Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Élvezzünk együtt a Dunaparton

Ma csak ketten vagyunk együtt és egy kellemesnek ígérkező program vár ránk, egy kellemes Duna-parti séta és fürdőzés, egy olyan helyen ahol senki sem jár.

Megérkeztünk a már előre kiszemelt partszakaszhoz, a kocsit az árnyékban hagyva, kihordunk mindent a legjobbnak ígérkező helyre, és máris ledobálunk magunkról minden ruhát, és szaladunk be a vízbe, egymást fröcskölve, és vidáman nevetve.
Miután lehűtöttük magunkat, elrendezzük a takarókat, felállítjuk a napernyőket, majd egymást alaposan bekenjük a napvédő krémmel. Ez a folyamat egy kissé elhúzódik, hisz ez lényegében egymás ingerlése, izgatása. Miután végeztünk, elhelyezkedünk a takarókon, és átadjuk magunkat a nap perzselő sugarainak.

Ahogy fekszem a napon, egyre melegebbnek érzem azt, ezért besétálok ismét a vízbe, és lehűtöm magam, ezzel együtt a törölközőt is benedvesítem, amivel téged tudlak lehűteni, és megtöltöm a spriccelős palackot, amivel folyamatosan nedvesen tarthatjuk magunkat. Ahogy visszafekszem melléd, rád terítem a hűsítően nedves törölközőt, és közben lefújom mindened, hogy nedves legyen és hűsítsen. Ezután ismét elhelyezkedem melletted úgy, hogy jól lássalak, és megcsodálhassam a domborodó formákat, az árnyékba húzódó titkos réseket, és csak bámullak, és élvezem a látványt. Oly annyira kedvemre való vagy, hogy amíg nézlek, és hallgatom a szuszogásod, a farkam egyre csak emelkedik és egyre keményebbé válik. Ahogy süt rá a nap, szinte simogatja, és a vágy irántad egyre fokozódik. Amíg azon töröm a fejem, hogyan tudnék ebből a helyzetből még több izgalmat teremteni mindkettőnknek, Te mintha csak meghallanád a gondolatomat, kissé széjjelebb teszed a lábad, és így szinte rám kacsint a feneked barna ánusza, és alatta a puhán domborodó puncid, és ez még jobban felajz.

Mivel neked nem tudok ellenállni, közelebb kerülök hozzád, és könnyedén megsimogatom a combod, a feneked, aminek nem marad el a hatása, mert az szinte megemelkedik, és hívogatóan kacsint rám. Nem tudok és nem is akarok ellenállni, egészen közel hajolok, megmarkolom a feneked, azt egy kissé széthúzva benyalok neked. Aztán újra és újra, egyre nagyobb lendülettel, és egyre nagyobb területre kiterjesztve a mozdulatot. Közben a lábaid még távolabb kerülnek egymástól, így helyet adnak nekem ahhoz, hogy még nagyobb lendülettel és intenzitással nyalhassam a puncidat, ami mindkettőnknek nagy örömet okoz.

Látom rajtad hogy vágyod az élvezetet, hisz a kezed egyfolytában a puncid felé matat, tudom hogy szereted kényeztetni, de most más élvezetet találtam ki neked. Előveszem az úti-csomagunkat, ami mindig kéznél van a kocsiban ha szükség van rá, és ez most egy ilyen helyzet.
Ahogy hasalsz, a két kezed a hátad mögött megkötöm a fehér selyem-kötéllel. Aztán újba benyalok neked, mindkét lyukat alaposan megnyálazva, majd a puncidba dugom azt a kis tojáshoz hasonló vibrátort, aminek egy zsinór van a végén, és a legvégén egy elemes irányítószerkezet. Miután kényelmesen elhelyeztem, jön a következő, amit a popsidba nyomok be, és miután mindkettő a helyen van, a másik kötéllel megkötöm a lábad a térdednél, majd a bokádnál is, majd a bokádat és a kezeidet a kötél végével összehúzom, nem túl erősen, ám elég stabilan ahhoz, hogy ne tudj elmozdulni.

Ezután az oldaladra fordítalak, hogy jobban lássalak, és jobban láthass, majd elindítom a már benned lévő 2 vibráló tojást. Az eredmény leírhatatlan, szinte azonnal megfeszül a tested, és egyre gyorsuló ütemben ismétlődik, a légzésed ezzel együtt a szuszigásból már lihegéssé változik, és csukott szemmel élvezed a helyzetet.
Veled együtt én is élvezem a dolgot és gyönyörködöm benned, mindig lenyűgöz és felizgat, ahogy élvezel. Amint nézem az egyre gyorsuló lüktetésed, én a farkamat simogatom, és veled azonos ütemben, jár a kezem rajta fel és le. Amikor a szemed kinyitod a tekinteted rám esik, ahogy verem a farkam, és látom benne a vágyat, ahogy akarod, ahogy szeretnéd magadban érezni. Ez irányú vágyad kifejezése az is hogy a szád kissé megnyitod, majd a kis piros nyelveddel körbe nyalod, majd szinte kitátod úgy mintha már benne érzetnéd a kemény faszt, amit annyira vágysz.

Mivel szeretem ha jó neked, felizgat minden amivel örömet okozgatok neked, ezért odatérdelek az arcodhoz, és a farkammal közelítek feléd, hogy a szádba vehesd, hogy érezd hogy én is mennyire kívánlak. Először csak a végét kapod be, alaposan körbe nyalogatva, majd amikor már eléggé megnyálaztad, beljebb tolom, majd vissza, és újra, egyre mélyebben. Közben a vibrátorok hatása is kezdi elérni a várt hatást, és amíg egyre hevesebben rándul össze a tested, annak ütemére én is kúrom a szádat, egészen a torkodig benyomom a kemény faszt, hogy utána visszahúzva, újra beléd tolhassam.

Ebben az ütemben, alig egy perc kell csak és máris érzem, látom hogy élvezel, a tested megfeszül, a lihegés abba marad, helyette csak egy mindent kitöltő remegés marad, majd egy kis szünet, mintha elernyednél, és újra kezdődik minden. A tested megfeszül, a remegés szinte állandósul, és újra elélvezel, ám most a farkam sem mozdul, szinte ráharapsz, magadba szívod, és őrült módon szopod, hogy szinte én is mindjárt elélvezek tőled.

Mielőtt a torkodra spriccelnék, kihúzom a szádból a farkam, és örült tempóban elkezdem kiverni rád, és szinte azonnal fel is tör belőle a szerelmünk nedve, ami beteríti az arcod, jut belőle a hajadra is, ám a végét a cicidre lövöm, mert most valahogy róluk elterelődött a figyelem, pedig ők is szeretik a kényeztetést. Amíg én a farkam kivertem rajtad, újra élveztél, ám ezt már számolatlanul, mert szinte egybefüggő nagy orgazmus volt, és ez volt az ami engem is veled repített a gyönyörök földjére.

Ezután kikapcsolom a vibrátorokat, kioldom a köteleket, melléd fekszem, és csak csókollak, közben elmaszatolom az arcodon a cseppeket, lenyalom a szád széléről, és így egymás karjában lassan megnyugszik a testünk, elmúlik a remegés, egyenletesebbé válik a légzésünk is. Miután minden alapra állt, együtt befutunk a vízbe, lehűtjük magunkat, és ismét átadjuk magunkat a nap élvezetének.

A nap folyamán még többször ismételtünk mindkettőnk örömére.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Margit is szereti ha finom - Szex Blog

Margit is szereti ha finom

Ami végül meghozza a várt eredményt, az Margit. Ő is a lába közé nyúl és megsimogatja magát, amiben nincs semmi különleges, semmi extra, ám én mégis elélvezek tőle. Ekkor a farkam már úgy tartom, hogy a kilövellő geci, pont a bögrébe csurranjon. Több ütemben tör fel belőlem, és én igyekszem a mennyiséget igazságosan elosztani a két bögrébe, hogy mindketten kapjanak belőle bőségesen. Amikor már nincs több, a két nő rám vigyorog, és hozzálát kevergetni a kávét. Aztán leteszik a kanalat, majd felemelik, és szinte egyszerre kortyolnak bele. Amikor leteszik a bögréjüket, Margit szólal meg elsőként. – Hát ez tényleg isteni finom.

  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0% 0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük