
Az alábbiakban a legtermékenyebb szerzőnk, Gabriel írásait gyűjtöttük neked össze. Reméljük, hogy az olvasás közben megjön az ihleted, és Te is megírod nekünk a legjobb történetedet.
Amikor visszanézek, azt látom, hogy Anna már ott ül mellettük, és András faszát markolja, míg Zsóka csak nézi, és...
Mindeközben a vele szemben álló faszinak teljes gőzzel veri a faszát, majd amikor az elélvez, az összes gecijét, a...
Az utolsó parti akkor történt, amikor ismét hatan jöttek látogatóba, akiknek már nem volt elég, hogy kiverik rá a...
Bennem ismét feléled a vágy, hogy milyen csodás is lenne, ha mindig együtt lehetnénk, és minden alkalommal együtt élvezhetnénk...
Zsuzsi és Márti a két stoppos lány esete
Gabriel, , Hármasban, Leszbikus, Maszti, Nyilvános szex, Szopás, Történetek, 0Amikor leállítom a kocsit a pihenőben, már javában szopja a farkam, a hátam mögött meg Márti maszturbál, a valahonnan...
Kitapogatom a nőt, majd a kabátot és a ruhát felhajtva, máris beléhatolok, és úgy baszom, mint aki már hetek...
A csajom és a barátnője élvezzük egymást
Gabriel, , Hármasban, Leszbikus, Maszti, Szopás, Történetek, 0- Szeretném ha hátulról basznál meg. - mondja nekem, miközben kijön a vízből és a peremre könyököl, ezzel felkínálva...
Az öngyújtót behajítja a házba, ami abban a pillanatban lángra kap. Mire kocsihoz ér, már az egész ház lángol....
Éjjel a deák téren basztunk egy padon Ez is egy régi és maradandó emlék, hisz izgalmas volt, és… kezdjük...
Ahogy közelebb értem, azt láttam, hogy egy párocska épp a szex élvezetének hódol, miközben teljesen belefeledkeztek a mókába, így...
Hármasban masztizunk az éjszakai parkban
Gabriel, , Hármasban, Maszti, Nyilvános szex, Történetek, 0- És a néződdel mi lesz? - Milyen néző? - kérdezem tőle, és közben körül nézek. Két paddal mellettem,...
Ha perverz vagy, ne tégy úgy, mintha nem lennél
Gabriel, , Maszti, Nyilvános szex, Szopás, Történetek, 0Ahogy sétálunk tovább, néha megmarkolja a farkam, néha megállít, majd rábukik és egy kicsit megszopkodja, amitől persze feláll a...
Két kis picsa okozta a vesztemet
Gabriel, , Hármasban, Maszti, Nyilvános szex, Szopás, Történetek, 0Akkor elmondom mit fogok tenni. A konyhában egy fazék van a tűzhelyen, amiben forr a víz. Amikor ismét megkérdezem,...
Ő hirtelen megfordul, majd rábukik a farkamra, hogy kiszopja. Talán jó lehetett volna, ha nem csapja meg az orrom...
A medence mellett simogattam magam, és lebuktam
Gabriel, , Hármasban, Maszti, Nyilvános szex, Történetek, 0Lassan elszálltak a gátlásaim, becsuktam a szemem és önfeledten masztizni kezdtem. Mikor pár perccel később kinyitottam, felsikítottam halkan. Ketten...
Térden állva mutatja a kamerának a seggét, a segglyukát a pináját, amin tisztán látható hogy nedves, szinte csordogál belőle...
- A gecidet most le rólam, úgy célozz. - Jó. - mondom neki, majd az arcára engedem az első...
Egy bombanő a férje előtt szopott le Egy bombanő a szabad ég alatt, a férje előtt szopott le. Mindjárt...
Már egészen közel vagyok a csúcshoz, amikor megáll a keze, és rám néz. - Megengeded hogy a számba vegyem a...
Ő csak simogatja magát alul, felül, láthatóan nem zavarja hogy én nézem őt, sőt inkább kifejezetten élvezi ezt. Látszik...
- Baromira felizgat, hogy ilyen perverz állat vagy. - mondom Barbinak minden romantika nélkül, csak a tényeket hangsúlyozva. - Bárcsak...
Még jó hogy a bejárattal háttal vagyok, mert így gond nélkül megfigyelhetem a kukkolómat. Úgy tűnik, hogy a szomszéd...
Ettől aztán végképp elszakad a cérna, és elélvezek. Pont a két melle közé, szinte hallani lehet ahogy a csattan...
Kiveszem az üveget a kezéből, amit leteszek az asztalra, majd megfordítom őt, és egyszerűen ráhúzom a farkamra. Ő veszi...
Aztán egy ponton a remegése felerősödik, és ő egy hatalmas sóhajjal, eljut a csúcsra, amitől a remegése is megszűnik....
Amikor rájön, hogy mit nézünk, akkor odaúszik Ádámhoz, majd kérdés nélkül bekapja a faszát, és szopni kezdi. Ahogy nézem...
A nőt betakarom egy vékony takaróval, ami elég kell hogy legyen, mert elég meleg van idebent. Én bemegyek a...
