvesem! Még, igen, iiiigen…!!! Újabb 6-7 perc után pózt váltottunk, és hátulról kezdtem megdolgozni ezt az édes, puha, érett gyümölcsöt. Zsuzsa néni a párnámba szorította fejét, és sikított… az orgazmusunk közeledett. Visszafordítottam a hátára Zsuzsát, és jó vehemens, határozott, de gyors mozdulatokkal segítettem a csúcsra, mire ő fenekembe mélyesztette körmeit, és minden erejével magába húzott. Éreztem, ahogyan végigjár rajta a görcsös hullám, és önkívületében remegni kezd. Farkamat kissé kihúzva a remegés közben kis patakokban, forrásszerűen tört elő a hüvelyváladéka, és áztatta el ágyékomat. Ez túl sok volt, és túl extrém látvány és élmény. A személy, a helyzet, az érzés… nem bírtam bent tartani a farkamat. Kirántottam, és hatalmas, remegő melle fölé térdeltem, közéjük szorítottam a vesszőmet, és két oldalról préseltem össze vadul, hogy orgazmusom kiteljesedjen…
Mikor jött az orgazmus, teljes meglepetésemre kinyújtotta makkomig a nyelvét, és hatalmasra tárt szájával hívogatott: „gyere”, és én élveztem a mellei közé, a nyelvére, az ajkaira…
Leírhatatlan élmény volt.
Néhány perc után kimerülve dőltem oldalamra. Zsuzsa mellettem hanyatt fekve, félterpeszbe felhúzott lábbal és méretes kis tócsával maga alatt, spermámtól nedves mellei még mindig ziháltak. Rám nézett, és azt mondta:
– Anyádnak egy szót se!






Szólj hozzá, mondd el te is a vélményed