Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Karácsonyi szünet

Egy keserű válás után elhatároztam, hogy a családommal töltöm az ünnepeket. Mikor megérkeztem a repülőtérre, a húgom és az apám várt rám. Már jó néhány éve nem láttam őket. El se hittem, milyen jól néz ki a húgom – eszméletlen volt.

Egy nagyon rövid szoknyát és fehér blúzt viselt, és őrjítő volt. Szinte bűnösnek éreztem magam, hogy úgy gondolok rá, mint egy nőre, nem mint a testvéremre. Megöleltem mindkettőjüket, összeszedtük a csomagokat, aztán hazaindultunk. Havazott, ami az amúgy is hosszú haza-utat még jobban meghosszabbította. Apa és én ültünk elől, Terra pedig hátul. Ahogy hátrafordultam az ülés felett, hogy beszélgessek vele, a szemeim majdnem fennakadtak: a szoknyája olyan rövid volt, hogy egész a bugyijáig láthattam a gyönyörű lábait. Nem tehettem róla, hogy oda-odapillantottam a fekete harisnyatartójára. Persze láthattam szűk világoskék szatén bugyiját is. Nagyon szorosan simult rá, megmutatva így a gyönyörű”bejáratot”. Ahogy a régi időkről beszélgettünk, végig a gyönyörű testét néztem, de ezt ő nem vette észre.

Mélyen kivágott blúzt és ez alatt fehér melltartót viselt. Ahogy a nap besütött az ablakon, megcsodálhattam a dekoltázsát, és észrevettem, hogy a mellbimbói keményen állnak. Megkérdeztem, mi van a férjével, mire elmondta, hogy gondjaik vannak, és úgy gondolta, jobb, ha nem jön el most. Ahogy hazaértünk, mindenkit megöleltem, majd sűrű elnézések közepette kivonultam a fürdőszobába, hogy a vér visszatérhessen a fejembe.

Nagyszerű vacsorát ettünk, Terra férje is ott volt, de nyilvánvaló volt, hogy nem beszélnek egymással. Ahogy elkezdtük kibontogatni a hagyományos ajándékokat, odakint elkezdett havazni. Ropogott a tűz a kandallóban, a családom körében voltam, jó volt újra itthon. Ahogy kezdtem becsípni a forralt-bortól, a gondolataim megint a szexi húgom körül jártak. Tudtam, hogy hülyeség, de tisztában voltam vele, hogy csak fantáziálok, és amíg csak így teszek, nem zavarok senkit, csak élvezem a látványt.

Terra a díványon ült velem szemben és tisztán láthattam a szűk blúzának feszülő mellbimbóit. Egy kissé túlzásba vittem a fantáziálást. Ahogy felnéztem, azt vettem észre, hogy ő is éppen rám néz. Remegés futott át rajtam. „Jézusom, a húgom rajtakapott, milyen perverz vagyok… ” gondoltam. Gyorsan elfordultam és próbáltam másfelé figyelni. Csak a morbid kíváncsiságom miatt pislantottam vissza Terrára, vajon mit csinál épp. Nem hittem el, de hátradőlt és felém fordult.

A kezét a lábain nyugtatta a szoknyája széléhez közel. Ahogy újra ránéztem, rám mosolygott és feltűnés nélkül felemelte a szoknyája szegélyét néhány centiméterrel majd visszaengedte. A szívem zakatolt, ahogy a karácsonyfa fényei ragyogtak és én megpróbáltam értelmezni, mi is történt. Ahogy visszanéztem Terrára, szélesebbre nyitotta lábait, így odapillanthattam, majd felállt és a konyhába indult – de visszanézett rám.

Néhány másodperc hezitálás után én is a konyha felé indultam. Nem tudtam mit fogok mondani. Ahogy befordultam a sarkon, láttam, hogy Terra a konyhaszekrénynek támaszkodva épp egy karácsonyi sütit majszol. Ahogy támaszkodott a szoknyája hátul egészen felcsúszott megmutatva szűk bugyiját és gyönyörű fenekét. Visszanézett rám.
– Finom a süti?
– Hmmmmmm. Szeretnél Te is?

Mosolyogtam, Ő nevetett. Ahogy elindultam, hogy mellékerüljek, ő is elmozdult, hogy a feneke épp előttem legyen. Bármerre léptem, ő is mindig arra mozdult. Ahogy a közelebb léptem, ő hátrább lépett, és elkapta a kezem és maga felé húzta. A farkam úgy felállt mint a szikla, ahogy gyönyörű mellére tette. Mozgatta, hogy simogassam. A szabad kezemet selymes bugyijára tettem és elkezdtem a pináját is simogatni. Felsóhajtott és a másik kezével hátranyúlt és megragadta lüktető farkamat.

elkezdtem a pináját is simogatni

Ideges voltam, hogy bárki bejöhet, ezért elhúztam a kezem és hátrább léptem. Ő megfordult, rám nézett és így szólt:
– Gyáva nyúl!
Felegyenesedett, megfordult, és ahogy elment mellettem a nappali felé, gyorsan megállt, hozzám simult, gyengéden megnyalta a fülemet, és azt suttogta:
– Akarlak!
Néhány pillanatig csodálkozva álltam, amíg próbáltam felfogni, mi is történt.

Az este a végéhez közeledett, mindannyian elhatároztuk, hogy lefekszünk aludni. Terra a szomszéd szobában beszélgetett a férjével, majd kijött, és megkérdezte anyát, nem okozna-e gondot, ha itt aludnának az útviszonyok miatt. Terra bement a régi szobájába, én pedig az enyémbe, a férje pedig – nem meglepő módon – a kanapén aludt. Csak sejtettem, mit tervezett. A szobám pont szemben volt az övével a nappalin másik oldalán. Ahogy az összes világítás lealudt, halkan nyílt a szobám ajtaja. Terra volt. Lassan bezárta maga mögött az ajtót, és leült az ágyamra.
– Egy kicsit becsíptem – mondta -, és tudom, hogy rossz amit teszek, de nagyon vonz ez a szerelem… Már sokszor álmodoztam kettőnkről – folytatta -, de aztán Te megnősültél, és én is férjhez mentem.

Hozzám bújt és szorosan átölelt, mint hugica a bátyját, de aztán félrebillentette a fejét, elkezdte csókolni a nyakam, megfogta a kezem, és a melleihez húzta. Azonnal felizgultam a húgom érintésétől és illatától. A tabu, hogy tiltott amit teszünk, csak még jobban izgatott.

Kigomboltam a felsőjét, közelebb hajoltam, és elkezdtem szívni a mellbimbóit a csipkés fehér melltartóján át. Kikapcsoltam, hagytam a földre esni és a szám eltelt lágy meleg kebleivel. Felállított és felemelte a kezeimet. Ahogy ott álltam, levetkőztetett, és csókolgatott, ahogy lefelé haladt. Kigombolta a nadrágomat, és a padlóra engedte csúszni. A meleg kezei a kemény farkamon… alig tudtam türtőztetni magam… Hamarosan éreztem, ahogy a forró szája rácsusszan a farkamra. Olyan jól csinálta, mint egy profi…
– Jól esik, bátyám? – kérdezte mosolyogva.

Felállt és levette a szoknyáját és a bugyiját. A pinája teljesen borotvált és csillogóan nedves volt. Az ujjaim könnyedén becsusszantak a szűk nyílásba. Felnyögött és megkért, hogy nyaljam. Ahogy a nyelvem végigcsúszott a duzzadt szeméremajkain, egyre a nevemet ismételgette.
– Azt akarom basszál meg! – zihálta.

Rátérdelt az ágyra, és maga mögé állított. Megfogta a farkamat, végigcirógatta, majd bevezette a duzzadt ajkai közé. Ahogy belé hatoltam, egyre az járt a fejemben, amit mondott, hogy kíván, hogy már többször elképzelte velem. Hihetetlen jó érzés volt. Ahogy ki-be járt a farkam, egyre kért:
– Basszál keményebben Ricky!.

Erőteljesen dugtam a húgom pináját, míg már majdnem eléveztünk. Ekkor gyengéden megfordítottam, és az ágyra fektettem. Fölé kerültem, és lágyan szétnyitottam a lábait. Lassan újra belé hatoltam, mélyen a forró, síkos pinájába és megcsókoltam, mint még soha senkit eddig.

A mellbimbói nyomták a mellkasomat, ahogy tovább dugtam.
– Gyerünk, basszál Ricky! El fogok menni – suttogta elmélyült hangon. – Gyerünk, ide a melleimre Te is, kérlek!

mindkét mellét beborítottam

Kihúztam és egy hatalmas „töltettel” szinte mindkét mellét beborítottam. Ő a kezeivel az egészet belemasszírozta a melleibe. Ez volt életem legintenzívebb orgazmusa.

Ahogy megcsókolt, hallottuk, hogy a kilincs megmozdul. Csak a férje lehetett. Sejthetett valami, de bejönni nem tudott, mi pedig csendben maradtunk.

Mikor hazatértem egy hívás várt a rögzítőmön a húgomtól, hogy a férje beadta a válókeresetet. Összepakoltam a cuccaim, a házam eladtam, és visszatértem, hogy segítsek neki.

Az anyám és az apám azt hiszik, azért lakom a húgommal, hogy segítsek rajta, és úgy vélik, milyen nagyszerű, hogy újra ilyen közel élek hozzájuk. De nem is sejtik, milyen szerelmesek vagyunk és mennyit kefélünk…

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0% 0%
author-avatar

About SzexBlog

Megadom a lehetőséget másoknak, hogy közzé tegyék a legizgalmasabb élményeiket. Továbbá nyilvánosan a nagyközönség számára elérhetővé tesszük a legjobb írásokat, ami izgalomra ad okot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük