Amikor elérem, és az ujjam hegye megérinti a nedves részt, ő ismét megremeg, ahogy én is. Az ujjaim egyre merészebbek, és egyre mélyebben túrnak bele, amitől az egyre nedvesebbé, és lüktetőbbé válik. Így éljük át egymás felfedezésének az örömét, amikor megérzem, hogy nem bírom visszatartani a belőlem kitörni készülő áradatot. Érzem, amikor elindul, és azt is, amikor az első cseppek elszállnak a messzeségbe, amikor az ajtóban megjelenik Móni, és mondana...
Odalépek hozzá, majd belenyomom a farkam a pinájába, amikor felsikolt. - Ne oda, a seggembe nyomd. Andi hátra nyúl a két kezével, megmarkolja a farizmait, majd a segge lyukába dugja a kezei két ujját, és széthúzza. Pont mint anyunak, kifordul a belseje, ami ott vöröslik előttem, én meg belevágom a faszomat, és baszom őt, ahogy csak bírom. Ő is hamar elélvez, szinte ugyan úgy, mint pár pillanattal korábban az anyja. Andi maga mögé nyúl, és eltaszít magától.
Alig vártam, hogy este legyen és végre ágyba kerüljünk de aztán, már zuhany alatt megtettem. Azt hittem már alszik, de ez a kis mocsok végig nézte az ajtóban állva. Én annyira el voltam foglalva magammal, hogy észre sem vettem. Csak amikor elzártam a vizet. Gondolhatod milyen zavarban voltam. Erre ő csak annyit mondott, hogy „Ez nagyon szexi volt.”
Elé hasalok az ágyra, és a nyelvemmel izgatom őt, miközben az ujjaival játszik. Kis idő múlva, hugi is mellé fekszik, és ő is Ágihoz hasonlóan, játszani kezd magával. Az egyiket nyalom, a másikat csak nézem. Aztán gondolok egyet, és átcsusszanok hugihoz. Az ő puncija még majdnem sima, alig van rajta néhány pihe, ám úgy nedvedzik, mint egy igazi felnőtt. Oda hajolok hozzá, és megnyalom a csiklóját, ami csak egy apró gyöngyszem a rózsaszín kagylóban. Egyre jobba...
Oda hajolok az ujjához, megszagolom, és majdnem elélvezek a gyönyörtől. Annyira kellemes punci illata van, hogy szinte megrészegülök tőle. A következő pillanatban megfogom a kezét, majd magam felé húzom, és a számba veszem. Nyalogatom, szopom, de csak óvatosan hogy sokáig tartson. Amikor már nincs rajta semmi, Klári elhúzza a kezét, majd ismét benyúl a ruha alá, és egy újabb adagot tart az orrom alá. Ez most az előző duplája, hisz most két ujját veszem a számba...
Aranka belép hozzám, és a farkamat bámulja. - Így sokkal nagyobbnak látszik, mint a gatyában. - mondja nekem, majd kérdés nélkül odalép az ágyamhoz, rátérdel, majd egészen közel kúszik hozzám, aztán megint csak kérdés nélkül megfogja a farkam, és ő veri tovább, miközben időnként rám pillant, és vigyorog. Ha nem jól csinálom, szólj és abbahagyom.
Inga teste megfeszült, hangja elcsuklott, majd egy pillanat múlva hangos sikolyokkal fűszerezve járta át testét a gyönyör. Orgazmusa pillanatában én is átadtam magam az érzésnek. Lüktetve ontottam magamból forró testébe a nedveim. Gyönyöre hosszan elnyúló és lassan lecsengő volt. Inga, kéjrudam minden egyes pulzáló mozdulatára halk nyögéssel reagált, miközben én lecsukott szemmel és remegő lábakkal adtam át magam a testemet elöntő hullámzó érzéseknek.
Gyönyörittas nyögései között szája mosolyra nyílt. Tisztában volt vele, hogy őket nézem és láthatta a kezem, ahogy a farkamon járt fel s alá. A másodpercek, amíg így néztük egymást Bettivel, óráknak tűntek. Még nem láttam senkit élőben szeretkezni, és a látvány teljesen megrészegített.
Kidugom a nyelvem, és belenyalok, minek hatására enyhe remegés fut végig rajta. Ez felbátorít, és újra belenyalok, ám most mélyebben és hosszabban teszem. Betty, mintha élvezné a játékot, kicsit hátrébb nyomja a fenekét, amitől a puncija kerül közelebb számhoz, és amiből láthatóan folyik a nedve.
közelebb lépek hozzá, amikor felemeli a fejét, rám néz, és szinte hang nélkül mondja. - Kérlek elégíts ki, élvezni akarok a nyelvedtől. Lassan letérdelek az ágy előtt, odahajolok hozzá, ahol a keze a csiklóját simogatja. Lassan közelítek felé, de már érzem az illatát. - Gyere már te állat, ne várass tovább.
Érzem hogy egyre lucskosabb a puncim, és amikor a combjaimat összeszorítom, érzem is, ahogy a nedveim kibuggyannak a bugyim alól. Aztán ellazítom, majd megint összeszorítom, amitől azt érzem, hogy mindjárt elélvezek, de mégsem hagyom abba, hisz már nem vagyok képes kontroll alatt tartani a vágyam.
Nézni őket, ahogy basznak, nekem legalább annyira izgató, mint amikor én voltam felül, ezért most sem vagyok tétlen, saját magam simogatom. Már majdnem jó is lenne, amikor Erika leugrik a faszról, és mellém ül, miközben András is felkel, elénk áll, majd hozzálát, hogy a faszát kiverje ránk.
10 kiemelt történet, amit neked is el kell olvasni!
A történet címe |
Olvasások száma |
|
16 éves voltam, amikor először szoptam | Elolvasom |
5854 |
Édeshármas szextörténet | Elolvasom |
7706 |
Edit néni, a magányos szomszéd | Elolvasom |
4293 |
Nudista élmények | Elolvasom |
6295 |
Szexélményem Ica nénivel az erkélyen | Elolvasom |
3578 |
Nudi a kertben hugival | Elolvasom |
4818 |
Szeretjük a pajzán dolgokat | Elolvasom |
2112 |
A szomszéd nő egy valódi kukkoló | Elolvasom |
1811 |
Marie-Laure és a férje megtanított szopni | Elolvasom |
3530 |
Játéknak indult, de nagyon durva lett | Elolvasom |
1541 |
Keresés
Kérlek segíts nekünk, egy válasszal
Legújabb történeteink
- Bassza meg, ez egy izgalmas nap volt
- Andi és én lelépünk a buliból
- Titkok – Ruhynga VI
- A kishúgom kíváncsisága megőrjít
- Első randi és huncut ismerkedés a bárban
- Aranka néhány napig a vendégem
- Inga, én és az új kilátó
- A kukkoló – Ruhynga V
- Betty egy létrán állva lesz az enyém
- Csilla lett a ház asszonya
Kategóriák
Archívum
A legolvasottabb történetek
- Kati Zsuzsa és a kutya (10 044)
- Édeshármas szextörténet (8 399)
- Flintstones szex képregény (8 044)
- Nudista élmények (6 957)
- A dögös szomszéd csaj – 4. rész (6 755)
- 16 éves voltam, amikor először szoptam (6 549)
- A dögös szomszéd csaj – 1. rész (5 960)
- A dögös szomszéd csaj – 5. rész (5 835)
- Nudi a kertben hugival (5 471)
- Edit néni, a magányos szomszéd (4 995)