Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Hol szexelnek a magyarok?

A strandolás, nyár, ruhátlanság, víz, meglehetősen kedvez a szexuális vágy felébredésének. Nem véletlen, hogy nincs pár, amelynek ne jutott volna már eszébe, hogy milyen lehet szeretkezni egyet a vízben?

Egy dolgot azonban – az egészségügyi megfontolások mellett – semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni: a törvényt. Sok országban egyenesen börtön néz ki azoknak, akiket rajta kapnak, hogy „erotikus örömszerzés céljából” vannak a vízben. Úgyhogy érdemes akció előtt egy kicsit a jogszabályokat is tanulmányozni – bár sokakat nyilván direkt spanol, ha tudják, hogy tilosban csinálják.
Szex a Balatonban. Felmérés alapján a nyilvános helyen hancúrozók közül minden második vízben vagy víz közelében tette ezt. Különösen népszerűek sötétedéskor a nádasokban megbúvó horgászstégek és csónakok, de sokan azt is kihasználják, hogy a természetes tavak nyakig érő vizében vagy egy buborékokkal teli pezsgőfürdőben még nappal sem lehet biztosan tudni, mit csinál pontosan az összesimuló pár”– ismertette az eredményeket a portál vezetője. A magyarok ötöde valamilyen más természetközeli helyet, például egy csendes erdei ösvényt választott, ugyanakkor az autók és a nyilvános terek, például a közparkok is vonzónak számítanak. Szex lehetőségek:
Csábító mélység
A férfi álló pozícióban van a vízben, amiből csak a feje látszik ki. A nő átöleli, és lábával átkulcsolja a csípőjét, amiben a víz is nagy segítségére lesz. A férfi behatol, a ritmust a hullámzás és az ő csípőmozgása diktálja. Az egyetlen dolog, ami elárulhatja a szeretkező párt, a hölgy kéjes nyögése lehet.

Langymeleg nyáréj
Kutyapóz a vízben: a nő a felsőtestével felfekszik, -támaszkodik egy sík felületre. Ez lehet a medence széle vagy egy gumimatrac is. A popsija a vízben marad. A férfi hátulról „ráúszik”, avagy beúszik a lábai közé, és hátulról hatol be.

Fekvő gyertya
A medence víz alatt álló lépcsője jó szolgálatot tehet a szexuális játszadozásban: a férfi felül az egyik lépcsőfokra normál ülőpózban, tehát behajlított térdekkel. A nő az ölébe ül, és lábait a vállaira teszi. A ritmust a férfi szabja meg, miközben partnere kényelmesen a hátán fekszik és lebeg.
Különleges labdajáték
Félig felfújnak egy strandlabdát, és sekély vízre bocsátják. A nő ráfekszik, a labda nagyjából a medencéje alatt van, a popsija felfelé néz. A férfi hátulról ráfekszik és benyomul a péniszével a hüvelyébe. Inkább sötétedés utánra ajánljuk egy kihalt öbölben.

idealis- helyszin szexhez

Otthoni kádszex
Ezt azoknak ajánljuk alternatívaként, akik semmiképp sem szeretnének kockáztatni a szabadtéri szexszel, és elég sportosak, hajlékonyak, illetve az otthoni kádjuk is elég méretes. Miután a kádba némi vizet engedtek, a nő az oldalára fekszik úgy, hogy az alkarjával megtámasztja magát. Egyik lábát kinyújtja a magasba, a másik behajlítva marad. A férfi odatérdel, és behatol. A csúszásveszély miatt érdemes a tempót visszafogni, és ügyesen kapaszkodni, de csúszásgátló szőnyeget is ildomos letenni. Lehet persze csinálni a kerti medencében is, ha csak az alján van víz.

A nyilvános helyen összebújók között kevesebben vannak, akiket kifejezetten izgat, hogy a közelben mások is vannak, a többség igyekszik elrejtőzni. Többen voltak, akik pont emiatt kerültek kínos helyzetbe”– mondta Varga Zoltán. Az autóval sötét helyre lehúzódókra gyakran a rendőrök köszöntek rá a legfontosabb pillanatban, de olyan is volt, hogy az erdei turistaútakról letérőket kóbor kutyák, vaddisznók vagy a nádasban hattyúk zavarták meg. Olyanok is akadtak, akik végül magukat buktatták le, például hagyták, hogy elsodorja a víz a fürdőruhájukat.” Ennél is feltűnőbb lehetett, amikor egy társaság tagjai közösen béreltek szállást, ezért ketten a közös konyhába szöktek ki éjszaka. A konyhaasztal azonban összedőlt alattuk, így a barátaik a romos konyha közepén, meztelenül találtak rájuk. Azok sem jártak jobban, akik szenvedélytől fűtve kirúgták az autó ablakát, és hajnalban magyarázhatták a szerelőnek, miért nincs más sérülés a kocsin.

Több mint tízezer résztvevő válaszai alapján a magyarok többször bújnak össze a nyaralás alatt, ráadásul ilyenkor merészebbek is: hétből egy ember szeretkezett már a szállodai szobán kívül, igaz, sokszor nem zavartalanul. Az izgalmakat keresők számára a wellnessrészlegek és a vízpartok a legvonzóbbak, s utóbbinál a vadállatok okozzák a legtöbb váratlan meglepetést.

Háromból csak egy embernek mindegy, hogy hol és mikor bújik össze kedvesével – derült ki a Szallas.hu felméréséből, amelyben több mint tízezer magyar lakos vett részt. A válaszadók több mint fele saját bevallása szerint gyakrabban szeretkezett nyaralás alatt, főleg a 40 év felettiek vágyát fokozza egy kis utazás. „Kutatásunk fő célja az volt, hogy ezen a területen is megismerjük vendégeink igényeit, s ez alapján több támpontot adjunk a megfelelő helyszín kiválasztásához. Az eredményekből jól látszik, hogy a mindennapi rutin megszakítása és egy kis változatosság mindenkit felráz, illetve sokan csak egy szálláshelyen tudnak zavartalanul együtt lenni – írja a Szállás.hu – Mondanunk sem kell, hogy léteznek olyan helyek, ahol nem érdemes egymásnak esnetek.


A barátnőm és az anyja - Szex Blog

A barátnőm és az anyja

Kati ismét a punciját simogatja, ujjazza, amitől Gabi is egyre jobban felizgul, és persze én is. Megmarkolom a farkam, és magamat izgatom tovább, de Kati átveszi tőlem, és ő veri tovább, de én ennél többet akarok. Megkerülöm őket, és Gabi lábai között helyezkedek el, és a farkam betolom neki.

Margit is szereti ha finom - Szex Blog

Margit is szereti ha finom

Ami végül meghozza a várt eredményt, az Margit. Ő is a lába közé nyúl és megsimogatja magát, amiben nincs semmi különleges, semmi extra, ám én mégis elélvezek tőle. Ekkor a farkam már úgy tartom, hogy a kilövellő geci, pont a bögrébe csurranjon. Több ütemben tör fel belőlem, és én igyekszem a mennyiséget igazságosan elosztani a két bögrébe, hogy mindketten kapjanak belőle bőségesen. Amikor már nincs több, a két nő rám vigyorog, és hozzálát kevergetni a kávét. Aztán leteszik a kanalat, majd felemelik, és szinte egyszerre kortyolnak bele. Amikor leteszik a bögréjüket, Margit szólal meg elsőként. – Hát ez tényleg isteni finom.

  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0%0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük