A nejem és a húga - Szex Blog

A nejem és a húga

A szoknya következik, amit csak letol a csípőjéről, majd hagyja lecsúszni a lábain. A keze most a bugyi szélén játszik, lazán húzgálja, kicsit le, aztán mégis fel, végül letolja, és ahogy a szoknya is tette, lehullik a lábaira, majd kilép belőle, és hozzám fordul. – Gyere!

olvasd tovább

Pisti és a barátnője - Szex Blog

Pisti és a barátnője

Baszás közben megpróbálok úgy fordulni, hogy kilássak az ablakon. anyu felemelkedik, és Pisti ölébe ül, jól látom, amint Pisti fasza eltűnik benne. Ezután anyu gyors vágtába kezd, aminek eredményeképpen hamar elélvez, még ide is hallani, ahogy nyögdécsel és sikongat.

olvasd tovább

A swinger-sztori - Szex Blog

A swinger-sztori

A nejem tátott szájjal nézi őket, miközben az egyik kezével a mellét markolja, a másikkal meg a bimbóját pödörgeti az ujjaival, ami nála az izgatottság jele. Amíg mi nézzük a párocskát, a nő tagja hangos nyögések közepette elélvez, ám az őt kefélő pasi máris további prédát keres.

olvasd tovább