Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Évezzük a napozást

Befejeztük az ebédet, és jóllakottan kifeküdtünk a kertbe, hogy süttessük magunkat a napon. Mindketten szeretjük a meleget, a napsütést, így ha lehet a legtöbb időt kint töltjük a szabadban.

A meleg és a csend egy kissé elnyomott, és pár perc szundikálás után amikor kinyitottam a szemem, az első pillantásom rád esett. Úgy fekszel mint aki alszik, az egész tested fénylik a napon. Az egyik kezed a melleden, a másik a pocakodon és én csak nézlek gyönyörködöm a látványban. Tetszel nekem. Gyönyörű vagy és én csak csodállak.

Aztán arra leszek figyelmes, hogy a kezed, a melleden aprókat mozdul, s ahogy figyelem, felfedezem, hogy az ujjaddal a keményre meredt bimbódat simogatod körbe-körbe. Ez tetszik. Aztán mozdul a másik kezed is, a pocakodról egyre lejjebb vándorol, egészen a lábad közé, amikor odaér, a combodat egy kicsivel jobban szétteszed, így a kezed simán becsusszan a puncidra, és apró mozdulatokkal, lassan simogatod.
Ekkor már az ébredező farkam is egyre magasabbra emelkedik, mintha ő is gyönyörködne benned.

Eközben a ciciden matató ujjaid már erőteljesen csipkedik csavargatják a bimbódat, amitől az egészen kipirosodik és szemmel láthatóan nagyon keményen meredezik. A másik kezed a punciban ütemesen simogatja az ajkaidat, és időnként mélyebben megmártózik benne, és tudom hogy ilyenkor a nedveidet simogatod szét, hogy jobban csússzon és még finomabb legyen az érintés.

Én ekkor már a farkamat markolom, és húzom, szorítom, pontosan olyan ütemben, ahogy neked mozog a kezed. Nagyon felizgatsz. A meztelen tested látványa mindig izgalomba hoz, de amikor ennyire finom érintésekkel kényezteted magad, az maga a mennyország.

Egyszer csak azt látom, hogy a tested remegni kezd, és a kezeid mozgása egyre gyorsabb, és ahogy a tested megfeszül máris tudom hogy azonnal elélvezel. Nem is tévedtem, csendben, szótlanul, ahogy máskor is. Amikor a remegés alábbhagy, a kezeid megállnak, és néhány pillanatig mozdulatlanul fekszel.

Ekkor lassan kinyílik a szemed és rám pillantasz. Ahogy meglátod hogy a kemény farkam a markomban áll, és tudatosul benned, hogy végig néztem ahogy elélvezel, a szemeid még inkább kikerekednek, és a csillogásából látom hogy ismét benned ég a vágy, pontosabban még mindig. Ekkor a kezed újra mozgásba kezd, ahogy az enyém is, és csak nézzük egymást szótlanul, de végül én töröm meg a csendet.

– Tetszik a farkam Baba?
– Igen, nagyon.
– Szereted nézni ahogy élvezem a látványodat, és közben játszok vele?
– Igen, imádom.
– Szeretnéd szopni is?
– Igen, akarom.
– Akkor kérd hogy tegyem a szádba.
– Szeretném ha számba tennéd a farkad és megengeded hogy szopjam.

Ekkor felállok, és egy lépéssel oda állok az arcodhoz, úgy hogy a farkam pont az orrod előtt van, és úgy teszek mintha nem engedném hogy a szádba vedd.
– Kérlek tedd a számba, szeretnélek leszopni.
Ekkor a végét épp csak annyira a szádba engedem hogy csak a fejét tudd bekapni, majd újra elhúzom, és csak nézlek, és mondom hogy:
– Most inkább szeretném megdugni a szádat, csak nyisd ki, és máris megkapod amit szeretnél.
Ahogy kimondom, már tátod is, és várakozón nézel, én pedig azonnal betolom neked, és te azonnal rá is zárod a finom ajkaid, és hevesen szopod, én pedig nyomom neked egyre erősebben és hevesebben, pont úgy dugom a szád, ahogy máskor a puncidat.
A heves mozgás, és az erős lökések hatására önkéntelenül is eltolsz magadtól a kezeiddel, mert szinte fullaszt, a tövig szádban mozgó farkam. Ekkor belemarkolok a hajadba és szinte ráhúzlak, hogy ne is tudj eltolni, de a kezeiddel mégis erővel tartasz távol.
– Ez így nem fog menni. Maradj itt mindjárt jövök.
Bemegyek a szobába és előveszem azt a selyemsálat, amivel a kezeidet szoktam megkötni, de hogy biztos legyen a dolog, egyből kettőt hozok magammal.

