Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Vibrátoros maszti a kanapén

Egy szorgos hétfő reggelen számos teendőm mellett, meg kell beszélnem néhány dolgot a külföldi partneremmel, hogy miként alakítsuk a dolgokat a következő időszakban. Néhány levélváltás után, megállapodtunk hogy a ma reggel megfelelő lesz, hogy beszéljünk. Nem telefonon, hanem skype-on szoktunk beszélni, így olyan mintha egy asztalnál ülnénk.

Hívott is a megbeszéltek szerint, és elmerültünk a részletekben. Aztán jött a meglepetés. Kinyílott a fürdő ajtaja és Te kilibbentél teljesen pucéran. Kissé elakadt a szavam, ám a szemem nem tudtam rólad levenni. Aprólékos mozdulatokkal törölgetted magad, mintha még vizes lennél, de persze már száraz volt mindened, illetve egyedül csak a puncid lehetett nedves. Mintha ügyesen megterveztél volna minden mozdulatot, mint aki tudja, hogy mivel lehet engem a legjobban felhúzni.
A törülközőt leteríted a kanapéra, majd kényelmesen elhelyezkedsz rajta, és lassú kimért mozdulatokkal elkezded bekenni a tested azzal az illatos olajjal, amit mindketten szeretünk. Egyszer csak arra eszmélek, hogy az üzlettársam kérdezi tőlem hogy:
– Mi történt? Baj van?
– Á, semmi csak a kutya jött be sáros lábbal. Válaszoltam.
– Nos akkor szerinted melyik megoldás a legjobb?
Én meg mint aki most ébred fel, nem is tudtam hogy erre mit válaszoljak, inkább elhárítottam a dolgot, és egy általam elképzelt változatot vetettem fel, mint lehetséges megoldást, hogy ezzel egy kis időt nyerjek.

Eközben Te befejezted az olajozást, és apró lépésekkel közeledsz felém. Mivel a kamerám nyitva van, nem gondoltam hogy pucéran ide tipegsz hozzám, ezért egy kicsit bizonytalanná lettem hogy vajon mi a terved.
Aztán rájöttem. Megállsz mellettem az asztalnál, leguggolsz, majd egyre közelebb mászva, térden odacsúszol egészen elém, és határozott mozdulatokkal elkezded lehúzgálni rólam a rövidnadrágot. Kicsit helyezkedtem is, hogy könnyebb legyen, nehogy véletlenül lebukjunk.

Ekkor szinte minden előjáték nélkül rábuksz a farkamra és szopni kezded, de nem úgy mint a szűzlányok, hanem úgy, mint aki tudja hogy most igazán le akar szopni.

A monitoron Látom hogy Béla kicsit furán néz rám és megkérdezi.
– Biztos hogy minden rendben van?
– Persze, minden a legnagyobb rendben.
– Akkor jó. Szóval csináltam egy kis összehasonlítást, és nekem a Te terved jobban tetszik, szeretném ha néhány érvet felhoznál még mellette,, hogy miért is jobb valójában, mint amit én ajánlottam.
Kész vagyok. Beszélnem kell, ám közben meg kell őrizni a látszatot hogy minden rendben van. Úgy tettem mintha gondolkodnék, valójában azt is tettem, majd néhány tőszavakkal kifejtett mondattal megerősítettem a véleményem.

Közben Te elengedtél, szinte kúszva távolodsz tőlem, és pedig kétségbeesve agyalok hogy vajon miért hagytad abba, hisz már majdnem jó lett volna. Közben a válaszokat nyomtam Bélának, épp ami az eszembe jutott, és csak néztem hogy távolodsz, nem tudtam hova mész. Aztán rájöttem.

Vissza a kanapéra, széttett lábakkal, és valamilyen varázslattal, egyszer csak a kezedben volt a kedvenced, a big nevű hatalmas vibrátorod. Ekkor már kivert a víz, igyekeztem mindent úgy alakítani, hogy mielőbb be tudjuk fejezni a beszélgetést, mert így nagyon nehéz, itt megfelelni az elvárásnak, és még nehezebb nem figyelni rád, aki a kis hegyes rózsaszín nyelvével, módszeresen végignyálazza a a szilikon faszt, majd megint csak kimért lassúsággal odailleszted a végét a puncihoz.

Amikor meghallottam az első cuppanós hangot, és ezzel együtt a big fele eltűnt benned, akkor már nem is volt érdekes hogy mit mond Béla, vagy hogy a kérdésére válaszoljak, szinte automatikusan jöttek a szavak, anélkül hogy tudatában lettem volna annak hogy miket mondok. Aztán észre vettem hogy a farkam még mindig úgy áll ahogy itt hagytad, alaposan benyálazva, és amikor megfogtam, végig száguldott rajtam a bizsergés, és csak azt néztem hogy a puncidat kúrod egyre ütemesebben a szilikon taggal.
Én is egyre ütemesebben vertem a farkam, és közben vágytam arra hogy beléd tolhassam, a finom forró puha puncidba.

Látom rajtad, hogy már közel a vég, a lábaid kinyújtva megfeszítve, a mellbimbód piros és kemény, a szemeid csukva a fejed hátrahajtva, és a pici helyes nyelveddel az ajkadat nedvesíted, amikor kitört belőled az élvezet. Az egész tested remeg, hang nélkül vonaglik, közben a nagy gumi fasz tövig a puncidban és csak az ujjaid hegyével mozgatod magadban.

Már én is a csúcs felé közeledek, de nem tudtam hogy mitévő legyek, de aztán eszembe jutott egy mentő ötlet.
– Figyelj Béla, kiengedem a kutyát, mert valami baja van, rögtön jövök vissza.
– Rendben megvárlak.

Ekkor kicsit oldalazva felálltam, hogy lehetőleg ne lássa meg hogy álló fasszal tárgyalok vele, és odaléptem eléd a széttett megfeszített lábaid közé, és immár keményen vertem a farkam, eltökélve hogy beterítelek a friss meleg gecivel.

Te kinyitod a szemed, rám nézel, és egy mosollyal az arcodon felülsz, rábuksz a farkamra, és alaposan körbenyalod. Aztán újra hátradőlsz, és körbemutatsz magadon, a cicin a pocin, közben halkan mondod hogy csak én hallhassam.
– Ide kérem mindet.
Én, mint az úrnő engedelmes szolgája, eleget tettem a parancsnak, és úgy vertem ki a farkam, hogy alaposan végigfröcsköltem vele minden említett testrészedet, még oda is jutott, ami nem volt a felsorolásban. Minden cseppet az érkezés sorrendjében alaposan beledörzsölsz az olajosan csillogó bőrödbe, de az utolsó néhány cseppet mér magad szoptad ki, és miután nem volt már több alaposan körbeszoptad a farkam, majd mosolyogva hátradőltél, és csak ennyit mondtál.
– Várnak még rád.

Felhúztam a nadrágot és visszamentem a gép elé, immár vigyorogva, és a legnagyobb meglepetésemre azzal fogadott Béla, hogy átgondolta, amit mondtam neki, és meg van győződve arról, hogy ez a legjobb megoldás amit jelenleg használhatunk.
Ebben maradtunk. Úgy köszöntünk el, hogy a részleteket később megbeszéljük.

Miután kinyomtam a beszélgetést, Te ismét a fürdőből jöttél ki, újra a kanapéra feküdtél és ismét csak egy tőmondat volt ami újra mosolyra húzta a számat.
– Most pedig te fogod kinyalni a puncimat.

Egy ilyen kérésnek nem tudok ellen állni. De ez majd egy másik történet.


reggeli-kave

Reggeli Kávé

Reggeli Kávé - Reggelt, itt a kávé... (nesze, bazd meg... a tehénnek meg tessék...) azért a kávét így is az ágyba kaptad.., és azért persze odaülök melléd..... a hátamat az ágyvégnek támasztom, felhúzott térdekkel ülök, és nem néznek rád...Te csak iszod a kávét, és nem figyelsz rám (látszólag..de minden idegszáladdal érzel..érzed....mint ahogy én is...), most helyzet van.. Miután a halvány mosoly a szád szögletéből eltűnik, (én is igyekszem megőrizni a szerep kívánta komolyságomat) odafordulsz lenyelve az...
  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0%0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük