Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Megkefélt a postásunk – 2. rész

Zoliról, a postásunkról sokat beszélgettünk férjemmel, mindig mindent elmondtam neki. Végül Feri azzal az ötlettel állt elő, hogy ne csak játsszak a postással, hanem hancúrozzak is vele, mert látja rajtam, hogy nagyon be vagyok rá indulva. Amúgy meg őt is nagyon izgatja a dolog, hogy a postás dugná a feleségét. Ez olyan klasszikus. Meg is jegyeztem neki, hogy akkor ennyivel kefélhetnék a vízvezeték szerelővel, a mosógép szerelővel, a futárral, vagy akár a szomszéddal is. Mire ő: végül is miért ne? Na, ennyit a férjemről! Más férfi meg azt akarja, hogy a felesége még véletlenül se csalja meg. Hát ilyen az én férjem, drágaságom. Szeretem őt nagyon.

Nos, a sztori úgy kezdődött, ahogy az elején. Feri megint feladott egy ajánlott levelet, de most Gárdonyban, s nekem címezte. Az elkövetkezendő napokban nagyon vártuk a postást, s persze izgultunk, nehogy kifogjuk és éppen helyettesítő legyen, mert az felborít mindent. Szerencsére Zoli jött, s bekopogott. Mikor Feri szólt, hogy a postás beért a lépcsőházba, gyorsan bementem zuhanyozni. Férjem természetesen elbújt a szobában, csendben. Így, mikor kopogott, hamar kiszaladtam, s csak egy törülközőt csavartam nedves testem köré, s vizesen rohantam ajtót nyitni, mint aki nem is sejti, hogy a postás áll az ajtóban.

Kapkodó mozdulatokkal nyitottam ajtót.
– Szia! Bocs, csak éppen zuhanyoztam.
– Á, semmi gond. Neked jött egy ajánlott. – mondta, miközben törülközőbe burkolt, nedves testemet stírölte éhes szemeivel.
– Egy pillanatot tudsz várni? – kérdeztem, majd válaszát meg sem várva beszaladtam a balra
lévő kisszobába, ahol már oda volt készítve a rövid aljú rózsaszín szatén köntösöm.
– Csak gyorsan fel kapok magamra valamit! – fejeztem be mondandómat kikiabálva a szobából.

A bejárati ajtót nyitva hagytam résnyire, – mégsem illik becsukni az ajtót senki orra előtt, nem igaz? :-))) S mivel a bejárati ajtó melletti falon van egy hatalmas tükrünk, így abban könnyedén beláthatott a kisszobába, ahol éppen ledobtam magamról a törülközőt felvillantva meztelen duci testemet, majd magamra kaptam a szatén köntöst, s hanyag mozdulatokkal összekötöttem magam előtt az övet. Biztos voltam benne, hogy nézett végig a tükörben. Nem feltűnően végig néztem magamon. Az izgalomtól megduzzadt hegyes mellbimbóim majdnem átlyukasztották a kimonó köntöst, ami a vizes testemtől hamar átnedvesedett és kissé átlátszóvá vállt a melleimnél és a fenekemnél is, kihangsúlyozva kissé duci de nőies alakomat. Visszalibbentem az ajtóba, ahol Zoli nyitott szája árulta el, hogy látta a dolgokat. Én játszottam tovább a zavart feleséget. :-))

– Már itt is vagyok – mondtam, miközben kivettem ujjai közül a tollat és elkezdtem aláírni a zöld mappán lévő papírt, amit kicsit most lejjebb tartott, így előre kellett hajolnom. Huhh – gondoltam magamban, benne van a játékban az alig harminc éves gyerkőc . 🙂 Ahogy előre hajoltam, az ázott szatén mögött előre lengett mindkét mellem, majdnem szétfeszítve a kimonó köntös jobb és bal oldali szélét a dekoltázsomnál. Periférikus látásommal észrevettem, hogy Zoli már a verejtékező nyakát és homlokát törölgeti kezével. Mikor aláírtam, a tollat a mappán lévő papír szélére helyeztem, hogy mindenképpen leessen. Le is esett, és szinte egyszerre nyúltunk a zuhanó toll után.
– Ó, de béna vagyok! Ne haragudj! – esedeztem. Aztán koppanás jött, amikor fejünk összekoppant. Mindketten megszédültünk egy picit, bár nem tudom, hogy Zoli nem-e attól, hogy látta kilibbenni jobb mellemet a háló köntös alól hajolás közben. Gyors visszaillesztettem mellemet a ruha mögé, Zoli pedig felvette a tollat. Mikor felálltunk, mindketten nevettünk, s a homlokunkat fogtuk. Én megsimogattam az ő homlokát is.

