A pedofil újra akcióban - Szex Blog
Idősek, Maszti, Tini

A pedofil újra akcióban

Már erővel nyomom a lány torkáig a kemény faszomat, egészen addig, amíg el nem élvezek. Az első adagot még a kislány szájába eresztem, majd a többit kiverem rá, alaposan összekenve mindenét. A geciből kap az arcára, a hajára is megy belőle, de a legtöbb a melleire folyik.
olvasd tovább
Stoppos lány - Szex Blog
Maszti

Stoppos lány

Látom, rendesen el van ázva, biztosan át is fázott. Egy kedves mosollyal jutalmazott, és beült előre. Valóban gyönyörű égszínkék szemei voltak. Nem az a teljesen kék, hanem olyan, mint egy kis virág szirma. Középen egy fekete pont, körülötte égszínkék szirmok, aprócska felhők fehér csíkokkal. Ez csak innen közelről látszott. Ahogy ígértem, ráadtam a max fűtést. Teljesen oda irányítva. A hálás mosoly most sem maradt el. Majd mélyen a szemembe nézve állta a tekintetem. Én néztem először félre, és ő elnevette magát.
olvasd tovább
Krisztián, és az ő mostohanővére - Szex Blog
Hármasban, Maszti

Krisztián, és az ő mostohanővére

Koncentrálok, majd, amikor már érzem, hogy elindul, akkor lelassítok, szinte meg is áll a kezem, ám a következő pillanatban egy nagy rántással elindul az első csepp, ami könnyedén átszeli a köztünk lévő távolságot, és a csaj combjára esik. Ezt követi a második csepp, ez még az elsőnél is nagyobb lendülettel a hasán landol, ám a következő cseppek már csak a köztünk lévő padlóra hullanak.
olvasd tovább
A szomszéd nő egy valódi kukkoló - Szex Blog Történetek
Maszti

A szomszéd nő egy valódi kukkoló

Ettől megint kiver a víz, és a farkam ismét teljes hosszában kimerevedik. - Igen, így jó lesz, csináld csak. Hátra dőlök a fotelban, és úgy nézem, mint egy mozifilmet. Ahogy az egyik keze ujjai a szeméremajkait simogatják, a másik kezével a feneke alatt közelit a punci felé, és előbb egy, majd két ujja belecsúszik, és így a két kéz szinkronban dolgozik. Ekkor már én sem fogom vissza magam, és a farkam simogatom, ami láthatóan Timinek is tetszik, mert az ujjai egyre gyorsabban mozognak. Ki-be, fel-le.
olvasd tovább