Épp itt tartok, amikor a szemben zuhanyzó nő leveszi magáról a felsőt, majd a bugyit is, amit a csapra...
Elkezdi kicsatolni az övemet, majd lehúzza a sliccem, és kiveszi a farkam a nadrágból. Én körül nézek az utcán,...
Amikor hozzáérek a naptejes kezemmel, azt veszem észre, hogy a nő egyik keze a puncijában matat, majd egyre gyorsabban...
Szóval nézi a játékom. Nézd csak, engem nem zavar. Húzgálom még egy darabig, hogy jól láthassa. Aztán amikor már...
Meglocsolom a szomszéd kertjét A kerti témák, mint ez a történet is, jellemzően nyáron történnek meg, én ezért is...
Amikor ezt kimondja, belenyal a fülembe, és megmarkolja a farkam, és az általam bevitt ütemben veri tovább. Szeretnék ellenállni,...
Fotózás a nudista strandon Fotózás és nudizmus, szinte mindenkinek azt jelenti, hogy megörökíti a meztelen élményeit. A nyáron én...
Ott ülök vele szemben, és közösem maszturbálunk, miközben egymást nézzük és a látványban gyönyörködünk. Az érkezőt már csak akkor...
Kati ismét a punciját simogatja, ujjazza, amitől Gabi is egyre jobban felizgul, és persze én is. Megmarkolom a farkam,...
Amikor végre benne van a faszom, elkezdek mozogni. Kezdetben lassan, aztán egyre gyorsabban. Ahogy a tempót növelem, úgy szűnik...
A forgatókönyv ugyan az, ott állok a fal mellett, és hozzálátok kiverni a farkam. A néni ismét ott terem,...
A kolléganőm titkos szexkalandja A kolléganőm a főszereplője ennek a történetnek, ami már elég régen történt. Adódott egy alkalommal,...
Ismét hátra nyúl, megfogja a srác farkát, és az ánuszához nyomja, amibe szintén kényelmesen behatol egy ilyen vékony fasz. Ben...
Aztán ismét a hasaláshoz készülök, mert a farkam már nagyon merev, amikor az látom, hogy a csaj, az egyik...
- Mit még? - kérdezem őt, de aztán rájövök magamtól is. Bedugom neki még egy ujjam, aztán még egyet,...
Szopja a farkam, de annyira bénán, hogy amikor már majdnem jó lenne, akkor valamit mindig megváltoztat. A technikája is...
Ekkor a másik kezével is lecsap rám, és rátalál a farkamra, amit jól meg is markol, mintha már soha...
Eleinte csak nézi, mintha még sose látott volna faszt, aztán egy kicsit bátortalanul megérinti, és lassan simogatja. Ahogy simogatja,...
A kiscsaj is megfeszül, szinte hanyatt esik, és úgy élvez el, hogy a szemeit rám szegezi, és vadul simogatja,...
Amig húzgáltam-dörzsöltem, addig a viszketés is elviselhető volt, főleg úgy, hogy a húzgálás eredményeképpen el is élveztem. Akkor egy...
Ahogy nézem őket, ahogy a nő szopja a faszt, miközben a pasi a csajom pináját ujjazza, elélvezek. Edit is...
- Gyere és basszál meg. Mondja nekem, miközben a szemeiben látom a vágyat. Válasz helyett, megteszem, amit meg kell...
Amikor már lüktet a farkam, mert pillanatokon belül elélvezek, akkor elenged a szájával, és a kezével markolja meg, majd...
- Mit szeretnél megmutatni? - Ház ezt. - Mondja nekem, majd az egyik ujjával bele nyúl a puncijába, és amikor...
- Baromira felizgatott a látvány. Még sosem láttam olyat, hogy valaki csak úgy elélvez, hogy még csak hozzá sem...
- Basszál meg. Mi mást tehetem volna, betoltam neki a farkam, amitől szinte megvadult. Az egyik keze a csempén,...
A kertben nudizunk a szomszéddal. Niki veri a farkam, a másik kezével saját magát izgatja, amiközben nézi Melindát, és...
Szex az erdő szélén egy padon - Érzem, hogy tűz forró, és lucskos. Elkezd rajtam mozogni, majd egyre hevesebben,...
A rajztanárnő és a tanítványa - Szex Blog Történetek - Niki már nem támasztja a konyha ajtót, hanem lép...
A kéz, immár két kéz volt, és szemérmetlenül végig járta a testem. - Szabadítson ki! Nem hallja? Az idegen...
Szexélményem Ica nénivel az erkélyen. Aztán néhány pillanat múlva ő elélvez, de közben a keze nem áll meg, folyamatosan...
Perverz Vivi és az 5 keményfaszú pasi története- Szex Blog - Vivi elkapja a legközelebb álló farkát, és magához...
- Így szeretnéd? Kérdezi, majd az ujjaival lassan körbe simítja az ajkakat, fel, majd le. Ettől megint kiver a...
A nudista parkban elkövetett orgia miatt tegnap nehéz napom volt, ezért ma nem keltem fel korán, inkább heverésztem még...
Anyu közben nézi hogy szopok, és a kezével Zoli zacsiját markolássza. Már nagyon várom hogy a számba élvezzen, régóta...
- Baszki Te állat, ez kurva jó volt, kibaszottul felizgultam tőle. Ez kurva jó, Vera megette a gecidet, és...
Megfogta a kezem és odatette a pinájához, kérte, hogy nyúljak bele, és simogassam szép finoman. Ujjam simán belecsúszott nedves,...
A parkban vertem ki a faszom neki és ő élvezte Ez a történet a parkban már régen volt, akkoriban...
Eközben a másik kezével, benyúl a lábai közé, azokat egy kicsit széttárja, és elkezdi a punciját simogatni. Ettől kiver...
Meztelenül olvasok a parkban egy padon Kaptam egy jó könyvet, amit épp most olvasok a parkban, meztelenül egy padon...
Lányoknak szóló változatot itt olvashatod: 1.rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész. A szomszéddal maszturbáltam 4. rész Reggel korán...
Lányoknak szóló változatot itt olvashatod: 1.rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész. A szomszéddal maszturbáltam 3. rész A vonatom...
Lányoknak szóló változatot itt olvashatod: 1.rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész. A szomszéddal maszturbáltam 2. rész A borítékkal...
Buja hétvége. Részlet az Álmok és Vágyak c. könyvből
Gabriel, , Maszti, Nyilvános szex, Történetek, 0Buja hétvége Ez egy nagyon Buja hétvége. Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, már világos volt. Még nem teljesen, de...
Munkából hazafelé maszturbálok a parkban Ma megint szép idő van, mára végeztem a munkámmal, és épp hazafelé sétálok,...
Ahogy az ujjam mozdul a keményre duzzadt csiklómon, a vágy teljesen letaglóz, az ujjam lassú mozdulatokkal simogatja. Felbátorít egy...
A szomszéddal maszturbáltam a kertben. Néztem ahogy a pasi simogatja magát, és én úgyan abban az ütemben simogattam a...
Mikor már közel voltam a csúcshoz, a vendégünk is odaférkőzött hozzánk, úgy hogy szinte ketten szopták egyszerre a farkam,...
Mi ketten szinte tátott szájjal néztük végig az egész műsort, Vera nagyokat nyelt közben és a mellbimbóját masszírozta, időnként a...
hevesen kezdesz szopni, én pedig tövig nyomom, így baszom meg a szád, amíg érzem hogy elélvezek. Az első lövések...
A kezeid a zacsimon simiznek, és a fenekem markolják, de megfogom az egyiket és a fejed felett markolva rátámaszkodok,...
Mielőtt a torkodra spriccelnék, kihúzom a szádból a farkam, és örült tempóban elkezdem kiverni rád, és szinte azonnal fel...
A bugyidat lehúzom, egészem a térdedig, letérdelek mögéd, és a simogatásokkal együtt széthúzom a feneked, és hátulról benyalok neked,...
a nyelveddel ingerelve, egy kicsit kézzel rásegítve lassú mozgással telepumpálom a szád a friss gecivel, ami a szád szélén...
A tested mozgásából tudom hogy nagyon élvezed, ezért nem is aprózom el a dolgot, az öklömmel szinte megbaszom a...
Ekkor szinte minden előjáték nélkül rábuksz a farkamra és szopni kezded, de nem úgy mint a szűzlányok, hanem úgy,...
Akkor kiveszem a szádból a farkam, megmarkolom és erőteljes húzásokkal élvezek rá az arcodra, telespriccelem a hajad a homlokod,...
Évezzük a napozást
Gabriel, , BBW, BDSM, Maszti, Történetek, 0széthúzom a feneked, és az arcom belefúrom a punci-popsiba, és nyalni kezdem. Előbb az egyiket majd a másikat...
Úgy vársz rám
Gabriel, , BBW, BDSM, Történetek, 1Úgy vársz rám A megbeszélt időre érkezem meg hozzád, kopogok, és néhány pillanattal később ott állsz előttem az ajtóban....
Ahogy a tested mozgása egyre szaporábbá válik, úgy gyorsítom én is a tempót. Ahogy közeledsz a csúcs felé, úgy...
Szombati ajándék Amikor reggel felébredünk, egy darabig nem történik semmi, csak nézzük egymást. Aztán felkelek és elindulok a konyha...
a kemény farkam odaillesztem a puncidhoz, egy kicsit megmártogatom benne, majd betolom tövig, és egy pillanatig elidőzök, hogy kiélvezzem...
És ebben a pillanatban kitör belőled egy hatalmas sóhaj, ezt követi a remegés, ami az egész tested átjárja, és...
Mivel csak ketten voltunk, a kedves ledobta magáról a fürdőrucit, és megkért hogy kenjem be a testét a napolajjal,...
Ébredés
Gabriel, , Történetek, 0Lassan elkezdesz ráereszkedni. Nagyon szűk vagy és csak picit nedves. Ez teszi a legszebbé és legkellemesebbé ilyenkor a behatolást,...
Legutóbbi hozzászólások