Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Évi és Nelli a legjobb barátnők

 

És hát én se vagyok kutya… A mellem majdnem akkora, mint az övé, a testemre sem panaszkodhatok, forognak utánam is a férfiak.
De nem tudtam, hogyan kezdjem el. Ha nem jön be, rámegy a barátságunk.
Aztán váratlanul eljött az alkalom. Hétvégi kirándulásra menünk volna egy nagyobb társasággal, hajnalban kellett volna indulnunk, úgy hogy Nelli átjött hozzám már péntek este, mert annyira messze lakott, hogy nagy kerülő lett volna érte külön elmenni a kisbusszal.

Megfürödve, hálóingben, köntösben pletykálgattunk este. A fene majd megevett: láttam átderengeni a terjedelmes udvarú mellbimbóit, és a sötétlő ágyékát a hálóruhája alól. Már régen megegyeztünk abban, hogy nem engedünk a hülye borotválkozós divatnak. Egyszer, buliból szőrtelenítette magát ő is, én is, de megfogadtuk, hogy soha többet. Ki a fenének van kedve, ideje nap, mint nap karban tartani a punciját?! Ha meg kihagysz egy-két napot, borostás lesz, undorító, és még viszket is. És egyébként is – a selymes punciszőr borzolgatása külön gyönyörforrás, kár lemondani róla.

Jócskán elment az idő. Ittunk is pár pohárral. Csak úgy, mélán rászörföztem az egyik éjszaka 11-kor induló erotikus klubcsatornára, és mit ad Isten, trióban nyomták a szexet: két szemrevaló nőci és egy srác. A csajok persze egymással is odaadóan foglalkoztak.
– Bocs, zavar? – kérdeztem Nellit. – Akkor elkapcsolom…
– Dehogy zavar! – nevetett fel. – Hiszen én is szoktam ilyesmiket nézni, ha egyedül vagyok. Ha kérdezik, persze kellőképpen felháborodom, letagadom. Sőt… Bevallom neked, még a neten is keresgélek időnként ilyen filmeket, meg még ilyenebbeket… Mindig tanul az ember lánya!

Jóízűen elkuncogtunk ezen. De aztán közelebbről céloztam meg a számomra fontos kérdést:
– És… izé… szóval, az, hogy a csajok egymással is…Az se zavar?
– Dehogy… Sőt! – vágta rá Nelli a legnagyobb meglepetésemre. – Néha gondoltam rá, hogy milyen lenne, ha ketten kapnánk el egy pasit…
– Nem rossz ötlet! – kapaszkodtam a szóba heherészve. – Na de ezek itt egymással is … khm… cicáznak, hogy finom legyek…

Nelli megrázta dús hajzatát, és beletúrt. A mozdulatoktól csak úgy rezgett a szép melle.

– Ne érts félre, de a dolog nem taszít – mondta mosolyogva. – Még sohasem csináltam, ugye tudod, de attól még ki tudja, lehet, hogy kipróbálnám egyszer… Mi nők, úgyis merő egy erogén zóna vagyunk, ugyebár. És hát, valljuk be, a férfiaktól nem túl gyakran kapjuk meg mindazt, amit megkaphatnánk… Azt hiszem, türelmetlenek kicsit…
– Hááát… Az a helyzet, hogy itt most épp nincs pasi – tapogatództam tovább. – Holnap és holnapután lesz, de akkor meg sokan leszünk…
Nelli hosszan a szemembe nézett. – És most … izé… szerinted elegen vagyunk? Hm?
– Te, édes jó barátném, ne szórakozz… – álltam fel a fotelomból némiképp zavartan. – Csak nem felizgatott ez a film?
– Csak de! – állt fel Nelli is, és lassan közelebb lépett hozzám. – Mondd, nem használsz segédeszközöket néha? Ha például az ilyesmi felizgat, akkor mit csinálsz? Kézzel masztizol?

A közvetlensége még jobban zavarba hozott, noha nekem lett volna a legnagyobb kedvem átölelni őt már jó régen.
– Hát, masztizok… – vallottam be halkan. – Néha…
– Én is – mondta Nelli, továbbra is mosolyogva. – Nincs abban semmi rossz… Nekem most nagy kedvem volna hozzá…
– Nekem is…- suttogtam fuldokolva az izgalomtól. – De így, egymás előtt…?
Nelli csiklandósan felkacagott.
– Ugyan már! Csak nem vagy szégyellős? Én szívesen megnézném, hogy csinálod! Hátha tanulok tőled valamit…
Éreztem, hogy fülig vörösödöm. Mindent egy lapra tettem fel.
– Mutassam? – mondtam ki nagy bátran, de gombóccal a torkomban.
Nelli válaszul a melleire csúsztatta a kezét.
– Te is itt szoktad kezdeni?
– Aha… De van, amikor mindjárt itt is… – Lágyan megmarkolásztam a melleimet, és a másik kezemet az ágyékomra siklattam.
Álltunk ott, egymással szemben, hálóingben, a melleinket és a puncikáinkat fogdosva. Forróvá vált a levegő. Rettentő izgatónak találtam, hogy egy másik nő kényezteti magát a szemem láttára.
– Nagyon szépen csinálod… – búgta Nelli. – Minden hapsinak felállna rád a farka!
– Te is izgató vagy, nem mondom! – viszonoztam a bókot. – Olyan érzékien nyúlsz magadhoz…
– Mint te, drágám… – mondta halkan Nelli, és lassan felhúzta a combjain a hálóingét. Előbukkant a jó szőrös puncija. De csak egy üdvözlő simogatást ejtett rajta, majd egy mozdulattal áthúzta a fején a hálóingét. Megrázta dús hajzatát, amitől igézően megremegtek a nagy mellei. Gyönyörű volt, asszonyos, guszta, a cickóin szép nagy, udvaros, rózsaszín bimbók virultak. Annyira belefeledkeztem a látványba, hogy elfelejtettem követni, csak bámultam. Nelli huncutul mosolyogva produkálta magát nekem. Szenvedélyesen markolászta a melleit, , simogatta a vénuszdombját, majd tenyerére véve egyik szép körtéjét, amely elomolva töltötte ki a kezét, a szájához emelte azt, és kidugott nyelvével megcirógatta a bimbóját.

– Húúúú, drágám! Ezt én i szoktam csinálni! – sóhajtottam izgatottan, és gyorsan megszabadultam a hálóingemtől magam is. És rögtön megnyalogattam a saját, kissé barnás, szintén elég nagy udvarú bimbóimat, és kielégítettem vágyakozó puncim követelését: alaposan markolászni kezdtem.
– Istenkém – sóhajtotta Nelli – nagyon jó… Tiszta nedves vagyok már…
– Én is… – Éppen becsúsztattam a középső ujjamat a szeméremajkaim közé. Úsztam a nektárban. És összefutott a számban a nyál.
– Nellikém… Te is meg szoktad kóstolni magadat? Mert én igen… – Azzal már húztam is elő a puncimézes ujjamat, és lassan, kéjelegve leszoptam róla a nedűt. – Imádom! Nem tudom, a másé milyen, de nekem a sajátom nagyon ízlik… Finomabb, mint a sperma, bár azt is szeretem…
– Mmmm… dorombolta Nelli, aki ugyancsak leszopta nyákosan csillogó, punciját járt ujját. – Én is szeretem ezt… Szerintem is finom nagyon…
– Mi lenne, ha megkóstolnám a tiédet? – vágtam a közepébe, s néztem rá kérdően, de inkább könyörögve, hogy benne legyen.
– Csak akkor, ha én is megkóstolhatom a te nektárodat – mosolyodott el Nelli, és belepirult.
Odaléptem hozzá, és megfogtam a kezét.
– Most nyúlj be magadnak, és add ide az ujjad… – suttogtam. Nelli a szemembe nézve, lassan a puncijához siklatta a kezét, majd felemelte az arcomhoz. Középső és mutató ujján opálosan csillogott a punciméz.
– Tessék – mondta alig hallhatóan. Az ujjai ott voltak az orrom előtt. Éreztem az illatukat: friss, csodás punciaroma áradt róluk, hasonlatos az én nektáromhoz. Közben már én is megmerítettem az ujjaimat a vágásomban, és odakínáltam őket Nellinek. Mint egy arabs kancának, úgy mozdultak meg az orrcimpái. Lassan felnyíltak az ajkai, és kicsúszott a nyelve. Hozzáért az ujjaimhoz. Az én nyelvem meg az ő ujjaihoz.

Évi és Nelli a legjobb barátnők

Egymás szemébe nézve nyalakodtunk. Nagyon furcsa volt, és ugyanakkor hihetetlenül izgalmas. És hát Nelli nektárjának nem csak az illata, hanem az íze is nagyon finom volt. És ahogy a nyelve simogatta az ujjaimat! Az pedig szexi volt, de nagyon!
– Hát… lehelte Nelli – mit mondjak?… Nekem ízlik, amit kóstoltam…
– Nekem is, amit én… – válaszoltam halkan.
És ekkor véletlenül összeértek a melleink. Mintha áramot vezettek volna belém: csodálatosan megbizsergett mindenem. Nelli hirtelen a vállamra tette a kezét.
– Évi – duruzsolta – Évi… Amit most érzek, nyilván nem normális… De, izé… Megcsókolhatlak?
Hiszen erre vágytam már mióta! Válaszul átöleltem őt, magamhoz szorítottam, és puszilgatni kezdtem az ajkait. Visszapuszilgatott, és másodpercek múlva éhes, egyre szenvedélyesebb csókban forrtunk össze. A melleink egymáshoz lapultak, összeért a hasunk, a combjaink, az ágyékaink bolyha. Új volt és varázslatos, hogy egy nővel csókolózom. Jóízű volt a nyála, aranyosan mozgott a nyelve, és a szánkban ott bujkált a puncimézeink íze is. Szédelegtem az élménytől.
– Hú, de finom vagy! – pihegte Nelli, amint szétváltak az ajkaink. – Sose gondoltam volna, hogy ennyire jó egy nővel smárolni!
– Én se, drágám! – csókolgattam az arcát. – Nem érzem magam leszbikusnak, de azt hiszem, mégis nagyon kívánlak… Isteni hozzád bújni!
– Én is így vagyok ezzel, drágám – ölelgetett vissza Nelli. –És te hihetetlenül izgatsz…
Újra csókba fonódtunk. Nem tudom, honnan vettem, de amikor Nelli nyelvel épp a számban volt, elkezdtem szopni. Barátnőm meglepődött, de aztán kimerevítette a nyelvét egyenesen, és úgy szoptam, mint valami kis faszt. Nagyon izgalmas volt! Aztán ő szopta az én nyelvemet…
– Húúú, de jó ez! – lihegtem. – Isteni dolog a nyelvszopás!
– Az bizony! – búgta Nelli.
Megfogtam a mellét, és lágyan belemarkoltam.
– Milyen finom a cicid! Mutasd, hadd gyönyörködjem benne! Olyan szép! Hú, de vágytam már rá, hogy megfoghassam!
Nelli kicsit hátralépett, hogy jobban hozzáférjek a melleihez. Tényleg csodaszép cickói vannak! Omlós, telt, hatalmas asszonyi díszek, hamvas bőrük alatt finom erecskék derengenek. És a bimbói! Gyönyörű, 6-8 centi átmérőjű, rózsaszín udvaruk közepén aranyos mogyorók ágaskodnak. Szinte áhítattal hajoltam rájuk.
– Mmm, Nellikém! – doromboltam. – Isteni a cickód! Mekkora! Milyen hamvas… És istenien illatozik a bőröd…
– Huh, de finom! Csókold, édesem! – ölelte a fejemet a keblére a barátnőm, és a másik kezével az én melleimet kezdte markolászni finoman. – Mutasd te is a melled…

Évi és Nelli a legjobb barátnők

Csodás érzés volt egy másik nő melleit becézni, miközben egy másik női kéz az én melleimet szeretgette. Éreztem, hogy úgy benedvesedett már a puncim, ahogy talán még soha. Legalábbis ilyen hamar nem. Őrülten kíváncsi voltam, mit tudunk egymásnak nyújtani. Szerencsére Nelli is. Élveztem a mellei csókolgatását, nagyon jó volt markolászni őket, sokkal izgalmasabb, mint a saját melleimet. Amelyeken Nelli érzéki ujjai, puha tenyere végezte felfedező útját.
– Úhh, drágám! – sóhajtotta remegve Nelli. – Ez nem is igaz… Annyira jól csinálod!… Mutasd, hadd kóstoljam meg én is a te drága cicidet!
Azzal finoman felemelte a fejemet a melleiről, de mielőtt ráhajolhatott volna az enyémekre, újabb hosszú csókra késztettem. Aztán lecsókolgatta magát a nyakamon, a dekoltázsomon a cickóimhoz. Hát engem még olyan gyönyörűen egyetlen partnerem se puszilgatott! És amikor szinte áhítattal emelte meg az omlós mellemet, gyönyörködve szemlélve a bimbóimat, amikre lassan ráhajolt. Istenem, az az érzés! Amint a forró ajkai és a síkos nyelve hozzáértek a cickóimhoz! Kéjesen nagyot vonaglott tőle a hüvelyem, és pattanásig duzzadt a csiklóm.
– Jaj, Nellikém, ez őrület! – szakadt ki belőlem. – Ilyen nincs! Ó, de jó! Úhh, ez az, szopjad! Istenkém, mindjárt elmegyek!
A kéjt, amit nyújtott a barátnőm, e helyzetben csak azzal tudtam viszonozni, hogy mohón markolásztam a melleit. Pár perc után már nem bírtam tovább, és újra csókolni akartam őt. Szorosan összeölelkeztünk, és sokáig smároltunk, szopkodva egymás nyelvét. Az ágyékaink összesimultak, és ösztönösen mozogni kezdtek egymáson. Nelli combjai közé nyomtam a térdemet, és a combom közepével nyomkodtam a punciját. Ő meg az ágyékát a combomra.

Aztán egyszer csak elindultam Nellin lefelé. A melleinél ismét elidőztem kicsit, de ellenállhatatlanul vonzott már az öle. Csókolgattam a gyomra tájékát, aztán a hasát, majd remegve rátértem a szőrhatárára. Körbecsókoltam a vénuszdombját, s kissé eltávolodva legeltettem rajta a szememet.
– Gyönyörű a puncikád! – lihegtem. – Istenem, de gyönyörű!
Belefúrtam az arcom a szőrzetébe, puszilgattam a puha dombját.
– Jaj, de finom az illata! – nyögdécseltem halkan. – Ó, Istenem, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megkívánom egy másik nő testét! Jaj, édesem, végre! Naggyon kell a puncikád!
– Aranyos vagy, Évikém – dorombolta a barátnőm, és a hajamban turkálva finoman nyomogatta a fejemet az öléhez. – Olyan jó, hogy akarsz engem ott! …
Felegyenesedtem, és szájon csókoltam.
– De mennyire! – mondtam aztán, és benyúltam a combjai közé. Átsiklottam a keményen álló pöckén, és már el is volt ázva az ujjam a nektárjaiban.
– Óhh – nyögte kéjesen Nelli, és ő is benyúlt nekem. – Te is milyen jó nedves vagy már, drágám…

Puncizgatva egymást, smároltunk még hosszan. Ösztönösen késleltettünk minden tovább lépést, kiélvezve a pillanatok összes gyönyörét. Nelli ujjai a csiklómon birizgáltak, az én ujjaim az övén, aztán egyszer csak a középső ujjam szinte magától csusszant be a hüvelyébe. Azonnal viszonozta.
– Szia, édes puncikám! – kuncogott fel lihegve Nelli. – Egy kicsit máris az enyém vagy!
– És te az enyém! – mozgattam meg forró kelyhében az ujjamat.
Kölcsönösen leszopkodtuk megint egymás puncimézes ujját, és hosszú, szenvedélyes csókba forrtunk.
– Juj, ez a punciízű csók…! – lihegte Nelli. – Isteni, Évikém! Mindjárt elmegyek tőle…
– Hát gyere, édesem, gyere! – biztattam. – Annál többet tudok majd kinyalni belőled! Nekem is nagyon ízlik a puncimézes csók!
Nelli ekkor megremegett, a hozzám simuló testén finom rángás futott át, és hangosan felsikkantott.
– Óhhh…! – rebegte. – Tényleg elélveztem egy kicsit… De most előbb én kóstollak meg!
Azzal határozottan hátra késztetett a kanapéra. Leültem, s ő előbbre nyomatta velem a csípőmet, kezeivel széthajtotta a combjaimat. Letérdelt közöttük, és a tárt, csupa nedű puncimon legeltette a szemét.
– Sohasem gondoltam volna, hogy ennyire tetszhet egy másik nő pinácskája! – mosolygott izgatottan. – Az ember lánya így soha nem láthatja magát, legfeljebb tükörben… Gyönyörű a puncid, édesem!

Azzal megindultak a kezei a combjaimon, besimogatta magát a lágyékomig, finoman széthúzta a szeméremajkaimat. A tárt, csupa nektár vágásom rózsaszínen csillogott, a csiklóm akkorára duzzadva meredt fel, mint még soha, a mellbimbóimban ezer volt bizsergett.
Nelli érzéki ajkait nyalogatta, és nagyokat nyelt.
– Imádnivaló az illatod, édesem! – remegtek az orrcimpái. – Nyálcsorgatóan guszta vagy! Úhhh… Kellesz, de nagyon! Kívánlak, akarlak!
És már hajolt is az ölemre. Reszkettem a vágytól, hogy megérezzem végre, amint egy nő belém nyal. Annyiszor, de annyiszor szerettem volna kinyalni magamat, ami persze lehetetlen, és most mindjárt megtudhatom, milyen az, amikor egy nő nyal egy pinát.

Évi és Nelli a legjobb barátnők

Nelli körbepuszilgatta a puncimat, finoman harapdálta ajkaival a szeméremajkaimat, becsípte a szájába a kisajkakat, miközben a combjaim belső párnácskáit gyúrta lágyan a kezeivel.
– Ó, Istenem, Nellikém, gyere már, gyere, akarom, nem bírom tovább, csókolj meg végre ott! Nyalj be nekem, drágám! – nyöszörögtem.
– Jövök, szívem, jövök már… – dorombolta a barátnőm, és egy pillanat múlva életemben először megéreztem egy másik nő nyelvét a puncim peremén. Lassan végignyalta a vágásomat, le a segglyukamig, aztán vissza, felfelé, a csiklóm makksija alatt pár pillanattal hosszabban elidőzött, majd bekapta az egészet, szívta, szopta, körbenyalogatta, s végül tátott szájjal rátapadt a pinámra, s éreztem, hogy a nyelve a hüvelyembe siklik.
– Áóóóuuuúúú! – szakadt ki belőlem. – Jééézusom! Mit művelsz velem?! Jaj, de jó, Nellikém, isteni vagy!
– Te vagy az! – lihegte a puncimon csámcsogva Nelli. – Ó, ez az íz! Ez az illat! Isteni a pinácskád, kedvesem! Sose gondoltam, hogy ennyire jó dolog punit nyalni!
És nyalt, és nyalt, szopkodott ott lent, olyan odaadással, amilyennel egy nő csak önmagát szeretni képes. De hát önmagát az ember lánya csak egy másik nőben találhatja meg igazán – így olvastam valahol, és most megtudtam, milyen igaz!

Nem tartott sokáig a dolog, annyira izgatott voltam. Amit Nelli adott, az túlment mindenen, amit korábban szexuálisan megéltem. Amikor bedugta nekem két ujját, kefélt velük, és közben piócaként tapadt a csiklómra, fél percen belül rám szakadt a mennyország minden gyönyöre: úgy sikoltoztam a kéjtől, hogy tán a harmadik határban is hallható volt. Életem addigi legnagyobb orgazmusában fürdőztem hosszú pillanatokig.
– Ez nem lehet igaz… – nyögdécseltem, miközben Nelli a hasamra fektette a fejét, finoman mellezett, és a remegő puncimon ott éreztem az omlós, jókora cickói édes súlyát. – Mi műveltél velem, drága, egyetlen barátnőm?! Soha nem volt ilyen jó, soha még senkivel…
Nelli följebb húzódott és a melleimet puszilgatta.
– Ha tudnád, mennyire felizgatott, hogy megzabálhattam a drága puncikádat! – suttogta forrón. – A faszszopás smafu ehhez képest… Annyira, de annyira jó neked nyalni! Nagyon finom a pinácskád, megőrülök érte… Isteni ízed van…Még nagyon sokszor szeretném érezni!

Felhúztam őt magamhoz, és hosszú csókba forrtunk. Nelli szájában ott volt a nektárom ismerős íze, az arca bőrén friss punciillatot éreztem, az ágyékomhoz hozzáért Nelli vénuszdombja. Hirtelen belém villant: hiszen neki még csak egy kis elő-orgazmusa volt az ujjazástól, és nyilván alig várja, hogy most én nyaljam ki őt. És már a gondolatra is, hogy pinát fogok nyalni, újra megbizsergett mindenem.

Átfordítottam a barátnőmet abba a pozícióba, amiben én voltam az imént, és betérdeltem a tárt combjai közé. Ott díszelgett előttem a csodaszép, acélkéken fekete bundás puncija, amelynek szőrzete a vágása mentén nedves tincsekbe tapadt. A selymes szőrzete kiterjedt a combjai tövére is, sőt még azon túl is egy picit. Buja, dús ágyéka volt. A feketehajú, kissé kreol nők – és Nelli ilyen – pinácskája általában barnás szélű kisajkakkal díszített, és a pöckük kapucnija is barnás. Ezt láttam… A számban összefutott a nyál. Széthúztam Nelli vágását, és a szénfekete szőrkoszorú közén rózsaszín vulva nyílott meg előttem, a kiflis, dús nagyajkak emberfülnyi, finoman csipkézett, barnás szélű kisajkakat öleltek, fölöttük fitymácskáját gyűröttem hátravetve pulzált lilásrózsaszín, juliskababnyi csiklója, tátongó hüvelyében pedig opálosan csillogott egy jó kávéskanálnyi, éppen kicsurranni szándékozó nektár. Amiből korábban már bőven jutott a szintén barnás, gyönyörű anusára is. Hamvas bőrű, hibátlan, asszonyos segge csodásan formás volt, csupa kerekség, nőiesség. Még egyetlen pornófilmen sem láttam ilyen gyönyörű női alsótestet, mint az övé.
– Nellikém… – rebegtem elvarázsolva. – Hihetetlenül gyönyörű vagy! Én még ilyen szépet nem is láttam…Olyan szép a puncid! Istenem, de mesés! És tele van mézecskével…
– Ó, te drága! A tiéd! Tedd a magadévá! Alig várom! – búgta a barátnőm.
Ideje volt! Az udvarlásomtól megrándult a puncija, és az a kicsurranni készülő nektáradag megindult a hüvelybemenetétől lefelé. Nem hagyhattam! Azonnal odanyaltam, és a számba véve megízleltem. Mennyei volt! Akartam belőle, még és még! Körbecsókoltam a szőrös puncikáját, és mohón zabáltam minden zugát, és nyaltam, mélyen belenyaltam a finom, ízletes és illatos puncijába.
– Jaj, Istenem, Évi! – lihegte önkívületben. – Óhh… Jaj, de finom! Ez az! Úhh.. Megőrülök, olyan jó! Ó, csináld, csináld, fald fel a puncikám!
– Isteni a pinád, drágám, isteni! – csemcsegtem, amikor levegőt vettem néha, és kiemeltem az arcomat az öléből. – Olyan finom vagy! Annyira jóízű a puncid! Jaj, mutasd, még, még… Ó,te, te…

Combjait a vállamra ölelve fúrtam magam a szaftos, isteni vulva mélyére, szántottam Nelli csodás pináját a vénuszdombjától a segge lyukáig a nyelvemmel, be-beszoptam a kisajkait, forgattam a számban a finom kis füleket, közben orrommal a csiklóját nyomogattam, amit rendre be is kaptam és szenvedélyesen nyaltam körbe és alulról, bele-belenyúlva a kelyhébe is. Nem hiába álmodoztam arról, hogy milyen lenne kinyalni magamat! Vagyis pinát nyalni, de úgy, ahogyan csak nő tud, aki ismeri a női igényeket. Most itt volt a számon egy csodás punci, amelyet úgy becézhettem, mintha a magaméval tenném. Egészen belebódultam az élvezetbe – legalább akkora gyönyört jelentett a nyalás, mint kapni azt, ahogyan az imént kaptam Nellitől. Nellitől, aki már dobálta magát a kanapén, fel-fellökte a csípőjét, és két kézzel szorította a fejemet az ágyékára, miközben párzó mozdulatokkal löködte az arcomhoz a punciját, amelyből bőven szivárogtak a szerelmi nedvek. És én ittam, ittam Nelli nektárját, amelynek íze és illata kitöltötte a számat, az orromat, és szabályosan megőrjített.

Nelli hangosan sikoltozott és nyögdécselt, érzetem, hogy küszöbön áll az orgazmusa. Ettől teljesen begerjedtem, és amikor valóban elélvezett, elsült az én puncim is, pedig hozzá sem értem, csak a vonagló combjaimmal szorongattam a duzzadó pöcköm már egy ideje.
Levegőért kapkodva omlottam barátnőm hamvas hasára, puncimézében úszó arcomat a nagy mellei közé szorítva. Nelli szeretettel simogatta a hajamat, és éreztem, hogy az ágyéka még mindig remeg alattam.
– Évikém, ez nem is igaz… – dorombolta. – Az előbb azt mondtad, még életedben nem élveztél akkorát, mint az én nyalásomtól… Hát, édesem, én se még olyat, mint most… Teljesen kikészítettél… Óh, te drága, te egyetlen!
– Imádlak! – öleltem az arcomra a nagy melleit. – Mostantól a szerelem ízét és illatát te jelented nekem… Páratlan a puncikád!… Micsoda íze van, micsoda illata!… És olyan gyönyörű! Nellikém, én annyira élveztem a pinácskádat, hogy amikor a csúcsra jutottál, én is elmentem veled…
– Éreztem, édes – húzott fel magához Nelli. – Hát nem csodálatos, hogy ilyen jó nekünk együtt?
– Csak azt nem tudom, miért vártunk ezzel idáig?! – hajoltam az ajkaira, miközben a vénuszdombom az övéhez ért. Beleremegtünk. Hosszú, kéjes csókban forrtunk össze. Eleinte amolyan levezető smacinak látszott, de pár perc múlva már olyan mohón lihegtünk egymás arcába, nyakába, mintha csak most kezdenénk a szexet. Lerántottam a kanapét borító subaszőnyeget a padlóra, és ráhengeredtünk Nellivel. Úgy esett, hogy én hanyatt feküdtem, és hirtelen ötlettel magamra húztam Nellit, de 69-es pózba.

– Úhh, Évikém, ez az! – sikkantotta Nelli, és az arcomra engedte azt a szépséges, hamvas, kreol seggét. A hasamon megéreztem a rám nehezedő súlyos melleit, aztán combjaimon a haját, majd a puncimon az ajkait. A lucskos, illatos pinája ott pulzált az orrom előtt. Átöleltem a kerek farpofáit, és belemerültem a drága puncijába. Az orrom hegye éppen a barnás kis popsilyukába nyomódott. Semmi seggszag, ott is női nektár illata fogadott.

És új volt, hogy egy gyönyörű női segg van az arcom előtt, hamvas farpofák, mesésen illatozó, izgatott punci, amely most másképet mutatott, mint elölről. A női segg – most megtudtam igazán – rettentő izgató! Legszívesebben belebújtam volna! Azok a hamvas, kreol félgömbök, a barnás, pulzáló, gyönyörű segglyuk, az a feltáruló, dús punci! Kéjelegtem a látványban, és kéjelegtem abban, hogy ebbe a csodába belefúrhatom az arcom, hogy belenyalhatok, falhatom, csókolhatom. És Nelli közben rászopta magát a csiklómra, átölelve a combjaimat, finoman bizgette a popsim lyukát az ujjával, és nyalt, és nyalt…

Vagy tíz percig nyalakodtunk egymáson, mígnem egyszerre sikerült elélveznünk ismét. Hullának, kimerültnek éreztem magamat, de megint csak néhány percig.
Egyszerűen egyikünknek sem volt elég!
Punciméztől, nyáltól fénylett az arcunk, az ágyékaink lucskosak voltak az immár kétszeres élvezéstől, de minél többet szeretkeztünk, annál mohóbban, szenvedélyesebben és kíváncsibban akartuk folytatni.

Nelli éppen hanyatt feküdt, gyönyörű, érett mellei kissé oldalra omolva rengtek, és én annyira megkívántam megint, hogy ráfordulva elkezdtem csókolni őt. A szeméremdombom az övére nehezedett, a melleink ellapultak egymáson. És akkor Nelli combjai feltárultak, mint amikor a nő a férfi behatolására vár. És Nelli még fel is húzta a combjait, amitől kiduzzadt az a dús puncija. A pattanásig izgatott csiklóm hozzáért az ő álló pöckéhez. Mintha villám vágott volna belém, s éreztem, Nelli is megremegett.
– Jaj, édesem! – nyögte halkan. – Ez nagyon jó… Maradj ott, ahol vagy…
Eszem ágában sem volt nem ott maradni. Sőt, ösztönösen elkezdtem nyomogatni hozzá a puncimat. Érezte, mint mozog a szeméremdombjaink között a puncikáink finom hája. Őrületes volt, és ígéretes.
– Ez az, úgy, úgy! – biztatott Nelli. – Gyere! Gyere! Basszál meg, édesem! Ó, de finom! Évikém, ez hihetetlen! Ó,ez az, a tiéd vagyok! Gyere! Csináld! na hagyd abba!
És még jobban feltárta a combjait, s fel is húzta őket, szinte a válláig. Lepillantottam az ágyékaink közé: bundás, dús pinája nedvesen tárult fel ott lent, jól láttam a kimeredő, kemény pöckét is. Na meg az enyémet… És attól, hogy úgy széttárulkozott, az egész puncija nyitottan kiduzzadt. Jól hozzá lehetett férni. És én kéjesen rányomtam a pinámat. Azt az érzést! Te jó ég! Amikor a két szép, izgatott punci egymásra tapadt, a síkos szeméremajkaink összeragadtak, csúszkálni kezdtek egymáson! Az egész testem beleborzongott a földöntúli gyönyörbe. Nelli is remegett a kéjtől.
– Ó, de finom a puncid! Óhh, ez nem is igaz! – lihegte. – Jaj, de izgi! Nyomjad, édesem, nyomjad! A tiéd vagyok!
Egyszerűen mesés volt! Soha nem gondoltam volna, hogy ez ennyire jó lehet. Nem hiányzott a hüvelyemet kitöltő fasz, a másik nő pinájának érzése, érintése, a puncikáink összetapadása, a csiklóink egymáson mozgása a mennyekbe repített.
– Isteni a puncid! Édesem! Jaj, de jó! Jaj, de nagyon jó! Óhhh, akarlak, akarlak egészen! – nyögdécseltem egyre kábultabban a kéjtől. – Mesés vagy, drágám!

És én nyomtam, basztam őt a puncimmal, puncit a puncival, s Nelli belemarkolt a fenekembe, ritmikusan nyomogatott magára. S akkor felötlött bennem, amit egy csomó leszbikus videón láttam. Felemeltem Nelli szép combját, és ollóba fogva az ágyékát, a teljesen tárt, nedves puncimmal az ő teljesen tárt nedves puncijára tapadtam. Csókba forrtak a puncikáink! Csikló a csiklóhoz, kehely a kehelyhez, a nagyajkaink összepréselődtek, majd kissé szétváltak, s éreztem, ahogy a kisajkaink nyákosan egymáshoz tapadnak. Olyan volt, mintha valaki finoman nyalná, szopná őket. Aztán megint összepréselve a puncikáink, vonaglanak egymáson…
– Jééézusom! – sikoltotta Nelli. – Ez nem igaz! Gyönyörűségem, mit művelsz te velem?! Úhh, jaj de jó a pinácskád!
– A tiéd is, drágám! – lihegtem szinte önkívületben a kéjtől. Soha, de soha férfival ilyen gyönyört nem éreztem. A csókolódzó pináink hangosan csemcsegtek már a párzó mozdulataink közben. – Isteni vagy! Annyira jó veled!

És tényleg annyira jó volt, hogy nem akartuk elsietni, azt szerettük volna, hogy jó hosszan tartson, hogy kiélvezhessük a dolgot, amennyire csak lehet. Lelassítottam, pedig a testem követelte a vad verébhajszát. De megérte!
– Húzd szét a puncikádat, édesem! – lihegtem. – Nézd, én is széthúzom… Úgy… És most nagyon lassan tapasszuk össze őket megint!
Nelli a feje alá gyűrt egy tömött kispárnát, mert látni és nem csak érezni akarta a tárt puncik csókját, éppen úgy, ahogy én. Amint újra ráereszkedtem, előbb a lifegő kisajkaim értek az ő két oldalra nyílt szirmaihoz. Beleremegtem az ígéretes érintésbe, Nelli alteste önkéntelenül megemelkedett, ösztönösen utána nyúlt a kéjforrásnak. Láttam azt is, hogy újabb vérlöket tolul a duzzadó csiklójába. Az enyém is jobban megduzzadt, bár azt inkább éreztem, mint láttam.
– De finom vagy! – nyögte Nelli. – Cirógass még, annyira izgi!
– Az bizony, édesem! – búgtam kéjesen. – Isteni ez a birizgálás, ugye?
Az volt! A kisajkaim szélével érintgettem az ő kisajkait, a pöcijét, éppen hogy csak egymáshoz értek, a nyákjainktól összetapadtak a csipkés szélű fülecskék, de hogy ez milyen frenetikus élvezetet jelentett, mennyire felkorbácsolta a vágyat, az szinte leírhatatlan. Aztán az így kiéheztetett puncijainkat széthúzva, tártan tapasztottuk össze megint. A forró, nyákos, érzékiségben égő vágásaink mély és erős összetapadása maga isteni bódulatot idézett elő, s aztán a nyomogatás, a csúszkálás…

– Gyere, szerelmem, gyere! – sikongatta Nelli. – Markolj a mellembe! Szopd a bimbómat! Ó, Istenem, kúrd a pinám, kúrd, könyörgöm, még, még! Nyomjad! Annyira jó veled! Jaj, de finom a pinád! Gyere, gyere! Szeress!

És én nyomtam, löktem, basztam Nelli drága punciját, lihegve szoptam a gyönyörű melleit. Ő felnyúlt az én lengő körtéimhez, és mohón markolászat őket. Magára húzott, a szájába vette a bimbóimat, és szenvedélyesen szopta.

S ahogy ráhajoltam, a nyálas melleink összeértek… Az valami őrületes volt! Az is az volt, mint minden mozdulat!

Úgy éreztem, a szenvedélytől lángra lobbanok odalent. És a lassú szétválások! A csupa lucsok, kéjnedvekben úszó puncikáink kisajkai egymáshoz tapadva távolodtak, opálosan csillogott rajta a nektár, s amikor szétváltak, remegő nyákszál húzódott köztük, hogy a nyálam csorgott tőle, legszívesebben azonnal benyeltem volna. Éreztem Nelli pinájának emlékét a nyelvemen, de nem csúsztam le, hogy benyaljam a drága nedűt, hanem ismételgettem a tárt pinás lassú összetapadást és szétválást. Mesés volt!

De aztán a testeink követelődzése csak győzött: egymás combját elkapva tapadtunk már össze, és az ágyékaink lendületes, vad vitustáncba kezdtek.

Egyre jobban belelendültünk az eddig ismeretlen szeretkezési formába. Nelli mind szenvedélyesebben húzott magához, s én őt magamhoz, gyönyörűen hullámzott a melle, rengtek az én nagy cickóim is fölötte, és máris a verébhajszánál találtuk magunkat. Nelli csípője gyors ritmusban vonaglott alattam, az én ágyékom meg őrajta vágtázott.
– Ó, istenem, Évi, jaj, drágám, elmegyek, elmegyek! – sikongatta Nelli. – Úhh, úgy, ne hagyd abba!
És én basztam, mint egy őrült, miközben éreztem, hogy olyan orgazmus közeleg, amilyet még soha nem éltem át. S meg is jött… Méghozzá szinte egyszerre a barátnőmével.
– Ez az! Mooost! Úúúúaaahhh! – Nelli szeme szinte kifordult a kéjtől, hangosan, önkívületben sikoltozott, és elkezdett élvezni, amitől én is teljesen elvesztettem az eszemet, s azonnal követtem a barátnőmet.
– Jééézusom, Nelli! Édes, egyetlen puncikám! Óhhhh! – szakadt ki belőlem.
Azt hittem, elájulok a gyönyörtől! Az aznap esti élvezések mindegyike új volt, és hihetetlenül tökéletes, de ettől a baszástól életem addigi legnagyobb orgazmusában omlottam össze, barátnőm pinájára tapadó pinával.

Lassan, nagyon lassan csillapodott a kéj, simogattuk egymást, ráhajoltam, lágy csókokat váltottunk, majd egymás felé fordulva, összeölelkező karokkal, combokkal, egymáshoz nyomódó mellekkel puszilgattuk egymást.
– Édesem, most értettem meg igazán a leszbi csajokat – suttogta Nelli. – Nekem legalábbis hapsival ilyen jó, mint veled, sohasem volt…
– Akkor már ketten vagyunk, drágám – doromboltam vissza, a finom kis fülét harapdálva, a pihés, illatos nyakát csókolgatva. – A csókok veled, az érintésed, a simogatásod, ahogyan a mellemhez nyúlsz, ahogy a puncimat szeretgeted kézzel, szájjal, és hát ez a puncival szeretkezés… Ilyen nincs! Azt hiszem, ez a legjobb a világon… Imádom a testedet, a melledet, a pinácskádat, a seggedet, mindenedet…
– És én a te mindenedet! Ámen! – kuncogta Nelli, és még szorosabban hozzám bújt.
Őrületesen szinkronban voltunk! Egyszerre nyúltunk le a puncikáinkhoz, mártottuk meg bennük az ujjainkat, és hoztuk fel a nektárt ajkainkhoz. Leszoptuk a másik mézét, aztán lassú, kéjes, ízlelgető csókba forrtunk, élvezve a punciízű és illatú nyalakodást egymás ajkain.
– Finom vagy, drágám… – búgta Nelli.
– Te is, kedvesem – viszonoztam a bókot.
Nelli mélyen a szemembe nézett.
– És most mi lesz velünk ez után? Nekem legalábbis nem elég belőled… Még nagyon sokszor szeretnék veled lenni…
– Mi lenne? – mosolyogtam rá. – Mivel én is még nagyon sokszor szeretnék veled lenni, azt hiszem, nincs gond…
– Tudod, mennyi az idő? – intett a szemével a falióra felé. – Éjjel kettő…
– És hajnalban kelnünk kéne… – méláztam el. – Neked van kedved kirándulni azokkal a marhákkal holnap? Mert nekem nincs…
– Talált, süllyed – nevetett rám Nelli. – Tudod mit? Írunk nekik egy SMS-t, hogy nekem megy a hasam, neked meg be kell menned melózni, sajnáljuk…
Ebben maradtunk. Elküldtük az üzenetet, aztán egymás karjaiban elaludtunk. Várakozós alvás volt – a hétvége paradicsomi kalandokat ígért egymással az ágyban…

Másnap reggel

Én ébredtem először, nagyon kellett pisilnem. Óvatosan, nehogy felébresszem Nellit, kisiklottam az ágyból, és elintéztem a dolgomat a fürdőszobában. Amikor a puncimat kitöröltem, nem álltam meg, hogy meg ne szagoljam. Nem volt kellemetlen szaga, sőt… Egy csepp pisi aroma, és mély, asszonyos illat, karakteres punciszag…Volt olyan párom, akinek ettől azonnal felállt. És én most beleremegtem: annyira megkívántam a pinát, mintha férfi lennék!

Siettem is vissza Nellihez, aki közben szintén felébredt, és éppen kászálódott ki az ágyból.
– Szia, édesem! – mosolyogtam rá. – Szaladj csak pisilni, de aztán rögtön gyere vissza!
– Jó, jó, jövök! – nevetett vissza. Amint elsiklott mellettem, belemarkoltam a fenekébe.
– Aztán nehogy kimosd nekem magad! – szóltam utána a fürdőszobába.

Csak a kuncogását hallottam, aztán meg a bőséges, sustorgós női csobogást. Lehunytam a szememet, és szinte láttam, mint zubog elő a drága, szép pinájából a pisi. Belebizsergett az ágyékom. Ó, az a mesés puncikája!

De már jött is vissza, csak úgy rengtek a csodás mellei. Visszahengeredett mellém az ágyra.
– Nem mostam ki, csak kitöröltem… – nézett rám várakozóan. – Lehet, hogy ugyanarra gondolunk, édesem?
– Nem lehet, biztos! – nevettem rá, és átöleltem. Hosszú, egyre szenvedélyesebb csókba forrtunk. A bőrünkön még ott érződött a tegnap esti szeretkezések illata, elmélyülve a pórusainkban. Tényleg kár lett volna holmi zuhannyal lemosni ezt az emléket. Pillanatok alatt lekerült rólunk a hálóing. Nem kellett egyeztetnünk: szinte gondolatolvasókként néztünk egyszer csak egymás szemébe, és fordultunk 69-be.

Ott volt előttem édes barátnőm gyönyörű pinája, fekete szőrtincsein egy kis pisiszag illatozott, kisajkai közül bódító pára kúszott az orromba. Hasonlóan karakteres pinaillat, mint az enyém, semmi szappanszag, semmi parfüm, csak a test természetes szaga. Jó szaga! Még ott tartottam, hogy szaglászom és gyönyörködöm a puncijában, amikor Nelli, aki ugyanezt művelte a seggem alatt, már nem bírta tovább, és mohón belém nyalt.
– Ó, szerelmem! – nyögtem fel megremegve. – A tiéd! Jaj, de jó!

Nelli szenvedélyesen az arcára ölelte a seggemet, és nyalt, és nyalt, halkan nyögdécselve. Ráborultam én is az előttem kínálkozó szépséges pinájára, és bódultan élveztem az orromat kitöltő aromás illatát, a mesés, érett ízét.

Öt perc alatt akkorát élveztünk, mint egy ház. Egy kicsit még becézgettük egymást 69-ben, aztán megfordultam, és összeölelkezve csókolgattuk egymást, szopkodtuk egymás nyelvét, ajkait.
– Te…- simogattam meg az omlós, gyönyörű mellét, miközben Nelli a fenekemet markolászta finoman – én nem vagyok normális, azt hiszem… Ezek a mi állott szerelmi illataink, ízeink teljesen megbolondítanak… Annyira ízlett a pisis, éjszakai puncikád…
– Akkor már ketten vagyunk! – mosolygott rám a barátnőm. – Nekem is a tiéd! Gondolom, érezted, mennyire…
– Mhm… – mormoltam, és befúrtam az arcomat a nagy mellei közé, két oldalról magamra szorítva őket. – Imádom a testedet! A puncid, a melled, a segged, a combod, mindenedet!
– Kölcsönös, édesem – dorombolta Nelli. – És egyre inkább azt hiszem, valami olyasmi kezdődött el nálam, ami nem egyszerű képlet… Évi, Évikém, én szerelmes lettem beléd…
– Én is beléd, édesem… De a csodás melleidbe külön!
Mellé hengeredtem, és a felém omló nagy melléhez nyomtam az én nagy mellemet úgy, hogy a bimbóink összeérjenek. Aztán a két mellbimbót egyszerre szoptam a számba, s forgattam odabent a nyelvemmel kéjesen. Kiengedtem a bimbóinkat, és a nyálas gombjaikat lassan egymáshoz érintgettem, nyomogattam, dörzsöltem, s újra együtt beszoptam őket. Nelli halkan nyüszíteni kezdett a kéjtől, én meg egyre hangosabban doromboltam izgalmamban. Őrülten ízlett a cicikéje, és az enyém is nagyon élvezte a dolgot.
– Ó, te, te, drágám, megőrjítesz, jaj, Istenem, a mellem! Óh, mit művelsz te velem! Te jó ég, el fogok menni ettől, bizisten, elmegyek! Aóóóuhh…

És el is élvezett az én drágám, s vele együtt én is.

Megrendülten öleltem magamhoz, nagyon szorosan. Ugyanazt éreztem, amit ő. Ez már túl volt a kíváncsiságon, a kéj hajhászásán, a puszta szexen. Kellett a barátnőm, akartam, mint szeretőt, mint szerelmes páromat. És kívántam, valami őrületesen, végtelenül kívántam, és éreztem, hogy ő is éppen így van azzal, ami köztünk elkezdődött. Nem tudtam, mit hoz a jövő, de nem is érdekelt. Csak azt akartam, mindig mellettem legyen, bármikor legeltethessem rajta a szememet, gyönyörködhessek a szép, kívánatos testében, becézhessem, és ő becézgessen.


A magyar nők szexuális szokásai

A magyar nőknek fontos a jó szex, ahogyan az is, hogy előre bebiztosítsák, nem eshetnek teherbe. A többségük. Mégis sokan vannak, akik az abortuszt választják egy nem jól (vagy éppen túl jól?) sikerült éjszaka után. Ebben viszont messze megelőznek bennünket mások mellett a szerbek, az oroszok, a bolgárok vagy a románok. Európai körkép a szexuális szokásokról. Nyugat-Európából haladva kelet felé egyértelmű trend rajzolódik ki: nyugaton a nőknek sokkal kevesebb idejük jut a szexre, viszont sokkal emancipáltabbak:...
  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0%0%
author-avatar

About SzexBlog

Megadom a lehetőséget másoknak, hogy közzé tegyék a legizgalmasabb élményeiket. Továbbá nyilvánosan a nagyközönség számára elérhetővé tesszük a legjobb írásokat, ami izgalomra ad okot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük