Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Zsuzsi és Márti a két stoppos lány esete

Megint nyár van és megint meleg, közel a negyven fokhoz. Egy nagy fa árnyékában ücsörgök, az autóspihenőben, ami az M1 Bécs felé vezető szakaszán van. Már megittam egy egész üveg jéghideg ásványvizet, elszívtam egy cigit. Elkezdem összeszedni a cuccaimat, a szemetet a kukába dobom, a kulcs a mezemben, és elindulok vissza a kocsihoz, ami szintén árnyékban áll. A kocsi mellett két lány álldogál, és beszélgetnek. Amikor odaérek, és kinyitom az ajtót, mindketten mellém lépnek, és az egyik lány megszólít.
– Szia. Hová tartasz? – kérdezi a szőke.
– Bécsbe megyek. És ti?
– Ja de jó, mi is épp oda tartunk.
– Stoppoltok?
– Igen. Elvinnél minket?
– Persze, szálljatok be, máris indulunk.

Én beülök előre, a két lány pedig hátra. Amikor már a pályán haladunk a forgalomban, bemutatkozok nekik.
– Én Gábor vagyok. Titeket hogy hívnak?
– Én Zsuzsi vagyok, a barátnőm pedig Márti.
Most már tudom, hogy a szőke a Zsuzsi, a vörös meg Márti. Nézem őket a visszapillantóból, és próbálom kitalálni, hogy hány évesek lehetnek, mert szerintem még tizennyolc sincs egyik sem.
– Hány évesek vagytok?
– Én tizenkilenc, Márti meg húsz.
– Mi az úti célotok? Mit csináltok Bécsben?
– Ott lakunk mindketten.
– Együtt?
– Persze, így sokkal jobban kijövünk, és megspóroljuk az egymáshoz járkálást.
– Na igen, ennek is megvan az előnye. Megkérdezhetem hogy miből éltek?
– Hát… Ezt inkább nem mondanám el.
– Talán valami illegális dolog?
– Nem, dehogy. Semmi ilyen nincs, egyszerűen nem szeretném elmondani.

Ahogy nézem őket a tükörből, azt látom, hogy egymást simogatják. De nem csak úgy baráti stílusban, hanem ennél sokkal konkrétabban. Zsuzsi keze Márti blúza alatt matat, ami Mártinak szemlátomást örömet okoz. Kicsit állítok a tükrön, hogy jobban lássam mi történik. Zsuzsi másik keze a bugyijában matat. Izgalmas a dolog, amit az is igazol, hogy a farkam merevedni kezd a nadrágomban, ami így ülő helyzetben elég kényelmetlen.

A következő pillanatban Zsuzsi kiveszi a kezét a bugyiból, és Márti szájába dugja az érintett ujjakat, amit ő átszellemülten lenyalogat róla. Zsuzsi még egy kicsit helyezkedik, amikor azt látom, hogy a bugyiját levetve, szétrakott lábakkal, immár konkrétan simogatja magát, időnként mélyen magába nyomja az ujjait, miközben nagyokat sóhajt. Még egy kicsit igazítok a tükrön, és így már minden jól látok.

A két lány egyre jobban kezd belemelegedni a játékba, miközben Zsuzsi folyamatosan engem néz a tükörből. A figyelmem egyre jobb rájuk fókuszál, ezért már csak nyolcvannal repesztek a külső sávban, és keresem az alkalmat, amikor lehajthatok a pályáról, hogy nyugodt körülmények között folytatódjon a játék.
– Tetszik neked, amit látsz? – kérdezi Zsuzsi, miközben rám mosolyog.
– Igen, nagyon tetszik.
– Szeretnél te is beszállni?
– Ha lehet, akkor igen. Nagyon felizgattatok.
– Tudom. – mondja Zsuzsi, majd felül, és a két ülés között előre nyúlva megmarkolja a farkam, ami már alig fér el a nadrágomban.
A keze a nadrágomon matat, ám ügyes kezekkel hamar kioldja az övemet, majd a gombot, végül lehúzza a sliccemet, és végre kiszabadul a farkam a börtönéből. Azt hittem hogy ennyi elég is neki, de tévedtem. Az anyósülést hátrahúzza, majd megdönti, előre mászik, és leül mellettem. így már teljes mértékben hozzáfér a farkamhoz, majd elém hajol és a szájába veszi. Nagyon finoman, szinte alig érintve nyalogatja, néha a szájába veszi, és kissé megszívogatja. A szemem már az úton, és a kijáratot keresem.

Amikor leállítom a kocsit a pihenőben, már javában szopja a farkam, a hátam mögött meg Márti maszturbál, a valahonnan előkerült vibrátorával. Imádom ezt az érzést, bármeddig el tudnám viselni, hogy egy nő szopja a farkam. Zsuzsi feltérdel az ülésen, és amig a farkam szopja, az egyik kezével a punciját izgatja. Apró és halk nyögések hangja tölti meg az utasteret, amikor meglátom, hogy pont felénk tart két ember. Ránézésre kamionosok, hisz tőlünk távolabb, a pihenő elején csak ilyen nagyvasak állnak. A két pasi egyre közelebb van, én csak reménykedek benne, hogy ne jönnek ide, és ne zavarják meg ezt a kis közjátékot. Tévedtem.

Ahogy Zsuzsi a ülésen térdel, a segge az ablak felé, amikor a két idegen oda ér hozzánk, és meglátják az ablakon kibámuló segget, Mindketten mondják a magukét, ám nem értek belőle semmit, mert talán törökül beszélnek. Láthatóan tetszik nekik a műsor, mert az egyik előveszi a farkát és hozzálát, kiverje Zsuzsi seggére. Márti a hátsó ülésen még mindig a vibrátorral játszik, amiközben nézi hogy a két pasi körbe táncolja Zsuzsi seggét. Én mindjárt elélvezek, és ezt Zsuzsi is pontosan tudja, mert rászívja magát a farkamra, és úgy szopja, hogy attól egyből eldurranok, és minden cseppet a szájába lövök, és ő mindet magába fogadja. Akkor megfordul, és szétrakott lábakkal az ablak és a két idegen felé fordulva, szétnyitja a blúzát, majd a szájában lévő gecimet kicsorgatja a melleire, majd elkeni rajta.

Erre a két idegen közül a bátrabb, aki kiveri a faszát, szintén elélvez, és tele spricceli a kocsi oldalát, az ablakot a gecijével. Miután kész van, elrakja a faszát, és a másik unszolására tovább állnak, majd eltűnnek a vécé épülete mögött.

Ebben a pillanatban halljuk meg, amint Márti a csúcsra ér. Apró sikkantásokkal élvez el, és még sokáig simogatja magát, amig az orgazmus élménye tovaszáll. Eközben Zsuzsi ismét hátra mászik hozzá és gyengéden simogatja őt. Egy idő után egymás karjaiban szuszognak, és kicsit később mindketten elalszanak.

Miután kissé tisztába tettem magam, az autó oldalát is lemostam, pontosabba vízzel lelocsoltam, és lefújtam ablaktisztítóval. Így nem steril, de legalább nem látszik. Ezután elindultam Bécs felé. Az úton szinte végig aludtak a lányok, csak akkor keltettem fel őket, amikor már a városban voltunk, hogy elmondják merre kell mennem. Meglepetés volt ez is, hisz kiderült, hogy alig két utcányira lakunk egymástól. Még néhányszor találkoztunk, ám nem sokkal később elköltöztek egy másik városba.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége