Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Éjszakai fürdőzés

Alig találtalak meg. A megbeszélt hely, az éjszakai fürdő, nem volt rossz ötlet, ám viszonylag kevés a fény, ami részben jó, ám megnehezíti egy picit a dolgom, hogy megtaláljalak, de végül csak sikerült.

A cuccomat letettem az öltözőben és egy törölközőbe csavarva érkezek a medencéhez, amiből csak az arcod látszik, ám egy intéssel jelzed hogy megérkeztem. Ledobom a törülközőt a korlátra, a papucsot lerúgom, és már megyek is hozzád. A víz meglepően meleg, annak ellenére, hogy a kinti levegő így este 10 után, közelít a nullához.

Egy puszi az üdvözlés, és lemerülök melléd a forró vízben.
– Könnyen ide találtál?
– Persze, ez nem a világ vége.
– Örülök hogy eljöttél. Egy ideig azt hittem nem fogsz jönni.
– Miért gondoltad?
– Nem is tudom, talán mert elég bizonytalannak tűntél mikor említettem hogy itt leszek.
– A helyszín remek választás, és sem tudtam volna jobbat kitalálni. Csak az időpont lepett meg egy kicsit, mert nem tudtam, hogy itt éjjel is nyitva vannak.
– Pont ezért választottam ezt a helyet. S miközben ezt mondod, mintegy véletlenül megérinted a vízben a combomat, mire én viszonzásul határozottan a tiédre teszem a tenyerem, és végig simítok rajta, hogy ne legyen félreérthető.
– Hogy tetszik a hely? A kérdés a fürdőre vonatkozik, de hogy ne legyenek kétségeim, a kezed ráteszed az enyémre, és nyomatékosan feljebb húzod vele a combodon.
– Nagyon tetszik. És hozzá elégedetten vigyorgok is, hogy nyomatékot adjak a hangsúlynak. nagyon jó a helyszín.
Közben a víz melege éppen elviselhető lett, már nem égetett annyira, viszont a levegő egyre csípősebb lett, ezért automatikusan még közelebb húzódtunk egymáshoz. Közben egymást melegítve átöleltük egymást, aminek eredményeképpen a kezünk még közelebb került egymáshoz, aminek hatására a mozdulatok még élénkebb és határozottam mozgásba kezdtek.
Kívülről nézve egyszerű beszélgetésnek látszik, ám a vízben sokkal bátrabb kátékba kezdünk. Egyre nagyobb léptékben fedezzük fel egymás rejtett kincseit, mellőzve minden szégyenlősséget, és tartózkodást.

Miközben én a fürdőrucid felsőjét igyekszem meghódítani, a te kezed már a nadrágom felé matat, mint aki tudja mit keres. A nehezebb feladatom nekem van, mert a fürdőruhád szinte mindent betakar, ám ez nem tud megállítani, csak lassítani.
Miután sikerül egy kissé meglazítani, a kezem egyből megindul a textil alá, és megérintem a bőröd, ami olyan, mintha libabőrös lenne, de valójában az izgalom hatása miatt olyan, pont mint a mellbimbód, ami keményre van duzzadva, és ezen a meleg víz sem változtat. Élvezem a pillanatot, és lassan megsimítom, körben mindenhol, és enyhén meg is markolom, mintha masszíroznám.

Mindeközben a kezed a nadrágom elején matat, mintha kicsit tétova lenne, de épp csak annyira , hogy ne tűnjön követelődzőnek a mozdulat, ami egy pillanattal később megmarkolja a már kémény farkam.
Kicsit körülnézek, hogy vajon hányan látnak így minket, de nyugi van, mert rajtunk kívül csak 2 másik pár van a vízben, akik valószínűleg, hasonló elképzelés miatt jöttek ide. Ettől egy kicsit megnyugszom, és egyben fel is izgat a dolog. Egyre hevesebben vágyom a kincset rejtő szövet tartalmát, és ennek érdekében még mélyebben tolom le rólad, így már szabaddá téve mindkét melled, de a szabadság nem tart nekik sokáig, mert két kézzel simogatom, ölelem őket.

Eközben a fejed a vállamon, mintha csak a napi fáradságot pihennénk ki, de valójában vadul dolgozik mindkettőnk keze. Immár a farkam is kiszabadult a nadrágból, és a finom puha kezed lágyan simogatja fel és le, időnként erősen megszorítva, hogy érezhesd benne a lüktetést.
Mivel a fürdőruhád nem egy lenge darab, nem is tudom teljesen lehúzni rólad, mert az elég feltűnő lehet, ezért inkább más irányból próbálok közelíteni. az egyik kezem még mindig a melleidet öleli körbe, a másik pedig elindul egy másik irányba, ahol másfajta kincs rejlik.
Mikor ezt észreveszed, kérés-kérdés nélkül is az egyik lábad az enyémre téve, szabaddá teszed nekem a felfedezést, így hamarosan az alsó rész peremét feszegetem, hogy alá tudjak nyúlni. Néhány pillanat alatt sikerül is a művelet, máris bent vagyok, és az ujjaim mint csápok tapogatnak körbe, a pihe-puha husikád felé. Meg is találom hamar, aminek hatására rajtam is végigfut egy remegés. A puncid olyan forró, hogy még a víznél is melegebbnek érzem, és ahogy egyre beljebb kerülnek az ujjaim, azt is érzem hogy menyire nedves már, még a meleg víz sem tudja kimosni. Ujjaimmal finoman simogatom körbe, a nagyajkak vonalában, aztán egyre szűkebb mozdulatokkal egyre beljebb. Minden milliméter után érzem ahogy megrándul a tested, ahogy a kezed is rám szorít.

A kezem már egészen rátapad a forró nyílásra, az ujjaim a gyöngyöt simogatják a kagylóban, és érzem, hogy az ujjam elsiklik rajta fel, aztán le, minden mozdulatra egy picit összerándul, hogy aztán újra simíthassam.
Mint egy víz alatti forrás, érzem a kezemen a forróságot, ami belőled áramlik felém, és amikor a kezem egy picivel lejjebb csúszik, akkor érzem ahogy a forró nyílás szinte magába szippantja.

Ezeket a mozdulatokat ismétlem, fel a gyöngyig, ott egy-két kört teszek az ujjammal, aztán simi lefelé. minden mozdulat után, azt érzem hogy szinte a tested mozgása követi a kezem, mintha egy ütemre járnának, vagy inkább olyan, mintha egyetlen mozdulatot sem akarna kihagyni.

Néhány pillanat után már érzem is, hogy bizony itt vagyunk, a puncid éget, és lüktet minden mozdulatra, szinte már érzem is ahogy a tested megfeszül és kitör belőle a remegés. Ahogy ezt végig gondolom, már érzem is hogy itt van, érzem ahogy megfeszülsz, érzem ahogy remeg minden tagod, ahogy megáll benned a levegő, és egyre jobban ráfeszülsz a kezemre, és közben a kezed szorítja a farkam…

És ebben a pillanatban kitör belőled egy hatalmas sóhaj, ezt követi a remegés, ami az egész tested átjárja, és a megfeszülő izmok szinte pattanásig feszülő ívbe hajtják az egész tested és csak remegsz, luktetve, lélegzetvisszafojtva, és hogy a pillanatot hosszan nyújtsam, közben a puncid simogatom, pont ott ahol kell, és kerülve azt amit nem szabad érinteni, hogy az élmény a leghosszabb és legintenzívebb legyen.
Egy ideig a rándulások sűrűsödnek, aztán fél perc után egyre lassul majd még ritkábbá válik, és ekkor veszel egy nagy levegőt, ami már igencsak hiányzott, miután a remegés is alábbhagy, majd néhány pillanat múlva teljesen elernyedsz.

Így ülünk a vízben egymás mellett, kissé szapora lélegzettel, amikor észreveszed, hogy még mindig szorítod a farkam, megmarkolod két kézzel, és erőteljesen, de nem túl vadul, viszont nagyon finoman elkezded verni, ami néhány pillanat alatt eléri a várt hatást, mert szinte váltatlanul nagy lüktetések közepette beteríti a vizet a sűrű fehér tejjel, ami ott úszkál előttünk, még egy darabig, aztán lassan a semmibe vész.
A kezem még mindig a puncidon, de már nem olyan aktív, csak lassú finom mozdulatokkal szinte alig érintve simogatom, a másik kezem pedig, minden elérhető részen ugyanígy bejárja a tested azon részeit, ami még kimaradt. Szó nélkül ülünk a forró vízben, és csak nézzük egymást.

A ki nem mondott gondolat ott lebeg körülöttünk, hogy lesz még folytatás…

Éjszakai fürdőzés

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
A barátnőm, és a nudista hétvége - Szex Blog

A barátnőm, és a nudista hétvége

Ott ülök vele szemben, és közösem maszturbálunk, miközben egymást nézzük és a látványban gyönyörködünk. Az érkezőt már csak akkor veszem észre, amikor beül vera a harmadik helyre, majd ő is a pináját kezdi simogatni, miközben minket néz. Egy idő után megáll a keze, és belecsobban a vízbe, majd egészen közel jön hozzám, és úgy nézi a farkamat, majd megfordul, és Melindához intézi a szavait.

Betty egy létrán állva lesz az enyém - Szex Blog

Betty egy létrán állva lesz az enyém

Kidugom a nyelvem, és belenyalok, minek hatására enyhe remegés fut végig rajta. Ez felbátorít, és újra belenyalok, ám most mélyebben és hosszabban teszem. Betty, mintha élvezné a játékot, kicsit hátrébb nyomja a fenekét, amitől a puncija kerül közelebb számhoz, és amiből láthatóan folyik a nedve.

Csipkés tanga

Zoltánt egy házibulin ismertem meg. Fekete hajú. magas fiú volt, és amikor egy lassú számnál hozzám símult, éreztem, hogy nem mindennapi méretei vannak. Hamarosan a teraszon kötöttünk ki, ahol nem zavart senki bennünket. Remekül tudott csókolódzni, és az egyik lábamat felemelve, a puncimon éreztem azt a dudort, amiről tudtam, hogy a nadrág alatt ágaskodó hatalmas farkától van. Legszívesebben akkor, és ott odaadtam volna magam. Már nem is sok hiányzott hozzá, de amikor gombolni kezdtem a nadrágját,...
  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0% 0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük