Olyan tűz volt ebben a csókban, amit még nem tapasztaltam Tőle. Nyelve vad táncba kezdett az enyémmel. Ujjaim ki-be csúszkáltak. Cuppogva merültek el újra és újra a forróságban. Kezét kivette a nadrágomból eltolt magától. Belemarkolt saját melleibe.
Együtt maszturbálunk négyesben a Duna parton
Nick Wood, , Maszti, Négyesben, Nyilvános szex, Történetek, 0Anna elélvezett. Kicsit megremegett mindene, de amúgy nem nagyon látszott rajta az orgazmus. Amikor kész van, az ujjait a szájába veszi, lenyalogatja, majd így szól hozzám: - Most te következel.
- Baromira felizgatott a látvány. Még sosem láttam olyat, hogy valaki csak úgy elélvez, hogy még csak hozzá sem nyúl. - Hát akkor most láthattad. És az elmondásod alapján még tetszett is, igaz?
A haverom a húga és én Sziasztok szeretnék veletek egy kis történet megosztani ami velem történt még fiatalabb korban. Volt nekem egy jó haverom. Mindketten 18 évesek voltunk. És úgy bár nagyon kanosak , hiszen se nekem se neki nem volt barátnője. Így hát csak a kezünk marat. És egyszer csak beszéltünk.hogy ki mire szokta verni . Elárult hogy ha csak ketten vannak otthon a húgával. Ès a huga alszik akkor ki szokta verni rá . Kérdezem tőle és azt hogyan? Elmesélte h...
Keresés
Kérlek segíts nekünk, egy válasszal

Legújabb történeteink
- Karácsonyi erőszak az otthonomban
- Az ügyintéző
- Az elbaszott swinger buli
- Az öreg elhozta nekem, a karácsonyi ajándékomat
- A csajom leszopja az ételfutárt
- Margit is szereti ha finom
- Együtt élvezzük a ruhapróbát
- A prosti és a két ügyfél
- Családi nudista kalandjaim az autóban
- A legfinomabb kávét nálunk ihatod
Kategóriák
Archívum
A legolvasottabb történetek
- Kati, Zsuzsa és a kutya (10 545)
- Édeshármas szextörténet (8 882)
- Flintstones szex képregény (8 504)
- Nudista élmények (7 446)
- A dögös szomszéd csaj – 4. rész (7 238)
- 16 éves voltam, amikor először szoptam (7 056)
- A dögös szomszéd csaj – 1. rész (6 463)
- A dögös szomszéd csaj – 5. rész (6 340)
- Nudi a kertben hugival (5 935)
- Edit néni, a magányos szomszéd (5 527)