Viki a bosszúálló szexdémon - Szex Blog

Viki a bosszúálló szexdémon

A korlátnak támasztom a hátam, és csak nézem, ahogy Tomi szájbakúrja a csajomat, és én nem tehetek ellene semmit. Bassza meg a ribanc.
Amikor Viki feláll, megint a lába közé nyúl, és kissé megsimogatja a pináját, majd előrehajol, és szinte hívogatja Tomit, hogy kúrja meg. Tomi meg is teszi. Kicsit szöszmötöl, de aztán mikor már benne van, úgy bassza Vikit, mint egy gép. Viki csak nyöszörög, és amikor észreveszi, hogy őt nézem, akkor megint mosolyog, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig nincs.

Continue reading

Közös maszti a kolleganőmmel az irodában - Szex Blog

Közös maszti a kolléganőmmel az irodában

Most nincs rajta a blúza, de még a melltartója sem, így most a teljes figyelmem a melleire összpontosul, amik csodásak, ám ez még nem minden. A szoknyája a derekára van felhajtva, ami alatt most még bugyi sincs. Ám ott van az egyik keze, ami a punciját simogatja, és ami időnként eltűnik benne. A másik keze a melleit simogatja, markolja, néha megcsípve a bimbókat is. Én csak nézem őt, ás ámulok rajta, egyben a látvány is magával ragad. A farkam a nadrágom mélyén ismét ágaskodni kezd.
– Tetszik? – kérdezi Szonja elcsukló hangon.

Continue reading

Nem csak nudizunk a Tisza partján - Szex Blog

Nem csak nudizunk a Tisza partján

Bemegyek én is a vízbe, mire mindketten odaúsznak hozzám, és közrefognak. Lilla megcsókol, miközben a farkamat simogatja. Ani is csatlakozik hozzá, így már ketten izgatnak a vízben, ami a kívülállók számára láthatatlan, így Zsolt sem látja, de ő már nem is érdekel, csak a két nő. – Szoptak le már vízben? – kérdezi tőlem Ani, miközben megszorítja a farkam. – Még nem. – mondom neki vigyorogva. – Szeretnéd? – kérdezi ismét, ám közben Lillára néz, aki szintén vigyorog rá. – Persze, hogy szeretném.

Continue reading

Imádom a nyári meleg napsütést - Szex Blog

Imádom a nyári meleg napsütést

Hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, máris odanyúlok a pinácskámhoz, és a két középső ujjamat beledugom. Még mindig lucskos, mitől is változna. Lassan benyomom, majd visszahúzom, aztán újra, miközben nézem őt, hogy miként reagál. A szeme a kezemen, és a puncimon, láthatóan tetszik neki ez a játék, mert a keze a saját puncijára simul, és lassú mozgással simogatásba kezd.

Continue reading