Oda állok melléd és a kéz kezed elég szorosan hozzá kötöm a napozóágy oldaléhoz, majd újra eléd állok és ismét az előbbi lendülettel megdugom a szád, és közben a hajadnál fogva szinte ráhúzom magamra az arcod. Ilyenkor csak a nyögdécselés és a szuszogás hallatszik, ám arra ügyelek, hogy levegőt azért kapj, hisz nem a kínzás a cég hanem az élvezet.

Amikor már érzem hogy nem sok van hátra, kiveszem a szádból és kézzel kezdem verni a farkam, úgy hogy közben az arcodhoz dörzsölöm a fejét, megpaskolom vele az arcod, az orrod, és időnként újra lenyomom a torkodon hogy elég nedves legyen. Néhány pillanat múlva én is megfeszülök és hatalmas spicceléssel beterítelek a friss meleg spermával, amiből jut a hajadra is, de a legtöbb az arcodra és az orrodra kerül, onnan csepeg tovább a szádra, majd le a nyakadra, és folyik végig a melleiden. A végén az utolsó cseppeket a szádba cseppentem, majd újra bekapod a farkam és olyan hevesen kezded szopni, hogy újra merevedni kezd. Ezután a farkammal elkenem az arcodon a csordogáló cseppeket, majd odatérdelek melléd és megcsókollak. Mélyen szenvedélyesen. Érzem még a nyelveden a saját ízemet, ahogy a nyelvünk játékosan felnyalogatja az utolsó cseppeket is, a szád szélén és az orrod hegyéről tovább csordogál lefelé, és mi közösen lenyalogatjuk egymásról mind az utolsó cseppig.
Mindeközben a kezünk egymást kutatja, simogatja, láthatóan még akarunk az élvezetből, ezért most váltunk, és a kedvesem kezét megszabadítom a köteléktől, majd a kezem nyújtva segítek felállni, és lassú léptekkel elvezetem az asztalig, amin még ott az ebéd utáni maradék, de ez nem fog zavarni mert eltolom az asztal végéig, majd egy kérdést teszek fel a Babámnak, aki csak néz rám és minden ízében remeg.
– Akarod még folytatni?
– Igen akarom, basszál meg kérlek.
– Rendben, pont erre gondoltam én is.

Szembefordítalak az asztallal, és erőteljesen de nem durván hason fekve rányomlak, a lapjára, és az előbb is használt kendővel az asztal másik oldalán a csuklóidat lekötözöm az asztal lábához, így mozdulni sem bírsz.
Letérdelek mögötted és a kezemmel széthúzom a feneked, és az arcom belefúrom a punci-popsiba, és nyalni kezdem. Előbb az egyiket majd a másikat felváltva, ám mivel nem rég élveztél egy hatalmasat, a puncidból a fincsi nedűt alaposan kinyalom, mindeközben az egyik ujjam a fenekedben merül el, és így duplán izgatom a tested.

– Jó így neked? Élvezed?
– Igen, nagyon élvezem de szeretném ha végre megbasznád a puncimat.
– Nagyon szívesen csak kérned kell, tudod hogy bármit megteszek neked.
– Kérlek, kérlek, kérlek basszál meg!!
– Rendben, mivel ilyen szépen kéred, nagyon szívesen megteszem neked.