– Jujj, ne haragudj, olyan ügyetlen vagyok.
– Semmi baj! – mondta, s ekkor egymás szemébe néztünk, majd egy pillanatig csak néztük egymást. Szemkontaktus. Aztán én nyitottam.
– Gyere be, igyál egy kávét, legalább kipihened ezt a kis balesetet .
Most nem ellenkezett, kívánta a kávét.

Már tudta az utat, besétált az étkezőbe, lecsatolta övéről a karabinert, majd leült az asztalhoz, s a táskát a szék mellé a falnak támasztotta.
– A férjed nincs itthon? Megint dolgozik? – kérdezte kissé félénken.
– Ja, már megint dolgozik. Csak késő este jön haza. – utaltam arra, hogy szabad a vásár. – Megint egyedül vagyok egész nap itthon. Most mondd meg!
Levettem a kávés poharakat a szekrényből, s bekészítettem a kávéfőzőt. Elővettem a kockacukrot is, amiből ügyetlenül a földre ejtettem egy-két kockát. Leguggoltam értük, de most nem háttal Zolinak, hanem szemből. Így, mikor felhúzódott a szatén köntös alja, tökéletes belátás tárult a puncimra, amit a postás tökéletesen ki is használt. Nem is próbálta rejtegetni puncimra tévedt tekintetét. Felvettem a kockacukrokat és hanyagul a mosogatóba hajítottam. Mikor bekapcsoltam a kávéfőzőt, megkérdeztem, hogyan kéri a kávét. Na ekkor egy pillanat alatt ott termett mögöttem és megsimogatta a fenekemet. Nem erősen, gyengéden, nagyon gyengéden. Én mozdulni sem mertem, csak felnéztem magam elé a szekrényre, s úgy kérdeztem meg:

– Hogy…., hahhh,… hogyan akarod? – sóhajtoztam, mintha nem is a kávéról menne már az alkudozás.
Ekkor előre nyúlt kezeivel, s megfogta a melleimet a nedves ruhán keresztül. Ez már kicsit erőteljesebb érintés volt. Mutatóujjával pedig az ágaskodó mellbimbómat cirógatta.

– Két cukorral kérem… – mondta melleim markolása közben, majd – … és sok tejjel . – folytatta ágyékát közben a hátsómhoz nyomva erősen, mintegy utalva mondandója kétértelműségére. Szívem vadul kezdett verni, sóhajtozásom felgyorsult, puncim benedvesedett, s én hátsómat minél jobban hátra toltam ágyékához, ahol éreztem egyre jobban kidomborodó, keményedő farkát.
– Akkor csináld, hahhh…, ahogyan akarod. – sóhajtoztam. – Kúrj meg! Basszál meg keményen! – sóhajtottam egyre hangosabban.
S ekkor elkezdődött.

Kezei benyúltak a köntös alá és kifordították belőle melleimet, s masszírozni, gyúrni kezdték. Majd jobb keze lekúszott ágyékomhoz és betévedt a köntös alá. Én egyre jobban zihálva széjjelebb csúsztattam lábaimat, szabad utat adva kalandozó huncut ujjainak. Egész tenyere végigsimított fazonvágott punciszőrzetemen, végig simítva nedvedző, csöpögő szeméremajkaimat, s tovább haladva most már nedves ujjai tovább csúsztak egészen a popsi nyílásomig, majd ott egy kicsit eljátszadoztak. Próbáltak beljebb jutni, ami nem is volt annyira nehéz, mivel pár centire minden akadály nélkül becsúsztak a nedvemtől.

Aztán visszafele jöttek ujjai, s szétfeszített szeméremajkaim között behatoltak vaginámba, majd ki-be árva csiklómat is masszírozták. Egyre hangosabban kezdtem nyögni. Isteni ez a postás. Vajon mi lehet férjemmel? Már biztosan hallgatózik a szobából, – gondoltam. Ez még jobban feltüzelt, szinte vonaglottam a postás vad és mégis érzéki kezei közt. Elkezdte a nyakamat csókolgatni, végigfutott hátamon a hideg, annyira jó volt. Aztán letolta nadrágját, és berakta a lábaim közé nem túl hosszú, de igen vastag faszát. Már az is tiszta nedv volt, éreztem, ahogy nyálkás előváladéka az én puncimból szivárgó nedvvel keveredik. Duzzadt szeméremajkaim szinte közre fogták a farkát és szopogatták, ahogy előre-hátra toltam magamat.

Aztán bepucsítottam hátra tolt csípőmmel, hogy könnyebb legyen a behatolás, és akkor belökte. Keményen bevágta és úgy elkezdett baszni, hogy alig bírtam megkapaszkodni a pulton. Az erős rántásoktól néha bevertem fejemet a konyhaszekrény vitrines ajtajába, de nem fájt. Még azt is élveztem. Felizgatott, ahogy hallottam csattogó pinámat és a szekrényajtóba verődő fejem kopogását. S a tudat, hogy mögöttünk a fal másik oldalán férjem hallgatja, ahogy engem kefél a postásunk a lakásunkban, miközben Zoli nem is sejti, hanem azt hiszi, hogy megcsalom a férjemet.

Miközben vonaglottam a kéjtől, Zoli megmarkolta erősen a csípőmet mindkét kezével és húzogatott rá a kemény faszára vad baszás közepette. Éreztem, hogy mindjárt elmegy, de ki akarja húzni.
– Ne húzd ki, hagyd bennem, engedd belém, kérlek.
De hiába kérleltem, az utolsó pillanatba kirántotta, éppen mikor már majdnem elmentem. A rengeteg sűrű gecije telibe kapta a pinámat és a köntösöm aljának hátsó felét. Éreztem, ahogy a meleg kocsonyás anyag csúszik le lábam szárán és csöpög a pinaszőrömről. Hátradőlt a falnak és lihegett. Kicsit kifáradt szegény.

– Mondtam, hogy ne húzd ki! Nem lett volna semmi baj, utána úgyis kimostam volna. – mondtam.
Bocsánatot kért, aztán szájon csókolt, majd leült az asztal melletti székre kipihenni fáradalmait .
– Nem akartam, hogy a férjed megtudja, azért nem akartam beengedni – habogta.
– De kimostam volna utána, nem őrültem meg én sem. – válaszoltam, – S nézd meg most a köntösömet! Ez nem lenne furi a férjemnek? Tele van geci foltokkal.

Ekkor elvigyorogtam magam, így ő is megenyhült. A nagy nyögések közepette észre sem vettük, hogy a kávé közben lefolyt. Kikapcsoltam, majd öntöttem Zolinak és a kezébe adtam.
– Két cukorral és sok tejjel, ahogy kérted! – mondtam neki jól kihangsúlyozva eme szavakat.

Megköszönte és kortyolgatni kezdte egy rövid kevergetés után. Ekkor négykézlábra térdeltem elé, s bevettem számba a még lankadt, kicsit gecis farkát és szopogatni kezdtem. Lassabban kezdte inni a kávét, néha fel-fel sóhajtva. Hamar ágaskodni kezdett neki és egy pillanat múlva már keményen meredezett számban a vastag hímvessző. Nyelvemmel körbe tapogattam a számban, aztán kijjebb húztam és nyelvem hegyével a húgycső nyílását kezdtem izgatni. Tetszett neki. Éreztem, ahogy heréi fel-le járnak a kéjtől, farka pedig lüktet. Aztán kivettem számból a péniszét és a heréit kezdtem szívni, csókolni.

Tudtam, hogy nem bírja sokáig, ezért abbahagytam, el ne süljön itt nekem! Mert most én jövök. A kis puncikám már nagyon éhes volt, és ilyenkor nagyon mohó. Megitta a kávét, én pedig felültem elé az asztalra széttett lábakkal.
– Most én jövök. Gyere szépen és kefélj meg! – sóhajtottam felé, – azt akarom, hogy itt basszál meg, ahol a Ferivel enni szoktunk! De most én leszek a étel.

Zoli letette a poharat, s azzal a lendülettel felállt és beigazította farkát a szeméremajkaim közé. Kicsit játszadozott ott, a kemény nagy makkját dugta csak be, miközben én már szinte minden porcikámban remegtem.
– Dugd már be! – szóltam rá – És kefélj meg rendesen! És most ne vedd ki, élvezz belém!

Zoli nem szólt, csak bólintott, s szép lassan betolta tövig a vastag hímtagját. Most valahogy még vastagabb volt és a nagy makkját is nagyon éreztem odabent. Nem ment túl mélyre, de szinte szétfeszítette nedves vaginámat. Egyre gyorsabban mozgott, kefélése közben egyre jobban súrolgatta kemény makkja a vaginám gyűrűs falát. Huhhh, ez valami csodálatos volt!

Kezeivel megfogta a csípőmet hátul a popsim felőli részen. Én fentről karjaimmal kibújtam a kimonó kontósból és kezeimet átkulcsoltam a nyakán, úgy vonaglottam az ölében. Egyre jobban izzadni kezdtünk, pólóját kezdte átütni a verejték. Aztán megcsókolt. Szájon, jó nyelvesen, és harapdálni, szopni kezdte az alsó ajkamat, miközben én meg a felső ajkába haraptam bele egy picit.

Ekkor észre vettem szemem sarkában, hogy a konyha boltíves falánál ott les minket Feri, miközben Zoli semmit nem sejt az egészből. Ez még nagyobb érzelmi bombát robbantott bennem. Nem törődve semmivel, hatalmasakat nyögve irtózatosan jó kéj közepette mentem el. Zoli a melleimet markolta és még erőteljesebben kezdett baszni. Már neki sem volt sok hátra. Vajon férjemnek milyen lehet a látvány, ahogy a feleségét éppen a konyhaasztalon keféli egy postás, aki nem sokára tele is élvezi a felesége punciját? Kíváncsi voltam rá, s vágytam arra, hogy neki is nyújtson legalább ilyen nagy élvezetet ez, mint nekem.

Ekkor Zoli is elélvezett, s jól csinálta, mert most erőteljesen belém spriccelt. Miközben spriccelt felfelé vaginámban a meleg gecije, ő nem húzta ki egyből, hanem még betolta farkát párszor, s még utána sem húzta ki. Ügyes, nem mondom! -)
Rám borult és így vártuk meg remegve, míg végül lecsillapodtunk, farka elernyedt, s csak ekkor húzta ki.
– Hát ez egy nagyon jó dugás volt! – jelentettem ki, miközben felültem az asztalon és visszabújtam köntösöm ujjaiba. Zoli is helyeslően bólogatott öltözködése közben.
– Remélem, azért nagyon nem hanyagol el a férjed, mert nagyon jó nő vagy. Igazán szerencsés a férjed.
– Annyira azért nem hanyagol el – válaszoltam, – csak mással is jó kefélni, ennyi.

Ezután megköszönte a kávét – és minden mást is – majd elment. Én beszaladtam Ferihez és kérdeztem: – Na, milyen volt?
Majd kiugrott a bőréből, annyira fel volt dobódva. És még magához sem nyúlt közben. Engem akart. A mocskos kis ribanc feleségét kívánta, akit pár perce még a postás kefélt nagy hévvel, s akibe rendesen bele is élvezett. Nem akarta, hogy kimossam. Még nem. Egy iszonyatosan jót keféltünk a szoba szőnyegén, s csak miután már ő is tele élvezte a szétbaszott felesége pináját, csak azután mehettem zuhanyozni, hogy kimossam a tele élvezett gecis puncimat.

Azt hiszem leírhatjuk, hogy ez a kaland is egy örök emlék marad…


Az önkielégítés tudománya

Az önkielégítés tudománya

Az önkielégítés tudománya A szexualitás rejtett izgalmai közben nem árt, ha saját testünk felfedezéséről sem feledkezünk meg. Amivel önmagát boldogítja, az a párját is felvillanyozza.BemelegítésA bőr rendkívüli érzékenysége rengeteg öröm forrása lehet. Próbáljuk a kezeket végigfuttatni a testen, úgy, hogy közben a bőr bársonyosságát figyeljük. Figyeljük meg, hogy fújással hogyan hűtjük, illetve melegítjük a bőrünket. Csiklandozzuk az egész testfelületet egy madártoll-szerű anyaggal, hogy megtudjuk, hol vagyunk a legérzékenyebbek. A bőrünk ízét érezzük, ha megnyaljuk az elérhető...
A lehengerlően pimasz mosoly - Szexblog történetek - szxblog.com

A lehengerlően pimasz mosoly

Érzem, ahogy minden porcikámban szétárad, az a jóleső, ismert érzés és érzem, ahogy pár utolsó lökés után, ő is eljut a csúcsra, hogy aztán verítéktől csatakosan terüljön el rajtam. Teste megnyugtatóan nehezedik az enyémre, még érzem bensőmben a lüktetését.

  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0%0%
author-avatar

About SzexBlog

Megadom a lehetőséget másoknak, hogy közzé tegyék a legizgalmasabb élményeiket. Továbbá nyilvánosan a nagyközönség számára elérhetővé tesszük a legjobb írásokat, ami izgalomra ad okot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük