Az imádott nő
Egy régi történetemet szeretném most elmesélni nektek, ami évekkel ezelőtt, amikor még egy számviteli cégnél dolgoztam. A munkám jellegéből adódóan, nem mondhatok el részleteket, ám azt igen, hogy a napi könyveléshez szükséges ügyfél leveleket kellett kinyomtatni, majd borítékolni és postára adni. Jó munka volt, szerettem, mert éjszaka kellett a munkát elvégezni, és ez nagyon nyugis volt.
Történt egyszer, hogy a kollégám lebetegedett, és egyedül maradtam. Persze egyedül is könnyedén elvégeztem a munkát, de fent úgy gondolták, hogy nem biztonságos ha egyedül vagyok. Ezért betették mellém éjszakára egy egyik nappalos kolléganőt, aki ugyan nem sokat értett ehhez a munkához, de legalább nem voltam egyedül, és kellemesen töltöttük együtt az éjszakákat.
Csak hogy volt egy kis bökkenő a dologban. Nem tudtam róla, hogy velem lesz egész héten.
A munka számomra egyszerű volt, egyedül sem okozott gondot, hogy időre elvégezzem. A munka azzal kezdődött, hogy lefuttattam a napi programot, ami legenerálta a nyomtatáshoz szükséges oldalakat, amit ráküldtem a nyomtatóra, és az kinyomtatta. Amikor ez elkészült, egy másik gép borítékba tette ezeket a leveleket, és amikor ez is kész volt, akkor én is végeztem a munkával.
Ezen az estén is igy kezdődött minden. Fut a napi program, ami általában egy-másfél órát fut, mire elkészül. Elindítottam a progit, én meg kimentem a hátsó udvarra, hogy elszívjak egy cigit. Ez a hátsó udvar, napközben a dolgozóknak fenntartott parkoló, de ilyenkor éjjel csak az én kocsim áll bent. Leülök a lépcsőre, és rágyújtok. Csend van, béke és nyugalom. Ahogy ott ülök eszembe jutnak dolgok, és elmélkedek azon, hogy ami történt, történhetett volna másképp is.
Aznap délután kint voltam a nudin, és megismerkedtem egy nővel. Ez a nő nem volt szép, ám annál inkább izgatott a stílusa, a habitusa. DE mondhatnám azt is hogy egy kicsit perverz volt. Ez abban nyilvánult meg, hogy ott feküdtem a víz mellett, amikor odajött hozzám, és megkérdezte hogy mellém fekhet-e.
– Persze, csak nyugodtan, hisz elférünk.
Miután levetkőzött és letelepedett, ismét megszólal.
– Ugye nem gond, hogy én is meztelenül vagyok?
– Dehogy gond, hisz én is az vagyok.
– Akkor jó. – mondja nekem, és aztán egy hosszú csend telepedik ránk.
Nem sokkal később, felül és ismét kérdez tőlem.
– Megkérhetnélek hogy kend be a hátam a napolajjal?
– Persze, nagyon szívesen.
Én is felülök, és átveszem tőle a flakont, miközben ő lehasal. Nyomok a kezembe egy kis napolajat, és elkezdem a hátát kenegetni, majd egyre lejjebb, ám a fenekét diszkréten kikerülöm.
– A fenekemet se hagyd ki. – szól az utasítás, így hát bekenem azt is.
Néhány perc alatt el is készülök, amikor megfordul.
– Elöl is bekensz ugye?
Erre mit lehet mondani, persze hogy bekenem. A vállánál kezdem, majd a karajai, és a hasa következik, amikor ismét rám szól.
– És a cicimmel mi lesz? Kérlek azt is kend be jó alaposan, nehogy megégesse a nap.
Hozzáláttam, hogy pótoljam a hiányosságot, majd folytattam tovább. Amikor a puncijához értem, arra gondoltam, hogy ha kihagyom, megint rám fog szólni, úgyhogy inkább azt is bekentem. Amikor a csupasz husit simogatom a tenyeremmel, akkor a farkam már keményen áll, de nem adom fel, és folytatom a lábán, majd nemsokára az egész nő, csillogott az olajtól.
Épp le akarok feküdni a saját helyemre, amikor ismét megszólal.
– Még valamit kérhetek?
– Persze. – mondom neki egy sóhaj kíséretében.
– Puncimra nyomj még egy adagot az olajból, légy szíves. Nyomtam neki.
Aztán ismét a hasaláshoz készülök, mert a farkam már nagyon merev, amikor az látom, hogy a csaj, az egyik kezével a punciját kezdi simogatni. A szemem le sem tudom venni róla, és csak nézem. Izgató. Egy idő után a hason fekvés már kezd kellemetlen lenni, ezért az oldalamra fordulok, és úgy nézem tovább.
A csaj időnként rám pillant, de nem zavartatja magát, mert tovább simogatja magát.
– Tetszik? – kérdezi tőlem, miközben rám se néz. Tudja hogy nézem.
– Nagyon tetszik. – mondom neki, miközben rámarkolok a farkamra, mert már alig bír magával.
– Csináld csak te is nyugodtan. – Mondja nekem ismét, mintha tudná mit csinálok.
Erre nem válaszolok neki, csak verem tovább a farkam, amig nézem ahogy ő is maszturbál. A helyzet nagyon izgató, és ezért hamar elélvezek. A másik kezemmel a homokban csinálok egy kis mélyedést, és belelövöm a gecit. Majd a végén betemetem, és nézem tovább a nőt, aki már szintén a csúcson van.
Amikor ős is elélvez, csak fekszik tovább, és ismét szótlanságba merevedünk. Én is lefekszem, behunyom a szemem, és csak ámulok azon, hogy mik történnek velem.
Épp itt tartok az elmélkedésben, amikor még mindig a hátsó bejáratnál ülök a lépcsőn, és teljes gőzzel verem a farkam. Már ismét a jelenben vagyok, és ahogy a tenyerem siklik a farkamon, érzem már, hogy mindjárt eljön a csúcs. Aztán mély morgó sóhaj közepette, kilövöm a gecit, ami elszáll a sötétségebe, és átadja a helyét, a megnyugvásnak.
Amikor felállok, egy halk sikolyt hallok, amire odakapom a tekintetem, és csak egy fehéren világító segget látok, amint besuhan az ajtón belülre. Miután felhúzom a nadrágomat, már megyek is utána, hogy megtudjam ki volt az. Amikor belépek, ott áll egy nő az átjáróban, és épp a szoknyáját igazgatja. Amikor megállok mögötte, akkor fordul felém.
– Szia Csilla. Te hogy kerülsz ide? – kérdezem tőle, mert mint kiderült a nappalos kolleganőm az. Mindketten évek óta vagyunk a cégnél, de az időbeosztás miatt, csak ritkán találkoztunk, és beszélgetni még ritkábban volt alkalmunk. Mindig megcsodáltam őt, mert nagyon szép és vonzó nő. Plusz van benne valami érzékiség, ami határozottan vonzott engem mindig.
– Én vagyok Béla helyet, amig ő beteg.
– Hogy hogy? És én miért nem tudok róla?
– Nem tudom, én is csak tegnap tudtam meg.
– Hát ez marha jó.
– Nekem mondod? – kérdez vissza, miközben még mindig a ruháját igazgatja.
– Figyelj csak Csillus. Nem akarok udvariatlan lenni, de tudni akarom. Te meglestél engem, amikor kivertem a farkam?
– Nem… Vagyis de. Szóval az úgy volt, hogy amikor megérkeztem, és nem láttalak, kijöttem ide is, akkor láttam meg hogy…
– És?
– Megijedtem. Vagyis inkább elszégyelltem magam, és bejöttem.
– Akkor hogy láthattalak mégis?
– Mert… – egy kis szünet. – felizgatott hogy megláttam, amint kive… hogy…
– Ez oké, és?
– Aztán visszajöttem, és néztem.
– Legalább jól csináltam?
– Igen.
– Szóval felizgatott a dolog, és lehúztad a szoknyádat?
– Igen. Közben én is simogattam magam, és egyre izgatottabb lettem.
– Hát ennek örülök. Legalább neked is jó volt?
– Nem, mert megelőztél.
– Sajnálom, akkor inkább hagylak hogy befejezhesd.
– De én nem akarom most már. Ez így tök ciki.
– Miért lenne ciki. Te láttad, hogy én elélvezek, és most én is látni akarom, ahogy te elélvezel. Ez így korrekt nem?
– Nem. ez így nem ér.
– Jó, akkor segítek. – Mondom neki, majd leülök az egyik asztal szélére, majd előveszem a farkam, és lassan húzgálni kezdem. Csilla csak áll ott előttem, és a szemét le sem vesz rólam. A farkam már ismét keményen áll, amikor Csilla, kicsit hátrább tolat, majd belehuppan az egyik székbe. Lassan szétnyitja a combjait, feljebb húzza a szoknyáját, és a kezét a bugyijába dugja. Egy ideig csendben simogatja magát, amiből én semmit sem látok. Erre a farkam visszateszem a nadrágba, majd benyúlok az öv fölött, és úgy masszírozom tovább.
– Miért dugtad el? – kérdezi tőlem szemrehányóan.
– Mert te is titkosan csinálod. Ha én láthatlak, akkor te is.
Megértette elsőre, mert feljebb húzza a szoknyát, és a bugyit is félrehúzza, és igy már látom, amint az ujjai a csiklóját simogatják.
– Ez így még mindig nem jó. – mondom neki, majd odalépek hozzá, és felállítom őt. Lehúzom róla a bugyiját majd a szoknyát is, és letérdelek elé. A nyelvem lágyan érinti a nagyajkait, majd lassan körözve egyre beljebb nyomulok a nyelvemmel, amig el nem érem a csiklóját.
– Ez így nagyon jó. – mondja nekem, szinte nyögve. Én meg folytatom. A nyelvem egy re több és sűrűbb nedveket lefetyelhet, amit imádok kinyalni egy felizgult punciból. Szemlátomást ez neki is gyönyört okoz, mert az én ritmusomhoz igazodva mozgatja a csípőjét, szinte megbassza a számat.
Amikor már úgy érzem, hogy nem bírok magammal, felállok, és őt is felemelem a székből. Amikor az arcunk egymással szemben van, a fülébe súgom.
– Imádlak Csilla. Ettől ő megremeg, és a szemembe néz, én meg megcsókolom őt. A számon még vastagon az ő nedvei vannak, de ez most már a mi nedvünk, mert megosztom vele is. Aztán megfordítom, hogy háttal legyen nekem, és a testét előre nyomom a szék felé. Ő veszi a lapot, mert fel is térdel rá, és a fenekét felém fordítva, szinte követeli hogy dugjam meg.
A farkam már a puncijánál van, amikor becsusszan a hegye, ő egy kicsit felszisszen, talán csak az élvezet miatt. Nem kell tennem szinte semmit, mert ő ráhúzza magát a farkamra, és fel-le jár rajta. Átveszem tőle a ritmust, és úgy dugom tovább.
Tényleg nagyon fel lehetett izgatva a pinácskája, mert alig egy perc alatt elélvez a farkamon, Aztán megfordul és leül a székbe, majd a szájába veszi, és szopni kezdi. Nem kapkodja e a dolgot, szinte kiélvezi minden pillanatát. Pont úgy szopja, ahogy én a legjobban szeretem. Lassan, és a nyelve játékával szívja, szopja, amig én is elélvezek. Nem engedi el, csak szopja tovább, egészen az utolsó cseppig. Aztán, amikor vége, feláll velem szemben, és most ő csókol meg. Érzem a szájában a gecimet, és azt hogy ezt meg akarja velem osztani. Amikor elfogy, tovább nyaldossuk egymást, szinte ne is tudok vele betelni. Annyira régen vágyom Csillára, és most itt van, és az enyém lett. Boldog vagyok.
Pár pillanattal később felöltözik, és ismét rendbe teszi magát, ahogy én is, majd bezárom a hátsó ajtót, és bemegyünk az irodába. Miután mindketten lenyugodtunk, odalépek hozzá, és megkérdezem tőle.
– Ugye neked is jó volt?
– Igen nagyon, már régóta vágytam erre.
– Ezt hogy érted?
– Nem tudom hogy egyáltalán elmondjam-e neked.
– De. Mond csak el, tudni akarom.
– Jól van. Szóval néhány évvel ezelőtt, amikor először találkoztunk a céges karácsonyi bulin, akkor felfigyeltem rád. Megtetszettél nekem, és a stílusod is bejött. Szerettem volna ha közelebbi kapcsolatba kerülünk, de ez nem történt meg, pedig mindent elkövettem hogy felhívjam magamra a figyelmedet. Sajnos te akkor mást választottál, és Andreával jöttél össze.
– Nagyon sajnálom, ezt nem tudtam. – mondom neki, ami igaz is volt. – Valójában én is felfigyeltem rád, hisz te voltál akkor a legjobb nő az egész cégnél, – persze most is az vagy.
– Akkor miért nem közeledtél felém?
– Hogy őszinte legyek, a barátnőid miatt. Úgy össze voltatok nőve, akkor, ott, hogy nem találtam rá alkalmat, hogy egyedül legyél és megszólítsalak. Pedig akartam. Nagyon akartam.
– Basszus. Tudod miért lógtak rajtam a csajok? Mert elmondtam nekik, hogy rád vagyok kattanva, mire ők, egész este drukkoltak nekem, hogy összejöjjön a dolog.
– Vagyis azért nem jött össze, mert ők azt akarták, hogy összejöjjön?
– Hát valahogy úgy néz ki.
– Ez nagyon gáz. Mit szólsz, ha most bevallom neked, hogy évek óta rád vágyom, és szeretném ha közelebbi kapcsolatba kerülnénk egymással.
– Nem lehet. – Mondja nekem, és miközben rám emeli a tekintetét, egy könnycseppet látok a szemében.
– Miért nem? – kérdezem tőle, de már tudom is a választ.
– Tavaly nyáron férjhez mentem. – válaszolja, miközben a fejét a mellemre hajtja és sírni kezd.
– Sajnálom, Mondom neki, és valóban nagyon sajnálom, hogy így alakult.
Az egy hét, amit együtt töltöttünk, nagyon jó volt. Minden estét úgy kezdtünk, hogy szerelmeskedtünk, és mindent megtettünk egymásért. Már vártam a következő karácsonyi bulit, hogy újra láthassam, de ő akkor már nem volt a cégnél, és soha többé nem láttam.
Ha valakitől akarsz valamit, akkor azt ne halogasd, mert nem tudhatod, hogy lesz-e rá következő alkalom.
Szombati ajándék
Együtt maszturbálunk négyesben a Duna parton
Anna elélvezett. Kicsit megremegett mindene, de amúgy nem nagyon látszott rajta az orgazmus. Amikor kész van, az ujjait a szájába veszi, lenyalogatja, majd így szól hozzám: – Most te következel.