Ekkor a farkamat odaillesztem a puncihoz, és lassan, belemártogatom, hogy jobban csússzon. Amikor úgy érzem hogy már nem lehet nedvesebb, betolom neked tövig, majd ütemesen elkezdek benned mozogni.
– Kérlek basszál meg rendesen, azt akarom hogy szétkúrd a puncimat.

Nem kell többször kérni, máris úgy járok benned mint a dugattyú, minden lökésnél nagyot csattanok a fenekeden, a zacsim a csiklódat csapkodja, és érzem hogy a remegésed már újra a tetőpontos van, tudom hogy hamar elélvezel, ezért még jobban fokozom a tempót, egészem addig, amig megérzem ahogy a puncid szinte magába szívja a farkam és elélvezel, a puncid mint egy szivattyú csak szív és szorít, remeg mindened, veled együtt én is.

Miután az élvezet hullámai lecsillapodnak, kioldom a csuklódat, magam felé fordítalak, és újra csókban forrunk egymásba. Néhány perccel később csak annyit mondok neked:

– És most szopjál. Te mint engedelmes nő, aki tisztában van azzal hogy ki a főnök letérdelsz előttem és szopni kezded a farkam. Ám most nem dugom a szádba, hagyom hogy kiszolgáld magad, mert még a farkam lucskos a puncidtól amit szeretsz minden alkalommal lenyalogatni róla, pont úgy mint most is. Amikor elélvezek a szádban nem is engeded el, csak szopod és szívod, ahogy én is szeretem, de a szád szélén kifolyik a nedű és csorog végig a melleden, a pocidon.
Mikor már alaposan lenyalogattad az utolsó cseppig mindet, akkor felállsz előttem és csak nézzük egymást, mert pontosan tudjuk, hogy ez így tökéletes volt, és mindketten végletekig élvezzük az ilyen helyzeteket, ám egy hosszú csók a végére elmaradhatatlan.

Majd újra leheveredünk a napozóágyra, és én meggyújtok egy cigit, és átadom neked, majd gyújtok egyet magamnak is, elnyúlunk az ágyon és csak nézzük egymást.

Folytatás következik.

napozás

 

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Éjszaka is nyitva van a sarki bolt - Szex Blog

Éjszaka is nyitva van a sarki bolt

Elkezdi kicsatolni az övemet, majd lehúzza a sliccem, és kiveszi a farkam a nadrágból. Én körül nézek az utcán, hogy jár-e arra valaki, de az utca üres. Iszik egy kortyot a sörből, majd leguggol előttem, és a szájába feszi a makkomat. Érzem ahogy a hideg sör körbejárja, ahogy a nyelve is ugyan ezt teszi, és ettől még jobban megkeményedik, és baromira felizgulok.

A haverom a húga és én - Szex Blog történetek felnőtteknek

A haverom a húga és én

A haverom a húga és én Sziasztok szeretnék veletek egy kis történet megosztani ami velem történt még fiatalabb korban. Volt nekem egy jó haverom. Mindketten 18 évesek voltunk. És úgy bár nagyon kanosak , hiszen se nekem se neki nem volt barátnője. Így hát csak a kezünk marat. És egyszer csak beszéltünk.hogy ki mire szokta verni . Elárult hogy ha csak ketten vannak otthon a húgával. Ès a huga alszik akkor ki szokta verni rá . Kérdezem tőle és azt hogyan? Elmesélte hogy csak...
Tömegben buszon - Szex Blog Történetek

Tömegben buszon

Eszméletlen jó érzés volt, ahogy a rázkódások miatt masszírozta a dákómat. Persze rá is tett még egy lapáttal, de abszolút nem feltűnően. Hozzám nyomogatta a fenekét. Már nagyon a végemet jártam, gondoltam egyet és átkaroltam a derekát , benyúltam a lenge blúza alá, hogy érezzem a hasa melegét, magamhoz húztam és beleélveztem a nadrágomba.

  • +1
  • -0
  • 1
1 X
Tetszik
100% 0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük